Akio && Miyo

Egy ideig csak figyelem őt, mivel nagyon elhalkult. Valószínűleg megint elkalandozott vagy elmerült a gondolataiban. Bár, ha tippelnem kéne, akkor inkább az utóbbi, mert azt eléggé sokszor előfordul nála mostanában. Viszont, amikor meglátom azt a kis fintort az arcán, amikor a pizzáról van szó, vissza kell fojtsak egy nevetést. Jaj szegény, nem kéne ki nevessem, de szeretem amikor ilyen arcokat vág. Mindig meg tud nevettetni, most is, pedig most nem direkt csinálja, ha nem csak teljesen ösztönből jött neki ez a reakció.
-Igen, pizzán. Úgy hívják, hogy Hawaii pizza. Sonkás az alapja és arra tesznek ananász szeleteket. - magyarázom el neki, hiszen most erre sem emlékszik, pedig amúgy tudja, hogy létezik ilyesmi is. Kicsit olyan gyermekded ilyenkor, vannak dolgok, amikre így rácsodálkozik. Ez igazán aranyos is, hiába nem kéne így felfogjam. -Ne haragudj… Mondtam, hogy nem túl jó dolog. - kérek bocsánatot, hiszen tényleg nem épp a legétvágygerjesztőbb dolog, amikor hányásról beszélünk, sőt. Remélem nem keltettem benne túlzottan rossz érzéseket, mert igazán nem ez volt a szándékom. Ő kérdezte elvégre! Én pedig csak elmeséltem neki, hogy mi is történt velem.
-Ohh, igen, mondjuk az sem rossz. Csak azokkal azok kicsik, a naplóba meg könnyebb írni mondjuk. - plusz a cetlik hamarabb elfogynának, meg oda egy-egy kulcsszót lehetne inkább csak írni. Neki szerintem most a kifejtésre kéne inkább ráfeküdnie, hogy ki tudja adni magából a gondolatait és az érzéseit. Akár tudja, hogy mi az, akár nem. Meg kell újra tanulnia ezt, hogy ne tartson mindent magában. Nem azt mondom, hogy mindent a másikra kell zúdítani, de egyszer-egyszer nem baj, ha elmondja a másiknak a problémáit, kérdéseit, zavarát.
Az esővel az a szerencse, hogy nem azonnal zúdul ránk, csak egy kis idő elteltével, így még annyira nem áztunk el. Nem azt mondom, hogy egyáltalán nem vagyunk vizesek, de ez talán még nem annyira vészes. A lépcső sem hideg, így simán le lehet ülni rá, nem fogunk felfázni remélhetőleg.
Felé pillantok, hiszen még egy kis ideig egy helyben áll és megint kicsit elbambult. Van egy kis időm, hogy profilból nézhessem őt, majd végig kísérem őt a tekintetemmel ahogyan végül leül ő is mellém.
-Tényleg? - kérdezek rá és mosolyra húzom az ajkaimat. -Köszi. - örülök, hogy kezd többet kommunikálni velem. Még úgy is, hogy ez sem annyira sok, mint mielőtt volt a baleset, de azt nem is várom el egyelőre. Egyelőre örülök, hogy többet tudunk normálisan kommunikálni egymással.
Egy kicsit meglep és zavarba is jövök, amikor a fejét a vállamnak dönti. Talán a szívem is nagyot dobbant egyet, mert levegőt elfelejtettem venni hirtelen, az tuti. Rég csinált ilyesmit.
-Akkor pihenj. - majd előre nézek. -Egy ideig úgy is itt ragadtunk. Addig meg pihenjünk, aztán visszamegyünk a szállásra. - most már nem bánom az esőt. Rég éreztem ennyire közel őt magamhoz. Nem csak fizikailag, de lelkileg is. Most kicsit olyan mintha minden rendben lenne, mintha ez csak rossz álom lenne és igazából most ébredtünk fel úgy igazán. Legalábbis szeretném ezt hinni. Legalább egy kicsit hadd nyugodjak meg én is lelkileg. Eddig is éreztem ennek a súlyát, de most valahogy tényleg rám tört a fáradtság, ami nem csak fizikai.

Akio && Miyo

-Én is remélem, hogy segít majd. Én megteszek mindent azért, hogy így legyen! – m ondom határozottan neki és úgy is nézem őt. Itt van az esély, amire vártam. Nem hagyhatom kárba veszni! Amúgy sem, de most végképp, hiszen ő maga ajánlotta fel, ő nyitott felém! Nem akarok és nem is fogok csalódást okozni neki.
-Ahh…hát az eléggé érdekes story.  – kuncogok fel ezen, amikor az ananászos dologra kérdez. -Nos, régen imádtam, főleg pizzán! Viszont… Egyszer egy romlott befőttes ananásztól rosszul lettem. Le volt járva, de át volt címkézve a lejárati dátuma és úgy adták el. Fájt a hasam tőle és hát vissza is jött… Utána egyszer még próbáltam ananászt enni, de a rossz emlék jutott eszembe és teljesen megutáltam. – rázom meg a fejemet. Ez is annyira tipikus. Csak én járhattam így, senki más. Így utólag visszatekintve mondjuk kissé vicces, de akkor nagyon nem volt az. Komolyan nagyon szenvedtem! Még ha csak egy napig is.
-Komolyan? Oké, én benne vagyok! – megint csak izgatottabb leszek emiatt egy kicsit, de próbálok nem túl pörögni. Szerintem a régi Miyo el se hinné, hogy mi ugyan azok a személyek vagyunk. Már mint régebben is voltak ilyen felindulásaim, de nem hagytam, hogy elkapjon a hév ennyire, inkább megtartottam magamnak bizonyos okok miatt. Most pedig teljesen más milyen vagyok. Persze megvannak nekem is a magam démonjaim, de nem látom annyira negatívan a világot már. Ezt pedig tényleg Akio-nak köszönhetem. Már csak emiatt is akarok segíteni neki, hogy ő se lásson mindent feketén-fehéren.
-Jó, rendben. Akár noteszt is szerezhetünk neked, ha úgy van. Vagy napló? – vetem fel az ötletet. -Akkor lehet könnyebb lenne feldolgoznod ezt mind. Ha nem tudod esetleg elmondani vagy átgondolni rendesen, olyankor jó, ha kiírja magából az ember.– ajánlom fel ezt is, hát ha belemegy. Persze, ha nem, akkor nem. Az ő döntése lesz végül. Bár nem tudom, hogy mennyire tudja ő maga is, hogy mi lehetne neki jobb, de ebben talán még tud dönteni.
-Hmm? Ja igen, persze. Csak annyira bele lendültem a beszédbe meg ilyesmi, hogy kissé váratlanul ért ez a dörgés. – legyintek egyet rá. Általában nem vagyok ijedős, azt hiszem. De ez most tényleg váratlanul ért.
-Ez a mi szerencsénk!– nevetek fel és megint csak megfogom Akio kezét, hogy futás közben valamilyen menedéket kereshessünk magunknak.
Végül az egyik épület bejárat előtti részén találtam menedéket magunkat. Itt szerencsére fedett a kinti rész, így nem kell bemennünk azért, hogy biztonságban legyünk. Aki-ra nézek, aki szintén totálisan el van ázva. A haja szinte teljesen a szemébe lóg, úgy hogy elé lépek és hátra túrom neki a frufruját.
-Így legalább látni is fogsz. – kuncogok fel, majd a közeli lépcsőhöz megyek és leülök oda. -Hah, elfáradtam… Nem vagyok hozzá szokva a futáshoz. – sóhajtok fel. Mondjuk az állóképességem tuti sokat javult, amióta üldöznöm kellet Aki-t itt Fata Morgana-ban, viszont a futás még most sem megy annyira hosszútávon.

Akio && Miyo

Mivel nem válaszol a kérdéseimre, nem faggatom őt tovább. Inkább próbálom kifürkészni, hogy mi lehet a gond. Van egy olyan érzésem, hogy nem csak a film miatt van ilyen állapotban, ha nem más is közrejátszik a dologban csak nem tudom, hogy mi. Lehet valami eszébe jutott? Vagy talán…mégsem ezt kellett volna válasszam? Lehet valahol rosszul érintette, hiszen neki is amnéziája van. De inkább úgy érzem, hogy talán saját magával küzd megint.
Végül előveszek egy zsebkendőt neki is és óvatosan megtörlöm vele az arcát. Remélem, hogy nem zavarja, de nem akarom, hogy később jobban fájjon a szeme vagy feldagadjon a sós könnyek miatt.
Tekintetemmel követem ahogyan feláll, majd elém lép és felém nyújtja a kezét. Először a kezét nézem, majd felpillantok rá. Az arcát látva, akaratlanul is kicsit felkuncogok és mosolyra húzom az ajkaimat. Most olyan egy kicsit, mint egy esetlen gyerek, aki ugyan nem biztos abban, amit csinál, de mégis próbál erős maradni és megtenni az első lépéseit.
-Elölről? - kérdezek vissza, aztán elgondolkodok valamin. Igen, előlről! Ha nem emlékszik rám és a múltra, akkor először ne abban gondolkodjunk, ha nem a jelenben, a jövőben! Ha kell, akkor új emlékeket keresni, hogy újra megismerhessen engem.
-Rendben! - majd elfogadom a kezét és kicsit feltolom magam, hogy fel tudjon húzni engem. Ez után hagyom, hogy kimenjünk a moziból, majd ismételten a szabadban lehessünk.
Egy ideig én is csak merengek mellette séta közben. Agyalok azon, amit odabent mondott. Végre kezd utat engedni nekem, ezt még nem sikerült elérjem idáig.
-Tudod Akio… Amit mondtál bent, hogy kezdjünk előlről. - kezdek bele a dologba. -Igazad van. Hiszen azt se tudod, hogy ki vagyok. Úgy hogy szeretném, ha jobban megismernél és új emlékeket szerezzünk együtt! - nézek fel rá, majd elé lépek, ezzel megállítva őt a sétában. Nagyon remélem, hogy ezzel nem fogom elijeszteni őt.
-A nevem Kugisaki Miyo, húsz éves vagyok és pilótának tanulok. Szeretem a csokis és epres dolgokat, az ananászt viszont utálom. - abba most inkább nem megyek bele, hogy miért is, majd később, ha úgy van. -Szeretek filmet nézni, főleg a romantikusokat, de az akciót és a fantasyt is imádom! - mesélek pár dolgot el magamról, amit a “régi” Akio tud már, de ő jelenleg nem. Remélem ez a kis bemutatkozás valamennyire megkönnyíti a dolgát és kevésbé vagyok ismeretlen a számára.
-Tudom, hogy hirtelen támadtalak le mind ezzel, de remélem megjegyzed őket és így kicsit jobban megismersz engem is újra. - mosolygok rá kedvesen, majd picit összerándulok, amikor váratlanul egy hangosabb dörgést lehet hallani.
Felnézek az égre és csak ekkor látom, hogy mennyire elborult, még így este is látni, mert általában itt elég tiszta az ég, de most se a csillagokat sem a holdat nem látni.
-Azt hiszem talán ideje mennünk, ha nem akarunk elázni teljesen. - pillantok Akio-ra, majd most észre se veszem magam, de újra megfogva a kezét, indulok vissza az északi rész felé. Már csak azért se lenne jó elázni, mert Frostcall-ban a fagy nem tenne jót nekünk és nem kéne lebetegedni.

Akio && Miyo

A film vége fele, már én is megtörlöm az arcomat és halkan szipogok egyet. Hiába láttam már, most mégis megint csak meghatott ez a film. Ráadásul most sokkal közelebbinek is érzem azzal, hogy én is küzdők azért, akit szeretek. A szerepeink teljesen felcserélődtek, ám a szituáció, amiben vagyunk teljesen más. Talán néhány könnycsepp nem csak a film miatt csordul le arcomon, ha nem miattunk is óhatatlanul, hiszen a gondolataim és az érzéseim is néha elterelődnek efelé.
Amikor vége a filmnek, még egy kis ideig én is ott maradok a helyemen. A fények lassan felgyulladnak, jelezve, hogy ha úgy van, akkor el tudjuk hagyni a helyet. Nyújtózok egyet, mert kicsit elgémberedtem a sok ülés miatt, végül megfogom az üres poharakat és a popcornos dobozba teszem, majd állnék fel, hogy kidobjam őket, mert nem akarnék mindent az itteni dolgozókra hagyni, amikor Akio megfogja a csuklómat és visszatart.
Felé pillantok a kérdése, vagyis inkább kérése miatt. Látni az arcán, hogy nem teljesen van itt még, vagy talán pont, hogy itt van csak túl sok minden van a fejében.
-Igen, persze. Ameddig csak szeretnéd. – ülök vissza mellé és leteszem magam mellé a szemetet, amit majd ki akarok dobni.
Próbálom nem túlzottan bámulni őt, de néha nem tudom megállni. Elvégre mindentől függetlenül, nem csak azért szeretem nézni őt, mert a párom, de hát igencsak helyes srác. Sokan irigykedtek is rám emiatt, talán még a mai napig is. Mondjuk megértem őket, én is az lennék saját magamra, elvégre Akio nagyszerű ember. Ugyan most nem emlékszik és nem tudja ezt magáról, de egyszer újra ott fogunk tartani, hogy elhiszi ezt magáról és nem csak azért, mert én mondom ezt neki.
-Jól vagy? – kérdezek rá végül. Először azt akartam volna kérdezni, hogy minden rendben van-e, de eléggé nyilvánvaló, hogy nem. Valószínűleg neki most semmi sincs rendben, épp ezért próbálom mindig megtalálni a megfelelő szavakat.
-Tudok…valamiben segíteni? – nézem érdeklődve őt, majd egy kicsit közelebb csúszok hozzá. Nem tudom, hogy mi jár pontosan a fejében, de tényleg szeretném megérteni őt. Az érzéseit, a gondolatait… Nem akarom magára hagyni és ha lassan is, de el akarom érni, hogy ne féljen se tőlem, se a gondolataitól, se az érzéseitől. Illetve attól se, hogy megossza velem mind ezt. Mást egyelőre nem igazán tudok tenni érte, de ha kell, akkor ott vagyok neki.

Akio && Miyo

-Nos…lehetséges. - értek egyet ezzel. Jelenleg biztosan jobban ismerem őt. Illetve… Lehet pont most nem ismerem őt mégsem annyira? Még soha nem láttam annyira dühösnek és zavarodottnak, mint mostanában. Tudom, hogy ez nagyban az amnézia miatt van, mégis… Na mindegy, ne is gondolj erre Miyo!
Boldogan sétálok a mozi fele, majd amikor a filmre kérdez, felé nézek. Mutató ujjamat az ajkaim elé teszem.
-T-i-t-o-k! - kuncogok fel és izgatottan mosolygok tovább.
Örülök, hogy adott egy esélyt ennek, nekem. Látszik rajta, hogy igyekszik megérteni engem, a helyzetet, de nem tudja teljesen. Az agya most olyan mintha egy széfbe lenne zárva. Illetve a memoriája inkább csak és próbálja megtalálni a megfelelő kódot ahhoz, hogy ki tudja nyitni az emlékeiért, viszont fél is egyben. Én is félek egy kicsit… Viszont ezért próbálok más kiutat keresni. Ha az agya nem tud emlékezni, akkor a többi érzékszervére kell hassak és a szívére.
A filmen én magam is jót mulatok. Már régen láttam ezért olyan mintha először látnám én is. Nevetek a vicceken. izgulok egyes részeknél és közben át is érzem az egészet. Próbál vigyázni a lányra, miközben meg akarja hódítani a szívét még úgy is, hogy minden nap elölről kell kezdje, de nem adja.
Én sem fogom feladni! Akio mentett meg attól, hogy ne féljek kötődni másokhoz, hogy éljek a mának is és ne csak a jövőn aggódjak. A halál ugyan fájdalmas és mindenkinél lejár az a bizonyos idő, de ha mindenki ezen aggódna folyton, akkor lehet, már rég kihalt volna az emberiség.
Egy idő után nem csak a film, de a gondolataim is annyira lekötöttek. Egyik kezemmel a már üres popcornos dobozt fogom, de inkább már össze is szorítom lassan, annyira nem figyelek. A szomorú résznél érzem, hogy egy-egy könnycsepp le is pereg arcomon, de nem törlöm le őket. Csak akkor térek picit vissza agyilag is a földre, amikor érzem, hogy hozzám érnek. Pontosabban a kezemhez.
Nem ijedek meg, mert tudom, hogy senki sincs itt rajtunk kívül, illetve maga a kéz is ismerős. Ez csak váratlanul ért, így hirtelen nem is tudom, hogy mit kéne reagáljak. Nézzek rá? Vagy a kezünkre? Viszont, akkor lehet, hogy megijesztem vele és azzal vissza burkolózik, azt pedig nem akarnám. Fogjam meg a kezét? De lehet azzal is csak elijeszteném… Nem tudom, hogy mit tegyek. Mondjak valamit? Nem, nem kéne. Hiszen megy a film azt kéne nézni, nem? Ajj, nem tudom, most nekem is olyan káosz van a fejemben…
Végül eszembe jut valami, hogy mit is kéne csináljak.
Nem fogom meg a kezét, szimplán csak játékosan a kisujjammal picit megbököm a kezét, illetve megpróbálom összefonni a kisujjainkat, de végül mégsem teszem meg teljesen. Hát ha belemegy ebbe ő is. Legelőször is csak kis lépésekben haladtunk, csak akkor azért, hogy én ne forduljak be magam megint a saját kis világomba.

Akio && Miyo

Az óceán valós… Próbálom nem felvenni a szavait, mert megértem, hogy miért mondja ezt, de mégis valahol fáj. Szomorúvá tesz, hogy tényleg olyan mintha mindent elölről kéne kezdeni, sőt, talán még rosszabb is. Hiszen, akkor egyikünk se ismerte egymást. Most viszont ez nem így van, teljesen más a helyzet. Én ismerem őt, jobban, mint bárki más. Ő viszont nem emlékszik rám jelenleg.
-Igen, így elmondva, valóban eléggé fura és gyanús is lehet. Viszont tényleg ismerlek téged. – nézem őt, majd megint az óceán felé nézek. Kíváncsi vagyok, hogy vajon eleinte miket gondolhatott rólam vagy mennyire nézhetett őrültnek. Még mindig eléggé bennem van az első pillanat, amikor a kórházban felébredt. Szerencsétlent rögtön lerohantam, megöleltem szinte sírva és ő meg azt se tudta, hogy mi történt vagy hogy ki vagyok.
-Nem erőltetek semmit sem rád. Haladjunk kis lépésekben. – mosolygok rá kedvesen.
Nem akarnám újra megrémiszteni bármivel is. Én annak is örülök, hogy most már legalább nem taszít el annyira magától, illetve hajlandó kicsit közeledni felém. Vagy legalábbis valami ahhoz hasonló.
A válasza után, én is fel akartam kelni a homokból, amikor valamin megakadt a szemem. Mintha…mintha mosolygott volna? Nem vagyok benne biztos és nem is tudtam sokáig nézni, mert felállt, de mintha az ajkai picit felfelé gördültek volna.
-Rendben! – pattanok fel a homokból én is, majd leporolom magam. -Akkor induljunk is. – mondom izgatottan és ajkaimra megint csak mosoly ül ki.
Bár hirtelen azt se tudom, hogy hol lehetne filmet nézni. Tudom, hogy a motel szobájában van tv, de dvd vagy ilyesmik meg nincsen. Ráadásul azt se tudom, hogy azt hol lehetne venni vagy kölcsözni. Na meg a film? Melyik legyen? Több kedvencem is van, de nem tudom, hogy melyik lenne a legjobb Akio számára is, melyiket érthetné meg igazán? Végül eszembe jut a tökéletes film és ekkor felcsillan a szemem.
-Oké, megvan mit fogunk nézni. – mondom ki hangosan, majd a mozi felé viszem őt. Igaz, hogy az este a legjobb, de már amúgy is lemenőbe van a nap, mire pedig oda érünk és bekérem a filmet is, addigra csak besötétedik.
Még soha nem jártam itt, de hallottam már a Firefly Rooftop Cinema-ról, amikor egyik nap Aki-t kerestem. A staff kedves, bár ugyan saját párnát és pokrócot nem hoztunk, mert hirtelen volt a döntés, de tudtak biztosítani nekünk, mert felkészültek az ilyesmi helyzetre. Illetve, ha már mozizni fogunk, akkor a legnagyobb méretű popcorn sem maradhat el, na meg az üdítők, majd végre helyet foglalhatunk a vászon előtt. Nincs rajtunk kívül senki sem, szóval teljesen olyan érzés, mint amikor otthon, valamelyikünk átment a másikhoz és este, a kanapén bevackolva magunkat, néztük a filmeket. Az 50 első randit választottam, remélem, hogy neki is tetszeni fog és esetleg az amnéziáján is segít. Na, nem mintha ugyan az lenne a szituáció, de majd úgy is meglátja.