I am afraid of what I'm risking if I follow you Into the unknown
Fata Morgana mágiája
jelenleg aktív
„– Hercegnő! Mi történik? Mi ez a varázslat? – Ez egy átok, léteznie sem volna szabad, nem tudom, hogy a nővéreim miféle sötét praktikákat használtak, hogy létrehozzák, de már késő bármit is tenni. – Mi fog történni? – Egy másik világban fogunk felébredni. Mi és mindenki, akit elér az átok. Jól figyelj, Tücsök! Nem fogunk emlékezni arra, kik vagyunk, de ha előbb térnek vissza az emlékeid, mint az enyémek, el kell mondanod, ki vagyok! Tudnom kell! Nem bízok a testvéreimben, többé senkiben, csak benned! – Dehát...! Nem volt időm tiltakozni, kérdezősködni vagy tovább értetlenkedni, mert a pulzálás következő hulláma elérte a hercegnőt. Solana köddé vált, a következő hullámban pedig Notus és Boreas is, Calypsoval együtt. A falhoz hátráltam, de a harmadik hullám engem is elért. Mintha elfújták volna a gyertyát, a gondolataim, a félelmeim, az álmaim, a céljaim... minden eltűnt, eltűntem én is, egy teljes pillanatra megszűntem létezni, majd egy új világban ébredtem valaki másként.” – Részlet a Tücsök Tihamér történetéből
Fata Morgana
határa
Számos és számtalan
karakter állás
Csillámport szórunk
a hőseinkre
Jelenleg 10 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 10 vendég :: 2 Bots
Nincs
A legtöbb felhasználó (117 fő) 2021-02-23, 20:50-kor volt itt.
Nem vagyok a legjobb helyen, s itt most nem arra értem, hogy kifaroltam a motorral és a pázsiton kötöttem ki. Nem. Mentálisan nem vagyok egyben, holott mindig is azt hittem, hogy én vagyok a csapat ledönthetetlen sziklája. Most mégis elveszettnek és gyengének érzem magamat. Tadashit már elvesztettük, s nem akarom, hogy Hiro is a gyásza mélyébe fulladjon. De mégis ki vagyok én, hogy megakadályozzam az élet undorító sorscsapásait? Hiszen még a saját létezésemben sem vagyok biztos. Ki az a vadóc, akivel nap, mint nap álmodok? S miért érzem egynek magammal? A kutya kedves és finom érintése némiképp lenyugtatja a vad, negatív gondolatok hadát magamban. Jelenleg kezd jobban lefoglalni a furcsa páros jelensége. Egy kutya…akinek kutya a gazdája? Nem igazán akar összeállni a kép, így csak homlokráncolva figyelem, ahogy az eb végül egy tollal a szájában tér vissza hozzám. Felszedem a földről az íróeszközt, míg a mozdulat közben megvakarászom szabad kezemmel a kutya füle tövét. Mindig is tudtam, hogy a kutyák okos állatok, de még sosem láttam ilyen jól betanított egyedet. Ráadásul amikor belenézek a mélybarna, ártatlan szemeibe, rögtön elfeledteti velem az élet nyomorát. Apró mosoly szökik ajkaimra, s inkább elkezdek írni a papírra a másik kutya érdekében. Bár még mindig különösnek tartom a helyzetet, de talán egy esélyt megérdemel, ha már a kettejük segítségével nem nyeltek el a negatív gondolataim. Még szerencse, hogy a baleset sem okozott komolyabb gondot… Nem akarnám, hogy egy halott motoroslányt próbáljanak magához téríteni… “Ugye tisztában vagy azzal, hogy kutya vagy? Egy mesebeli kutya.” Elég nagy betűkkel írok, így amikor megfordítom a papírt a falon túl lévő állatnak, könnyen el tudja olvasni majd a sorokat. - Különös egy gazdád van mi, haver? - sandítok mellettem lévő kutyára, aztán észreveszem újra a nevét a lapon. - Duduo…- ejtem ki a szót ismét, némileg ízlelgetve azt, hogy ne felejtsem el, aztán újra írni kezdek a papírra. “Jól vagyok. Magamra hagyhattok.” Majd összegöngyölve a papírt egy tekercsbe nyújtom azt át Duduonak. Óvatosan meglökdösöm a kutya hátsóját noszogatásképpen, ameddig fel nem áll és át nem adja a “levelet” a tollal együtt. Mindezalatt én felszedem sisakomat a földről és megpróbálom felállítani a nehéz gépezetet is a földről. Apró termetem ellenére van bennem erő, de még így is nagy szenvedéseket okoz ahogy a lábaim néha meg-megcsúsznak a pázsiton. Legalább a fejfájáson kívül nem esett komolyabb bajom, bár a baleset alatt teljesen más hozzáállásom volt az egészhez. Egyik felem azt kívánta, hogy bárcsak ott maradtam volna a füvön egy örökös álomba szenderülve.
A lány zakózása meglepett, de az még inkább, hogy nem rendes emberi alakot látok magam előtt… hanem mesebelit. Ám jelenleg még ezen is felül tudtam emelkedni annak fényében, hogy ő mennyire sérülhetett meg, hiszen most úgy feküdt ott, mint akihez menten lehet hívni a mentőket. Amit én nem tehetek meg, lévén a falon nem tudok áttörni, sem átszivárogni valahogy a réseken keresztül. Nem tudom összehúzni sem magamat és tényleg nem szeretnék gumiembert és labdát játszani, de szerencsére Dudou át tud menni. Mennyire jó ilyenkor egy szőrös barát! Ezen még el is vigyorodom nagy elégedetten. Ahogy kutyám átmegy majd a lány keze megmozdul szinte észre sem veszem mennyire bent tartottam eddig a levegőt, amit éppen kiengedek. Vajon mi a csuda váltotta ki belőle azt, hogy úgy menjen neki a falnak, mint valami szuperhősnő, aki azt hitte ő biza átjut rajta?! Lehet ivott volna? De ahhoz nincs még túl korán? Összevonom szemöldökömet erre. Elmélkedéseim közepette Dudou nagy farokcsóválással nézett a lányra. Ugat egyet-kettőt. Szinte próbálja körbe táncolni őt, mint valami túlpörgött duracel nyuszi. Igazából már nem egyszer elgondolkodtam azon, hogy lehet azzal keresztezték. Mindig csinál valami rosszat, ezt rág el… azt dönt fel. Olyan Hudini mutatványokban tudja felforgatni a lakást vagy a kertet, hogy még neked is nagy fejtörésbe kerül rájönni mi is történt. Megböködi végül az orrával az arcát majd kérdésére a fal felé fordul és újra a lány felé néz majd megismétli ezt a mozdulatsort. Ahogy feltápászkodik a lány kutyám szinte még nagyobb örömtáncot járt. Már kezdek aggódni így elkezdem kopogtatni a falat hátha hallja az a kópé. Azzal nem számoltam, hogy talán hang nem is megy át ezen a vacakon, akkor meg miként is hívom haza a kis ördögöt? Előkotrom a telefonomat és pötyögni kezdek hátha erről találok valamit a telefonban. Már közben leültem a földre és egyik lábamat felhúztam míg másik félig törökülésben van. Yu-Na kérdésére Dudou most őrült módon kezd csaholni a fal irányába. oda is szalad még eszeveszettebb csaholásba kezdve. Annyit látok csak, hogy az orrom előtt a farka járkál jobbra balra a kis rosszaságnak. Fel is kapom most erre tekintetemet mert keresésem nem éppen akar semmilyen okossággal szolgálni. - Gyere csak ide! - kapom el a kutya farkát. Természetesen nem húzom meg, csak így jelzem, hogy tessékelje át magát hozzám. Mivel a papírt nem adta oda neki, talán nem tud írni… nem igen tart mindenki a zsebében tollat, mint például én. Így Dudi átdugja a fejét én meg odatartom a tollat. - Vidd át szépen ezt is. - mondom majd egy morranásféle elfojtott ugatás kíséretében lohol is a lányhoz. Lepottyantja a lábához a tollat. Olyan jókisfiú módjára ül le elé, mint aki minimum kitüntetést vár a tökéletes munkájáért. Megfogom homlokomat. Milyen kutyát fogadtam én be pontosan?! Több papírom nincs, így üzenni sem tudok a lánynak. Kissé kínos mosoly kíséretében intettem neki. Eszembe sem jut, hogy talán ő sem emberi formát lát a falban, hiszen lehet ez valami torzítás lenne? Ne jöjjünk rá ki kicsoda a fal mögött? Ezért vagyunk bezárva? Elkezdem újra kocogtatni a falat és kicsit közelebb is hajolok. Eközben Dudou a fejét a lány lábára fekteti és nagy bociszemeket meresztve néz rá, közben természetesen jár a farka. Barátságos jószág, pont ezért is gyűlik meg még vele a bajom. Ám mindezek ellenére szeretem, ha pedig nem lenne ilyen jó természetű biztos nem tudom átküldeni a balszerencsés kisasszonyhoz. Ezen elvigyorodva nézek most a kettőjük irányába.
My LoveYou are able to make me jealou and insane, you are also able to turn me into a bad guy despite me being a good guy. Yet you mean the reason for my existence. I think that's exactly what love means.
Azt hiszem egyszer mindenki átlépi a tűréspontját. Josyval még azóta sem osztottam meg a nyomasztó érzéseimet és látomásokat, melyek a tükörben köszönnek vissza rám. Hiába kanyarodott el a téma egy ehhez hasonló irányba, én mégse mertem kibökni mi nyomja a szívemet. Josyék az elsők és mindig is ők fognak maradni. Az ő jólétük és biztonságok jelenleg fontosabb volt mindennél.Eszembe jutnak Eden szavai, de csupán egy pillanatra, ahogy átszáguldok Stormreach-en. Nem tudom, hogy a zsaruk mennyire éberek késő délután, viszont a sebességmérőm tanúsítja mennyi figyelmet szánok erre a kis extra információra. Gyorsítok a tempón, a motorom felbőg, ám a kanyart már nem sikerül bevenni. A figyelmem teljesen más irányokba kalandozik el, testem megadóan hagyja, hogy a motor súlya húzza maga után, ezzel nulla kontrollt hagyva nekem. Ahogy a kerekek megcsúsznak alattam már pillanatok alatt a pázsiton találom magam, s ekkor eszmélek fel milyen necces szituációba is rántottam magam. Reagálni viszont már késő, a motor eldől alattam, én pedig pár méterrel odébb érek földet, szerencsére füves területen. A sisak még a fejemen, míg én a hátamra fordulok és úgy nyúlok el, mintha “hóangyalt” szeretnék rajzolni a fűbe. A fejem hasogat a fájdalomtól, melyről még nem sikerült eldöntenem, hogy az esés miatt vagy csak a fáradtságtól fakadó stressz miatt. Bár azt hiszem a listát a végletekig tudnám írni, mert a szívemet maró érzések szüntelenek. A sisak szemvédőjét tolom csak fel, majd hagyom, hogy kezem visszaessen a fűbe. Ahogy az égre meredek másra sem vágyok csak a csendre. Ezt mintha meg is kapnám, miután a fülemben történő sípolás és a motor zúgása is elhal. Aztán jön ő… Vagyis…egy kutya? A nyalogatásra eszmélek fel, s tekintetem rögtön a bundásra vándorol, miközben próbálok nem túl sokat mozogni, nehogy komolyabb gondokat okozzak ezzel magamnak. - Te meg honnan jöttél? - emelem fel kezemet az irányába, hogy aztán a füle tövénél vakarászhassam meg őt. Eközben veszem csak észre, hogy a falon túl egy hozzá hasonló kutya kocogtatja az üveget. Egyáltalán kutya ő egyáltalán? A két lábon állás és a mesebeli alak miatt párszor megkérdőjelezem ezt magamban, mielőtt még felülnék. A papírlap ekkor hullik elém a kutyusból. - Mégis…honnan? - homlokráncolva hajtogatom ki az üzenetet és olvasom el a sorokat, aztán körbe is pillantok, hogy mégis melyik irányból érkezhetett. A kutya gazdája bizonyára itt van valahol, bár arra egyáltalán nem gondolok, hogy a falon túl lévő mesealak lenne az illetékes. Toll nincs nálam jelenleg, így válaszolni sem tudok a papíron leírt kérdésekre, de arra elmosolyodok, hogy a kutyát Duduonak hívják. - Duduo? Hol a gazdád? - próbálom valami törökülésbe hajtogatni a lábaimat, eközben pedig a sisak is lekerül a fejemről.
Sétáltatom ezt az ördögfióka kutyát, esküszöm nem tudom mivel keresztezték, de tuti nem valami sima génálománya van. Észre sem vettem igazán, de újra a fal környékére lyukadok ki. Szerettem volna ezt a nagy rejtélyt is megfejteni. Mi történt vajon Tae-Moon-nal? Éreztem, tudtam, hogy a falnak mindenhez köze van. Újra végig néztem a gondunk okán. Nem mehettünk át rajta… mint egy kalitka úgy magasodott köröskörül. Dudi megbökött az orrával már kiakarta venni másik kezemből a füzetet. - Ez nem neked való. Szóval nem nyertél! Rosszalkodsz akkor nem kapsz a jutifalatodból! – próbáltam nagy atyai szigort mérni a kutyára, aki felháborodottan felvakkant. Aki nézne minket tuti vakarná a fejét, hogy a fazon meghibbant. Főleg, hogy ténylegesen úgy beszéltem hozzá, mint valami kisgyerekhez. Sőt inkább egy felnőtthöz, ah az agyamra ment a tükörképem! Legalább tudnék beszélni vele rendesen, akkor nem lenne ennyire rosszcsont. Ám nem sokat tudok gondolkodni a kutya hegyezni kezdi a füleit, nagy vakogás hallatszódott és nemsokára rá jött egy orbitális pukkanás is. Annyira meglepődtem, hogy a pórázt is elengedtem mire ez az átok meglódult előre, mint valami rakéta. - Gyere vissza! Oh, az istenit! – jött is az áradat belőlem majd meglódultam, még a fal előtt le is fékez az eb, de ekkor pillantok meg egy… mesehőst?! Mi a jó…?! Közelebb lépek majd arra a döntésre jutok és megkocogtatom a falat. - Hé, minden oké?! Élsz? – nem tudom hall e, de valószínúleg nem. Kutakodok majd kitépek egy papírlapot a füzetből és elkezdek írni odafigyelve, hogy olvasható legyen. Ne akarjon badzsítani az írásomtól szerencsétlen nő. - „Jól vagy? Nem kell segítség? A kutyát Dudou-nak hívják és Dudi-nak is hívhatod. Akarod elmehet segítségért.” reméltem, hogy nem lesz baj. Ám mivel a falhoz közel pukkant a kishölgy így reménykedtem, miszerint a szőrös négylábúnak nem lesz baja. - Vidd ezt át szépen, oké? Fogom a pórázt, próbáld meg felébreszteni, ha nincs magánál! – hangom komoly volt kivételesen, Dudi fel is figyelt a változásra. Vakkantott, elvette tőlem a papírt majd átmerészkedett. Szerencsére nem volt akadálya. Ám én fogtam a pórázt, hogy visszarántsam, ha azon múlik. Odaát szőrös barátom letette a lapot majd vakkantott a lánynak. Odamerészkedve meg is böködi az orrával majd megnyalja az arcát. Elkezd kicsit ugrálgatni, próbálja magára felhívni a figyelmet minden áron. Időközben szétnézek, de egy teremtett lélek sem merészkedett ki ma ide. Pompás. Újra elkezdem kocogtatni a falat, csak átmegy legalább ennyi hang. Olyan mint valami hatalmas tompító szoba. Átkozottul idegesítő, főleg mikor itt van előtted egy esetlegesen súlyos sérült… ilyenkor mi az, ami megengedett a kézikönyvben? Malom harc? Nekicsapódnék valamivel visszapattannék mint valami gumilabda.
My LoveYou are able to make me jealou and insane, you are also able to turn me into a bad guy despite me being a good guy. Yet you mean the reason for my existence. I think that's exactly what love means.
My LoveYou are able to make me jealou and insane, you are also able to turn me into a bad guy despite me being a good guy. Yet you mean the reason for my existence. I think that's exactly what love means.
Legutóbbi képek
••• 
