Még a legerősebb oroszlán és rémült kiscicává válik, ha tudatában lesz annak, hogy ahol van, az idegen, nem ismerős. Ráadásul egyedül veszett el, nincs ki segítsen. Ezáltal könnyen úrrá lesz rajta a riadalom. Én nem vagyok se oroszlán, se lelkileg olyan erős, mint a ragadozó, éppen ezért elég hamar rádöbbentem, hogy bajban vagyok.
Most még egy itt létem miatt morcos biztonsági se zavart volna, vagy egy hozzám hasonlóan szertelen nézelődő. De jó ideig úgy tűnt, senkibe nem futhatok bele. Nem mertem nagy távolságokat tenni, mert tartottam tőle, hogy ezzel csak növelem az eltévedésem esélyét - már ha eddig nem sikerült volna így is alaposan elkeverednek -, illetve csökkentem a lehetőségét annak, hogy valaki rám találjon. A ruhaakasztóra felakasztott kalapot is könnyebb megtalálni, mint egy négy lábon járó macskát. Bár azért továbbra is ott volt bennem a félelem, hogy a kopasz biztonsági helyett a múzeum mumusával találom szembe magam a terem sötétségében.
Éppen ezért is volt riadalom - hát még a mappa végett -, mikor a semmiből, hátulról valami vagy valaki támadásba lendült. Éppen csak nem súrolta az arcom, de így is frászt kaptam tőle, mert biztos voltam benne, hogy egy hatalmas denevér az. Egy riadt kiáltással és magasba kapott kezekkel néztem a földre puffant tárgyra, lassan ráeszmélve, hogy a denevérünk tulajdonképpen papírból van. A riadalom azonban itt még nem ért végett, ugyanis nem sokkal utána meg is szólalt a mappát felém lendítő alak, aki ismét okozott egy kisebb szívbajt nekem, mire megfordultam és biztos, ami biztos, hátra léptem egyet kettőt, mert sose lehet tudni, nem e egy mumus lapul a félhomályban.
Bár ilyenkor illik magyarázkodni és ezerszer bocsánatot kérni, arról nem is beszélve, hogy a kérdésekre is felelni kellene, de jelen helyzetemben a kérdés félúton valahogy elveszett a tudatomban és csak az járt a fejemben, hogy ki innen, elég a sötétből. Oda is léptem gyorsan a biztonsági őrnek egyáltalán nem tűnő illetőhöz, hogy kérjem, sőt könyörögjek neki, hogy mutassa a kiutat.
- Miszter! Miszter! Fogalmam sincs miként is történt ez, de a sötétség távol áll az én személyiségemtől. Hálás volnék, ha kimenekítene innen. - kértem, s csak mind ezek után fogtam fel, hogy esetleg tolvajnak néz. Nos, ez ebben az esetben érthető is volna, és igazán nincs jobb - és igazabb - kifogásom, hogy bolond vagyok, de tolvaj semmiképp.
- Dehogy, dehogy! Akár meg is motozhat, de csak is a világosban. - tiltakoztam első ízben. Amennyiben nem volt ellenére vagy nem szállt vitába velem - ki minden bizonnyal alul maradt volna - nem késlekedtem követni, miután magam mögül sietősen felvettem az eldobott holmit és visszaadtam neki.
- Nézze el, kérem. Szokásom a szokatlan helyeken való megjelenés. Bár általában meg is találom a kiutat. De így, hogy még a neon zöld kijáratot jelző fényt sem találtam, elég kétségbeejtő helyzet volt... - mertem még csak most mentegetőzni, mikor már kint lehettünk a sötétből. Még a homlokomon gyöngyöző cseppeket is le kellett törölnöm, mert az ijedség alaposan megdolgoztatta a szívem, hát még a mappa denevér.

Aznap mikor rábukkantam arra a megtépázott, öreg kalapra a kis ládikámban és némi segítséggel - miért örökké hálás leszek Jimena őnagyságának - életet leheltünk bele, rá kellett döbbennem, hogy eme fejfedő csupán a kezdet. Sőt még annál is kevesebb, de valaminek mégis az elindítója. Talán őrültség, de megérzéseim azt sugallják, köze van a tükörben látott fickóhoz, ki én volnék, voltam, vagyok vagy esetleg leszek (ez sajnos még számomra is rejtély). Mert a kalapmása mindig ott pihen a tükör túloldalán az idegen én kobakján. És ez aggasztó, tudom. Mármint, hogy a hallucináció ezen formái mutatkoznak meg rajtam és különc gondolat menetem még adja is alá a lovat eme röhejes elképzelésnek. Mégis, a lelkem mélyén tudom, hogy ez nem csupán az színészi pályafutás stresszes megállói egyikének mellékhatása, hanem a valóság. Hát... legalábbis egy részben. Szívem mélyén örömmel osztozkodnék bohóc fantáziámban megbízható barátaimmal is, de félek, nincs elég kézzel fogható bizonyíték, hogy ne kezdjenek el aggodalmaskodni, hogy talán túl sok cukrot tehettem a teába vagy a színészi készségeim az őrületbe hajszoltak. Tudják, hogy olykor elvetem a sulykot, hogy bolondságaimnak messze nincs határa, de eme dolog, féllábbal a valóságban lóbálódzik. Tudom. Egyelőre legyen ennyi elég, hogy tudom.
Így tehát kivéve néhány szabadnapot, úgy döntöttem, szánok magamra és erre a rejtélyes ügyre egy kis időt. Más esetben pihenéssel tölteném eme röpke időt, mi hamarabb elszáll, mint a kora reggel purrogásával zavaró galamb az ablak alól, de nem tudnék úgy relaxálni, hogy tudom, valami nincs rendjén velem, és a világban. A kalapom tehát meg volt, de hiányát éreztem még valaminek, ami úgy gondolom egy újabb darabkája lehet a puzzlenak. Ám a ládikám rejteke most cserben hagyott a keresett tárgy - miről amúgy nem tudom miféle lehet - nem volt ott. Ha a kezem ügyébe kerülne tudnám. Így keveredtem el egy elmélázó teázás után a városi múzeum aulájába. Érzem, hogy közeledem valami felé. De ha már ott voltam, kellemest a hasznossal, érdeklődve jártam végig a termeket, alaposan szemügyre véve az alkotásokat, értelmezve őket, mi is járhatott az alkotó elméjében, mialatt megalkotta remekművét.
- Hm, egy folt! Mentem megszállt az ihlet! - gondolkodom félhangosan egy igen leegyszerűsített festmény előtt állva, melynek kerete sokatmondóbb, mint az a kis fekete pacni a nagy fehér semmi közepén. Vicceskedő megjegyzésem pedig nem marad reakció nélkül, ugyanis két diák kuncogja el magát mellettem, miközben felém sandítanak. Az bizonyos, hogy rajtam szórakoznak, de remélem tényleg csak a mókás, és tán kissé sértő megjegyzésemen. Minden bizonnyal. De azért a biztonságkedvéért, miután tovább állnak, gyorsan igazítok egyet a merő kóc hajamon, bár tükör nélkül. Akárhogy is, én sem tétlenkedek ott tovább, hanem átsétálok a következő teremben, ahol már jóval több a kézzel foghatóság, mint sem a festmény. Persze ezekhez sem szabad hozzányúlni, de már is több értelmet látok bennük, mint az előző talán balesetből származó, de minden bizonnyal méreg drága képben. Oda is lépek egyhez, mi a falhoz van rögzítve és nézem, és bámulom és közben elképzelem, amiként ez a kis négyzet alakú közepén még egy kis négyzettel megjelenik sötét kobakomban és erőteljesen úgy érzem, ezt ki kell, hogy adjam magamból. El kell telnie pár igen hosszú filozofáló percnek, míg oda nem lépett hozzám egy hozzám képes igen széles és magas, egyenruhás biztonsági, majd némi diszkrécióval közelebb hajolva, halkan megjegyezte:
- Ez csak a szellőző kapcsolója, uram.
Mentem kiegyenesedtem egy zavart, halk, de meglepett "oh"-val és szégyenlősködve pillantgattam el oldalra, mialatt ő, mint aki itt se lett volna, szépen tovább sétált. Mondhattam volna, hogy ó jaj, még sose láttam ehhez fogható kapcsolót, de úgy hiszem, ezzel most csak rontottam volna a helyzetemen. Zavaromban azt se tudtam merre megyek, csak minél előbb elakartam távolodni attól a helytől. A büfé lett volna a legideálisabb, de annak is örültem, hogy sietségemben nem mentem neki senkinek.
Ezáltal azonban igencsak eltévedtem. Mármint érthetetlen okokból még egy őr sem állta utam ezidáig, s most egy olyan helyen találtam magam, ami úgy tűnt félkészen várta, hogy a munkálkodók befejezzék a művek elhelyezését, s éppen csak a beépített homályt keltő lámpák világítottak. Az bizonyos, hogy ide nekem tilos volna bejönnöm, de az már kérdéses, hogy miként távozzak. A nagy kóválygásom közepette, annyira elkeveredtem, hogyha most hátat fordítanék se látnám, hogy melyik irányból jöttem. S hogy hová tartok? Ki tudja... Nem rohantam az első sarokhoz odakuporodni, de azért a karom libabőrőssé vált az enyhe riadtságtól, melyet a hirtelen jött egyedüllét és a már-már horror filmbe illő környezet okozott. Nem igazán szívem csücske a korhatáros műfaj, de a sötétség által belém bújt a kisördög, hogy ha most valaki a vállamra simítja kezeit, az biztos Freddy Krueger lesz. És én azt nagyon nem szeretném kivárni...
- H-hahó... - suttogtam, szinte csak leheltem magam elé. Szándékomban állt, hogy meghallja valaki, de közben pedig mégsem. Nem volna jó, ha akárki meghallaná, ugye?