Derũ & Harag

Time slows down
Whenever you're around
But can you feel this magic in the air?
It must have been the way you kissed me

Néha bármennyire is dulifuli volt Theo, így szerettem – és igen, volt egyfajta stílusa, de nekem tökéletesen megfelelt. Amúgy is azt mondják, hogy az ellentétek vonzzák egymást, nem? Ránk ez igazán passzolt.
- Dilis barátnő, meg még mit nem… Dulifuli – Nevettem. A csipkelődés köztünk általános volt és ha nem így lett volna, még furcsálltam is volna.
Azonban sikerült elterelnie a figyelmemet olyannyira, hogy már csak az aggodalom keringett bennem. Mi történt? Mit csinált Theo? Reméltem, hogy nem keveredett bele semmi hülyeségbe, de őt ismerve ez sem volt kizárt.
- Jó, de ne húzd az időt… nem szeretek nem tudni dolgokról – Ingattam a fejemet, majd inkább befogtam a számat. Nem akartam elrontani a randinkat, amit végre nem én, hanem ő hozott össze, így igyekeztem élvezni is a helyet. A kézfejemre adott csóktól elpirultam, majd rámosolyogtam és ezután szálltam ki. Szorosan fogtam én is Theo kezét, hogy véletlenül se szakadjak el tőle. Sem most, sem máskor nem szakadtam volna el tőle, hacsak nem ő kéri ezt. De reméltem, sosem kér erre. Természetesen most nem pont a fizikális egymásba csimpaszkodásra gondoltam, hanem a kapcsolatunkra úgy egyáltalán. Mindig is azt éreztem, hogy egy fokkal én jobban akarom ezt az egészet, mint ő.
Elámultam a látványra és egy picit meg is feledkeztem arról, hogy van egy kevésbé jó híre a fiúmnak.
- Igeen, nézd! – Elmutattam egy szabad hely felé, ami egész jól nézett ki. – Az jó lesz, nem? Onnan látni fogunk! – Elindultam, húzva magam után Theot. Amint odaértünk, elengedtem lassan, de csak annyira, hogy utána gyorsan átölelhessem a mellkasát és a nyakához fúrhassam az arcomat. – Köszönöm, hogy elhoztál ide! Örülök, hogy te szerveztél most randit kettőnknek – Egy puszit nyomtam a nyakára, majd az arcára, így szakadtam el tőle és néztem rá szerelmesen.

286 szó ☼ hit the lights ☼ theo

Emily & Theo

A csacsogása is azok közé a dolgok közé tartozik, amiktől régen a falra tudtam volna mászni, de ma el sem tudnám képzelni nélküle az életemet. Kellemes háttérzajként fogom fel, amire elalszom, ami ébreszt és ami megtölti a napomat.
– Aki keres, talál – felelem rejtélyes hangon. – Van ez a varázsbigyó, amit úgy hívnak internet. Csak beírtam, hogy "nyálas helyek Fata Morganában, amik fixen tetszenének a dilis barátnőmnek" és kidobta. – Néha elragad a természetem, és egyáltalán nem azért mondok ilyesmiket, mert haragszom, vagy bosszúságot akarok okozni, egyszerűen csak... jön, mint a rókázás. Engesztelésül elbűvölőnek szánt vigyorral fordulok felé, és játékosan megpöckölöm az orrát. Azért egy kicsit büszke vagyok magamra, amiért kivételesen sikerült valamit jól csinálnom, és én is pakoltam a kapcsolatunkba, amin általában Emily fáradozik. Neki fontos, hogy működjünk, én meg csak úszom az árral. Ez a kapcsolat is csak magával sodort, egyáltalán nem akartam barátnőt, főleg nem őt, aki az őrületbe kergetett a sziporkázó nyughatatlanságával, a kitartó ragaszkodásával és a végtelen pozitivitásával, amikről nekem fogalmam sem volt.
Kár volt azonnal megemlítenem, hogy híreim vannak, teljesen elterelte a figyelmét arról, hogy elhoztam valami romi filmre, amin meghatódhat, meg arról is, hogy amúgy szexi vagyok és kaját is pakoltam.
– Majd elmondom. – Fordítom meg a kezem és az enyémekhez képest apró ujjaiba fűzöm a sajátjaimat. Egy pillanatig habozok, mert talán tényleg most kéne kinyögnöm, ha kiakad, legalább nem egy rakás ember előtt kapunk össze, hanem itt, a kocsiban. – De először menjünk be, mielőtt az összes jó helyet lenyúlják előlünk. – Teszem hozzá végül, mikor sikerül elhatározásra jutnom, és mégis úgy döntök, hogy megkockáztatom, hogy egy millió ember szeme láttára tekeri ki a nyakam.
Ha nem akadékoskodik tovább, hanem elfogadja, hogy még egy kis ideig valamiről nem lesz tudomása, nyomok egy futó csókot a kézfejére mielőtt elengedném, hogy kiszálljunk, de ahogy megkerülöm az autót – miután a táskát is magamhoz vettem –, már újra a kezét keresem.
A bejárathoz hömpölygünk a tömeggel, itt toporogva egy kicsit jobban szorítom Emily kezét, az emberek közelségétől ugyanis fellobban bennem a harag, de szerencsére gyorsan bejutunk, még az előtt, hogy megmerényelném valamelyik hangoskodó emberpalántához tartozó, hanyag szülő-példányt. Miért nem lehet megnevelni azokat a kölyköket? Vagy ha nem is megnevelni, de otthon hagyni és nem elcseszni x másik ember szórakozását.
Nem kell sokat menni, hogy elérjük a tisztást, ahol a mozi áll. Egész fullos, hasonlít a képhez, amit a szkepticizmusomból fakadóan én hatásvadásznak gondoltam, de tényleg több ez, mint egy kifeszített lepedő. Emilyre sandítok, látni akarom a reakcióját.
– Látsz valami normális helyet? – kérdezek elnézve minden irányba, de neki jobb szeme van az ilyesmihez. Azt már hozzá sem teszem, hogy lehetőleg olyan fűkockát nézzen, aminek a közelében nincs egy ordító kisember sem, mert szerintem elég ideje vagyunk együtt, hogy ilyesmit ne kelljen kihangsúlyoznom.

•448 szó•theo továbbra is szófukar, bocsi•

Derũ & Harag

Time slows down
Whenever you're around
But can you feel this magic in the air?
It must have been the way you kissed me

Tetszett Fata Morgana, de őszintén? Nem erre számítottam. Ahogy átléptük a határt, éreztem a mágiát, és azt, hogy valami itt más… de mégsem ismertem fel senkit. Nem találtam meg azokat, akiket annyira akartam. Viszont nem adtam fel – az nem én lennék! Hiszem, hogy a válaszok közelebb vannak, mint gondolnám. Ha nem hinnék ebben, nem tudom, mégis mi lenne velem.
Így hát nem volt más hátra, mintsem beilleszkedni. Rajta voltam a munkakeresésen, ahogyan Theo is. Bíztam benne, hogy talál valamit, de kicsit aggódtam is, mit. Az ő „fejjel megyek a falnak” stílusa nem mindenhová jó és valljuk be, a lobbanékonysága sem sorolható a pozitív tulajdonságok közé.
- Meglepetés? Miféle meglepetés? – Csillogó szemekkel támadtam le a kérdésekkel a fiút és egész úton be sem állt a szám. Persze semmit sem mondott... pedig már-már reszkető kiskutya szemekkel néztem rá. Jól tudott titkot tartani. Végül elcsendesedtem és figyeltem, merre haladunk. Nem volt még túlságosan ismerős semmi, ami nem volt csoda, tekintve, hogy nem rég érkeztünk a városba.
- Szabadtéri mozi? Theo, ez menő! Hogy találtál erre rá? – Érdeklődtem lelkesen, de ekkor láttam, mégis miféle igazolványt pakol ki a műszerfalra. Csúnyán néztem rá, majd a fiúra. – Ne már… - Sóhajtottam. Elfojtottam minden további ellenérvemet, mert nem akartam tönkretenni a randi hangulatot. Örültem, hogy jutott idő kettőnkre és annak még inkább, hogy ő hívott el ezúttal. – Jól van. Én sem akarom elrontani – Pislogtam rá aranyos fejet vágva, még el is mosolyodtam. A plakátra pillantottam, majd vissza rá.
- Na jó, várjunk… mégis mi a rossz hír? – Nem akartam, hogy a randi-hangulat elillanjon, de nagyon érdekelt, mi ez a hír. Rossz. Féltem, hogy rossz dolog történt, vagy belekeveredett valamibe és a randival csak el akarja oszlatni majd a rossz kedvemet, ami emiatt majd rám tör… - Mondd el, jó? – A kezéért nyúltam, hogy megfoghassam megnyugtatásképp. Őt is és magamat is meg akartam nyugtatni.

306 szó ☼ hit the lights ☼ theo

Emily & Theo

Nem igazán tudtam megjósolni, hogy Derű, mármint Emily mit fog szólni ahhoz, hogy fejest ugrottam az első sötét idegen rejtélyes ajánlatába és mostantól valószínűleg több jég kell majd a frigóba, mert a zúzódásaim nem múlnak el maguktól. D... Emily alapvetően mindenért lelkesedik, de talán az már az ő derűs pozitivitásának is sok lesz, hogy mostantól főállásban püffölök másokat. Nem tudom. De mindenképp el kellett mondanom neki. Amúgy is azóta tervezgettük, hogy megnézünk itt egy-két helyet, hogy megérkeztünk, szóval gondoltam, miért ne? Az eredeti autószerelős program helyett kerestem egy... Emilyre szabottabbat, vettem két jegyet a Firefly szabadtéri moziba, ami a net szerint lényegében egy réten felállított kivetítő vászon, ami full romantikus meg minden, de mondok két szót, ami elronthatja: emberek és rohadt szúnyogok. Ez három.
– Meglepetésem van – na, ezt se gyakran hallani az én számból, de mielőtt még gyanút foghatna, meglengetem a hátitáskát, amit megpakoltam mindennel, amiről úgy gondoltam, egy feltuningolt piknikhez kell és kicsit karakterhűbben hozzáteszem: – Ne kérdezz semmit, csak szállj be a kocsiba.
Irtó elragadó tudok lenni, ha akarok, hát nem? Emily nyilván nem tiltakozott, legfeljebb végig kérdezősködött meg találgatott, amit már megszoktam, szóval kábé tíz perc múlva már ott is voltunk a helyszínen. Volt egy kisebb idegösszeomlásom, mikor megláttam, hogy kábé nincs szabad parkoló, de mielőtt még kigyulladhattam volna bepofátlankodtam egy mozgássérült helyre és kitettem a műszerfalra a kamu igazolványt arról, hogy vak vagyok. Ne is kérdezd, honnan van olyanom. (San Franciscóban képtelenség parkolni, ott ez a vacak életet ment, naná hogy beszereztem egyet!).
– Tudom – nem is kell Emilyre néznem, hogy tudjam, milyen képet vág. Ő jókislány, általában. – Csak most az egyszer. Nem akarom elszúrni a randinkat azzal, hogy végig morgom az egész estét – szívom be az ajkaim és bevetem a legártatlanabb pillantást, ami tőlem telik. – Amúgy ez a meglepetés – bökök a plakátra, ami a mai filmet prezentálja. – És hoztam nasit, pokrócot meg a szexi önmagam, szóval... jó kis este lesz. Ja, és... van egy jó, meg egy rossz hírem is, ami azt illeti. – Tűnődve dobolok a kormányon és ha nem tudnám, hogy nem... azt gondolnám, hogy... ideges vagyok egy kicsit? Mi a fa.?!

•346 szó•kötelezően béna kezdő•