Go ahead, turn me into whatever you want. A bird, a worm. I don’t care anymore.

Unottan lapozgatom a vaskos kötet. Időnként megállok egy-egy ábránál és összehasonlítom a fába vésett szimbólummokkal. Az egyik mítoszbolond kuncsaftunk hozta be az ősinek gondolt ereklyét, amibe gondos kezek bonyolult mintákat karcoltak. Tudni akarta, vajon honnan származhat és mit jelenthet a vésés. Mindenképpen Serával akart konzultálni, tájékoztattam, hogy a társam – s ezt hangsúlyoztam is – házon kívül van és nyájasan felajánlottam, hogy majd én segítek megfejteni a rejtélyt, de a férfi hallani sem akart róla. Tény, hogy nem vagyok akkora szakértője az unalmas, ezeréves vackoknak, mint Sera, de időnként határozottan az az érzésem, hogy csak számára jelent bármit is az, hogy a társává tett és mindenki más úgy tekint rám, mint a titkárnőjére vagy rosszabb. Ez a bogaras vénember a kincseivel együtt a múltban ragadt. A pohár voltaképpen akkor telt be, mikor utasított, hogy adjam át az üzenetét a főnökömnek. Védekezhetnék azzal, hogy csak úgy megtörtént és igazából nem akartam patkánnyá változtatni, de… az nem lenne igaz.
Mostanra megszelídült a köcsögben, amibe beletettem, jó ideje nem hallottam a kapálózását. Talán kimúlt, ha szerencséje van.
Mikor megszólal az ajtó fölé szerelt csengő, elfintorodom. Nem igazán van idegzetem még egy bosszantó vásárlóhoz és bármennyire is szórakoztató, nem változtathatok át mindenkit rágcsálóvá. Egy pillanatra azért eljátszom a gondolattal, hogy mit szólna Sera, ha a nap végén egy egész halom döglött patkánnyal fogadnám, mint egy kezes házimacska.
A pillanatnyi jókedvemet a felismerés teszi tönkre. Nem vásárló érkezett, bár a bosszantó még talán megállja a helyét. Ebben a világban Cameronként érvényesült és elég sokra vitte, de számomra mindig is Holló lesz, csillogjon akármilyen fényesen a koronája. Valóban jó ideje nem találkoztunk és bár szemem sem rebben, felkavar, hogy csak úgy beállított. Az ébredés óta nem találkoztunk, pedig azt hittem, az első dolga lesz hozzám rohanni.
– Csak nem hiányoztam, Cam? – búgom behízelgő hangon, és viszonzom a mosolyát, de a bűbájos maszk alatt vicsorgok az arcátlanságán. – Kedves tőled, hogy meglátogatsz, már kezdtem azt hinni, hogy talán… elfelejtettél. – Nem most látom először az emberi arcát, hisz’ évek óta jól ismerem, mégis furcsa belegondolni, hogy ő az én hű… madárkám, így hosszasan elidőzik rajta a tekintetem. Olyan lett, mint bárki más, képes hazudni a mosolyával és most már a szavai is csalhatnak, hízeleghet, ha akar és becsaphat. Amíg károgáson kívül mást nem tudott, sokkal jobban szerettem. Talán újra madárrá kéne változtatnom.
– A bolt? Oh, hogyne. Remekül megy a bolt. – Ezúttal nem tudom leplezni a hangomba keveredő gúnyt. Tény, hogy már nem egy ügyetlen tollas jószág, de még van mit tanulnia. Akar valamit, mi másért is jött volna, de eszemben sincs megkönnyíteni a dolgát. – Na, és a kaszinó? – teszem fel a kérdést majdnem olyan ártatlanul, ahogy ő és megkerülöm a pultot, így mellé kerülök. Látni akarom, mit vált ki belőle a közelségem, összerezzen-e most, hogy ő is önmaga és én is az vagyok, vagy már nincs felette semmilyen hatalmam?

467 szó