Talán már egy órája vagyunk úton. Esetleg kettő? Az első-két fordulónál -vagy legalábbis Pharrel Williams dalától fogva- elvesztettem a fonalat és egész végig azért imádkozok, hogy Konnor hallgasson el végre vagy minimum érjük el a túránk célpontját.
Önszántamból vállaltam fel ezt a kirándulást, tekintve, hogy az utóbbi időben eléggé elhanyagoltam őt és Ila-t is az egyesület forgalmas napjai miatt. Meg aztán ott van az az idős hölgy is, aki amióta játszadozott a gondolataimmal, teljesen összekuszálta az életemet. A figyelmem tehát jócskán elkalandozott sötétebb berkekre, ez pedig nem jelent túl jót a családom részéről. Némileg reménykedek abban, hogy Konnor túrája segíthet kiszellőztetni a fejemet és egy kevés erővel lát majd el a folytatáshoz. Számítanak rám, így nem okozhatok csalódást nekik csak azért, mert ki vagyok bukva pár medvés históriától.
- Mit szólsz, ha most változtatunk egy keveset? - vetem fel neki, kérdéssel megválaszolva a sajátját. Persze a régi kemping területtel sem volt probléma, de ha már eljöttünk végre, akkor jobb szerettem a változatosságot, hátha valami újat sikerül felfedeznünk Konnorral.- Hallottam róla, a vadászok sem tudtak kimenni terepre. - valamennyire elcsendesülök, tekintve, hogy a "vadászok" csoportba én magam is beletartozok. Bár ez még épp elég infó ahhoz, hogy az öcsém ne kezdjen el kombinálni és egy kalap alá venni az egyesülettel. Ő erről nem tudhat. Az összetörné a szívét és a rólam kialakított testvéri képét. Már így is sokszor úgy érzem, hogy pocsék nagytestvér vagyok és még csapnivalóbb szerető. Ilanak sokat köszönhetek, hisz' amióta velünk van jobban összetartja a lakást, mint én azt valaha tehettem. Ugyanakkor tudom, hogy Konnor nem szívleli a jelenlétét, ám még bizakodok, hogy egyszer megkedveli majd őt is. Ila már a családunk része. Egy közülünk.
Csendben hallgatom, ahogy az őzgidáról mesél a maga büszke és lelkes hangjával. A vak is láthatja mennyire odáig van a természetért, ezért sem szeretném összemocskolni az ártatlan gondolkodását Xing-Cheng egyesületével.
- Helyesen tetted, pont ahogy tanítottam. - veregetem őt vállon elismerően, mialatt ellépek mellette és letérek az ösvényről. - Ki tudja, Konnor, lehet ma lesz a szerencsés napod és találkozhatsz a nagytestvérrel. - sejtelmesen vigyorodok el, ezzel kellőképpen megtörve magamban a kezdeti jeges hangulatot. Konnor jelenléte fárasztó, de képes rám ragasztani a jókedvét. Most is csak idő kérdése volt, mikor oldódok fel teljesen, az öntudatlan bohókás "módszere" pedig kifejezetten hamar kezd el bennem dolgozni.
- A múltkori esőzések után úgy látszik figyelmetlenebb volt a csapat. Vagy csak az erdő csendje és nyugalma varázsolta el a vadászt. Tudod jól, hogy a természetnek ilyen spirituális ereje is van, hogy az emberi elmére hasson, megtévessze. John Smith-t találták el elvileg, de úgy hallottam jól van, szóval ne aggódj.- nyugtatom meg. Xing Cheng azóta is bocsánatkérésekkel látogatja meg a sérültet, minket pedig csak néha informál az állapotáról. Legalábbis még nem hallottuk halálhírét, így elméleteim szerint makk egészséges, egy kisebb harcisérüléssel.
Utunk végül a susnyáson keresztül vezet végig egy tisztásra, távol a túraösvényektől. Ezt még a múltkori vadászatunk alatt sikerült felfedeznem és szerencsénkre még nem nyilvánították ki vadászterületnek.
Táskámat levetem vállaimról a fűbe, majd leguggolok mögé, hogy aztán az egyik cipzárt kioldva felfedhessem az elemózsiás dobozt. Két szendvicset húzok ki belőle, az egyiket Konnornak passzolom. - Ülj le pár percre. Most járunk csak félúton. - biccentek neki mosolyogva, ám a részletekbe még mindig nem nyúlok bele. Ahová tartunk, az még egy kicsit messzebb van, de a kilátásért és a nyugalomért megéri. Mellesleg tudom, hogy ez mennyit jelent Konnornak, szeretném, ha a legboldogabb érzéseket húzhatnám ki belőle.