Lehettem volna elővigyázatosabb, tény. De mióta visszakaptam a varázserőmet, egy kissé ismét megrészegített a hatalom ereje, talán ezért is fordulhatott elő, hogy ilyen figyelmetlen voltam. No meg az egyik nézőnk olyasmit látott, amit nem kellett volna. Valaki ezért bűnhődni fog, amiért civilt engedett a staff részlegre…Vajon mióta ácsorog ott? Mennyit láthatott?!
- Az Ön helyében én nem kérdezősködnék, elvégre ez nézők számára nem látogatható terület. - kérdezek vissza, egy az egyben ignorálva a kérdését. Nem mint ha nagy reményeket táplálnék aziránt, hogy ilyen könnyen sikerül elterelni a figyelmét róla, azok után aminek szemtanúja volt, de egy próbát azért megér. De abban ne reménykedjen, hogy ilyen hamar futni hagyom, addig biztosan nem, amíg nem tudom, mennyire nagy a baj. És mennyi energiámba fog telni, hogy orvosoljam.
- Ha eddig nem tűnt volna fel, épp egy cirkuszban van. Azt hittem felnőtt létére már nem hisz a varázslatokban, hogy nem kell mindent elhinni, amit lát. Másfelől közelítve pedig – látott már olyan illuzionistát, aki az első érdeklődő számára leleplezi a trükkjeit? - igen, sajnos a mai világban sok ilyen semmirekellő szemfényvesztő is akad, akik szórakozásból lerántják a leplet a mindenféle bűvésztrükkök kivitelezéséről… Hogy a szakma alatt vágja a fát, ettől függetlenül nem fogok egy szimpla néző számára magyarázkodni meg bizonygatni, hogy de mégis mennyi az annyi.
- És ha már erre tévedt, az esetleg megkérdezhetem, hogy mégis mi dolga errefelé? - vajon valami komoly szándékkal érkezett, egy rosszakaróm küldte, hogy kémkedjen utánam, vagy tényleg teljesen ártatlan és pusztán eltévedt? A saját érdekében remélem, hogy az utóbbihoz van szerencsém, ellenben a jól induló estéje nagyon hamar sötét fordulatot fog venni. Igaz, így sincs kizárva, pusztán tőle, és a viselkedésétől, válaszaitól függ. Mindenesetre, miközben így elcseverészünk, lassú, határozott léptekkel indulok felé, mint ahogy egy nagymacska játszik a prédájával… Lehet, hogy azt hiszi, van menekvés, de ha mégis próbálkozna, majd ráébred, pusztán ez is csak látszat…
- Szóval Pandara, hm? Van vezetékneve is, miss? -teszem fel az újabb kérdést hűvös kimértséggel, mire végigsétálva a folyosón megállok előtte, farkasszemet nézve vele. Lehet, hogy az izgalom hevében gond nélkül letegezett, ettől függetlenül nem hiszem, hogy olyan baráti lenne a viszonyunk így öt perc után, hogy magam is kövessem a példáját.

Már hetek óta bőszen készülünk az új előadásra, a napok nagy részét épp ezért a próbák teszik ki, bár szeretném, ha mielőbb a színpadon, közönség előtt is fellépne vele a társulat, addig nem adok zöld utat, amíg nem megy tökéletesen… És az azért még odébb van. Mert valami mindig történik, a kifogások, ugyebár… ma délelőtt történetesen az egyik tűzzsonglőrünk sebesült le, s bár a sérülése nem vészes, de nem igazán volt olyan formában, hogy az esti előadáson helyt álljon. Ezzel viszont csak az az aprócska probléma van, hogy kulcsszerepű a darabban, tehát nem opció, hogy egyszerűen kihagyjuk belőle. Ahogy az sem, hogy lemondjuk a majdnem telt házas előadást. Nehéz és kellemetlen eset, igen, tisztában vagyok vele, és alapvetően komoly fejfájást is okozna, hogy hogyan lehetne orvosolni a problémát, de…
De! Már jó ideje, hogy a tükörből egy igencsak más arc néz rá vissza, mint amit eddig magaménak tudhattam, s bár eddig nem igazán tudtam mit kezdeni a dologgal, az utóbbi időkben egyre jobban tisztult a kép. Sőt mi több, néhány napja össze is állt, és végre megvilágosodtam, mi ez az egész. Igaz, még így is maradtak bennem kérdések, például mint a Szultán utáni második leghatalmasabb ember, mégis mit keresek ezen a helyen, egy cirkuszigazgató bőrében tetszelegve? Ami pedig a Szultánt illeti, akármennyire is töröm a fejem, nem emlékszem, hogy találkoztam volna vele ezen az idegen, furcsa helyen, ez pedig csak egyvalamit jelenthet – erőm teljében, így én lettem a város leghatalmasabb embere.
Nem mondom, hogy ezentúl rendszer lesz belőle, hogy csak úgy beugrok az alkalmazottaim helyére fellépni a porondon, pláne, miután a műsort is én vezetem, de ma hajtott a kíváncsiság, hogy mégis, mire vagyok képes, vagy gyanakodna-e bárki is, feltűnne a nézőknek, hogy valami, valaki más? Meglátjuk.
Így történt, hogy miután a lesérült alkalmazottat hazazavartam pihenni, és elkezdődött a műsor, ezúttal két szerepet játszottam párhuzamosan – a porondmestert és a tűzzsonglőrt, szokás szerint az utóbbival zárva a darabot, miután sötétségbe borult a színpad, és egy utolsó fényjátéknak lehettek tanúi a nézők, mielőtt újra felgyúltak volna a lámpák. Elsöprő siker, tapsvihar, mint mindig, így miután megbizonyosodtam róla, hogy a műsor végeztével az emberek szállingózni kezdenek, én is visszavonulót fújtam, és a függöny mögüli szemlélődést abbahagyva visszavonultam az öltözők felé, az avatatlan szemektől távol.
Az embereim még úgy is öltözködnek, takarítanak, vagy a vendégekre figyelnek, ne kószáljanak el a cirkusz területén, és amilyen csendesen visszhangoztak a lépteim a falon, meg sem fordult a fejemben, hogy esetleg követnek, még ha nem is szándékosan. Egy pillanatra megálltam a folyosón lévő víztartálynál, hogy felfrissítsem magam egy kicsit, majd egy könnyed csettintéssel lángra lobbantottam a kezemben lévő papírpoharat, mígnem csak némi megfeketedett hamu maradt a tenyeremben utána. Lesepertem, majd néhány lépéssel később én is lassan átváltoztam - előbb csak a magasságom, alkatom és arcvonásaim, míg végül a díszes, figyelemfelkeltő fellépőruha is egy kényelmesebb sötét farmer és ing szereléssé alakult át.
És ekkor valami zajt hallottam a hátam mögül, bennem pedig egy pillanatra az ütő is megállt.
- Ki van ott?! - fordultam meg, és förmedtem a mögöttem lévő félhomályba nem sok jót ígérő hangon, majd magabiztos léptekkel meg is indultam, hogy nyakon csípjem és megleckéztessem az illetőt.