Azt hiszem végre sikerült elhatároznom magamban, hogy megkérdezem mégis miért vannak annyira a Daniel-el való találkozásomnak. Amiben biztos vagyok, hogy egyre nehezebb lesz majd újra találkoznunk most, hogy már ezek szerint a húga előszeretettel követi is. Szükségem van szövetségesekre, akik segíthetnének nekem, hogy ne tudjanak szétválasztani minket. Jelenleg ez pedig Kyra és Sebastian lenne, de nekik is meg kellene értenem az okukat, hogy mégis miért jutottak el erre a döntésre, hogy távol akarnak tőle tartani.
Az elhatározásomnak azonban végül az lett a vége, hogy csak-csak kimozdultam és céltalanul bolyongani kezdtem az utcákat egészen addig míg sikeresen bele nem ütköztem valakibe, aminek köszönhetően kis híján el is vágódtam, de szerencsémre megfogott az ismeretlen, aminek köszönhetően félig megkapaszkodtam benne. Az is csoda, hogy nem rántottam el magammal együtt, mert akkor még a végén együtt vágódtunk volna egy hatalmasat.
- Ebben akkor mind a ketten hibásak vagyunk. - Mosolygok rá, majd elengedtem és tettem egy lépést hátra is, hogy szabad teret adjak neki a tovább haladásra, hiszen nem tartozik nekem semmivel. Balesetek előfordulnak, de mivel egyikünknek sem esett baja így nem gondolom, hogy nagyon közünk lehetne egymáshoz, de mégsem mozdulok csak barátságosan mosolygok rá és várom, hogy ő legyen az, aki elindul, mert úgy érzem fordított esetben udvariatlanság lenne. Pedig nem hiszem, hogy annyival idősebb lenne nálam. Vagy bármi kötelezettségem lenne vele kapcsolatosan. - De nem történt semmi, szóval további szép napot neked!

A városba érkezésem után azt gondoltam, hogy majd idővel válaszokat kaphatok mindenre, amit rendkívül furcsának találtam. De egyre több kérdés merült fel bennem és megannyi dolgot átéltem, amelyet azt hiszem, hogy sosem fogok elfelejteni. Ugyanakkor pontosan ezeknek köszönhetően nem vagyok képes elhagyni ezt a várost. Talán még arra a döntésre is képes lennék eljutni, hogy végleg itt telepedjek le és elengedjem az álmomat, miszerint megpróbálom felvenni azt a fonalat amelyet apa maga mögött hagyott. Sosem lenne ugyanolyan és ezért valahogy még rosszul is érezném magam. Az is lehet, hogy pont azért menekültem ilyen messzire, hogy erre rájöjjek. De magam sem tudom.
A hideg, téli utcákat járom és még mindig próbálom feldolgozni az egész telet az őszben dolgot. Minél többet töprengek rajta annál inkább érzem úgy, hogy beleszédülök a gondolataimba így próbálom elüldözni az egészet a fejemből. A jeges-fagyos járdákon igazán nem kellene elveszítenem az egyensúlyérzékem. Azonban még ennek ellenére is sikerül megfeledkeznem magamról és belerohannom véletlenül valakibe, aki után akaratlanul is utánanyúlok attól félve, hogy esetlegesen elesik.
- Ne haragudj nem figyeltem oda, hogy mit csinálok. - Kérek rögtön elnézést és egy barátságos mosollyal az arcomon nyugtázom, hogy nem tűnik olyan fenyegetőnek. Ha valamiben biztos vagyok már azaz, hogy bármikor belerohanhat az ember egy rossz alakba is, de kétlem, hogy egy szőke leányzótól kellene a pokol lángjaira számítanom a csípős hideg kellős közepén. Ugyanakkor soha nem lehet tudni, hogy ki az, aki valamilyen formában meglep minket.