Nem ez a munka volt az álmom. Legalábbis, ez az, amit feltételezek, mert jobban belegondolva, semmit nem tudok felidézni, amitől olyannyira forrt volna a vérem, hogy mindenáron, tűzön-vízen átvágva el akartam érni. Tőlem szokatlan mód, nagyrészt csak sodródtam az árral.
A művészetet persze világ életemben szerettem, tanulmányaimat is ebbe az irányba tereltem, de az alkotás maga valahogy sose esett kézre. Ehhez türelmem, ahhoz kézügyességem, emehhez meg szárnyaló fantáziám nem volt. Jobban élveztem a külső szemlélődő szerepét,  a távolról figyelést, a mélázást, a találgatást, annak elemzését, vajon akár csak egy hangyányit is megközelítettem-e azon gondolat megfejtését, mi a művész fejében kavargott a készítés közben, vagy egész más irányt vettem.
A múzeumi munka talán éppen ezért tűnt olyannyira tökéletesen kézenfekvőnek, meg persze Clayton miatt is, akit tulajdonképpen mindig is ismertem. Nem nőttünk fel együtt, sosem voltunk világi cimborák, s mégis, akárhányszor a múlton merengek, valahogy, valamilyen formában, feltűnik ő is az esetek nagy többségében, tudja a fene, miért. Egyvalami azonban egészen biztos, sok mindent köszönhetek neki. Jó munkát, amiből egyenesen aránylik a kényelmes, nyugodt élet, mindezt pedig nem áll szándékomban feladni, keményen dolgozok hát azért, hogy megtartsam a pozíciómat. Szó nélkül elvégzek minden rám bízott vagy pusztán csak rám maradt feladatot, mert a Főnök éppen ki tudja, merre kószál, újabb kiemelkedő darabok után kutatva, így is kifejezetten impozáns gyűjteményéhez. Persze, egyetlen árva szót se szólhatok, hiszen bár a kutatásban, beszerzésben soha nem állt, és valószínűleg nem is fog, szándékomban, részt venni,  minden egyes alkalommal ugyanazzal a bizsergő lelkesedéssel várom, hogy Clayton felbukkanjon és bemutasson legújabb szerzeményének.
Minden bizonnyal azt hiszi most mindenki, a világon nincs még egy szerencsétlen fráter, akinek ennyire unalmas és kiszámítható lenne az élete, s talán nem is állnak messze az igazságtól. Valóban nem jellemzi napjaimat az ereimben feltartózhatatlanul száguldozó adrenalin és nem is hiányzik, hogy így legyen, de ez, meg az, okoz fejtörést azért.
Ficánka egyike ezen apróságoknak. Nem mintha sok gond lenne vele, sőt, tulajdonképpen semmi nincs. A legtöbb tervezésre vele kapcsolatban pusztán annyi időre volt szükség, míg kitaláltuk, milyen pozíciót találjunk neki, aztán már csak azon kellett merengenem egy kicsit, hogy miért is ölök ebbe ennyi időt, mikor eddig egyetlen olyan jelentkezővel se foglalkoztam soha, aki alkalmatlannak bizonyult a meghirdetett feladatra. Talán az önéletrajzában volt valami, ami megfogott, talán a telefonbeszélgetés alatt mondott valamit, ami alapján eldöntöttem, munkát kell találnunk neki, talán valami egész más, de bárhogy is legyen, nem bántam meg a belé ölt energiát, s tudom, hogy Clayton se, még ha nem is mondta ki soha hangosan. Jól tudva azonban, mennyire szereti, ha valaki keményen dolgozik, nem volt nehéz kitalálni.
Időnként persze rá kell még nézni az ifjú munkaerőre, de egyre kevésbé járok a nyakára azért, mert úgy hiszem, belezavarodik feladatai egyikébe, s egyre inkább azért, mert pontosan tudom, van egy közös pontunk, hogy ha valaki, hát ő mindig kapható egy sétára a bezárt múzeumban, mindig van egy-egy okos gondolata a kiállított tárgyakról és nem rest megvédeni vélt igazát, ha valamiben épp nem értünk egyet.
Az életem persze mindezzel együtt is inkább hasonlít egy ráérősen csordogáló patakra, de én épp ezt a kiszámíthatóságot szeretem, mit morbid humorával csak ritkán fűszerez meg a sors.


✦ Rákká tud változni.
✦ Emberi alakjában is képes a víz alatt lélegezni.
A képesség 5 lezárt játék után aktiválódik, tehát a 6. játékban.