Johannes & Precious

Akkor is a szemeit furkeszem, amikor ismet megszolal. Nem, meg mindig nem tudnam megmondani, honnan ismerhetnem.. Egyszeruen nem ugrik be. Talan szednem kene egy kis memoplust, hatha javul az amugy tul jo memoriam. - Egesz pontosan ot napja vagy nalunk. - mondom egy halvany mosoly tarsasagaban. - A serulesed, mint erezhetted, eleg komoly.. - arcomrol lemosodik a mosoly, szemeim pedig a sebre kusznak. - Tehat.. nem maradtal le az idei szilveszterrol, ne aggodj. - egyelore nem. De mindketten tudjuk, hogy ha igy folytatja, egyhamar nem hagyhatja el ezt a helyet.
Neveteset hallva ismet megjelenik egy aprocska mosoly az arcomon, am ez rovid idon belul el is halvanyul. Pontosan akkor, amikor a ferfi elveszti az eszmeletet. Hiaba szolitgatom, nem ter magahoz, nekem pedig gyorsan kell cselekednem ilyen esetekben. Alig telik el nehany perc, mar kapja is a perfuziot, en pedig mellette ucsorgok es arra varok, hogy vegre kinyissa szemeit, melyek oly ismerosek. Csak ulok es ulok, hallgatva az ora ketyegeset. Lenne ennel jobb dolgom is, de most nem mehetek el. Addig en nem tavozok, amig magahoz nem ter. Gyerunk Farrow, mar vagy negyed ora eltelt. Kicsit emelek a dozison, majd ujra elfoglalom a helyem a paciens mellett, remenykedve hogy mostmar tenyleg percek kerdese az egesz. Egyszer csak feltunik, hogy maskepp veszi a levegot. Ez jelen esetben jot jelent. Mosolyogva varom, hogy kinyissa szemeit es ismet kitisztuljon nala a kep. Amikor viszont vegigsimit kezfejemen, azonnal libaboros leszek es elfog egy furcsa, - nagyon furcsa - erzes. Erzem, szivem hevesebben kezd el verni es levegot is alig kapok. Mi ez es megis ki O?! Aztan megpillantom az ismeros szempart, a ferfi pedig azonnal elrantja a kezet. Eloszor a kezemre, aztan az arcara pillantok, teljesen ertetlenul. Innen bizony mar nem csak a memoplus hianyzik, hanem annal valami utosebb is. Kezdek legalabb annyira osszezavarodni, mint Johannes.
- Amm.. semmi... semmi gond.. - mondom zavartan, mikozben egy tincset a fulem moge igazitok. Szuksegem van nehany percre, mig vegul a szemeibe tudok nezni. - Kaptal... - kezdek bele, de nehez folytatnom. - Egy kis... perfuziot..- fejezem be nagy nehezen. - Ez segit. - kapom ossze magam, majd vegul magabiztosan a szemeibe nezek.
- Egy ideig normalisak, de ha tovabbra sem szabadulsz toluk, akkor mindenkepp keresned kell egy szakertot. A balesetrol hallucinalsz? - a pszichologia nem az en szakteruletem, en csak a gyogyszerekhez ertek es azokkal gyogyitok. Azt viszont jol tudom, hogy az elme sok mindenre kepes. Neha en is ugy erzem, hogy teljesen megorultem. Peldaul akkor, amikor Diego helyett azt a szoke ferfit latom. Bar elmondhatnam valakinek. Valakinek, aki meg is tudna erteni es nem csak tagra nyilt szemekkel bamulna. De sajnos nincs ilyen szemely vagy legalabbis nem tudok rola. Ezzel egyedul kell megkuzdenem, pusztan azt nem tudom, hogyan.
- Johannes, jol vagy? - kerdezem, mikor feltunik, hogy csak a mogottem levo szekrenyt lesi. Meg en is hatrafordultam, hogy megnezzem, megis mit tarthat olyan kulonlegesnek, de mivel nem lattam semmit, igy visszafordultam. Lehet, hogy meg mindig novelnem kene a dozist?!
- Ugyan.. csak pihenj es lehetoleg ne eroltesd meg magad, mint az iment. Keruld az ilyesmit. - mert ha nem teszi, valoban viszlat szilveszter.
- O, igaz. Precious Garcia. - huzodik egy baratsagos kis vigyor az arcomra. - De nyugodtan szolits csak Precianak - nyujtom fele a kezem. - Nagyon orvendek!- kicsit nehezemre esik elengedni a kezet, de vegul megteszem. Meg a vegen hulyenek nezne vagy felreertene. Ekkor szerencsere meghallom a jelzest, igy hat fel is pattanok. - Hozom a levest! - nezek a szemeibe meg egyszer tavozas elott, majd a masik epuletbe sietek, ahol gyorsan melegitek is neki egy adaggal a finom levesbol, melyet nagy sajnalatara pont en keszitettem. Nem kell sok ido, viszonylag hamar setalok vissza Johanneshez. - Tessek. - helyezem a tanyert a polcon levo talcara, majd atnyujtom neki. - Segitsek? - a parnait ha engedte mindenkepp megigazitottam, hogy legalabb felig ulni tudjon.

Fever Dream

Az ágyon már némileg stabilabbnak éreztem magam. Némileg. Igazából csak hümmögve hallgattam ahogy megválaszolja a kérdéseim. Little Mischief... Igen, ez lehet az. Mondjuk magamat ismerve úgyis elfelejtem a nevet félóra múlva...
Elnevettem magam, mikor szóba került a szilveszter.
- Azt se tudom melyik hónap, melyik nap, mennyit voltam kidőlve.. Lehet hogy már a következő szilveszter jön! - jó, a nevetést nem bírtam sokáig, újra felszisszentem. Lehet hogy igaza lesz.
A tegeződésre megkönnyebbülten fújtam egyet. Rühellem. Tudom, egyesek szerint tiszteletlen, meg bunkóság, de.. Ez van. Közvetlen vagyok. A magázódás nekem olyan mint egy fal ami mögött a másik elbújik.
Láttam hogy ő is tűnődik hol találkozhattunk, de sok gyümölcse nem lett.
Akkor estem össze mint egy krumpliszsák, amikor elindult a kajáért. Túl későn kapcsoltam, gondolom. A kép eltorzult, a hang kikapcsolt, elöntött a jéghideg semmi...


Ahogy ébredezni kezdtem, újra összekeveredett a mesevilág a valósággal. A kórházi szoba helyett egy díszes sátrat láttam, benne tűzhellyel, katlannal, fűszeres illatokkal. Az indián lány mellettem ült, keze az enyémen. Ösztönösen zártam az ujjaim a kézfejére, hüvelykujjammal végigsimítottam rajta - ahogy azonban a tekintetem az arca felé emeltem, a meseszerű kép eltűnt, és megint a szobában voltam, mellettem a lány... És épp a kezét szorongattam. Úgy kaptam el mintha a villám csapott volna belém.
- Bocsi! Bocsánat. Ugh, tényleg nem vagyok magamnál. - a homlokomra tettem a kezem, ami még mindig szinte jeges volt, gondolom csak most kezd helyreállni a vérkeringésem. Lehet örülnöm kéne hogy nem alvajárok. Mi van ha legközelebb nem kelek fel időben? Ha... Csinálok valamit? Nem hiányzik egy rendőrségi ügy a nyakamba, és főleg nem szeretnék szexuális zaklatói minősítést szerezni. Ez szörnyű.
- A hallucinációk normálisak ilyenkor, vagy kéne keresnem egy pszichiátert? - tettem fel a kérdést, miután pár percig a szemközti szekrény egyik polcát bámultam. Kell egy fókusz. Valami nem stimmel a fejemmel. A mese-dolog, a lány, a hely, simán lehet hogy a sok vérveszteség miatt lett némi agyi károsodásom vagy ilyesmi, és majd idővel helyrejövök rehabilitációval...
Innentől mindig ez lesz? Lehet hogy egy idő után összemosódik a mese és a valóság? Mindenhol ezt az indián lányt fogom látni?
Ülök itt és kattogok miközben a valódi lány itt ül mellettem. Nem gáz, ugyan.
- Tényleg bocs. El se tudom képzelni mennyire para lehetek most, de.. Olyan mintha szivacs lenne az agyam helyén, próbálok kirakózni fejben hogy kicsit újraindítsam magam, de mintha egy ezeréves kocsit próbálnék meg beindítani... - lassan ingattam a fejem, kicsit féltem a hirtelenebb mozdulatoktól.
- Ha jól csíptem el mielőtt még kidőltem, te tudod a nevem, én viszont nem a tiéd.. Mindenesetre.. Johannes Farrow vagyok. Mondanám hogy örülök hogy megismerhettelek, de jobban örültem volna ha ehhez nem kell kilyukadnom. - vigyorogva felé nyújtottam a kezem. A gyomrom pedig ekkor egy hatalmasat mordult, mintegy emlékeztetve mindkettőnket arra, hogy az ájulás előtt a kisasszony épp némi üzemanyagot készült nekem szerezni...

❀ xxx words ; youtube ; note:   ❀

Johannes & Precious

Hiaba szoltam az idegenhez, O mintha meg sem hallott volna. Meg csak a szeme sem rebbent, en pedig mar  kezdtem aggodni. Talan ujabb gyogyszerre lenne szuksege?! De megis mi baja lehet? Ehhez a seruleshez nem igen tarsulnak effele tunetek, tehat mig o bamban acsorgott, en agyaltam, mihez is kezdjek vele. Vegul tettem egy probat es tadaam, magahoz is tert. Ennek amugy kifejezetten orultem, mert ha nem igy lett volna, tovabb kene dolgoznom, hogy megfelelo gyogyszert allitsak elo, az pedig nem nehany perces munka.
- Nem? - nezek ra teljesen ertetlen arccal. - Akkor? - megis mi a feneert allt fel? Kerdeznem, de inkabb hallgatok es probalom megerteni a ferfit. Valami magyarazat biztosan van erre, hisz remelhetoleg nincsenek komoly psziches problemai. - Vizre.. De ha fajt a sebe,  megis miert setalt el idaig? Igy csak ronthat a helyzeten.. - nem, nem kioktatni akartam - bar lehet ugy hangzott -, csak hat gondolom O sem akar meg hetekig itt fekudni, hanem legszivesebben azonnal tavozna a korhazbol. Az is meglehet, hogy egyszeruen csak mazochista.
Amennyiben hagyta, mindenkepp segitettem neki eljutni az agyaig, nehogy ujabb baleset erje. - Igy kenyelmes? - soprom felre sotet tincseimet, nehogy bezavarjanak a kepbe. - Remlik a A Little Mischief Herb? - setalok lassu leptekkel az egyik polchoz, melyen egy pohar diszeleg. - A balesetet kovetoen hozzank hoztak.. - toltom tele friss vizzel a poharat, majd visszasetalva atnyujtom neki azt. Ha szukseges, ivas elott gyorsan megigazitom mogotte a parnajat.
Bokja hallatan akaratlanul is elmosolyodom. - Ugyan.. - zavaromban el is kapom a tekintetem, majd nehany masodpercet kovetoen ujra az ismeros szempart kezdem el furkeszni. Nem, nem hiszem, hogy sosem lattam. Valamikor biztosan talalkoztunk, de akkor megis miert nem emlekszem ra? Kattogok, csak jar az agyam, igy arcomrol lemosodik a vigyor, de azert tul komoly kepet sem vagok, egyszeruen csak.. fogalmam sincs. Mi a franc tortenik? Vagy inkabb mi tortent?!
Oszinten szolva, nekem fel sem tunt, hogy egyre kozelebb kerul hozzam. Most en voltam az a szemely, aki sikeresen elbambult. Addig voltam ebben a fura allapotban, mig fel nem mordult. - Oh, jol van? - nezek ra aggodo tekintettel. - Ha igy folytatja, meg a szilvesztert is itt tolti majd. - razom meg a fejem.
- Persze. - gondolok itt a tegezodesre, hisz nem lehet nagy korkulonbseg koztunk. - Nem tudom, hol futhattunk ossze.. - szorakozni nem igazan jarok, hisz rengeteg a dolgom. Oke, azert neha iszok valahol egy kavet vagy uditot, de biztos vagyok benne, hogy sosem ult le velem szembe, hogy szoba elegyedjunk. Ami pedig a fiatalabb enemet illeti.. nos, finoman fogalmazva sosem voltam olyan, aki kalandokra vagyott volna. Talan regimodi vagyok, de sosem tudtam vagy tudnam csak ugy odadobni magam valamelyik alaknak, hogy szorakozzunk kicsit, majd viszlat. Nem, ez tavol all tolem.
- Hogyne, azonnal hozok valami "ehetot". - nyomom meg az utolso szocskat egy kissebb vigyorral az arcomon. - Amugy valoban nem vagyok tul jo szakacs, de most ugysem vagy abban a helyzetben, hogy panaszkodhass. - szelesedik ki a mosolyom. Kicsit azert tulzok, mert sosem volt panasz a foztjeimre, de nyilvan nem a sutes-fozesrol szol az eletem.
- Jol vagy? - szurom ki a remego kezeit, amikor mar epp indulni keszultem. - Farrow! - szolitom meg, amint feltunik, hogy kezdi elvesziteni az eszmeletet. Fenebe! Hogy is hivjak?! Mi a keresztneve... megvan! - Johannes!! - probalkozok be ujra, kicsivel hangosabban es teljesen feleslegesen... Probalom gyorsan elkapni, nehogy beverje a fejet, halisten legalabb ez sikerult. Ertetlenul ulok az agyon a ferfi mellett. Ismet jar az agyam, mihez kene kezdenem, mi okozhatta az ajulast. Megvan, hat persze.. Perfuzio, meghozza azonnal! Amint ezt letudtam, a sebig felhuztam a polojat, hogy megnezzem, milyen allapotban van es egyuttal ujra is kotozhessem. Ugy fel orat biztosan vartam, hatha magahoz ter. Kozben egyik kezemet az overe helyeztem..

Fever Dream

A tükör eléggé megbabonázott, hogy őszinte legyek. Pörögtek a gondolataim, nem számított már az égető szomjúság, éhség, a sajgó seb. Semmi nem tűnt fel. Nem hallottam a szobába belépő nőt sem, egészen addig amíg a fülem melletti csettintés ki nem zökkentett. Úgy néztem rá, mint aki szellemet látott, bár... Ez részben igaz is.
Pár pillanatig meredten bámultam, amíg próbáltam kissé összeszedni magam az enyhe sokk hatása alól. Egészen biztos vagyok benne hogy nem gondol kattantnak...
- Uhh...Nem? - néztem rá bambán. Igaz, itt a "nem hagyhatja el a szobát" részre gondoltam, de nem volt egyértelmű, azóta elhangzott egy másik kérdés is... - Illetve igen, vízre. Mocskosul ki vagyok száradva. Bocsi a rumliért, őőőh... Csak... Khm. A seb. Igen, a seb, benyillalt és megszédültem, és muszáj volt megkapaszkodnom, és hát... - Hihető, Jo, hihető, szép munka. Szerintem inkább fogd be.
Ahogy kérte, visszatotyogtam az ágyig, ezúttal már ismét sziszegve. Most, hogy a figyelmem megint a való világban van, a heg ég és húzódik mintha úgy lennék összefércelve. Haza? Ja, persze, haza.
- Hol vagyok? - kérdeztem. Az ajtó kinyitása miatt újabb slukkot szívhattam a finom fűszerillatból. Volt egy tippem, a város ezen részén volt egy gyógynövényes bolt vagy mi, sose néztem a nevét hogy őszinte legyek... De voltam már itt korábban, a csuklóm nem mindig bírja a számítógépes kiképzést, a krém amit kaptam rá, csodákat tesz...
Az újabb kérdésre csak hunyorogva néztem rá. Végigmértem. Hm.
- Sajnos nem hinném, egy ilyen nőt nem felejtenék el. - szám egyik sarka pimasz mosolyba fordult, amit majdnem eltorzított egy újabb fájdalomhullám.
Aztán a szemeim megtalálták az övéit, és valami rohadtul fura érzés öntött el. A mosolyom egyből eltűnt. Nem tudom... Ismerős? Hogyan, hisz még sose láttam... Olyan... Meleg, törődő, erős. Soha nem találkoztunk még, miért..?
Lehet ő is ezt érzi, ezért a furcsa kérdés?
Egyre több kérdőjel bukkan fel a fejemben, el vagyok veszve a szemeiben, hasonló mint az előbb a tükörnél, csoda hogy feltűnt hogy dőlök előre. Na nem állt szándékomban lesmárolni, de.. Áh, úgyse tudom szavakba ötneni. A fejemet gyorsan megrázva rántottam hátra magam, egy hangos mordulás kíséretében. A seb nem örült a hirtelen mozdulatnak.
- Ó basz.. Elnézést, nem vagyok magamnál. Viszont lehet hogy mégis találkozhattunk már valahol, mert nekem is piszkosul ismerős vagy, de nem tudlak hova tenni... Aaah, jajj... Tegeződhetünk? - kérdeztem meg utólag. Idegesen a hajamba túrtam. Úgy érzem magam mint a szerencsétlen tinédzser énem aki először látott csajt közelről. Gááááz.
De hé, legalább ha eddig nem, mostmár tuti hülyének néz, és lehet innen nem haz küld, hanem egy pszichiátriára. Vagy csak szimplán leszedál, biztos van hozzá itt holmi.
Felsóhajtottam. Válaszától függően tegezdőve vagy magázódva folytattam:
- Mindegy, felejts el mindent, fogjuk rá hogy az agyam nem funkcionál még teljesen. Kérhetnék vizet meg valami ehetőt? Nem tudom mennyit voltam kiütve, de úgy érzem magam mint akiből kiszipolyozták az összes anyagot, utólag belegondolva azt se tudom a tükörig hogy jutottam el... - néztem kezeimre, amik mostanra remegtek a hirtelen erőltetés és tápanyaghiány keverékétől. Baromi gyengének érzem magam, nagyon nem jól, olyan érzésem volt, mintha jéghideg vizet öntenének a kezemre és a lábamra, szép lassan az ujjaimtól kezdve egyre feljebb...
Az még megvan hogy ránézek, de elhomályosult, majd elsötétült a kép.
Elájultam, és eldőltem, mint egy zsák, kis szerencsével nem a padlóra.

❀ xxx words ; youtube ; note:   ❀

Johannes & Precious

Egyszeruen nem birom kiverni a fejembol azt a meset. Azt az indian lanyt, aki szinten en vagyok. Ez megis hogyan lehetseges?! Ha en lennek Pocahontas, mit keresek ebben a vilagban, mely nem hasonlit a regire? Na es hol van John, kibe fulig szerelmes voltam? Tul sok a megvalaszolatlan kerdes, feszultsegem pedig mar Diegonak is feltunt. Ot egy apro fullentessel megnyugtattam, magamat viszont nem tudom atverni. Valahogy el kell felednem azt a meset. Precia vagyok, nem pedig Pocahontas, akinek jo baratja egy mosomedve es egy kolibri, a bolcs, beszelo farol pedig mar ne is beszeljunk. Szeretem ezt az eletemet. Itt az edesapam, nehany baratom es persze Diego. Ezek mellett ott munkam, ami egyben a hobbim is. Szeretem apolni a hasznos novenyeket, kiserletezgetni, uj es hasznos gyogyszereket feltalalni, melyekkel segitunk az embereken. A hatalmas kertunk, a termeszet, mind-mind anyamra emlekeztetnek. Soha, senkiert es semmiert nem hagynam el ezt a helyet.
Apam mostanaban eleg elfoglalt, igy hat olykor Diego segit be az uzletben. Mazlistanak erzem magam, amiert a sors egy ilyen ferfivel hozott ossze. Mondja ezt az egyik oldalam, am ott a masik, aki John Smithre vadaszik es mindenaron meg akarja talalni - termeszetesen nem azert, hogy lecsereljem jelenlegi paromat-. Azt hiszem, egyszeruen csak kivancsi vagyok, O hogyan eli meg ezt az egeszet. Amikor akad egy kis szabadidom - tehat ritkan - megprobalom elkepzelni, milyen lehet az a ferfi, aki egy masik vilagban elrabolta a szivemet. Oszinten szolva, fogalmam sincs, mit mondhatnek neki, ha megtalalnam. Biztosan neki is megvan a maga elete, amin nem szivesen valtoztatna. Talan lehetnenk baratok... Nem, azt hiszem ezt Diego nem nezne jo szemmel, de azert nagy ritkan osszefuthatnank. Amilyen gyorsan elbambultam, olyan gyorsan tertem eszhez, amikor meghallottam a zajt. Megis mi tortenhetett? Gyors leptekkel siettem az ajto iranyaba, majd azt kinyitva az egyik beteget pillantottam meg, aki a tukor elott acsorgott bamban. Hamar le is esett, mit muvelt, hisz mellette hevertek a talcak.. Nagy levegot vettem.. - Mr. Farrow.. - szolitom meg a ledermedt ferfit. - Megis mit muvel? Fekudnie kene! - ha szukseges, csettintek is egyet, csak vegyen vegre eszre. - Sajnalom, de meg nem hagyhatja el ezt a szobat. - kozlom vele a tenyeket. - Szuksege van valamire? - nezek ra kerdoen, hatha kapok egy valaszt. - Fekudjon vissza es vetek egy pillantast a serulesre. Ha minden jol megy, hamarosan hazamehet. - nezek a szemeibe. Furcsa... mintha lenne benne valami. Valami megmagyarazhatatlan. - Ne haragudjon.. De.. Talalkoztunk mi mar valaha? - teszem fel vegul a kerdest, melyre muszaj valaszt kapnom, kulonben tenyleg megorulok. Hatha O emlekszik valamire, amire en nem. Ahh, sajnos tul jo a memoriam, de a remeny hal meg utoljara.

Fever Dream

Gyötört a fájdalom. Nem hazudok, gyerekkoromban is összetörtem már párszor magam, de ez eddig mindent vitt. Lehet hogy ezután átértékelem hogy lövök-e állatokra, akármennyire is igyekszem precíz és könyörületes lenni...
Álmomban más tájakon jártam, más helyeken, más... Világokban. Valóságban és mesékben egyaránt. Néhány rettentően valósnak hatott, ami abszurd, mert mesékről beszélünk.
Hogy őszinte legyek, azt se tudom pontosan mikor kezdtem ébredezni. Szürreális volt az egész szitu, szerintem valahol még fel sem fogtam. Minden végtagom égett, fájt, úgy éreztem magam, mint akin átment egy tehervonat. Furcsa hogy nem is a lövés helyét éreztem először. Szép lassan kapcsoltak vissza az érzékeim, gőzöm sincs meddig lehettem kiütve, hogy ennyire nehéz legyen az újraindulás.
A seb sajogni kezdett, felszisszentem. Az orrom különböző növények illata csapta meg, kicsit édes, kicsit keserű, kicsit fűszeres, majdnem mintha terepen lennék... Hunyorogva kinyitottam a szemem, amit egy újabb szisszenés követett. A fénytől rögtön nyilallni kezdett a fejem is.
- Uuughh... Csodás. - morogtam, bár egyelőre inkább volt erőtlen nyöszörgés. Pár próbálkozás után végre sikerült befogadnom a szoba látványát. Különös. Valahogy sosem merült fel bennem hogy ezen a városrészen nincs is kórházunk, bár egész jól felszerelt a hely de határozottan nincs "kórház-jellege", hogy úgy mondjam.
Körbenéztem, sehol senki. Nem voltam csövekre meg ilyen marhaságokra kötve, szóval megpróbáltam kikászálódni az ágyból. A végtagjaim természetesen hangos ropogással ellenkeztek, minden mozdulat olyan megterhelő volt, hogy legszívesebben visszafeküdtem volna még aludni egy kicsit. Nekem most viszont vízre van szükségem, valami folyadékra, mert úgy érzem magam mint egy szelet kétszersült.
A kaja gondolatára persze a gyomrom is felmordult. Mióta alszok?
A fejfájáson túllépve próbáltam erőt venni magamon, ki kell derítenem hol vagyok, és hol van víz és valami ehető dolog mielőtt újra kómába esek.
Az összes létező bútorba kapaszkodva feltápászkodtam, és nagyon nagyon lassú léptekkel elindultam az ajtó felé, azonban a célig már nem jutottam el. Elhaladtam ugyanis egy korábban észrevétlen kis kézmosó csap és egy fölötte lévő tükrös szekrényke mellett, és amit a szemem sarkából láttam, azt nem biztos hogy látni akartam.
Oldalra fordultam, és ugyanaz a szőke figura nézett farkasszemet velem, mint az álmaimban.
- Mi a f... - elindultam a tükör felé, a csapra támaszkodtam. A figura követte minden mozdulatom. Felemeltem a kezem, az arcom fogdostam, aztán a tükröt böködtem meg... De semmi.
Ekkor, mintha csak átszakadt volna egy gát, mindenféle emlékképek öntötték el a fejem. Tudtam, hogy emlékek, éreztem hogy azok, de nem értettem, nem értettem semmit az egészből. Megtántorodtam, aminek következtében levertem a mosdó mellett levő fémtálcát a rajta levő eszközökkel. Persze akkora zajjal járt, amire szerintem még a szomszédok is felfigyelhettek.
Felszedtem volna, de lemerevedtem, csak bámultam magam a tükörben, és kattogott az agyam, próbáltam helyretenni a kirakós darabjait. Már azt is elfelejtettem hogy inni és enni akartam, hogy rájönni, hol is vagyok. Nem éreztem a sebhely tompa sajgását, az ízületeim és izmaim siránkozását, semmi nem számított. Azt hinném, megőrültem. Hogy lázálom. Szeretném is, hogy csak annyi legyen. Hogy lehetnék én John Smith? Hogy lehetnék én egy kalandor, aki szerelembe esik egy indiánlánnyal? Pont én, aki egész életében az elköteleződéstől rettegve csak alkalmi kapcsolatokban kereste az örömöt? Én, egy otthonülő informatikus? Tudom hogy én az a karakter vagyok, tudom, akármilyen hülyén is hangzik, de... Úgy érzem hogy Én mégsem Ő vagyok igazán... Van ennek értelme?

❀ xxx words ; youtube ; note: Bocsi hogy megvárattalak    ❀