I am afraid of what I'm risking if I follow you Into the unknown
Fata Morgana mágiája
jelenleg aktív
„– Hercegnő! Mi történik? Mi ez a varázslat? – Ez egy átok, léteznie sem volna szabad, nem tudom, hogy a nővéreim miféle sötét praktikákat használtak, hogy létrehozzák, de már késő bármit is tenni. – Mi fog történni? – Egy másik világban fogunk felébredni. Mi és mindenki, akit elér az átok. Jól figyelj, Tücsök! Nem fogunk emlékezni arra, kik vagyunk, de ha előbb térnek vissza az emlékeid, mint az enyémek, el kell mondanod, ki vagyok! Tudnom kell! Nem bízok a testvéreimben, többé senkiben, csak benned! – Dehát...! Nem volt időm tiltakozni, kérdezősködni vagy tovább értetlenkedni, mert a pulzálás következő hulláma elérte a hercegnőt. Solana köddé vált, a következő hullámban pedig Notus és Boreas is, Calypsoval együtt. A falhoz hátráltam, de a harmadik hullám engem is elért. Mintha elfújták volna a gyertyát, a gondolataim, a félelmeim, az álmaim, a céljaim... minden eltűnt, eltűntem én is, egy teljes pillanatra megszűntem létezni, majd egy új világban ébredtem valaki másként.” – Részlet a Tücsök Tihamér történetéből
A vendéglőben hatalmas a sürgés-forgás, azonban én alig várom, hogy rásózzam Vittoriora a zárás lehetőségét, és hazasiessek. Nem szeretek éjszaka odakint sétálni, még akkor sem, ha tudom, a távolból vigyáznak rám. Senki nem tudja, hogy a háttérben megbúvó alakok, törzsvendégek között olyan emberek vannak beépülve, akik a biztonságomért felelnek. A konyhában vagyok, egyetlen pillanatra elég elbambulnom, hogy a következőben bekövetkezzen egy kisebb katasztrófa. A padlón szilánkosra törő üvegpoharak csörömpölése egy pillanatra fegyverropogásnak hat a fülemben, ahogy Dracula sápítozása is erősen emlékeztet szerencsétlen bankár kétségbeesett hangjára. Régi történet, mégis mostanában gyakorta eszembe, amióta tájékoztattak arról, hogy ismét ki akarnak hallgatni az üggyel kapcsolatban. Én vagyok az egyetlen túlélője annak a bankrablásnak, amelyet az exemék kezdeményeztek. Ostoba és naiv nőként hagytam, hogy az orromnál fogva vezessen, aztán amikor meg akartam akadályozni a vérontást, hidegvérrel lelőtte a kishúgomat, aki szintén velem tartott az útra. - Chao-Xing, jól vagy? - szólít meg az egyik pincér aggódva. A velem szemben lógó serpenyő felületét látom a fehér ábrázatomat. - Persze, csak megint takaríthatunk fel, amiatt a balfácán miatt. - Magamra öltöm a legmarconább arckifejezésemet, hogy aztán seprűt és lapátot ragadva eltakarítsam az okozott kárt. Belesöpröm a törmeléket a kukába, megmosom a kezeimet, majd a tekintetem az ajtó felé téved. Utálok az alsó szinten segédkezni, mert annyira kétbalkezesek. Szívesebben töltöttem időt odafent a bárban a kölyökkel, mert ő legalább képes volt megnevettetni, vagy éppen az őrületbe kergetni, mikor milyen hangulatban talált meg.
***
Amint letelik a műszakom, én már ott sem vagyok. Szeretem a vendéglőt, csupán furcsán érzem magam úgy, hogy ismét ilyen helyen dolgozok. Kicsit hiányoznak a kifutók, a rivaldafény, a villogó kamerák és a hatalmas ruhaköltemények, azonban kénytelen vagyok meghúzni magam. Emlékeznem kell arra, hogy annak idején is egy hétköznapi ember voltam, és vissza kell térnem abba a kerékvágásba. Még ennyi idő távlatából is nehéz, hiszen néha úgy érzem, hogy az itteni életem nem több átmenetinél, így nem merek sokszor nagyon előre tervezni, máskor pedig olyan érzetet keltenek, mintha az életem megrekedt volna egy szinten, és nem tartok semerre. Körbe pillantok a félhomályban, és cseppet megnyugszom, amikor ismerős alakokat fedezek fel a közelben. Egészen hazáig kísérnek, óvó tekintetüket még akkor is érzem a hátamon, amikor az otthonom előtt kinyitom a postaládát. A kulccsal vacakolok, valamiért a zár szorul, és nehezen enged. Talán meg kellene olajozni, de nem értek ezekhez. Inkább csak felmarkolom a papírköteget, és elindulok felfelé a lépcsőn. A kedvesem már biztos vár rám, hiszen már két napja megbeszéltük, hogy együtt töltjük a mai estét. Talán még vacsorát is készített, vagy rendelt, amíg én úton voltam. A korgó gyomrom próbálja elterelni a figyelmemet, miközben átpörgetem a postát. A többségük számla, azonban megakad a tekintetem egy borítékon, amelyen összeollózták a betűket. Elsőre úgy tűnik, mintha a szomszéd kislánytól kapott képeslapot csomagolták volna a borítékba, azonban legbelül érzem, hogy ennél sokkal többről van szó. Megtorpanok a lépcsősor közepén, tétován bámulom a színes, gyermeteg betűket, amikkel a nevemet és a címemet kirakták. Mély levegőt veszek, és feltépem a boríték tetejét. Óvatosan kihúzom belőle a papirost, amin hasonló módon, ferdén felragasztva sorakoznak a betűk. A következő Te leszel Mei. Elsápadva szaladok le a kukához, cafatokra tépem a papírlapot. Az üzenet a kukában landol. Feszülten pillantok körbe, de a megszokott arcokon kívül mást nem látok. Egyelőre nem merek szólni nekik sem a levélről. Percekig tartó légzőgyakorlatokra van szükségem, hogy kiűzzem az elmémből a puskaropogást, a szemeim elől eltűnjön a vér látványa és ne halljam a volt barátom hangját, mielőtt lelőné a testvéremet. Másodjára kevésbé energikusan kapaszkodok fel a lépcsősorokon, és sokadik alkalommal sikerül csak beletalálnom a zárba. Mégis, amikor a kilincset lenyomom, széles mosollyal lépek be a… Az ürességtől kongó lakásba.
„Bartender? I prefer pharmacist with a different inventory.”
Kedves Liu!
Öhm, ajj-ajj! Azt hiszem, fel kell kötnöd a gatyád, ha nem akarsz rosszat magadnak. Vagy inkább jobb, ha azt tanácsolom, hogy el kell mondanod valakinek, hogy gáz van?
Azért ez nem játék, Kedves Liu! Nem mindennapos dolog, ha valaki egy levelet kap… legalábbis, ha egy ilyen jellegű levelet. Én be lennék kakkantva, az biztos.
Egyébként le a kalappal, ez aztán eléggé izgalmas háttértörténetre sikeredett. Belegondolva, ha az egyik testvérem ilyen sorsra jutott volna (Hehe, valamilyen szinten arra jutott/jutottunk… a mesénkben a Druunok miatt… ) én már rég gumiszobában kötöttem volna ki. És ezt teljesen komolyan mondom.
Az a fajta trauma, amit átélhettél, csoda, hogy még ép az elméd.
Szuper lett a lapod, úgyhogy nem is húzom tovább a mondandómat.
Na, jó még egy dolog… Remélem, az új barátodnak azért mesélsz majd erről az üzenetes dologról.
Na, engedlek is tovább, foglald le szépen az arcot, és utána vár a játéktér. Üdv Közöttünk.