Water is the driving force of all nature

Életem egyetlen szórakozása, amikor beleköthetek másokba. Főleg a seggfejekkel és a kontárokkal szerettem igazán szájalni, látszólag pedig az előttem álló lány nem volt több, mint egy egyszerű hamisítványnál. Még hogy képes legyen uralma alá hajtani a vizet! A gondolat is sért, pedig kétségtelenül van érzéke hozzá. Nem értem honnan fakad az ereje, hiszen egyedül Elsával találkoztam, aki ember létére képes volt uralni a jeget. Most pedig itt áll előttem ez a kis imposztor, nyilván nem hagyom szó nélkül a gyakorlását. Meg aztán, szórakoztató látni, ahogy belekezd a szitkozódásba.
- Hát, az biztos, hogy nálad jobban értek hozzá – vigyorodok el. Elvégre, hogyan tudna ez az ember egy többezer éves vízszellemmel vetekedni? Örülhet neki, hogy a hullámok megtűrik a hátukon, legalább is akkor, ha én a közelben vagyok, hiszen a vízcseppek reagálnak az én hangulatomra, és fordítva. Ha a tenger mogorva, akkor nem sincs jobb kedvvel viszonyulni az emberekhez, azonban ezt a különleges kapcsolatot csak kevesen érthetik meg.
- Vigyázz, a végén elkenődik a sminked – mutatok végig a mutatóujjammal a saját arcomon, hiszen az előbb annyira próbálta védeni a sajátját. Talán nem a legjobb módja cinikusan indítani a beszélgetéseket, azonban tőlem eltérő viselkedés a kedvesség. Igen keveseknek engedem meg, hogy lássák egy gyengédebb oldalamat, de ez a jövevény egyáltalán nem tartozik közéjük.
- Nem tiltott, de attól még veszélyes. Egyetlen rossz lépés, és… - pillantok a szirt széle felé, és szavaim nyomatékosításaként elérem, hogy a tenger idáig felcsapjon. Drámai hatásként is nevezhetnénk. Abban viszont egyetértek vele, hogy kellemes hely és valóban kevés ember ismeri ezt a szirtet.
- Valóban kellemes hely – pillantok el oldalra, egészen a messzeségig, amerre a tengert sejtem. Még innen is hallom a hívó dalát. Kár, hogy nem mindig engedhetek a csábításnak.
- Bocsánat, hogy erre járva akaratlanul is észrevettem a szerencsétlenkedésedet – érintem meg a mellkasomat, mintha annyira telibe talált volna a szavaival, majd a vállamat megvonva közelebb lépdelek hozzá. – Ráadásul, a szavaid alapján valami rosszban sántikálsz. Hacsak nem a „dolgod” alatt a béna vízmágiádra gondolsz, mert az katasztófa – rajzolok macskakörmöket a levegőbe. Igen nevetséges, ahogy kötekedni próbál, de épp ez késztet mosolygásra.
- De tudod mit? Mutasd meg mit tudsz, és ha le tudsz nyűgözni, akkor magadra hagylak, hogy a kis dolgodat tudd folytatni – ajánlok alkut számára, bár erősen kételkedem, hogy tud olyat mutatni, amellyel megelégednék, ugyanis mindig a lehető legmagasabbra helyezem azt a bizonyos mércét.

◉ 388 words ● youtube ● note:    ◉

Water is the driving force of all nature

Szórakoztató, hogy az emberek azt gondolják, hogy uralmuk alá tudják hajtani az természetet és büntetlenül kihasználhatják. Vízimalmok, erőművek… Csupán néhány eszköz, amik eszembe jutnak a kihasználás alatt, de ne felejtsük el az egyszerű, hétköznapi tűnő csapból fakadó vizet, amivel főznek, mosnak, tisztálkodnak. Ez pedig csupán egyike a négy elemnek, amely élteti a világunkat, természetesen erről nem akarnak tudomást venni.
Az ember azt hiszi, hogy minden és mindenki felett áll. Tévednek. Én vagyok a háborgó tenger, a mindent beterítő árvíz, a zabolázhatatlan hullám, a mélybe rántó súly, a sebes patak, a kiömlő, önmagának új medret vájó folyó. Engem, minket nem fékezhetnek meg. Talán úgy teszünk, mintha ideiglenesen teret adnánk az embernek, de egyszer a türelem és a tolerancia elfogy az irányukba, és akkor olyan pusztító özönvizet engedek az emberekre, hogy ismét megismerik a haragomat.
Most azonban remekül szórakozok a háttérben egy nagyobb sziklának támaszkodva, ahogy valami lány a hozzám tartozó elemet próbálja irányítani. Egész jól megy neki, amíg meg nem zavarom a gyakorlását, és egy kényelmes csuklómozdulatot követően a víz az arcába spriccel.
Kinevetem. Úgy arcon nevetem, mint még mást soha, ahogy ellököm magam a sziklától, és elnyújtott tapsolással nem indulok meg az irányába.
- Szép bűvészmutatvány, kár, hogy többre nem mész vele – biggyesztem le az ajkaimat már-már szomorúságot színlelve. Bruni talán örülne neki, ha találkozna valakivel, akinek hasonló az ereje az övéjéhez, engem azonban bosszant, már-már sért a gondolat is, hogy ez a lány egyenrangú lehetne velem.
- A vizet egyébként sem lehet uralni – jegyzem meg egykedvűen. Nem lovagolhatod meg a hullámokat, nem taszíthatod az elméd kontrollja alá őket, hanem úszni kell az árral, élvezni, ahogy körbeölel, magával ragad és messzire sodor. Eggyé kell válnod az elemeddel, hogy igazán kiaknázhasd a lehetőségeidet. Én képes vagyok megszabadulni a húsbörtönömtől, gyönyörű, színtiszta vízből álló paripává változni, azonban kételkedek benne, hogy ő képes lenne megszabadulni ettől a pofitól, amelyet elém tár.
- Különben is, mit keresel itt? Ez egy veszélyes környék – billentem oldalra a fejemet, megigazítva a vadőri egyenruhámat, hiszen a szirten lévő fák ugyan eltakarnak minket, de akadt már olyan idióta, aki a vízbe fejest ugorva akarta megmutatni, hogy milyen nagylegény volt. Mondanom se kell, hogy csúnya vége lett…
Elég lenne egyetlen rossz lépés a szirt szélén, és ő is lezuhanhatna, még csak meg sem kellene erőltetnem magam, hogy balesetnek tűnjön, azonban szerencséjére, ma még a tenger sem követel áldozatot, így én is nyugton maradok, amíg nem dühít fel kellően.
Valljuk be, ezt nem nehéz elérni, tekintve, hogy gyűlölöm az embereket.

◉ 405 words ● youtube ● note:    ◉