honestly, I have no idea what's happening right now

Van az a helyzet, amikor a beszívott nyomoronc (vagyis közelítőleg én) úgy gondolja, hogy simán átússza a város két pontját elválasztó tengerszorost, beugrik a vízbe és csak úszik és úszik nagy vigyorral a pofáját. Aztán ahogy egyre több kézcsapást tesz, rájön, hogy a franc egye meg, az a túlpart kurva messze van és a halál se fog annyit fáradozni, hogy fizikai erejét nem sajnálva közelekedjen a partok között. Igen, megtörtént már velem is, de ez egy olyan sztori, amiről szigorúan nem beszélünk. A jelenlegi helyzet is egészen jól konvergál ebbe az irányra, haladok az üvegfal mentén és egyszerűen nem akar közeledni a vége, ami több, mint irritálóvá válik. Szerencsére (szerencsére??) nem egyedül járom be a távot, hanem van itt egy fazon, akit se nem ismerek, se nem hallok, ellenben most mégis motivál arra, hogy próbáljak meg még jobban kijózanodni.
Aki ismer, az tudja, hogy nem vagyok egy üzengetéspárti telefonguru, a kollégákkal is csak egy-egy szavas üzeneteket szoktam váltani, úgyhogy jócskán bejáratlanok az ujjaim a telefonom betűin. Az első gondolatom, hogy holt biztos, hogy fél óra múlva sem fogok már emlékezni arra, hogy újabb találkozót beszéltünk meg, nemhogy majd kéthét múlva, de az esélyt megadom rá. Egyébként tényleg érdekel, hogy mi ez az egész, úgyhogy talán nem fog eltemetni halbiznisz.
Szóval Killian. Jól van, szép név, azt hiszem. Már nyúlnék a telefonomhoz, hogy felírjam a nevét, aztán kapcsolok, hogy itt az üzenetben, ezt bármikor vissza fogom tudni olvasni, úgyhogy nem erőlködök. Elvigyorodom a következő üzenetre. Na basszus, most csináltam magamnak még egy munkát, de végül is, lehet ez még érdekes is lehet. Már nem azért, mintha a halak (sügérek?) nem keltenének bennem elég szimpátiát, de ezúttal jól esik valami máshoz nyúlni, belevetni magam az ismeretlenbe, ami tán még jól is elsülhet. Beindul a józanodó fantáziám, s ennek köszönhetően egy kicsit erőteljesebben és komolyabban nézek vissza rá.
Vagy nem, mert senki sem tud erről az izéról semmit és mindketten meg leszünk lőve vele, ki tudja. Bár azért az meglepne, ha itt ez a fal és még senki sem szerzett róla tudomást, ezt egyszerűen nem tudnám elhinni. Intek a fazonnak, jelezve, hogy akkor én megcélzom a kikötőt és az ott lévő hajómat, ha még nem lopták el azt is...
Szegény pasas, milyen rossz lehet annyi sirálykaki között járkálni!

honestly, I have no idea what's happening right now

Ez amúgy állati király! Van egy fal, amit már ketten is hallucinálunk, de ez az egész engem abszolút hidegen hagy, amíg enged abban a tudatban élni, hogy ő van bent és nem én. Már amennyiben letézik az a fogalom, hogy bent és kint, de ha úgy vesszük, hogy nekünk biztosan van tengerünk, akkor hát logikus, hogy az a hely van kint, ahol én állok, nem? Mindegy.
Nagyjából úgy tudom felfogni ezt, mintha valaki kinyitja a hűtő ajtaját. Itt meleg van, a hűtőben meg hideg, sőt, ha belegondolok érthető is, hogy miért kell fal, hát átmenne a hideg… Tudtam én, hogy az üveg hőszigetelő, de atyám, ez nagyon kemény cuccból készült! Hogyha leszigetelném ezzel a vacakkal a lakásomat, akkor nem kellene azon agyalnunk Tritonnal, hogy megérné-e beszerelni egy légkondit, vagyis nyilván megérné, mert bizonyos napokon úgy döglünk a forróságban, mint kifogott hal a grillácson, de azért pénz is kellene hozzá, én pedig nem vagyok hajlandó a teljes összeget kifizetni az öreg helyében is.
De azért járjunk utána még ennek a cuccnak itt, mármint szó szerint járjunk egyet és ha már sétálunk, befordulok – ezúttal már tényleg – a kikötőbe vezető út irányába. Elsőre eltévesztettem, de most már szerintem menni fog, pláne ezen derék fiatalember társaságában. Miközben elindulok, rá kell jönnöm, hogy a jó barátságok pont így születhetnek: van egy alak odaát, akivel tudok kommunikálni, de nem fecseg, pontosabban nem hallom, ha fecsegne, nem tud szekálni sem, megverni sem, ez állati jó!
Bár minél többször hagytam, hogy helyettem is ütögesse az üveget és láttam, hogy még mindig egészen masszív, egyre inkább kezdett nyomasztani. Egy kicsit irigyeltem is, hogy ő hűsölhet ott, de addig is, egy újabb cigarettát vettem elő, mert nem volt elég, amit ezidáig elfüstöltem. Úgyis hamarosan a kórházban fogok krákogni az elsorvadt tüdőm miatt, tökminegy egy a plusz egy szál.
Ja, a pasas megállt odaát. Én is megtorpanok, kissé hirtelen is, hogy aztán újra az üvegre tapadva olvassam el, amit írt. Hova is raktam a telefonomat?
Felmutatom neki, miközben eszembe jut Nerida, aki biztos, hogy tud a falról. Az a nő mindenről tud, csak vannak dolgok, amik nem érdeklik, mint mondjuk én sem. Fájdalmas…
Bárhol is vagyok most, inkább ide jövök el, mint a kocsma felé, de nem nehéz megsejteni, hogy mi lesz, amit jövőhéten elfelejtek megtenni… Abban sem vagyok biztos, hogy reggel emlékezni fogok erre az álomszerűségre.
Áh, érdeklődik az állapotom felől. Ennyire szarul nézek ki? Nem akarom tudni a választ, de egyébként jól esik a kérdése.
Válaszolom és ha belegondolok, tényleg sokkal jobban érzem már magam, mint mikor elsőre megláttam őt. A hányás mindig segít, jobb kint, mint bent. Visszaveszem a telefont és újra pötyögni kezdek, ezúttal egészen rövidet.
Ez a nevem. Ez vagyok én.

honestly, I have no idea what's happening right now

Oké-oké, kezdek tényleg észhez térni lassan, ami azt eredményezi, hogy már felfogtam, hogy marhára rossz helyen vagyok és nem a kikötőben. Azt viszont speciel még nem tudom, hogy mégis hova keveredtem, már azon túl, hogy falba ütköztem ezáltal az életem majdnem minden terén. Minél tovább nézem a túloldalt, annál realisztikusabbá válik, hogy amit látok az nem feltétlenül a saját elmém butasága, hanem nagyon is igaz, ez azonban újabb kérdéseket vet fel. Inkább lennék otthon és aludnék egy jót, mint az öregek és hagynám az egész ivászatot úgy ahogy van, kellett nekem a bárba mennem… A siránkozást abbahagyva közeledtem az üveghez, hogy elolvassam a telefonjába pötyögött üzenetét, okos a fickó, bár minden bizonnyal nekem is természetesen eszembe jutott volna ez az ötlet, ha jobb állapotban lennék. Gyorsan visszapötyögve a választ, vagy igazából válaszokat aztán felé fordítom és nagyon skubizom az arcmimikáját, míg ő olvassa. Aztán kezdődik a folyamat ellőről és ismét én tapadok az üvegre. Miért van egy üvegfalon túl tél, itt meg nyár? Felpillantok az ég felé, keresve az amúgy sem látható fal végét, mert, ha ez egy instant évszakválasztó fal, akkor nagyon magasra kell húzódnia, és rendkívül rossz hőátadó tulajdonsággal kell rendelkeznie. Ez igen! Aki ezt csinálta, meghívnál, hogy rakja újra a lakásom falát, mert azon baromira átjön a meleg. Az valamiért nem fordul meg a fejemben, hogy mi van, ha van egy kis hókusz-pókusz az egészben.
Felelem egészen röviden a kérdésére, míg ő újfent újabb üzenetet tol elém. Felnevetek és már írnám is rá, hogy „hát az szar ügy haver”, mármint az, hogy ő kalitkában van, aztán persze rájövök, hogy mi van, ha én is abban vagyok? Még sosem próbáltam elmenni a városból, ellenben a hajózás adott mindig akkora szabadságot, hogy ne érezzem magam bezárva. Persze akkor még nem is gondoltam rá, hogy van egy ilyen láthatatlan fal itt.
Mutatom neki az ötletemet, aztán kattanok, hogy ez egy kicsit pontosításra szorul.

honestly, I have no idea what's happening right now

Mutogatok én, meg magyarázok, bár utóbbiról már rájöttem, hogy semmi értelme, hiszen világos, nem hall, mint ahogy én sem őt. Tulajdonképpen már ez is haladás a józanság felé, feltéve, ha azt nézzük, hogy pár órája még állni nem tudtam, aztán pedig fogalmam sem volt, hogy merre megyek. Persze még nem tiszta minden, például továbbra sem tudom hova tenni ezt az üvegfalat, amit még sosem láttam, szóval mi sem egyszerűbb, mint ráfogni a sok rumra a puszta létezését. Mindegy, ettől most jobb is, ha eltekintek, próbálok mindig az aktuális problémára összpontosítani, ami jelen helyzetben mégis csak az, hogy nem hall engem a pasas, illetve hogy egy kicsit más világ tárul elém a túloldalt.
Na, az viszont már problémás, hogy a mutogatásomat sem érti, így hát ahogy visszamutogat, hogy nem ment át a kérdésem, elégedetlenül teszem derekamra kezemet és sóhajtok egy mélyet. Öregem, nekem kezd ez a nap túl sok lenni!
Megint mond valamit, amire én újfent rábökném reflexből, hogy "mi?", de még éppen időben kapcsolok, hogy ne erőltessem a szavakat, attól csak jobban hánynom kell. Ujjaimmal a szemeimet dörzsölöm fáradtan és tehetetlenül, s már azon kezdek el agyalni, hogy lehet az egész nem is létezik, csak beképzelem, úgyhogy rég jobban tettem volna, ha hazamennék, lefürödnék, majd aludnék egy jót. Akkor pillantok fel megint, mikor a szemközt lakó elkezd pötyögni valamit a telefonjába, majd nem sokkal később felém fordítja. Közelebb lépek az üveghez, mert baromira nem voltam felkészülve, hogy nekem most olvasnom kellene, de hunyorogva rajta vagyok az ügyön. Tyű haver, nagyobb betűméret nem volt?
Teljesen egyértelmű voltam szerintem a sirálykakival, de jobb híján én is előveszem a telefonomat és kissé nehézkesen ugyan, de megpróbálom leírni a mondókámat neki. Mikor végzek, én is felé fordítom a telefonomat, hogy elolvashassa az itt-ott félregépelt üzenetet:
Ha ezt elolvasta, alatta egy újabb kérdés várja:
Szívesen megszerezném azoknak az üvegeseknek, meg kőműveseknek a számát, akik ezt iderakták, az én horgászzsinórom is jobban törik szerintem, mint ez itt. Megkocogtatom az üveget, nem azért, hogy kopogjak neki, csak érdekelek az anyaga, meg úgy mindene.

honestly, I have no idea what's happening right now

Jelenleg túl ittas vagyok ahhoz, hogy bármit is megkérdőjelezzek, vagy felfogjam annak valós, s egyúttal valótlan mivoltát, de az egyértelműen furcsa, hogy a nagy büdös semminek dőlve tartom magam pont úgy, mintha egy fal lenne. Ellenben mégsem vagyok már annyira illuminált állapotban, hogy rájöjjek, ilyen egyébként a világon nincs, szóval amit látok az nem valós, csak én őrültem meg, ahogy az már sokadjára kiderült. Vágom, hogy nincs minden rendben, az életem nem olyan módon halad, ahogy én azt akarnám és még csak kellő ráhatással sem vagyok önmagamra, de sokkal rosszabb is lehetne a helyzet, elég megnézni Isaacot, aki konkrétan totál csóró és örül, ha valaki megszánja valamivel, például az a nőszemély Triton lakókocsijával.
Elég kínos, hogy volt, aki végigkövethette a szerencsétlenkedésemet, ám úgy teszek, mintha épp nem történt volna semmi sem. Próbálom továbbra is befókuszálni őt, látom is, hogy válaszolni akar, vagy hát válaszol is, csak teljesen be vannak dugulva a füleim és egy hangyafingnyi szisszenést sem hallok belőle.
- Mi? - hajolok hozzá közelebb, a fülemet is felé fordítva. Nyúlok előrefelé, csakhogy újra beleütközöm az piás üveggel ebbe a fal izébe, amitől aztán nyilvánvalóvá válik, hogy vagyok én itt, meg van ő ott és a kettő koordináta között nem megoldható az átmenet. Nem vagyok én most olyan fizikai erőnlétben, hogy meggyőződjek szilárdságáról, így lemondok a kíváncsiságomról, gondolván, hogy jó az a fal ott ahol van, vigye el a fene, én ugyan nem töröm magam miatta.
- Figyelj, haver, én látom, hogy mondasz valamit, de bocsásd meg nekem, egy árva kukkot sem értek belőle - kezdek el elég heves testbeszéddel magyarázni, mint valami süketnek, hogy ha nem is hall, az arcmimikám és a mutogatásom valamennyit segítsen. Pedig nem vagyok öreg, hogy nagyot halljak, az idő még nem rágott meg csutkára. A tekintetem aztán le-letévedt róla, s a tájat kezdtem jobban szemügyre venni.
- Te... figyelj - Jó, oké leesett, hogy ő sem hall. - Az ott... - mutogatok mint hülye a fehér micsodára - mind sirálykaki? - formálok szárnyakat a kezemmel, mintha repülnék, utalva a sirályokra, aztán a seggemre mutatok, mintha potyogna ki belőle valami, ugyan vajon micsodára gondolhatok... Ha ezt vesszük alapul, érthető, hogy miért van ennyire beöltözve, engem szart már le sirály, hát nem túl kellemes. Szerencsére azért errefelé nem jellemző ez ilyen mértékben, ennek köszönhetően nem kell teljesen bebugyolálnom magam és hordhatok ilyen laza, mellkasomnál enyhén lenge pólót. Néha pokoli, hogy még este is milyen meleg van, aminek nem segít az alkohol sem, de az egy másik történet, a hőmérséklettől független.

honestly, I have no idea what's happening right now

Oké, azt el kell ismernem, hogy az utóbbi időkben hoztam néhány igen rossz döntést. Egy: nem kellett volna a mini hűtőt tennem az irodámba, amit megtöltöttem mindenféle alkohollal. Kettő: Munka közben nem kellene innom még annyit sem, hogy zárás után ahelyett, hogy haza mennék, inkább a kocsma felé vegyem az irányt és három: nos, kifejezetten pocsék egy döntés volt a kocsma helyett az Agónia bár ajtaját belökni, holott szerintem erre már valaki kényszerített, mert önmagamtól bizton előbb fojtanám meg magam, mint találkozzak... vele. Józanon. Hogy mi következett ezután, arra fogalmam sincs. Első emlékem, hogy egy nagyobb fazon támogat ki onnan, leültet a bár falának tövébe, majd rámcsapja az ajtót és én próbálom rendre bírni mérhetetlen haragomat, miközben kifejezetten könnyen jön számra a „ribanc” kifejezés.
Percek telnek el, ki tudja talán órák is míg én a földet nyomom seggemmel és várom, hogy megegyenek a hangyák. A görnyedéstől már fáj mindenem, nem érzem stabilnak magam, viszont rámarkolva az egyik oszlopra felhúzom magam talpra. Elindulok bicegve haza.
Elég homályosan látok, habár a lépteim kezdik felvenni az egyenes vonalú egyenletes sebességet, ami mindenképpen pozitív, ám ahogy haladok, egyre inkább realizálom, hogy állatira rossz helyen vagyok. De… talán olyan sok sarkot nem tévesztettem el, teljesen ura vagyok a helyzetnek.


Najó, fogalmam sincs hol vagyok. Igaz, az esti kellemes szél, mely a tenger felől még a város ezen tájékába is befújja a sós szagot, egészen serkentő hatással bír rám, s itt az idő kidobni a taccsot. Megállok egy bokor mellett, megkapaszkodom valamiben, majd egy szép mozdulattal előre dőlök és hagyom, hagy távozzon belőlem minden. Nem szép látvány, de hát ilyen későn senkinek sem tűnik fel.
Felegyenesedve egyből érzem, hogy így már minden sokkal jobb, csakhogy magam elé pillantva érzékelem, hogy mibe is kapaszkodom, meg hogy mit látok: hát a nagy büdös semminek sem dőltem neki, mégis megtart, mint valami üveg, mondjuk ablak, amin keresztül eléggé fehér a táj, mint amit megtalált volna két halomnyi sirályraj. Tán mégsem úgy néz ki, mintha nagyon ura lennék a dolgoknak, de az már biztos, hogy állati jó cucc lehetett a poharamban, hogy ilyeneket látok.
Felröhögök a szituáción, legfőképpen azon, hogy sikerült teljesen megőrülnöm, ami egyébként jó érzés. Körbe kémlelem még ezt a sirályok támadta övezetet, ám ezúttal a tekintetem találkozik egy másik személyével. Itt áll nem messze, sőt, majdhogynem két méterre tőlem.
- Te meg mit bámulsz? - törlöm meg ismét a számat és a ruhám alá nyúlok, hogy elővegyem a tartalék szeszt, hogy kiöblíthessem vele a számat. Aztán lehet nem is bámul, csak beképzelem. Talán nincs is ott. Én itt vagyok amúgy? Szememet nem veszem le az alakról, még akkor sem, hogy tőle kezdek újra szédülni, de azt nem fogom fel ilyen illumináltan, hogy irtó különleges dologra bukkantam rá. Mármint nem a fickó… az csak egy pasas nem messze tőlem.
Mielőtt elraknám a kis nyomott üveget, topogva teszek néhány lépést irányába, s felé nyújtom ezt a lötyit. Nem vagyok irigy, megkínálok bárkit szívesen. Én megosztom az emberekkel amim van és nem eltulajdonítom a másikét, mint az a rib… ajj, megint hánynom kell.