A napok csak úgy elsuhantak mellettem, ahogy az időm nagy részét a könyvtárban töltöttem. Minden idegszálammal a kutatásra koncentráltam és próbáltam kizárni a külvilágot. Ha már nem juthatok értékes feljegyzésekhez és iratokhoz, amik remélhetőleg még mindig rám várnak, legalább az írással haladnom kellene. Nehogy azt mondhassa Daniel akarom mondani Mr. Fitzer, hogy csak vakációzni tűntem el, nem mintha olyan sokat nyomna az ő véleménye. Mármint persze érdekel és neki mutattam meg a kézirat első verzióját, aki majdnem olyan lelkes lett, mint jómagam. Hogy is szokták mondani? Ha két elhivatott kutató találkozik, abból hatalmas dolgok születhetnek. Oké, talán kicsit szépítettem, de a lényeg ugyan az marad. Bár kettőnk között az a legnagyobb különbség, hogy ő képes szórakozni, míg én hajlamos vagyok eltűnni a könyvekben megfeledkezve minden másról. Aztán ott van az újdonsült ismerősöm, Rose, aki egy tünemény és osztozik a mitológiák iránti szenvedélyemben. Ellenben rám szólt, hogy néha rám férne egy kis szórakozás is, ahogy Daniel is tenné. Minden idegszálam ellenkezett, de mégis itt vagyok a téli vásár kellős közepén, hogy kicsit "szórakozzak", mert a végén még egy tucatnyi macskával és ezernyi könyvvel fognak eltemetni, legalábbis szerintem ők ezt gondolhatják. Persze azt nem fogom egyikőjük orrára se kötni, hogy nekem csak egyetlen unikornisra lenne szükségem a könyveim mellett. A hűvös idő eszembe juttatja az én szeretett jeges paripámat, mire elfog a szomorúság. Azt hittem ezt az egészet évekkel ezelőtt lezártam, de mióta ide kerültem többször eszembe jutottak a régi emlékek. Éppen a tömeg kellős közepén haladnék át a korcsolya pálya felé, amikor elfogja a hátam a forróság, de nem a meleg ruháktól. MI a franc? Mire hátra fordulok egy tinédzser szabadkozik, akinek feltehetően az itala került a ruhámra.
- Csak a kabátomnak esett baja - húzom el a számat, mert ezen kivül nincs másik - Ön jól van? - nézek a hófehér hajú férfira, aki morogva válaszolt a gyereknek. Olyan ismerősnek tűnik, mintha találkoztunk volna egy-két napja.  Oldalra döntött fejjel szemlélem az ismerős idegent, miközben hatalmas bocsánat kérések közepett elkullog a fiatal. Kettesben maradunk, ha nem számítjuk a hatalmas embertömeget, akik jelenleg minket próbálnak kikerülni.
- A keze nagyon megsérült? - teszem fel a kérdést, ahogy látom őt jobban megviselte a baleset mint engem. Kettőnk közül neki volt kevesebb szerencséje.