Mirai & Jade

at heart marketing company

Apával a város egy kevésbé elhanyagolt részén bérelünk egy első emeleti, napfényes irodát, aminek hatalmas ablakai a közeli parkra néznek. A szökőkút már régóta nem üzemelt, de az ablak előtt elnyújtózó virágzó cseresznyefa minden alkalommal jobb kedvre derített. Most is azt figyeltem a monitorom felett elnézve, mint mindig, amikor elakadok a munkával vagy csak egy kis szünetre van szükségem.
Korábban bejöttem, hogy az egyik kisebb projektünkön dolgozzak. Nem sok folyamatban lévő munkánk volt most, azonban a Dragon Crystalos ügy óta kis csapatunk létszáma még kisebbre csappant, így újra kellett szervezni a feladatmegosztást és mérgemben többet vállaltam magamra, mint amit alapesetben szoktam, így túlórával igyekeztem beérni magam.
Belekortyoltam az otthonról hozott, már kihűlt kávémba, de bár ne tettem volna - a hideg kávé merénylet az emberiség ellen! Egy pillanatra fontolóra vettem, hogy vajon egy mikrózás megmentené-e a helyzetet, de hamar elvetettem a kétségbeesett ötletet és visszatettem a sárkánymintás poharamat a helyére.
A karjaimat a plafon felé nyújtóztatva fordultam egyet a székemmel majd közelebb gurultam az asztalomhoz, menet közben vetve egy futó pillantást Mirai kuckója felé. Megkönnyebbült mosolyt varázsolt az arcomra a tény, hogy ma nem leszek egyedül bent. Tudtam hogy apa megengedte neki, hogy a munkaideje egy részét home officeban dolgozza le - a legtöbb grafikusunk otthonról dolgozott és csak a megbeszéléseken jöttek be az irodába - de áldottam az eget azokért a napokért, amiket bent töltött!
Én személy szerint jobban szerettem az irodában lenni, otthon túl sok minden elterelte a figyelmemet (jó lenne valami friss kaját enni vacsorára, kimosott a mosógép, csengetett a postás...) míg idebent zavartalanul tudtam a munkámmal foglalkozni (és otthon türelmesen megvárt a szennyes, a postai értesítő és a "mi legyen a vacsora" gyötrelmes dilemmája is). És sokkal jobban szerettem az asztali gépemen dolgozni, mint a laptopomon, még ha nem is volt olyan összetett a munkafolyamatom mint a grafikusainké. Jelenleg az egyik kisebb, de állandó megbízásunkon dolgoztam, a reklámanyag szövege már félig kész volt és éjjel a grafikai anyagot is megkaptam - hála Mirai-nak, aki 3 emberrel is felért, így a másik grafikusunk végre tehermentesült egy kicsit és a határidőink is teljesíthetőbbekké váltak.
De nem is azért vártam a lányt mert remek munkaerő volt, hanem mert emellett remek barát is - azt hiszem a jelenléte nagyban hozzájárult ahhoz, hogy ne csavarodjak be az elmúlt időszak káoszában. Az, hogy elbuktuk a város egyik legnagyobb megbízását hatalmas érvágás volt mindannyiunknak és sokan inkább úgy döntöttek máshol - vagy épp másban - próbálnak szerencsét. Nem mondom, hogy nem nehezteltem, de senkit sem hibáztathattam. Legfeljebb csak magamat. Viszont Baba Mirai volt az önsajnálatom legletálisabb ellenszere, és egyben a Heart Marketing Company váratlan megmentője is, ha hinnék az ilyesmiben, azt mondanám, hogy az ég küldte. A lányból olyan pozitivitás áradt, aminek még én sem tudtam ellenállni.
Kíváncsi voltam hogy halad a jelenlegi projektjével mert a szerénysége mögött igazi zsenialitás bujkált, amit alig vártam, hogy láthassak kibontakozni. És imádtam vele munka közben beszélgetni, ami meglepően nem ment  a produktivitásom rovására, épp ellenkezőleg, legalább volt valaki, akivel kölcsönösen motiválhattuk egymást.

495 szó ••• remélem tetszik    ••• youtube