I am afraid of what I'm risking if I follow you Into the unknown
Fata Morgana mágiája
jelenleg aktív
„– Hercegnő! Mi történik? Mi ez a varázslat? – Ez egy átok, léteznie sem volna szabad, nem tudom, hogy a nővéreim miféle sötét praktikákat használtak, hogy létrehozzák, de már késő bármit is tenni. – Mi fog történni? – Egy másik világban fogunk felébredni. Mi és mindenki, akit elér az átok. Jól figyelj, Tücsök! Nem fogunk emlékezni arra, kik vagyunk, de ha előbb térnek vissza az emlékeid, mint az enyémek, el kell mondanod, ki vagyok! Tudnom kell! Nem bízok a testvéreimben, többé senkiben, csak benned! – Dehát...! Nem volt időm tiltakozni, kérdezősködni vagy tovább értetlenkedni, mert a pulzálás következő hulláma elérte a hercegnőt. Solana köddé vált, a következő hullámban pedig Notus és Boreas is, Calypsoval együtt. A falhoz hátráltam, de a harmadik hullám engem is elért. Mintha elfújták volna a gyertyát, a gondolataim, a félelmeim, az álmaim, a céljaim... minden eltűnt, eltűntem én is, egy teljes pillanatra megszűntem létezni, majd egy új világban ébredtem valaki másként.” – Részlet a Tücsök Tihamér történetéből
megjegyzés: Ha folytatni akarjátok, helyezzétek vissza nyugodtan: "Nyugat: Stormreach".
Nem szórt rá senki csillámport
Mirage Mirror
Káprázat Tükör
Egyszer volt, hol nem volt... :
I am afraid of what I'm risking if I follow you Into the unknown
Ennyi ember hisz bennem :
1774
Titulus :
Pengu ✦ Sisu ✦ Namaari
✦ ✦ ✦ :
Életkor :
3
Akinek az arcát viselem :
Kim Soo-hyun ✦ Han So Hee ✦ Gemma Chan
A tükör mögött :
Evolet Yang Baba Mirai ✦ Baba Shouta
2023-08-15, 20:24
Someone's being knocked off their feet
Leo & Konnor
Az erdő a második otthonom. Vagy inkább az első. Azt hiszem ezen összeveszhetnének Mato lakásával, bár ha azt vesszük alapul, hogy mennyi időt töltök mostanában a természetben, határozottan az állna nyerésre egy ilyen vitában. Szerencsémre az idő mostanában tökéletes ahhoz, hogy sokat túrázzak, a fák között a szikrázó napsütés is kellemesen elviselhető, ami sokat javít a többnyire ingadozó hangulatomon. Az erdőben mindig megnyugszom és azok a dolgok amik otthon zavarnak, itt sokkal kisebbnek, sokkal távolibbnak és olykor sokkal egyszerűbbnek is tűnnek. Ezért ha épp nem túrát vezetek, akkor magamban túrázok, ahol azzal szórakoztatom magam, hogy dalszövegeket találok ki vagy megörökítek mindent, ami egy kicsit is megragadja a figyelmemet. Nem szeretem a telefonomat használni ilyenkor, ezért van egy kis eldobható kamerám, ami tökéletesen megfelel erre a célra. Otthon tele van a szobám természetfotókkal, növényekről, állatokról és a várost ölelő tájról. Nem tartom magam fotósnak, egyszerűen csak szeretem magam körülvenni azokkal a dolgokkal, amiket szeretek. Most épp egy nappali pávaszemet sikerül lefotóznom az egyik bokorban megbújva - és bár nem vagyok nagy rovarszakértő még én is tudom, hogy ő különleges, mert nem egészen egyformák a szárnyai - az egyik alsó szárnya kicsit sötétebb és különböznek a pávaszemei. Vajon tudja, hogy ő más mint a többi? Származik belőle valami hátránya? Ha értenék lepkéül valószínűleg megkérdezném, de a legtöbb amit most tehetek, hogy gyönyörködök benne és megörökítem az egyedi öltözékét. Már a sokadik képnél járok - és a harmadik sornál a lepkékről szóló improvizált dalomban - amikor mozgást veszek észre a szemem sarkából, ezért felkapom a fejem és egy srácot veszek észre tőlem nem messze, aki éppen... elesik. Nem igazán gondolom át, hogy miért nem hallottam közeledni, gyorsan leteszem a fűbe a fényképezőgépet és felpattanok hogy odasiessek hozzá. - Hé, minden oké? - kérdés közben valahogy arra is van időm, hogy észrevegyem a fák között azt a furcsa csillogást, a falat, amiről tudom, hogy ott van és mindig is ott volt... és én állatokon kívül még soha nem láttam mást a túloldalon. Pillanatok alatt összerakom magamban, hogy miért nem hallottam hogy jön, a túráim során, sokszor kilyukadtam már a fal mellett és annyit volt alkalmam kitapasztalni, hogy nem csak hogy nehéz észrevenni, de a hangokat sem engedi át rendesen. Meg ezek szerint semmi mást sem. Az egyik tenyeremmel a falnak támaszkodva letérdelek mellette, mert felsegíteni a legjobb szándékom ellenére sem tudom, és gyorsan végigmérem, hogy mennyire üthette meg magát. Egész magasnak tűnik még így is, szóval ekkora testtel elesni biztos fájhatott. Megkocogtatom a falat, hogy magamra (és az elgáncsolójára) vonjam a figyelmét, és előbb rá mutatok, majd a kezemmel egy univerzálisnak szánt "oké?" jelet formálok kérdőn, arra próbálva meg rájönni, hogy jól van-e. Azt veszem észre magamon, hogy izgatott vagyok, mert sosem találkoztam még senkivel sem, aki a fal másik oldalán élt volna és őszintén szólva meg is kérdőjeleztem magamban, hogy élnek ott mások is és a fal nem a természet érintetlen részét védi-e meg tőlünk, emberektől. Ezek szerint nem. Vagy legalábbis ettől a sráctól nem. - Heló idegen! Konnor vagyok - bukik ki belőlem vigyorogva és teljesen indokolatlanul, hiszen hacsak rá nem vonatkoznak más szabályok mint rám (a pukliját elnézve aligha) akkor ő sem hall engem. Tanácstalanul nézek körbe, hogy mivel vagy mire tudnék írni, majd eszembe jut, hogy a dalszöveges jegyzetfüzetem mindig nálam van, előkapom és kapkodva lefirkálom a mondandómat anélkül, hogy új oldalt kezdenék. 'Szia, Konnor vagyok. Te sem hallasz engem, ugye?' - mutatom meg neki, hogy biztosra menjek, de csak ha már úgy látom, hogy sikerült rendeznie magát a korábbi esésből.
I told you before,
my name is Koda! Say it with me: Ko-Da!
Ennyi ember hisz bennem :
4
Titulus :
Lil' Bear
A másik felem :
✦ ✦ ✦ :
Akinek az arcát viselem :
Jordan Fisher
Itt lelsz rám ✦ Fata Morgana :
Kelet (Bloomcrown)
✦ ✦ ✦ :
A tükör mögött :
Lharielle
2023-07-18, 00:07
to: My teddy bear 🧸
Egy újabb fárasztó napon vagyok túl. Egész nap dolgoztam, úgy mint tegnap, tegnapelőtt és... öhm igazából mindig dolgozok. Ez így elég szomorúan hangzik, de én szeretem a munkám. Amikor bent vagyok a kis vendéglőnkben az csak még jobban feltölt. Beszélgetek az emberekkel és főzőcskézek. Ezek a legjobb programok, ha otthon lennék csak unatkoznék. Amikor meg nincs vendég, akkor elszórakoztatom magam. A mai napra sajnos vége és lassan indulok haza. Zárás után még takarítanom kell. Hivatalosan 1 órám van rá, de hamarabb készen szoktam lenni, nem mintha annyira szeretnék takarítani, kivéve... Aaah oh... yeeeah...hoooo ooo... yeeeah Igen, ez az. Amikor elindul a zene, akkor még a takarítás sem gátolhatja meg a jókedvet. - Kisapám kisapám, gyere mond mi a baj kisapám - énekelem, miközben a felmosóval gyakorlom a táncot, hogy majd menjen, ha valaki egyszer táncolna velem. Még sose táncoltam senkivel, Vigort leszámítva. Vigor a felmosóm, de a vendéglős felmosó. Van még Sylvia, ő a konyhai felmosó. Igen, külön kell felmosó kell a konyhába, mert amikor kijön az ÁNTSZ-es néni, akkor megbüntet, ha csak egy van. Kezdem azt hinni, hogy nem is létezik ez az ÁNTSZ-es néni, olyan mint a fogtündér és gömb alakú Föld. Mind csak kitaláció. De a Föld nem lapos! Állandóan ezen vitáznak, de egyiküknek sincs igazuk. A Föld geoid alakú. Hogy az mit jelent? Nem tudom. De ezt mondta a földrajztanár, aki minden nap 10:58-kor jön be a vendéglőbe és olivás szendvicset eszik. Aki pedig olivás szendvicset eszik annak mindent elhiszek, mert én nem szeretem az olivát. Aki képes megenni az egy csoda. A csodáknak mindig igazuk van. Honnan is jutottunk ide? Ja igen, a felmosók! Otthoni is van felmosóm. Őt Piszkének hívják. De csak Vigorral táncolok, mert nem akarom őt megbántani. Én hűséges típus vagyok.
Elégedetten nézek végig a csillogó vendéglőn amikor előveszem a kulcsot a zsebemből, hogy bezárjam a helyet estére. Ez a késődélután most más. Egy kis barna kutya ugrik a kezem magasságába és kikapja a kezemből a kulcsot. - Hé! - kiálltom a kutya után. Most veszem észre, hogy nem is barna, hanem fehér csak sáros. SÁROS! Azokkal az apró sáros mancsaival szaladgál odabent. Megindulok felé, hogy elvegyem tőle, de nagyon gyors. Végül én is elkezdek szaladni és közben feldúljuk az egész helyet. Átmászunk az asztalon, a székeken, a pulton és végül a konyhán. - Haha innen már nem menekülsz - sarokba szorítottam, a konyhában nincs kiút, csak a hátsó kijárat, de azt nem tudja ki... de, kinyitotta. Hogy tudja egy ilyen kicsi kutya kinyitni az ajtót. Nekem 4 évembe telt, hogy megtanuljam pedig van hüvelykujjam. Folytatom a kergetést a városon át, egészen az erdőig. Nem is figyelek, hogy merre járok és olyan területre tévedek, ahol még nem jártam soha. Egy pillanatra meg is állok, hogy körbenézzek. Nagyon különös hely. Mikor ismét a kutya irányába nézek, ő már nincs ott, csak a kulcsom. Felveszem és gyorsan zsebre vágom, de nem hagy nyugodni, hogy nincs meg a kutya. Távol vagyunk a várostól és nem szeretném ha baja lenne, pedig nem is ismerem. Mostmár a kutyát keresem egy ideje, de nem találom. Egy srácot pillantok meg a távolban. - Hé, bocsi, de nem láttál itt egy fehér kiskutyát? - kiálltom a fiúnak. - Vagyis az alapszíne fehér, de most olyan barnás a sártól, meg falevelek is vannak rajta - így már sokkal elégedettebb vagyok a keresett állat körülírásával. A fiú tovább sem reagál, ezért elindulok felé, egészen addig, amíg valami meg nem állít. Nem tudom mi az, de nagyon fáj, ahogy neki megyek, hátra is esek. - Mi a... -