I am afraid of what I'm risking if I follow you Into the unknown
Fata Morgana mágiája
jelenleg aktív
„– Hercegnő! Mi történik? Mi ez a varázslat? – Ez egy átok, léteznie sem volna szabad, nem tudom, hogy a nővéreim miféle sötét praktikákat használtak, hogy létrehozzák, de már késő bármit is tenni. – Mi fog történni? – Egy másik világban fogunk felébredni. Mi és mindenki, akit elér az átok. Jól figyelj, Tücsök! Nem fogunk emlékezni arra, kik vagyunk, de ha előbb térnek vissza az emlékeid, mint az enyémek, el kell mondanod, ki vagyok! Tudnom kell! Nem bízok a testvéreimben, többé senkiben, csak benned! – Dehát...! Nem volt időm tiltakozni, kérdezősködni vagy tovább értetlenkedni, mert a pulzálás következő hulláma elérte a hercegnőt. Solana köddé vált, a következő hullámban pedig Notus és Boreas is, Calypsoval együtt. A falhoz hátráltam, de a harmadik hullám engem is elért. Mintha elfújták volna a gyertyát, a gondolataim, a félelmeim, az álmaim, a céljaim... minden eltűnt, eltűntem én is, egy teljes pillanatra megszűntem létezni, majd egy új világban ébredtem valaki másként.” – Részlet a Tücsök Tihamér történetéből
I am afraid of what I'm risking if I follow you Into the unknown
Ennyi ember hisz bennem :
1774
Titulus :
Pengu ✦ Sisu ✦ Namaari
✦ ✦ ✦ :
Életkor :
3
Akinek az arcát viselem :
Kim Soo-hyun ✦ Han So Hee ✦ Gemma Chan
A tükör mögött :
Evolet Yang Baba Mirai ✦ Baba Shouta
2021-05-16, 15:49
Mei & Cray
〥i wanna learn everything 〥
Kezdem azt érezni, hogyha meg akarom ismerni az egész várost úgy igazán minden egyes szegletét, akkor valószínűleg itt fogom leélni az életemet. De vajon bárkinek is feltűnne, hogy egy olyan városban húztam meg magam, amely igazán nem szerepel a térképen? Nem tudom, de szerintem aggódni is kezdenének miattam, hogy eltűntem. Bár ha valamilyen szinten adok magamról életjelet, akkor nem lehet probléma. Meg aztán nem vagyok itt olyan régóta, hogy baj lehessen belőle. Habár megvannak a magam színes gondolatai sokszor dől belőlem a totális hülyeség, amit nem biztos, hogy meg kellene osztanom egy olyan személlyel, mint ő. Persze minden véleménynek megvan a maga varázsa, de azért a sajátomat csak nagyon ritkán szeretem őszintén megosztani. Úgy érzem azzal egyfajta betekintést nyer a másik az elmémbe, a gondolkodásmódomba és valamilyen szinten azért az rémisztő. Így inkább csak szívesen lubickolok az ő gondolataiban. Remélem, hogy tényleg sikerül majd legközelebb is összefutnom vele, hogy az egész kiállítást megismerhessem az elejétől a végéig. Ha már eldöntöttem, hogy felfedezem a városnak ezen részét, akkor nem fogok félmunkát végezni az is biztos. Van valami gyönyörű abban, hogy a világ már milyen "régóta létezik" úgymond. Megannyi minden történt és mindennek csak a töredékével vagyunk tisztában. Az igazság azonban az, hogy amivel tisztában is vagyunk nem biztos, hogy a valóság, hiszen a történelmet a győztesek írták. Kétlem, hogy ne lenne egy-két dolog, ami eltemetődött volna, módosult volna az idő múlásával. Ahogy a történetek is módosulnak szájról-szájra terjedve úgy maga a történelemnek is biztos voltak ilyen pillanatai. - Egyetértek. Van benne valami izgalmas, hogy amit talán nem érthetünk meg soha sem azt elképzelhetjük olyannak, amilyenek szeretnénk.. - Persze ettől nem lesz valóságos. Kreálhatunk különböző elméleteket a fejünkben, amelyek valamilyen pozitív hatással vannak ránk. Egészen addig míg senkinek nem ártunk vele, semmi rossz nincs ebben. - Igazán különleges ez a város ebben egyetértek. Részben azért is kötöttem itt ki, mert minden szeretnék megtudni róla. Mármint egy múzeum jó kiindulópontnak tűnik. - Bár lehet, hogy ezzel sikerült túlságosan sokat elárulnom magamról, ami közel sem volt a célom. De szerintem még, ha idevalósi is lennék jó kezdet lenne a város megismerésének. Csak nem gondol bele mást a szavaimba. Vagyis pontosabban csak nem az igazság lesz az első gondolata.
Nem olyan régen még eszembe se jutott volna, egyszer olyan büszkeséggel tekintek majd egy épületre, mint egy apa a gyermekére. A hasonlat persze messze nem a legjobb, hiszen a múzeum nem az enyém és mégis, annyi munkát és energiát öltem már bele mostanáig, hogy mégiscsak magaménak érzem, valami különösen szentimentális módon. Clayton, bár sose mondta, minden bizonnyal tökéletesen tisztában van vele, ezért is hagy rám időnként szinte mindent. Meg persze azért, mert képtelen megülni a egy helyben, de ebbe nem vagyok hajlandó belemenni. - Ahogy gondolod - beletörődve bólintok. Nem akarok erősködni, nem akarom győzködni, hogy messze nem lenne zagyválás, ha elmondaná a véleményét, az pedig, hogy ez személyes és szívből jövő lenne, nem pedig tudását fitogtató, különösen élettelivé tenné az egészet. Talán idővel elkapja annyira a hely hangulata, hogy meggondolja magát vagy éppen észre se veszi, hogy kimondja az egyik gondolatát. Problémát persze az se jelent, ha tartja majd magát az elhatározáshoz. Ha éppen olyan napom van, képes vagyok órákon át beszélni a kiállított tárgyakról és a mait is ilyen időszaknak érzem. Biztosan nem fogunk csendben bandukolni egymás mellett. - Nagyon szívesen - remélhetőleg épp rá fogok érni megint, amikor ismételten ellátogat a múzeumba, hogy újfent társaságot nyújthassak neki, mit őszintén szívesen teszek meg, nem csupán udvariasságból egyeztem bele kérésébe. Vele ellentétben én szívesen osztom meg gondolataimat, még ha azok éppen nem is tudományosak, a látottakról, különösen, ha éppen az egyik kedvencemmel szemezünk. Hiába szeretem a múzeum összes tárlatát, vannak, amikhez szorosabb érzelmek kötődnek. Egyikhez azért, mert én is részt vettem a beszerzésében, a másikhoz azért, mert egy imádott korszakot őriz és idéz meg és még számos egyéb okom akad arra, hogy mit, miért nézek szívesebben, még akkor is, ha itt áll, mióta elkezdtem dolgozni. - Pontos évszámot valóban nem tudok mondani, annál, ami ennyire régi, lehetetlen. A leletek ebben a vitrinben a neolit forradalom előttről származnak, olyan időszámításunk előtt 16 000 körülről. Még nem dolgoztam itt, mikor ezek már itt voltak és semmilyen irat nincs róluk, fogalmam sincs, mikor és ki által kerültek ide - tekintetem elgondolkozón siklatom végig az említett tárgyakon, gondolatban vállat vonva végül. Jobb is talán, ha nincs tudomásom rengeteg dologról, nem kell, hogy még ilyesmik miatt is fájjon a fejem. - Ezek a korszakok millió titkot őriznek, valahogy mégis inkább izgalmas és nem szomorú, hogy valószínűleg sose fogjuk megismerni a felét se - szeretnénk, olyanok vagyunk, mi emberek, akik mindent tudni akarnak, attól érzik jól magukat és talán pont ezért annyira furcsán jó érzés, hogy bármennyire küzdünk is, mindig lesz olyan, amit örök homály fed. - Egy kicsit ehhez hasonló ez a város is - körbepillantok, de ezúttal nem a falakat szemlélem, hanem a múzeum környezetét és minden mást, ahová már csak gondolatban láthatsz el innen.
✥ ✥ ✥
Vendég
Vendég
2021-04-17, 19:52
Mei & Cray
〥i wanna learn everything 〥
A művészet minden formája olyan, mint egy idegen nyelv, amelyet habár mindannyian megértünk a magunk módján fordítjuk mindazt. A saját érzéseink és gondolataink fertőzik meg a fordítást és így lehet, hogy teljesen más jelentéssel bír számunkra valami. Akármennyire is tűnik elsőre kellemetlennek ez igazán gyönyörű. Nyelvek fordítása során is sokszor nehéz átadni az eredeti jellegzetességet, a mögöttes tartalmat, de amikor a művészetről beszélünk talán pontosan ez a lényeg. Meg kell ragadja a lelked és beszélnie kell hozzád, ahogyan senki máshoz nem teszi. Lehetnek hasonló vélemények, de végső soron a különbség mégis jelentős marad. - Inkább nem szeretnék össze-vissza zagyválni. - Persze valamilyen szinten mindannyiunk véleménye értékes, de mégsem érzem, hogy pont az én véleményem lenne az, amit túlzottan hallatni kellene. Sokkal biztosabb ezt inkább a szakértőkre bízni, mint egy szimpla nézelődőre, ami én is vagyok. Az egész hely lenyűgöz azóta, hogy átléptem a határát így kétség sem fért ahhoz, hogy a múzeum is hasonló hatással lesz majd rám. Olyan, mintha megismerhetném a maga kis különc történelmét amelyet sajnos az interneten nem lelhetek meg. De legalább elsőkézből kapott információm lesz. Na meg persze tapasztalatom. - Hát akkor ez igazából azt jelenti, hogy vissza kell jönnöm újra.. Esetleg akkor tudnál majd még egy napot velem tölteni? - Nem szeretném kihagyni egyetlen egy részét sem a kiállításnak, mert ez most tényleg olyan most vagy soha szituáció. Nem tudom miért nem találtam semmit erről a helyről, miért nem volt a térképen, de egyszerre rendkívül rémisztő és tölt fel mérhetetlen kíváncsisággal. - Akkor haladjunk úgy. - Akármit is ajánlott volna egyértelműen rábólintottam volna, hiszen semmikép nem hagytam volna ki egyetlen egy darabot sem. Még kapóra is jött, hogy leszólított, hiszen így ténylegesen elsőkézből tapasztalhatok meg mindent. Azt hiszem az egy kicsit még az ő kedvét is feldobta, hogy megkértem mondja el, ha esetleg az egyik kedvencéhez értünk. Igyekeztem tudtára adni, hogy nyugodtan engedje el magát és egy percig sem kell visszafognia az érzéseit. Mármint mindig lenyűgözőnek tartom, ha valaki arról beszél, ami iránt igazi szenvedélyt érez. Kegyetlenség lenézni valakinek a hobbiját, érdeklődési körét még akkor is, ha az igazából minket hidegen hagy. Az ember szenvedélyében és rajongásában mindig van valami csodálni való, amit nem szabad figyelmen kívül hagyni. Lelkesen követni kezdem és figyelmesen csüngők a szavain. - Pontosan mennyire régi? Vagyis.. Következtetve mennyire.. - Nem várok kerek dátumot tekintve, hogy azt hiszem ez az egész csak nagyvonalakban vázolható fel. Mégis a szemeim lelkesen követik a leírás sorait, miközben félig rá koncentrálok.
Valamikor, a kezdetek kezdetén, úgy gondoltam, hogy a munka csak pénzkeresésre jó, semmi másra. Úgy éreztem, puszta kötelesség ez, amit kénytelen vagy végigszenvedni minden egyes nap, s ahogy munkaidőd lejár, már fel is pattansz és olyan gyorsan iszkolsz el a tett helyszínéről, amilyen gyorsan csak tudsz. Nem vagyok naiv, pontosan tudom, hogy sokak számára valóban ezt jelenti, kötelező kellemetlenséget, amit el kell viselni a túlélés érdekében. Nekem szerencsém volt. A sors különös fintorának köszönhetően, egészen véletlenül sikerült megtalálnom a hivatásomat, amit valóban élvezettel, boldogan csinálok. - Sose becsüld alá a tudásod - időnként még magad is meglepheted, de, még ha számomra eddig ismeretlen információval nem is tud szolgálni, a véleménye biztosan megér majd egy meghallgatást. Mindannyian különbözőek vagyunk, a múltunk, a korunk, a nemünk és millió egyéb dolog is befolyásolja meglátásainkat, s ha mutatunk némi érdeklődést a másik után, igazán érdekes beszélgetésekben lehet részünk. Én, személy szerint, szeretem az efféle társalgást. Mindig, szinte gyermeki, kíváncsisággal telve hallgatom meg a látogatókat, s nem egyszer fordult már elő, hogy olyasmit mondtak, ami elgondolkodtatott vagy amivel szívesen szálltam könnyed, tét nélküli vitába. - Eddigi tapasztalataim alapján, ha tényleg meg akarsz nézni mindent, az nem fog beleférni egy napba - sok minden függ az egyéni szokásaitól. Ha kevésbé alapos, nem áll meg az összes kiállítási tárgynál, hogy elolvassa a leírást róla, hanem csak azoknál, amik kifejezetten érdeklik, akkor probléma nélkül végig lehet járni a múzeumot egyetlen nap alatt is. - Nos, akkor javasolhatom a kor szerinti haladást? Szerintem az mutatja meg a legjobban, mennyi minden változott az évek alatt és könnyen kihagyhatod azokat a korszakokat, amik nem érdekelnek - javaslom némi merengést követően. Bár van egy adott haladási irány, tulajdonképpen úgy nézhetsz meg mindent, ahogy az neked tetszik. Ennek ellenére, na meg mert szeretem a szabályokat, én mégis inkább az eredeti felosztás szerint haladnék, már csak azért is, mert tényleg annak van a legérdekesebb hangulata. - Ebben az esetben, szólni fogok, ha odajutunk - elégedett mosoly siklik arcomra válasza hallatán. Meglettem volna anélkül is persze, hogy eláruljam, mik a kedvenceim, örülök, hogy ez az apró és tulajdonképpen jelentéktelen, de számomra mégiscsak fontos információt nem kell magamban tartanom. - Gyere akkor, azt javaslom, arrafelé induljunk - bökök az egyik jobb oldali ajtó irányába, mielőtt azonban elindulnék, megvárom, hogy valóban megfelel-e neki is a döntés. - Ez az egyik legrégebbi kiállításunk. Csak párszor lett hozzányúlva a nyitás után és annak is már jó ideje. Azóta minden ugyanúgy van. Mondjuk nehéz is ennyire régi leletekre ráakadni - amint eljutunk az első vitrinhez, elhallgatok, hagyva, hogy Mei egy kicsit csak az elé táruló látványra koncentrálhasson.
✥ ✥ ✥
Vendég
Vendég
2021-04-08, 22:04
Mei & Cray
〥i wanna learn everything 〥
Őszintén hiszem, hogy mindenkinek látszik a munkáján, hogy mégis mennyire van benne a szíve. Teljesen visszatükröződik, hogy ki miként áll hozzá a dolgokhoz, ha figyelmesebben megvizsgáljuk a munkásságát. Ugyanakkor azt is el kell fogadnunk, hogy nem lehet mindig mindenki a toppon vannak időszakok, amikor néha igen is szükségünk van egy kis kikapcsolódásra. Vagy az is lehet, hogy nem erről van szó. Lehet, hogy egyszerűen csak más befolyásol minket és elveszítjük mindazt, amire szükségünk lenne ahhoz, hogy tovább folytassuk. Pontosan így vagyok én is tekintve, hogy teljesen leblokkoltam és úgy érzem, ha akarnám és igyekeznék sem tudnám megütni azt a színvonalat, amit édesapám alapból sugárzott önmagából. Az is lehet, hogy sosem fogom megütni azt a szintet. Örülök annak, hogy nem kell egyedül lennem, hiszen mégis hogyan tudhatnék meg a legtöbbet az egész városról, ha nem annak lakóitól? Így eszem ágában nem lenne elutasítónak lenni bárkivel is. - Dehogy szegi! Így csak még érdekesebb lett, de nem hiszem, hogy bármi újat tudnék mondani. - Tekintve azt, hogy olyan, mintha ennek a városnak meglenne a saját, teljesen egyedi történelme nem hiszem, hogy bármit is hozzá tudnék szólni. Az egyetlen dolog, amivel szolgálhatok azok a saját nézőpontjaim, de nem hiszem, hogy azok is túlságosan érdekesnek bizonyulnának. Kettőnk közül azt hiszem neki talán már megszokás lehet egy-egy kiállítási tárgyról szinte zsigerből beszélni. - Még nem, most vagyok itt először. De ha esetleg nem is érnénk a végére nagyon szívesen visszatérek holnap, vagy máskor.. - Nem hiszem, hogy egy nap alatt körbe lehet járni mindent, de még jó, hogy nincs kifejezetten időkorlát az itt tartózkodásomon így nem lesz akkora nagy tragédia, ha ma esetleg nem érnénk a végére a dolgoknak. Amúgy is azért jöttem ide, hogy felfedezzem a várost teljes egészében így engem csak úgy lehet innen eltávolítani, ha egyenesen kirugdosnak. Máskülönben csak álmodni lehetne arról, hogy anélkül távozzak, hogy választ na kapnék az összes kérdésemre. - Nagyon szívesen venném, ha körbevezetnél amilyen sorrendben érzed a dolgokat és tényleg nem kell kihagynod semmit sem. - Jelenleg egyikre sem mondanék nemet tekintve, hogy abban a fázisban vagyok, hogy minden lenyűgöz. Mint egy kisgyerek a cukorkaboltban. Bár határozottan semmit nem akarok a számba venni. - Hát, ha odajutunk egyikhez mindenképpen mondd, hogy az a kedvenced ám. Meg azt is, hogy pontosan miért pont az. - Van valami lenyügöző abban, amikor valaki a rajongását fejezi ki egy-egy adott dolog iránt. A csillogás és a melegség, ami láthatóan átjár egy embert, amikor egy általa kedvelt, szeretett dologról beszél szerintem mások kedvét is feldobja.
- Valóban - időnként ugyan egy kicsit talán túlzásba viszi azt a bizonyos szenvedélyt, de azt még én se cáfolhatom meg, hogy a múzeum főleg azért olyan sikeres, mert az Igazgató pontosan tudja, mit érdemes megvenni és mit nem. Megkönnyebbült elégedettséggel rázom meg kezét, épp úgy, ahogy azt a protokoll előírja, s nem vagyok szégyenlős kimutatni azt se, mennyire örülök neki, hogy látszólag nem zavarja a megszólítás, sőt, épp ellenkezőleg, úgy fest, még tetszik is neki, hogy nem kell egyedül átszelnie a kiállításokat. Persze, van, mikor az ember jobb szeretne egyedül maradni, mikor kizárólag a saját gondolataival szándékozik foglalkozni és nincs semmi, amit kevésbé akarna, mint valaki más szövegelését hallgatni olyan dolgokról, mik nem is érdeklik talán annyira. Időnként azonban jó szórakozás valaki mással megosztani a véleményedet, ha pedig ez a valaki egy idegen is ráadásul, akivel nincsen semmi ismeretségetek, akit nem akarsz lenyűgözni, sokkal felszabadultabb is lehetsz, mint egy jó baráttal. - Itt. De ne szegje kedvedet, nem tárlatvezető vagyok, még az is lehet, hogy tudsz újat mondani - bár ritka, de nem ez lenne az első eset, hogy egy-egy látogatónak olyan információja is akad valamiről, ami eddig az én figyelmemet elkerülte. Vagy ha más nem is, egy festményről lehet egészen ellentétes, de izgalmas véleménye, mint az enyém. Ezekért pedig bőven megéri időnként csatlakozni hozzájuk, még akkor is, ha néhányan inkább csak az ingyenes körbevezetés miatt élvezik a társaságomat. - Jártál már itt? Megmutathatom, merre vannak újdonságok, ha gondolod, de ha most vagy itt először, akkor... nos, akkor bőven lesz mit megnézned - a múzeum ugyan nem átjárhatatlanul hatalmas, de éppen annyi kiállítási tárgy van, hogy még ha egy egész napot is szánsz a nézelődésre is kapkodnod kell, hogy időben végezz. Ha pedig inkább a nyugalmas, alapos vizsgálódás híve vagy, akkor jobb, ha úgy tervezed, hogy néhányszor még vissza kell jönnöd, hogy az összes tárlat végére érj. - Időszakos kiállításunk éppen nincs, - teszem még hozzá, csak hogy tudja, sehova nem kell sietnie, a jelenleg itt lévő látnivalók közül marad is mindegyik. - úgyhogy tényleg nincs semmit, amit kifejezetten ajánlanék, hogy ne hagyd ki. Persze vannak személyes kedvenceim, de nem akarlak rábeszélni egyikre se - nem vagyunk egyformák, az, ami nekem tetszik, közel se biztos, hogy neki is fog, sőt. Arról már nem is beszélve, hogy nem azért jöttem ide hozzá, hogy beleszóljak bármibe, pusztán rövid időre el vágytam szakadni a feladataimtól és úgy tenni, mintha én is egy egyszerű látogató lennék.
✥ ✥ ✥
Vendég
Vendég
2021-04-06, 08:15
Mei & Cray
〥i wanna learn everything 〥
Néha kicsit úgy érzem, hogy a felfedezés iránti vágyam eltereli a figyelmem az eredeti célomról, ugyanakkor ez az egész város, mintha teljesen feltöltött volna valami ismeretlen energiával. Olyan, mintha újra gyerek lehetnék és ismételten megismerhetném a világot. Azt hiszem így sokkal egyszerűbb lesz, majd folytatnom édesapám munkásságát, mert kicsit olyan, mintha újra velem lenne. Nem tudok betelni egyetlen egy szegletével sem ennek a városnak, mintha minden szabályosan vonzaná a tekintetem, a lelkem minden egyes porcikáját. Szeretnék mindent megtudni róla. - Nem is lenne igazgató, ha ne érezne szenvedélyt iránta. - Lehet, hogy van, aki hataloméhes, de kétlem, hogy pont egy múzeum élén próbálná kiélvezni a lehetőséget erre. Sokkal inkább egy olyan személy állhat az intézmény élén, akinek szíve-lelke benne van az egészben. Máskülönben az érdektelensége tükröződne minden kiállítási tárgyon, de itt erről szó sincsen. - Én is nagyon örülök. - Mosollyal az arcomon fogok kezet vele. Igazából csak két idegen vagyunk, akik most már tudják egymást nevét és láthatóan ugyanolyan lelkesedéssel vélekednek a kiállítási tárgyak iránt. Valószínűleg helyi lakos lehet így talán valamennyi információval is szolgálhat a számomra, amelyet nem feltétlen tudnék meg saját magamtól. De persze nem fogom vallatószékhez kötözni vagy ilyesmi. Nem vagyok az erőszak híve semmilyen formában. Még akkor sem, ha a kíváncsiságom szinte ki akar törni belőlem, hogy mindent magába szippanthasson erről a helyről. - Persze! - Vágtam rá szinte azonnal, aminek köszönhetően inkább le is sütöttem a fejemet egy pillanatra. Jobb szerettem tegeződni, hiszen sokkalta egyszerűbb volt, mint éppen kisakkozni, hogy most vajon mi lenne a megfelelő, mert felhozni a dolgot sosem szerettem meg aztán volt, aki még talán azt is magára vette volna. - Dehogy, sőt örülnék neki! Akkor, ha jól sejtem itt dolgozol? - Nem tudom, hogy miért gondoltam, hogy egy szimpla látogató leszólítana csak úgy, de még jó, hogy nem járattam feleslegesen a számat valami oltári nagy baromságról.
A múzeum a második otthonom. Sőt, ha alaposabban belegondolok, az itt töltött idő függvényében, inkább az elsőnek nevezném. Arról már szót se ejtve, hogy jobban is szeretek itt tartózkodni, mint a lakásomban. Utóbbi tiszta, otthonos és kellemes a maga nemében, ugyanakkor unalmas és csendes is, ami tökéletes persze abban az esetben, ha éppen magányra és némaságra vágyok, de ha ennek ellenkezőjére van szükségem, akkor nincs olyan hely, ahol kevésbé lennék, mint odahaza. A munkahelyem ellenben képes minden lehetséges igényt kielégíteni. Amikor épp nem kell senkivel tárgyalnom, könnyedén meghúzhatom magam az irodám csendjében, amikor pedig társaságra vágyok, elég csak kilépnem a látogatóknak fenntartott folyosókra, termekbe és máris ráakadok valakire, akivel legalább futólag tudok néhány szót váltani. Különösen abban az esetben, ha még azt is elmondom, nem csak egy furcsa jöttment vagyok, hanem a múzeum igazgatóhelyettese. Kezdetben pedig el se tudtam képzelni, hogy valaha komolyan élvezni fogom ezt a munkát. Akkor úgy gondoltam még, hogy csak egy rövid kitérője lesz az életemnek, addig fog csupán tartani, míg kitalálom, mihez is akarok kezdeni magammal valójában. Az idő folyamán azonban, nem csak beleszoktam, de olyannyira hozzám is nőtt, hogy már el se tudom képzelni máshol magam. - Valóban. Az Igazgató mindig kitesz magáért - merthogy ez az Ő érdeme, senki nem vitathatja el tőle. Még ha az adás-vételt nem is Ő intézte el mindig, a felkutatást és választást neki köszönhetjük. - Cray - teljes testtel felé fordulok, jelezve, ezúttal minden figyelmem az övé, s irányába nyújtom karom, kézfogást ajánlva fel, amennyiben igényt tart rá. De ha mégse, az se keserít el. - Örülök a találkozásnak - mosolyom sugárzóan őszinte, nyoma sincs rajta a megszokott udvarias hamisságnak. A vele való összefutás valóban jó kedvre derít, s bízok benne, ha csak egy rövid időre is, de társaságom felajánlását pozitívan fogadja. - Tegeződhetünk? - igencsak egyértelműen irányomba billen a kor mérlege, így veszem is a bátorságot rögtön, hogy némiképp személyes hangvételű beszélgetést ajánljak fel. Semmi üzlet nincs ebben a társalgásban, kétlem, hogyha mind a ketten belelegyezünk, a profizmus megcsúfolása lenne ez. - Bánnád, ha egy ideig veled tartanék? Szeretek időnként a látogatókkal beszélgetni és végignézni velük a kiállítás egy részét - még akkor is, ha századszorra járom be ugyanazt az utat, akkor is, ha valamelyik teremben hosszú idő óta nem volt semmilyen változás. Itt lenni nem csak puszta munka számomra, hanem valódi szenvedély.
✥ ✥ ✥
Vendég
Vendég
2021-03-31, 00:00
Mei & Cray
〥i wanna learn everything 〥
Egyre inkább kezdtem azt érezni, hogy sosem leszek képes magam mögött hagyni ezt a várost. Olyan volt, mintha bizonyos területeinek meglett volna a maga kis különlegessége, amit nem tudtam igazán hova tenni. Leginkább azt tartottam furcsának, hogy egyik pillanatról a másikra volt képes üdvözölni a rideg télies időjárás. Mintha külön kis éghajlatai lettek volna bizonyos "kerületekként". Habár talán az emberekhez kellett volna fordulnom a kérdéseimmel és a kíváncsiságommal nem akartam, hogy őrültnek nézzenek vagy esetleg túlságosan is tolakodónak véljék a kíváncsiságom, hiszen ha egyszer utat engedek neki, akkor utána már nem igen találom meg a féket a számon. Csillogó szemekkel figyelem minden egyes kiállítási tárgyat, hiszen egytől-egyig beszippantanak. Az egész hely olyan különleges, mintha meglenne a maga rejtett történelme, amit csak akkor tapasztalhatsz meg igazán, ha azt önként magadba szippantod. Senki nem fog bevezetni téged a rejtelmekbe és nincs is lehetőséged lerövidíteni az utat azzal, hogy az interneten böngészel, hiszen olyan, mintha ez a hely nem is létezne. Ekkora méretű hallucinációra pedig még én magam sem vagyok képes. Kicsit belemerültem a saját gondolataimba és világomba így észre sem vettem, hogy valaki közelebb került hozzám csak akkor durran ki a kis személyes buborékom, amikor meghallom az újdonsült társaságom hangja. Zavartan fordulok felé, hiszen kicsit olyan érzés, mintha a felszín alól bukkantam volna fel és fogalmam nincs arról, hogy vajon mennyi mindenről maradtam le azért, mert a saját kis világomba szorultam. - Igen, nagyon gyönyörű. De igazából minden annyira varázslatos itt.. - Mintha csak meglenne a maga saját történelme, amit hét pecsétes titokként őriz, de ezt talán csak még inkább hozzáad az értékéhez. - Amúgy Mei vagyok. - Mosollyal az arcomon nyújtom felé a kezemet. Azt hiszem a legkevesebb, ha bemutatkozom, hogyha már beszélgetésbe elegyedtünk. Talán tőle még többet is megtudhatok erről a városról és a körülményeiről anélkül, hogy túlzott feltűnést keltenék a kíváncsiságommal.
Azt hinnéd, bármilyen érdekes legyen is kezdetben, még egy múzeumot is meg lehet unni egy idő után. A kiállítási tárgyak veszítenek titokzatos ragyogásukból, lassan ezek is a hétköznapok komor velejárójává olvadnak. Egyesekre ez az út vár valóban. Az itt töltött évek alatt láttam elhalni a csillogást számtalan idegenvezető, kutató szemében, láttam, ahogy a kezdeti öröm, mellyel minden reggel szinte bereppentek az ajtón, alig várva, hogy újabb munkaidő kezdődjön, fokozatos csökkenésbe kezdett, míg végül már csak bevonszolták magukat az épületbe, sóhajtozva, a hétvégét dédelgetve gondolataik között. Be sose vallottam volna, de féltem, rám is ez a sors vár, hogy hivatásból munka lesz, majd végül valami olyasmi marad belőle csupán, mit túl kell élni, mi nem több egy lehetőségnél, hogy pénzt keressünk és megéljünk. Az évek azonban csak teltek és teltek, kiégésnek jelét pedig továbbra se tapasztaltam és nem is teszem ez a mai napig. Lelkesedésem mit se csillapodott, még mindig képes vagyok órákat beszélni ugyanarról a tárgyról, akkor is, ha már azelőtt is a múzeumban volt, hogy ide kerültem volna. Hazudnék persze, ha azt mondanám, nem az újdonságok azok, mik a szívem igazán megdobogtatják. Minden másnál nagyobb lelkesedéssel várom az új szállítmányokat, s ha borsos teendőim engedik, előszeretettel nézem végig útjukat az érkezéstől kezdve, végleges helyükre kerülésükön át, egészen addig, míg az első látogatók szemügyre vehetik őket. Sajnálatos módon, erre csak ritkán nyílik lehetőségem. A múzeum körül mindig akad valami tennivaló, nem könnyű időre elvégezni mindent, éppen ezért dédelgetek oly vigyázva minden ilyen lehetőséget. A mai napon szerencsém volt, nincs semmilyen halaszthatatlan feladatom, szabadon kószálhatok hát a kiállítótermek között, vissza-vissza térve kedvenc helyeimhez, s megállva időnként, hogy hol a kincsekben gyönyörködjek, hol a látogatók kifejezéseit figyeljem vagy épp megszólítva néhányukat beszélgetésbe mélyedhessek velük a látottakról. Persze, nem mindenki élvezi, ha megkörnyékezik. Sose megyek azokhoz, akik társaságban érkeztek vagy látványosan egyedül kívánnak maradni. Ennyi idő után nem nehéz megkülönböztetni őket azoktól, akik bár magányosan érkeztek, nem csupán nem zavarja őket, ha valaki csatlakozik hozzájuk, még örülnek is neki. Határozott léptekkel közelítem meg mai kiszemeltemet. A fiatal nő különösen látványos érdeklődést mutat gyakorlatilag minden iránt, mely rögvest felkelti figyelmemet, s nem titkolt reménykedéssel, lesz ma valaki talán, akivel megvitathatom néhány meglátásomat, szólítom meg. - Gyönyörű, igaz? Már alig lehet megmondani, hogy éveket töltött a víz alatt - mutatok az előttünk fekvő vázák legnagyobbikára. Az idő és a mostoha körülmények okoztak természetesen benne javíthatatlan kopásokat, töréseket, de restaurátoraink megtettek mindent, hogy ezek ellenére is szinte visszanyerje egykori csillogását.
Remélem, használható lett
Vendég
Vendég
2021-03-11, 19:43
Mei & Cray
〥i wanna learn everything 〥
Mindig is kíváncsi természet voltam, de kezdtem az érezni, hogy ez a város ezt még inkább előhozta belőlem. Olyan voltam, mint egy kisgyerek, aki folyamatosan azt kérdezgetni, hogy miért. A tudásszomjam minden egyes itt töltött perccel együtt nőtt és lassan eljutottam arra a szintre, hogy csak annyit aludtam, amennyit nagyon muszáj volt, hogy lehetőségem legyen teljes egészében a válaszok kutatására fókuszálni. A mai napon az utam az egyik múzeumba vezetett, hiszen úgy gondoltam, ha valamit meg akarok tudni a városról, akkor ez egy elég jó kezdet. Rá kell jönnöm arra, hogy mi is lakozik mindennek a közepében. Mégis úgy érzem nem ez a nap lesz, amikor eljön a teljes megváltás. Legalábbis az elmúlt napokból ítélve, amikor valamilyen választ kapok, akkor csak még több kérdésem lesz. Minden egyes válasz újabb kérdéscsomagot rejt magában. Egy válasz, legalább ezer kérdést vonz be az elmémbe. Néha már azon is elgondolkoztam, hogy esetleg valahol kómában fekszem és ez az egész álom. Viszont, ha ennyire élénk lenne a fantáziám, akkor nem hiszem, hogy túlságosan nagy problémának tűnne, hogy folytassam az apám munkásságát és egy újabb mesét alkossak a világ számára, valamilyen mély jelentőséggel. A napokat igyekszem rögzíteni, hogy meglegyen a magam bizonyítéka arra, hogy ez tényleg valóság. Nem álmodom és nem is őrültem meg. Így mielőtt még bemennék egy gyors képet készítek a múzeumról, hogy valamelyest a mai napom is dokumentálva legyen. Talán valahol be is szerezhetnék magamnak egy kamerát, hogy ne a telefonommal kelljen ezt csinálnom. Bár azért sokkal kényelmesebb, hogy elfér a zsebemben, mint valamit tényleg folyamatosan cipelni magammal. A múzeumba érve szinte minden teljesen leköti a figyelmemet. Minden egyes kiállítási tárgy előtt megállok és magamba szippantom amennyire is tudom. Megvan a város maga történelme és különlegességei, de akkor mégis, hogy nincs róla semmilyen információ. Lehet, hogy félnem kellene, amiért ennyire rejtett. Mégis a kíváncsiságom mindent felülmúl így csak tovább haladok csillogó szemekkel vizslatva minden egyes kiállítási tárgyat.