Nestia & Narah

Kimondottan szeretem a tényt, hogy jó kapcsolatot ápolok a főnivel, de annyira nem vagyok naiv, hogy tudjam, ha az üzletről, van szó, akkor nem fog meghatódni a két szép szememtől. Egy próbát ugyan megért, hogy rákérdezzek, hátha lesz olyan jó hangulatban, hogy valami csoda folytán nem kíváncsi a részletekre és puszta jószívűségből - jó vicc! - elenged, de abszolút nem lep meg, hogy ennyivel nem elégszik meg.
- Gyorsulási? - ez inkább kérdés, mint egyenes válasz arra, amit tudni szeretne, de azt csak nem mondhatom neki, hogy illegális autóverseny az éjszaka közepén. Kínosan mosolygok, mert fogalmam sincs, hogyan szépíthetném ezt. Nem nagyon szokott azzal senki sem büszkélkedni, hogy olyasmit csinál, amit elvileg nem lenne szabad, egy ilyen verseny meg még a nézőknek is rizikós, nemhogy annak, aki részt is vesz benne. Bár én ez alkalommal nem pattannék autóba, azért nem kizárt, hogy versenyen kívül nem tenném próbára magam a pályán.
Bedobok mindenféle ötletet, amiről úgy sejtem, hogy talán elég tetszetős lehet Nestia számára ahhoz, hogy rábólintson a szabadnapra, ám így is falakba ütközöm. Kicsit el is fancsalodom a kimaradó bevétel és az egyéb károk emlegetésének hatására, az a szomorú pillantása egy pillanatig megingat, de épp csak egy rövid veszik ki a fény a tekintetemből, mielőtt újra fellángolna. Nem fújok visszavonulót. Valamit biztosan ajánlhatok neki, amire rá fog bólintani - legalábbis ebben bízom.
- Természetesen nem szeretnék senkinek sem gondot okozni - biztosítom. Ha valóban úgy gondolnám, hogy fennáll annak a kockázata, hogy a fellépésem eltolása komoly negatív következményekkel járna bárki másra tekinve rajtam kívül, akkor meg sem próbálnám itt győzködni a főnökasszonyom. Persze, tisztában vagyok vele, hogy a szombat lemondása némi kellemetlenséggel járna, de azt hiszem, ezt ki tudnánk küszöbölni úgy, hogy mindenkinek jó legyen. - Éppen ezért, hogy az aznapi esetlegesen kieső bevételt pótoljuk, nagyon szívesen jönnék helyette akár többször is a jövőhéten, az alap beosztásomon kívül, bérmentesen. A beígért szerenádot pedig mindegyik napon megkapnák tőlem - folytatom a mondandóm teljes magabiztossággal. Ez egy olyan megoldás, ami kétség kívül csak előnyére válhatna a bár forgalmának, ezt valószínűleg még a főninek is be kellene látnia. Ami pedig Ralphot illeti... - Túl sokat aggódik - felelem mindenféle hezitálás nélkül, jóformán tudomást se véve róla, hogy a szemem forgatom közben. Ez utóbbiból látszik is, hogy kezd vele az agyamra menni. - Bíztam benne, ha elengednél a versenyre, akkor kettőnk között maradhatna, merre leszek valójában - teszem hozzá kicsit csendesebben. Ugyan nem mondom ki nyíltan, de egyértelműen szeretném, ha segítene falazni nekem, ez viszont már túl nagy kérés lenne valószínűleg, szóval már csak azzal is beérném, ha egyszerűen úgy tenne, mintha nem tudna semmiről. Nem tudom mekkora árat kellene fizetnem egy ilyen szívességért cserébe, de jelenleg úgy érzem, képes lennék bármire.

|             |  435   |

Nestia & Narah

Miért van az, hogy én sosem tudok nyugton maradni? Ez a kérdés annyiszor repült már a levegőbe velem kapcsolatban - többnyire Ralph által -, hogy most is az ő hangját hallom a fejemben, miközben valójában magamat korholom gondolatban. Nem szeretem elismerni, amikor néha igaza van, pedig most határozottan igaza lenne abban, hogy csak megnehezítem magamnak a dolgokat. Egy veszekedés egész szcenáriója rajzolódik ki lelki szemeim előtt, amiben ő elmondaná, hogy eddig az éneklés volt az álmom, azt csinálhatom, amit szeretek, miért akarnék akkor még versenyezni is, én pedig a fejéhez vágnám, hogy ez az én életem és azt kezdek vele, amit csak akarok. A vége az lenne, hogy ő nem tudna velem mit kezdeni, én meg mennék úgyis csak a fejem után. Megspórolom magamnak egy ilyen veszekedés fáradalmait és inkább ahhoz a részhez ugrom, ahol teljesen megkerülve őt, egyszerűen csak beugrom a bárba és megpróbálok titokban szabadnapot szerezni a főnöktől.
Persze, hogy igazából arra sincs konkrét tervem, hogy Nestiánál hogyan magyarázzam ki magamat, gyakorlatilag az esélytelenek nyugalmával lépek be az irodájába, miután bebocsátást nyerek. De ő a szokásos mosolyával fogad, mint minden alkalommal, amikor betérek hozzá munka előtt beszélgetni, ez pedig éppen elegendő löketet ad nekem ahhoz, hogy ne húzzam az időt és egyenesen elmondjam, mit szeretnék kérni tőle.
Nem számítok arra, hogy igent mondjon, főleg nem úgy, hogy egyelőre nem adtam rendes indokot sem arra, miféle halaszthatatlan dolgom lenne, így meg sem lep, rögtön az első reakciója erre magyarázatot kérni. De ez legalább még nem egy határozott NEM a részéről. Van még esélyem. Egy hangyányi. Talán.
- Tudom, hogy nagyon későn szólok és már mindenhol promóztuk az estét, de nagyon sokat jelentene nekem, ha kivételesen el tudnál engedni. - Nagy bociszemeket meresztek rá és szándékosan nem válaszolok a kérdésére egyelőre, húzom az időt, hátha sikerült ennyivel is meghatnom - bár kétlem - és hirtelen nem is lesz számára olyan fontos, miféle dolgom akadt szombat estére. Na nem azért, mert előtte szeretnék titkolózni, pusztán csak azt akarom elkerülni, hogy véletlenül Ralph fülébe jusson a dolog. Viszont ahogy a szemébe nézek, szabályosan érzem, ahogy csomó nő a torkomban, és egyszerűen csak tudom; kizárt, hogy megússzam ennyivel. El kell neki mondanom az igazat. Legalább részben. - Az a helyzet, hogy lesz egy verseny, aminek csak nemrég derült ki az időpontja és rettenetesen szeretnék elmenni rá. Sajnos az egész esemény pont egybe esik az egész estés beosztásommal, így nem tudnám megoldani, hogy csak munka után menjek el. Ráadásul Ralph... - itt megakasztom magam. Nem akarok egyszerre mindent rázúdítani, így inkább visszanyelem azt a néhány szót, ami majdnem kibukott még belőlem. Még az se biztos, hogy elengedne, felesleges lenne addig megemlítenem, hogy szeretném, ha ez a verseny a kettőnk titka maradna, de gyanítom, ezt talán már sejti.
- Szóval... mit gondolsz, megoldható lenne, hogy áttegyük a szombati fellépést? Ha kell, kibővíthetjük a dal listát, akár csinálhatunk egy felmérést is social media felületen, hogy melyik dalokat szeretnék hallani a vendégek. Kezdhetnék korábban és végezhetnék később is... - Lényegében bármiben benne lennék, ha ez azt jelentené, hogy most az egyszer elenged. Most elhatároztam magamban, hogy addig nem tágítok az irodájából, amíg meg nem győzöm valahogyan.

|             |   509   |

Nestia & Narah

Napok óta próbálok rájönni, hogyan sunnyoghatnék el a következő versenyre anélkül, hogy felhívnám magamra bárki figyelmét. Ha csak arról lenne szó, hogy kiosonjak otthonról, nehogy Ralph észre vegye az még nem is jelente akkora akadályt, mert annak ellenére, hogy a szomszéd lakás az övé, a falak szerencsére elég vastagak ahhoz, hogy ne halljuk egymás minden mozdulatát. Persze, a bejárati ajtók zárjai kissé zajosak - én is hallom, amikor ő megérkezik, vagy épp távozni készül esténként, szóval azzal vigyáznom kellene, de hát mire való a kis bakim, ha nem arra, hogy az ilyen egyszerű akadályokat átugorjam?! Bármilyen jó is lenne, ha csak ennyivel megoldhatnám az egészet, de sajnos szombat éjjelre tették a versenyt, aznap pedig dolgoznunk kellene mindkettőnknek, így teljesen másik megoldáshoz kell folyamodnom. Annyit törtem ezen a fejem, hogy bele is sajdult, de mostanra azt hiszem kitaláltam, mi lehetne a legjobb megoldás a problémámra.
Nem mondom, hogy repesek az örömtől, amiért a munkaadómat is bele kell vonnom ebbe, de nem látok más kiutat ebből. Gondoltam arra is, hogy tök egyszerűen beteget jelentek, köhögést, magas lázat színlelek és úgy telefonálok be lemondani műszakomat és akkor senki se tudja meg miben mesterkedem valójában, deee nem akarok kamuzni a főnökömnek, ahogy azt se akarom, hogy Alsógatya Kapitány nővérkévé avanzsálja magát és kitalálja, hogy a betegágyam mellett fog ücsörögni, amíg jobban nem leszek. Nem-nem, ez utóbbit semmiképp nem kockáztathatom meg, na meg, persze azt se, hogy véletlen kiderüljön a füllentésem és ne legyen többé munkám. Úgyhogy marad az egyetlen dolog, amit tehetek; megpróbálom hivatalosan kikérni azt az egy nap szabit és valahogy kikönyörgöm Nestiától, hogy ha törik, ha szakad, akkor se árulja el Ralphnak, miért nem fogok dolgozni. Azt a mesét még amúgy is ki kell találnom, amivel őt fogom beetetni, hogy még véletlenül se tudja meg az igazat.
Nagy levegőt veszek és bekopogok az irodája ajtaján. A többiek azt mondták, épp bent van és legjobb tudomásuk szerint senki sincs bent nála, úgyhogy talán nem zavarom meg semmiben a váratlan felbukkanásommal, végtére is, ma csütörtök van, elvileg nem dolgozom.
Ha szabad bemennem, nem is habozom, kinyitom az ajtót és belépek, közben egy barátságos mosolyt is varázsolok az arcomra.
- Szia Főni! - Behajtom magam mögött az ajtót, s csak akkor eresztem el a kilincset és sétálok beljebb, amikor meghallom az ismerős kattanást. - Nem akarok sokáig zavarni, csak szeretnék kérdezni valamit - kezdek bele, míg megtalálom a helyem az asztala előtt, gyorsan körbe pillantva a szobában. Nem most tartózkodom itt először és valószínűleg nem is utoljára; jó szokásomhoz híven akárhányszor beteszem a lábam a bárba, annyiszor bukkanok fel legalább egyszer az ajtajában, hogy beköszönjek hozzá. - Megoldható lenne, hogy most szombaton kivételesen nélkülözzétek az énekest? Helyette a kövi héten bármelyik nap be tudok jönni, de most úgy alakult, hogy lenne egy fontos dolgom, amit el kellene intéznem...
Egyelőre nem áll szándékomban ennél többet mondani, csak annyit akarok megosztani vele, amennyit feltétlenül muszáj.

|             |   472   |