Scarlett & Andrew

✦  Adoption time

Mióta múltkor megígértem mind magamnak mind Peonynak, hogy mindent megteszek hogy minél több kutyusnak szerető gazdija legyen szinte folyamatosan ezen járatom az agyam. Csak sajnos egyelőre nem sok sikerrel járnak a próbálkozásaim. Vagy legalábbis így volt egészen eddig. Most viszont lehet végre fordul a kocka, és legalább egy kölyök új gazdira talál.
- Értem! És milyen fajta kutyust szeretne?
Gyakorlatilag minden fajtát is megtalál itt, csak keresni kell. Habár szerintem nem az számít, hogy milyen fajta az illető négylábú, hanem hogy mennyire lopja magát az ember szívébe. Azt viszont nem tudom, hogy más hogy gondolkozik ebben a kérdéskörben, csak annyit tudok, hogy viszonylag sokan visszahozzák szegényeket, aztán egy ideig megint itt maradnak nálunk.
- Előbb nézzük meg a kutyákat, hogy melyiket szeretné, aztán intézzük a többit. Rendben lesz így?
Remélhetőleg komolyan gondolja a lány, és tényleg gazdára talál legalább az egyik szeretetgombóc - immáron végleg. Legszívesebben örökbefogadnám az összeset, hogy biztosan jó helyük legyen, de tudom, hogy azt nem tudjuk megoldani Peonyval, úgyhogy nehezen ugyan, de le kell mondanom róla. Ehelyett viszont tényleg minden tőlem telhetőt megteszek, hogy segítsek rajtuk. Elkísérem a lányt a kutyusokhoz, majd félreállok, hogy kedvére nézelődhessen a négylábúak között. Azért nem megyek túl messzire, hogy ha bármilyen kérdése lenne, akkor minél gyorsabban tudjak válaszolni vagy segíteni, ha kell.

✦ Remélem tetszik      

Nem mondhatom, hogy hirtelen felindulásból döntöttem az örökbefogadás mellett, mert mondhatni igyekeztem mindent kidolgozni, mintha csak egy haditervvel álltam volna elő. Nem szeretném, ha a kutyus bármiben is hiányt szenvedne még akkor sem, ha nem vagyok otthon ezért már a szomszéddal is beszélgettem, aki azt mondta, hogy bizonyos időközönként ő is figyelne rá szívesen. Mondhatni lesz egy közös kutyám a szomszéd öreg nénivel, aki talán legalább annyira, ha nem jobban magányos, mint én. Bár nem mondanám, hogy magányos vagyok annyira, mert azért a könyvek nekem mindig egyfajta különleges társaságot nyújtottak és minden egyes történet, ami teljesen magával ragad egy újfajta otthont ad nekem. Talán ezért is szeretnék egy kutyusnak otthont adni vagy azért, mert túl sok kötetet sikerült elolvasnom, amiben kiskutyák voltak, de ettől még hosszasan rágódtam rajta, hogy meggyőződhessek ez nem csak egy fellángolás és véletlenül sem fogom félvállról venni az egészet.
Amikor végre a látókörömbe kerül valaki elmosolyodom és habár egy picit meg is riadok, hiszen most lesz igazán valóságos mindez, már nem fogok meghátrálni, hiszen elhatároztam.
- Szeretnék örökbe fogadni egy kutyust, ha lehetséges.. Nem tudom, hogy ennek mi a pontos procedúrája, de készen állok arra, hogy belevessem magam. - Nem tudom, hogy mégis miként avagy hogyan kell megfelelnem majd, de bármire képes vagyok azért, hogy bebizonyítsam igazi felelős gazdi leszek. Na, meg persze nem szeretném azt a kutyust elvinni, akinek a legnagyobb valószínűséggel találnak amúgy is gazdát. Jobb szeretnék egy kicsit keserűbb sorsút örökbe fogadni, akit valamiért mindig elkerülnek az ilyen esetekben. Bár először azt kellene megtudnom, hogy mi mindennek kell megfelelnem, hogy örökbe fogadhassak egy kis szőrmókot.

Scarlett & Andrew

✦  Adoption time

Mióta nagyjából meggyógyult a karom, és tudom rendesen használni - bár azért még igyekszem nem túlerőltetni, de annak is örülök, hogy ismét működőképes vagyok - megint bejárok a menhelyre Peonyval. Ennek pedig valószínűleg nemcsak én, hanem Peony és a kutyusok is örülnek. Nekik sem mindegy, hogy egy vagy két ember szeretgeti őket és van a közelükben nap mint nap. Persze néha Kendra és Thomas is benéz hozzánk, de az alapfelállás szerint mi ketten visszük a hátunkon az egészet. Na nem panaszkodásból mondom, mert szeretek a kutyák körül tevékenykedni, de tény, hogy jól tud jönni Kendráék segítsége is.
Most is a menhelyen vagyok, épp etetem a négylábúakat, amikor hallom, hogy valaki köszön. Peonynak épp más dolga akadt, így aztán gyorsan bezárom az éppen soron lévő ketrecet, elrakom a tápos tasakot és gyors léptekkel előremegyek a pulthoz, hogy a betévedt személy lássa, hogy itt vagyunk.
- Üdvözlöm! Miben segíthetek?
Magamra öltöm a lehető legszélesebb, legszívélyesebb mosolyomat, és úgy várom, hogy a lány elmondja, mit is szeretne tulajdonképpen. Örülnék, ha egy potenciális örökbefogadóval találkoznék az ő személyében, de persze nem erőltethetem rá egyik négylábúnkat is, mert az az örökbefogadás nem lesz hosszú életű. A kutyusoknak pedig szerető otthonra lenne szükségük - mindegyiküknek. Ennek szívből kell jönnie... de ha valaki rátalál a neki megfelelő kutyusra, akkor biztos vagyok benne, hogy sokáig fogják még boldogítani egymást.

✦ Remélem tetszik      

Egy ideje már terveztem, hogy benézek a kutyamenhelyre, akár csak egy kicsit besegíteni, de az időmet a többségében a könyveknek szenteltem. De az utóbbi időben igazán elgondolkoztam azon, hogy habár a könyvek megfelelő társaságot nyújtanak egy kis szőrmóknak is otthont tudnék adni, akit boldoggá tehetek ezzel. Tudom jól, hogy nagy felelősség ezért kerülgettem már egy ideje a lehetőségét, de ma végre úgy határoztam, hogy megteszem a szükséges lépéseket, hogy az egyik kiskutyának avagy nagynak örömet okozzak.
Igyekeztem időben elindulni a munkahelyemről, hogy még viszonylag időben odaérhessek, hiszen a menhely mondhatni a város másik felében volt. Így eltartott azért egy darabig míg átvezettem oda. Bár az időbeosztásom megoldása nem lesz egyszerű, de megoldom, hogy semmiben se szenvedjen a kutyus kárt és talán még ha nem is lehetek vele minden percben még akkor is talán jobb, ha adhatok neki egy otthont.
Mikor végre megérkezek a menhelyhez felhúzom magamra a kesztyűimet, mielőtt még kilépnék a kocsiból, amit gyorsan be is zárok és szapora léptekkel indulok meg a bejárat felé egy néma imádság kíséretében, hogy ne essek pofára.
Miután sikeresen belépek a helyiségbe anélkül, hogy bármilyen baleset történt volna velem lehúzom magamról a kesztyűmet és körbe nézek hátha látok valakit, akivel leegyeztethetem a dolgot. Miután nem látok senkit sem megköszörülöm a torkomat, majd hangosan köszönök és remélem, hogy a szellő tovább viszi a hangomat lehetőleg egy emberi fülpár tulajdonosához. - Szép jó napot!