I need some magic health stuff and I know you have

Karba tett kezekkel megvonom a vállamat, ugyanis nem tudom, hogy rossz vagy jó tulajdonság az, ha valaki ártatlan, ezen még egyáltalán nem gondolkoztam, az viszont biztos, hogy bajnak  nem baj. Most sem tervezem túl sokáig, mivel ekkora jelentőséget nem akartam volna tulajdonítani neki, de teljesen megértem, hogy Abigailt érdekli, hogy miként gondolok rá. Hm, hát lássuk csak...
- Szerintem nem. Nekem bejönnek az ártatlan csajok - villantom meg fogsoromat is mosolyogva, nem szokásom zavarba jönni még betegen sem attól, ha valakinek totál véletlenül elkezdek bókolni, vagy ha azon kapom magam, hogy valakit felkértem keringőre. Ez így amúgy tök jól hangzott, meg egyáltalán nem is hazugság, csak tudni kell azt is, hogy a nem ártatlan csajok is jócskán bejönnek, de az esetünkben nem számít most.
Általában aki növénybarát, az nem állatbarát, fordítva talán annyira nem igaz ez. Végül is sok állat megeszi a növényeket, szóval a reláció teljesen érthető, ez a szoba sem nézne ki ilyen rendezetten, ha például egy macska sétálgatna szerte szét, mindent leborítva a helyéről. Nekem Triton mondogatta, hogy kellene nekünk egy kutya, de szerencsére ő is mindig belátta, hogy hát egy: nincs elég helyünk rá, kettő: nincs időnk rá és három: mi lennénk a legszörnyűbb gazdik. Persze érvelt azzal, hogy "hát de te értesz az állatokhoz", ami igaz, de azok halak és épp megölöm őket, úgyhogy annyira mégsem lehet engem díjakban részesíteni.
Na nem éjszakai csevegésre jöttem át, bár ez egészen kedvemre van, jobb Abigailt hallgatni, mint Tritont, de azért újra és újra emlékeztetnem kell magamat arra, hogy meg kellene innom ezt a löttyöt, mert különben teljesen mást fog gondolni rólam a nő, pedig én csak egy tablettáért akartam volna átugrani. Kérdésére kiélezem érzékszerveimet, totál hasít a fejem, viszont émelygést nem érzek, semmi emésztésbeli problémát nem tapasztalok.
- Nem. Miért, vannak mellékhatásai ennek az izének? - mutatom fel a teát, aztán inkább lehelyezem az asztalra, mielőtt magamra borítom.
Magamban elmorzsolok egy lágy "anyád" káromkodást, mihelyst meghallom a bár szót, de ez inkább ösztönös reakció, mintsem Abigail ellen irányuló szitkozódás. Tökéletesen beletalált és egyúttal meg is fájdítja a szívemet. Nem tudok ezúttal mosolyogni, de megpróbálom semlegesnek venni a témát.
- Talán tudsz valamit? - nézek rá cinikusan. - Majdnem nyitottam egy bárt, de elég hamar elsüllyedt az a hajó. Fájú része az életemnek. - A múlt emlékének felidézése olyan fájdalmat kelt bennem, hogy hirtelen kívánni kezdem a teát. Iszok is, amolyan pótcselekvésként, pedig az íze nem lett jobb.
- Jah, a tengert szeretem. Tudod, azt magaménak érzem, már nem oly módon, hogy megvásároltam millió hektárnyi tengerterületet, hanem csak otthonosan tudok mozogni rajta. - Azt mondják, a tenger egy szeszélyes és veszélyes nő. Régen sokszor mondtam ezt Neridára, mert annyira hasonlítanak. Jó lenne áthajózni a világot, új helyeket megismerni, de amíg az életem ideköt, nem szívesem hagyok hátra semmit sem. - Te nem kötődsz valamilyen módon a tengerhez? - A hangjából nem úgy érzem, hogy nagyon követné akarná az ismerősét, de a tengert ezerféleképpen lehet szeretni és nem kell hozzá hajózni tudni.
- Hát ha engem kérdezel, szerintem a polcok elegek, de én minimalista vagyok a lakásdíszítés terén. - Abigail viszont ahogy látom nem, úgyhogy nem én vagyok az ő tanácsadója. Mindegy is egyébként, az a lényeg, hogy úgy rendezze be, ahogy neki tetszik. Csak a falat ne fúrja állandóan, mert minden áthallatszik és azt borzalmas hallgatni, pláne betegen, fejfájással. Én a pillanat híve vagyok, majd eldöntöm, hogy aznap bírok-e dolgozni menni, ha pedig rosszul érzem magam, mérlegelni fogok, hogy mennyire érné meg bemenni. Megértem Abigailt, hogy miért kampányol ennyire az otthonmaradást mellett, teljes mértékben neki van igaza.
- Oh hát akkor így már sokkal jobb - mosolygok el nem épp kedvesen és őszintén, mikor enyhe támogatást kap a nénike azzal kapcsolatban, hogy esetleg huligán lennék. De amúgy leszarom, hogy ki mit gondol rólam, úgyhogy nem rendít meg.
- Tűt a szénakazalban... - jegyzek meg csak ennyit, ugyanis nekem nem ennyire egyszerű olyan nőt találnom, meg még bele is szeretnem, aki annyira törődő lenne velem. Ez az egész rendkívül bonyolult dolog és beszélni róla könnyebb, mint megvalósítani. De én megint csak egyetértek vele, még ha a megvalósításában jócskán vannak kételyeim.
- Sosem biztos semmi, pláne amíg nem szokok le az alkoholról - mosolyodom el huncut módon, de ezzel rá is szeretném hagyni, válaszolja meg magának a kérdését, jobb nem is kitárgyalni, hogy mik történtek, ha egyáltalán megtörténtek.
- Héé, ez egy állati jó dolog! Elég nagy szabadságot ad! - Nekem is így kellene élnem, ennyire szabadon, akkor enni amikor éhes vagyok, akkor tenni-venni a legtöbb dolgomat, amikor úgy akarom. - Holnaptól életmódot váltok...
Viszont már annyi rész-gondolatot árult el nekem a családjáról, hogy lassan úgy érzem, rá kell kérdeznem a maradék pár puzzle darabkára is. Hallva Zoé személyiségét, egyáltalán nem lepődöm meg ezen, én bírtam a csajt, nagyon felszabadult volt, pont mint Abigail. És igen, ha már ad egy kis esélyt a közbeszólásra azzal, hogy nem fejezi be egyből a mondatát, lecsapok a lehetőségre.
- Te is... - nevetek fel, mert szerintem Abigail is a saját feje után megy, saját ötleteit valósítja meg úgy átfogóan, nekem így jött le abból, amit eddig tapasztaltam vele kapcsolatban.  Aztán persze hallgatom tovább, s ha éppen innék, biztosan kiköpnék a teát azon hírre, hogy őt már férjhez adták. Na ez kemény! Nem tudom, miért lep meg, nem irreális dolog ilyen korban már, csak... nem gondoltam volna.
- Szóóóval elmenekültél a házasságkötés elől, jól értem? - Egyáltalán nem vonom felelősségre, csak tisztázni akarom, hogy jól értettem-e a szavait és nem maradtam le semmiről a nagy meglepettségemben. - Ez azért elég tökös húzás volt! - Elégedett arcom utal rá talán, hogy elismerésnek szánom ezt.
- És nem kerültél bajba amiatt? Vagy a családod abszolút nem tudja, hogy itt vagy? - Eltűntnek nyilvánítottak volna? Azt véleményem szerint elég nehéz, de ebben a városban elég jól el lehet bújni, úgy hallottam.
Kihordok egy nagyobb agyvérzést, ahogy másodszorra, ezúttal már teljesen tisztán érzem úgy, hogy nagyon-nagyon rossz dolgokat képzel rólam Abi. Nem is értem, hogy honnan vette azt, hogy a férfiakhoz vonzódok, sőt, ennek komplementere a valóság, sóval még csak átfedés sincs, egyáltalán nem vonzódék senkihez, aki nem nő, nincs két szép melle és... szóval aki nem nő.
- Abigail, honnan szedtél te ilyet??? - Főleg azok után, hogy itt bókolok neki már mióta. - Nőket szeretem, ami azt illeti, őket aztán nagyon - hajolok hozzá közelebb, ha egy bárban lennénk, megsimogatnám a combját is, de így betegen nála, pokróccal a hátamon, gyógycuccokkal körbevéve, meg még meleg étellel a kezemben nem igazán játszanék a jókedvével.
- Hogy jól megéljek és felépítsem a magam vállalkozását. - Nem nagy cél, de egyelőre nekem ez. Kezdetben csak nem akartam éhen halni, aztán ahogy biztos lábakra helyeztem magam, úgy nőttek az igényeim is. Befolyásos üzletemberré akarom kinőni magam, ez az igazság. Hallva, hogy sok helyen nem volt még - feltételezve, hogy a városra gondol és nem más területekre -, ezen könnyen segíthetek miután meggyógyultam.
- Körbevezesselek? Tudok egy-két jó helyet a városon belül, amik nem annyira szem előtt vannak - kérdezem, miközben vége én is nekiállok enni. Tök rég ettem már lasagnat, hiányzott is az íze. - Nagyon finom! - dicsérem meg a főztjét, majd teljesen lehengerel a felajánlásával.
- Nem fogom befoglalni az ágyadat, míg te a kanapén alszol - billentem oldalra a fejemet, ezúttal a hangom is sokkal magabiztosabbá és férfiasabbá válik, mint az átlagos beszédhangom. Nem bírnám el azt a szégyent, hogy egy nőt kitessékelek vendégként a saját ágyából, még ha ő általában a kanapén is alszik.
- Ha nyugodtabb lennél, ha maradnék, akkor maradok, de nem létezhet az az opció, hogy enyém az ágyad, tiéd meg a kanapé. Max fordítva. - Komolyan beszélek ezúttal, ami egyébként ennyire nem jellemző rám, de van, amiből nem engedek. Oké, nyilvánvalóan nem csak bennem motoszkál egy apró gondolat, egy másik lehetőség, amire ha nem térnék ki, az kihasználatlan lehetőség lenne.
- Vagy mindketten az ágyban - vigyorodom el. - Persze, ha nem félsz attól, hogy megfertőzlek, vaaaagy éppen attól, hogy a NŐKHÖZ vonzódom. - Férfi vagyok, nyilván felvetem ezt is, de elsősorban azért, hogy cukkoljam. Nincs miért paráznia, jelenleg ilyen állapotban járni sem nagyon tudok, nem hogy szeretkezni. Én egyébként azt sem tartom jó ötletnek, hogy betegen nála maradjak, de nem annyira biztonságos ez a környék, megérteném, ha a jelenlétemmel nyugodtabb lenne.
Látom a zavarát, ami amúgy kissé össze is zavar, mert nehezen tudom hova tenni, hogy pontosan mik is a szándékai. Nem gondolok én túl semmit, szeretek "játszani", de kétségtelen, hogy ezentúl azon leszek, hogy megtudjam: akkor most zöld a lámpa vagy sem?

I need some magic health stuff and I know you have

Oh hát azért túlzásokba nem kell esni, tudok egy s mást, de ezermesternek nem gondolnám magamat, még úgy sem, hogy nem kell a szomszédba (ide?) mennem egy kis önbizalomért. Elnézve ezt a helyet egyébként nem lepődöm meg, hogy a két deszka összeütve egy szöggel az nem éppen üti meg a kívánt minőséget és egyáltalán nem szomorkodom, hogy nem kell kalapácsot ragadnom, ellenben most biztosan rendkívül segítőkésznek és menőnek tűnhetek. A nőknek úgysem lehetne sosem megfelelni eléggé, ha kézimunkáról és bútorokról van szó. "Nem lehetnek se párásak, és túl sok napfény se érheti őket", ha tudná, hogy nálunk ez a veszély nem fenyeget, mert bár fény az szokott lenni, napfény már kevésbé a király sötétítőnek köszönhetően. Szerintem ez az a pillanat, amikor jobb nem megszólalni és elkotyogni azt, hogy milyen növény-szadizmus megy a szomszédban, a végén még úgy mentené őket, mint azt a macskát.
- Aha. Vagy izé, nem. Te ahhoz túl ártatlan teremtés vagy. - Vakít szinte róla. Én speciel nem szeretem a macskákat, egyszer egy a hajómra keveredett és a kifogott halakkal kezdett játszani. Egyiket meg is ette, amit mikor megláttam, a szálkákkal együtt a macska is repült a vízbe. Ez nem egy happy end sztori, mondjuk az esetek többségében az én életemben nincs happy end, ahogy észrevettem.
- Fantasztikus! - csapom össze kezeimet, ahogy megvan a fizetségem a krémért és egyéb jelenleg általa nyújtott szolgáltatásért cserébe, amire lehet ő nem is fizetségként gondol, de az én lelkiismeretem kitisztult a party leszögezése után.
- Jó, van benne valami - döntöm oldalra a fejemet, mert tényleg csodaként tekintek jelenleg minden gyógymódjára, amivel remélhetőleg kikupál engem, s ha én ezekre úgy tekintek, végül is neki is lehet szórakoztató a halfogás. Aztán elnevetem magam az alkalmazottaimra tett kérdésén, ez egy kicsit összetett dolog lenne a részemről és nem feltétlenül normálisnak vehető az az gondolkodás, amivel én munkát ajánlottam például Isaacnak. Még hogy nem ostobák... Mind azok!
- Ami azt illeti... igen. A hülyéknek kevesebbet kell fizetni, tudod. De viccet félretéve, elég összetett ez a dolog, s mondjuk úgy, meglepődnék, ha pozitív csalódást okoznának, viszont kivételesen nem lenne rossz, ha megtörténne. - Én most tulajdonképpen helyeslek ezzel, még ha nem is annak tűnik. Ha fekvőbeteg leszek, nem lesz más választásom és mindig jobb otthon maradni és imádkozni, hogy ne repítsék a magasba a boltot, mintsem magamhoz kötni az ágyat és elindulni úgy, akár egy buldózer.
- Köszi, a te falai sokkal szebbek. - Ez speciel igaz is, miénkre ráférne egy festés, bár maradjunk annyiban, hogy ha átjövök, akkor szívesebben nézném bájait, mintsem a falait. Ami pedig a halászomat illeti...
- Jelenleg csak egy. - Oké, vágom, hogy most vallottam be neki, hogy marhára kicsi az a vállalkozás, amivel rendelkezem és az sem áll stabil lábakon, de mindenki abból építkezik, amije van. Ennek ellenére remélhetőleg hamarosan bővülni fog.
- Úgy, hogy meggyógyulok egy csettintésre, elcsoszogok a kikötőbe, kihajózok a nyílt vízre és kifogom én a halakat. - Széttárom karjaimat. Sajnos az élet nem könnyű, se nem rózsaszín és kényelmes, a halak sem fognak maguktól kiugrani a partra és ha nincs más halászom, kénytelen vagyok magam végezni a munkát.
Magasba szöknek szemöldökeim, mikor meghallom, hogy ő is huligánnak nézett. Hm, ez kellemes, de nézzük a jó oldalán, legalább nem kezdenek ki velem. Ugye?
- Nem öltem embert, ha ez vigasztal. - Csak macskát, meg még egy-két... izét. Vagy szimplán kancsal vagyok, hogy nem áll jól a szemem, de hát, hiába nézek ki huligánnak, ugyanúgy megkapom a fejmosást, mint valami abszolút nyomorék kölyök az anyjától. Egy pillanatra elgondolkozok a visszakérdezésén.
- Néha nekem is ér újra gyereknek lenni, nem? - De jó is lenne örökké gyereknek lenni, aki felett gondoskodnak és akiknek nem kell minden hülyeségért is aggódni, meg felelősséget vállalni. Vagy csak szimplán létezne az a fogalom, hogy "otthon".
Tudom, hogy most jól megszivat, amit nem hagynék neki, ha nem hinném el, hogy ez a büdös lötty valóban segíteni fog. Nem tudom megmagyarázni, miért bízok benne, nem sok okom lenne rá, de valamiért mégis ezt súgják az ösztöneim.
- Esküszöm nem tettem vele semmit, amit ennyire le kellene tagadni. - Jobb válasz híján per pillanat ezt tudom csak mondani, viszont elgondolkodtató amit mond. Aztán jelez a konyhából valami, mire kérdőn pillantok a felpattanó nő után.
- Hát ha már így felkínáltad. De te mindig éjfélkor eszel főtt ételt? - Most tekintsünk el attól, hogy nem tudok főzni, ahogyan attól is, hogy nem igazán szeretek, de én éjfélkor általában csak inni szoktam, enni nem.
- Jó nagy családod van és ahogy hallom, egészen messzire széledtetek szét. Hogyhogy? - Én nem szeretek senki magán életében turkálni, de ahogy kezd egyre jobban összeállni a családja, úgy fogalmazódnak meg bennem kérdések.
- He? - jelenik meg ötezer kérdőjel a lelki szemeim előtt, ahogy Tritont a páromként hozza fel. Najó, ezt akkor nagyon gyorsan tisztáznunk kell! - Triton a haverom, aki egy balul elsült ivászat után mindenét elvesztette, beleértve a lakókocsiját is, én pedig megszántam és engedem, hogy nálam csövüljön. Nem azzal a szóval jellemezném a mindennapi viszonyunkat, hogy jól megvagyunk, de másokhoz képest viszonylag kevésbé megyünk egymás idegeire. - Dőlök hátra a kanapén, megegyezve magammal, hogy kell pár perc, hogy megszokjam a leforrázott ízlelőbimbóimat. Ha nem vigyázok, ez az ital előbb öl meg, mintsem meggyógyít.
- Nekem amúgy jó itt. Amíg van munkám, célom, utálóm és haverom, addig nekem megfelel ez a hely. - Nyúlok közben a tányérért. Farkas éhes vagyok egyébként, remélhetőleg valamit érezni is fogok az ízéből. - Ahogy látom, neked is bejön a környék - bökök felé a villával.

I need some magic health stuff and I know you have

- Tudok polcot összerakni… de az asztalosokkal lehet jobban jársz - jegyzem meg, vagyis inkább ajánlom fel a segítségemet, csak mert tudom, hogy mennyi kiadást jelent egy üzlet elindítása és lehet velem olcsóbban - vagyis történetesen ingyen - járna, míg egy asztalosnak vagyont fizethet, habár kétségtelen, hogy egy asztalos sokkal szebb munkát végez, pláne, ha akar bele Abigail mindenféle ívet, meg csicsát. Nők… nálunk sosem szabad azt gondolni, hogy megelégszenek két deszkából összerakott polccal, pedig szerintem annak is megvan a maga varázsa. Tekintettel arra, hogy tudom, mennyire drága holmik a gyógyfüvek, igencsak kellemetlenül érezném magam, ha ingyen gyógyítana meg, ellenben a szívességek híve vagyok és nem a pénzé, úgyhogy előbb lebegtetek elé mindenfajta ajánlatot, mintsem megállapodjunk egy összegben. Mert hát, hal az még mindig egy személyesebb ajándék, hiába nem túl… igényes, meg olyan, amit egy nő várna egy férfitól.
- Egyenesen a tengerből tenném a tányérodra - kecsegtetem elő az ötletemet egy elégedett mosollyal, amit még így betegen is képes vagyok hitelesen megformálni. Aztán persze rájövök, hogy ez a szó szoros értelmében nem azt a hatást kelti, amit akarnék, úgyhogy nyilvánvalóvá válik, hogy egy kis magyarázatra szorul.
- Mármint van egy marhajó pálmafás partszakasz nem messze a kikötőtől, ilyen tűzrakóhely-féleség, ahová ki szoktunk menni haverokkal. Egyszer majd meghívlak, aztán lesz fürdés, zene, italok, fogunk pár halat, amit egyből megsütünk és salátával benyomunk. Én nem vagyok nagy szakács, de a grillezett hal az egyetlen specialitásom, amit imádnak. - Na, ez így azért már mindjárt más, nem? Ha rajtam múlna, minden hétvégén a parton lennék, igaz, így is ott vagyok, csak a kikötőben rendszerint és nem bikinis csajok között.
- Horgászboltom - pontosítok, bár lényegében mindegy, hiszen összetett vállalkozást folytatok, horgászcuccokat árulok, miközben halakat továbbítok olyanoknak, akik sokkal többet fizetnek érte, mint a helyiek. - Nem sokból maradtál ki - mozdulnak mimikaizmaim is kissé szórakozottan, merthogy annyire nem érdekes a halfogás, nem egy olyan látvány, amit élvezet lenne nézni.
Véleményem szerint sosem lehet elég korán elkezdeni gyógyulni, vagyis igenis fontos volt, hogy itt helyben bekenjem magam ezzel a krémmel és igen, ez csak egy rögtönzött magyarázat volt a tettemre, ami mellett így utólag teljes mértékben kiállok és szentül vallom, hogy jobban nem is cselekedhettem volna. Nekem meg kell gyógyulni, mert tönkremegy a boltom.
- Nem - vágom rá határozottan, fejemet egyszer megcsóválva, hisz miben sem lehetnék biztosabb, mint abban, hogy az a két ürge biztos, hogy nem fogja kibírni nélkülem huzamosabb ideig. Újra fejembe nyilall a fájdalom, utálom, hogy két perc sem telik el, hogy ne vonyítanék legbelül, amitől aztán az is egyértelművé válik, hogy én sem fogom kibírni Abigail gyógycuccai nélkül az elkövetkező heteket. Nagyokat pislogok, mikor olyan lazán és könnyedén mondja, hogy bármikor tud új adagot csinálni, ez számomra teljesen felfoghatatlan varázsképesség, ami miatt úgy nézek rá, mint egy istenre. - Ez esetben köszönöm. - Ezúttal csakis a teljes őszinte hála látszik arcomon, hisz ez azért szép tőle.
Na, örülök, hogy sikerült visszaszereznem a menőségemet, hogy aztán meg szomorú legyek, ami miatt két másodpercnél tovább nem tudom megtartani egy fránya tüsszentés miatt. Nem tudtam visszatartani.
- Halvány fogalmam sincs, mi lett vele. Ha majd beteget jelent, úgyis megtudom. Fel fog tűnni, ha nincs meg a halászom. - Hát ennyit a nagy bajtársiasságról, de hát mit tudok tenni? Mi férfiak nem zargatjuk egymást minden este üzenetekkel, ahol kitrécselhetjük magunkat és a nap aktuális történéseit.
- De nem nyúztad meg, gondolom. Mondjuk a napokban láttam egy kifordított macskát, tudod, amin nem volt szőr, szóval csak nem azt akarod mondani, hogy… - nézek rá rosszallóan és némiképpen számon kérőn, de én ugyan nem nézem ki belőle, hogy ilyet képes tenni. Oké, nem túl okosak szegény jószágok, de szőrösen akkor is szebbek a szemnek, meg a közérzetem is jobb, ha nem a bőrüket látom. Tudjátok mikor jobb még a közérzetem? Ha nem kopogtat egy öreg nőszemély.
- Hozzánk még nem kopogott. Mindig is az volt az érzésem, hogy fél tőlem, meg hogy huligánnak néz, ami lehet tényleg így van… - Nem értem mit lát bennem, mikor még be is engedtem magam előtt a bejárati ajtón. Szörnyű lehetett neki sok-sok Olgával egy helyen élni, nekem az a pár is elég, aki ezen a környéken él.
Ez a tea B.Ü.D.Ö.S. Ez a nő pedig azon túl, hogy kínoz, még újra ki is oktat. Magamat szivatom és mások büntetnek. Miért? Enyhén hátra döntöm fejemet, ahogy homlokomhoz ér, szemeimből, valamint teljes arcomról virít az unalom, pedig alapvetően kedvemre vall, ha egy nő hozzám ér.
- Nem vagy kicsit fiatal ahhoz, hogy anyám legyél? - kérdezem tágra nyílt szemekkel. Minden valamire való férfinak hálát adnak, hogy mások segítségére van vihar idején, engem meg ketten is a földbe vernek kalapáccsal miatta. Lótúrót fogok legközelebb bármi jót cselekedni másokért!
Majd elmegy, távozik és itt hagy ezzel a turbólötyivel kettesben. Mélyeket szippantok az illatából, amit önkénytelenül is egy fintorral reagálok le és itt helyben rájövök, hogy az alkohol is jobb választás lenne, mint ez a gyógytea, ami egyébként nem áll messze az igazságtól, mert az etanol jó fertőtlenítő, csak éppen a taknyot nem szedi ki az orromból. Kezembe veszem a bögrét és míg nem lát, megpróbálkozok az első korttyal. A bögrét a számhoz emelem, fújok rajta kettőt, ami persze hangyányit sem ér, de elhinti bennem a reményt, hogy talán nem fogja leégetni a nyelvemet. Ami azt illeti, de, tövig égnek ízlelőbimbóim, azonban nézzük a jó oldalát, ennél jobban fájni már nem fog semmi, meg így az ízét sem érzem már.
- Nagyon finom - nyögöm iróniával telve rekedtes hangon felé, ahogy megjelenik kezében egy pokróccal. Bólintok a javaslatára, miközben feladom az első harcot a teával, s visszahelyezem a bögrét az asztalkára.
- Komolyan Japánba ment? - közelebb nem volt jó hely? Én amúgy ismertem Zoet, úgy ahogy, viszont olyan sok mindent nem tudtam meg róla, így az sem jutott el hozzám, hogy Japánba költözött el. A különös történetre mondjuk meglepődöm. - Mi az, hogy nem emlékszik? - Pedig én felejthetetlen vagyok! - Én egész eddig azt hittem, hogy azért költöztél ide, mert ő mondta, hogy ez a lakás itt eladó. - He? Kicsit azt érzem, hogy nem tudom, miről beszél.

I need some magic health stuff and I know you have

Meglepetten nézek rá, nem szokásom bárkit beköpni bárkinek, pláne nem egy lokális erdő miatt. Jobban szeretem a békét a lakókörnyezetemben, mintsem az örökös drámákat, úgyhogy amíg nem tesz nekem keresztbe Abigail ahol csak tud, addig én ugyan nem fogom az ő életét nehezebbé tenni. Poén az egészben az, hogy nem tudom, a lakása hasonít jobban az Amazonasra, vagy Abigail egy amazonra. A kettő együtt pedig számomra, férfi szemmel tíz per tíz.
- Dehogy foglak! Szerintem ez a lakás így berendezve állati király - vallom be ámulatomat, miközben továbbra is felfedezem a helyet. Lenyűgöző, hogy mennyire odafigyel a növényeire és egyúttal ráébreszt arra, hogy miért is nem való nekem, meg Tritonnak egy virág sem, nálunk mind szenvednének és ha valaha is át akarna jönni hozzánk Abigail - ami amúgy nincs ellenemre, van borunk mindig -, akkor biztosan szörnyülködne, hogy hogyan néz ki az a szegény páfrány is, amely még csak pár napja van nálunk.
Az egész életem arról szól, hogy mit kell tennem azért, hogy megkapjak valamit, vagy éppenséggel mivel kellene meghálálnom azt, amit kaptam, úgyhogy egészen jó érzés arra döbbenni rá, hogy végül is, ha Abigail szerint így tiszták vagyunk, akkor nekem csak jó, ha végre nem kell jutalmon és hálán törnöm a fejemet.
- A halat szereted? - vigyorodom el, utalva rá, hogy azzal tudok azért szolgálni, az első ingyen van, aztán ha finomnak ítéli meg, lehet törzsvásárló… Najó, talán nem kellene az üzleten kattognom ennyire, ami biztosan csak azért van, mivel lelki szemeim előtt már látom ahogy én egy hétig betegen fekszem itthon, az a két balek alkalmazottam meg csődbe viszi az üzletet. Túlreagálom? Túlreagálom.
Én szót fogadok, mindig is jó fiú voltam, ha azt mondják, hogy itt ez a csodaszer, kenjem be magam vele és várjak, amíg meggyógyulok tőle, én megteszem, azonban megáll kezem a mellkasomon, mikor felvilágosít, hogy nem pont arra vágyott, hogy az én szexi habtestemet nézegesse, ami egyébként szomorú, de most ezt félretéve… én csak önként bevállaltam, hogy az orvosom előtt leteszteljem a krémet, hátha lenne valami fura mellékhatása.
- Bocs, minél hamarabb el akarok kezdeni gyógyulni, szóval nem várhatott - felelem, majd látva, hogy eléggé zavarom póló így nélkül, inkább elteszem a krémet, jelezvén, hogy oké, abbahagytam, csak még várok egy kicsit, hogy beszívódjon ez a cucc. - Akkor úgy érted, hogy ezt a krémet nekem adod az elkövetkező napokra? - mutatom fel az említett krémet, miközben próbálom felfogni, hogy hogyan lehet valaki ennyire jószívű, ami már-már lehetetlen, úgyhogy biztos jönni fog egy éles csavar hamarosan. Sok halba fog ez nekem kerülni, úgy érzem, de amúgy is megvettem volna, csak nem a szomszéd szobában, hanem pár utcányival arrébb az üzletében.
- Ne kezd te is… Mást sem hallhatok egy napja, csak fejmosást - forgatom meg szemeimet. Igen, tudom, elbasztam, az én hibám, de könyörgöm, meg lehet fázni úgy, hogy nem én teszem ezt magammal, hanem más teszi ezt velem? - De elmesélhetném úgy is a sztorit, hogy egy ismerősömnek segítettem elhelyezni a horgászhálót a vízben, majd kikötéskor sem hagytam ott a francba, mivel méretes hullámok esetében nagyon nehéz egy embernek kikötnie a hajót, szóval… egy hős vagyok - mutatok elégedetten, némiképpen menőzve még mindig pucér felsőtestemre, ahol ott szárad az illatos kenőcs. És csak hogy a sors most se tegyen engem szexivé, az illatok facsarják annyira az orromat, hogy megerősíthessem a hősiességemet egy hangos, férfias tüsszentéssel. Oké, póló vissza.
- Miért menekül felfelé egy macska, ha vihar van? Miért nem keres valami… nem tudom, lyukat, zugot, szél- és esővédett helyett inkább? - nézek rá értetlenkedve. Nem értem a macskákat, szegények nagyon buták. - De akkor ezek szerint te vagy mellettem a hősnő! - És a mellettem szót kivételesen úgy értem, hogy mint szomszéd mellettem, nem pedig úgy hogy… nah mindegy. Egyébként is egészen elkeserítő hallani, hogy Abigail alig él itt köbö egy hónapja, de máris sokkal jobban ismeri a lakóközösséget, mint én. Olga nénivel például csak akkor beszéltem, mikor nem bírt bemenni a főbejáraton és ezért kinyitottam neki én. Engem miért nem hívott meg nutellás kekszre? Pedig még köszöntem is neki jó hangosan.
- Én nem tudtam, de van egy olyan érzésem, hogy ő viszont mindent tud rólunk. Rólam, a lakótársamról, meg talán már rólad is… és ha ő tudja, akkor minden ötven év feletti is körülöttünk egy kilométer sugarú körben. - Lehet többet kellene foglalkoznom a szomszédjaimmal, de eddig csak odáig jutottam, hogy bármit is gondoljanak rólam, az nem fog engem érdekelni. - Ha valamit panaszkodott volna a mi lakásunk miatt, az Triton miatt volt, nem miattam - mutatom kezemmel is, hogy én aztán nem vagyok vétkes, de egyébként is Triton az, aki jobban szereti a zenét és ő nyomatja is a rockot rendesen. Aztán arcomról hamar lefagy az amúgy sem létező mosoly is, mikor megtudom, hogy rossz íze lesz a teának, amit még nem is húzhatok le egyszerre, befogott orral, mert az úgy természetesen nem hatékony. A teára pillantok, majd rá, miután helyet foglalt mellettem.
- Szerintem szándékosan szivatsz ezzel. - Hogy miből gondolom? Nem mindegy, hogy gyorsan vagy lassan jut a szervezetembe az anyag? Nem mintha meg tudnám inni ilyen forrón. - Csak mert bízom benned, hogy ez a büdös lötty tényleg meggyógyít, ezért engedem, hogy kínozz - nézek rá amolyan „megjegyeztem” tekintettel, aztán a bögréhez nyúlok. Nem veszem kezembe még, mert túl meleg, de jól esik az oldalát megérinteni. Bármi jól esik most, ami eltereli a rosszullétemről a figyelmemet.

I need some magic health stuff and I know you have
Az előző részek tartalmából

Van az a szint, amikor már feladok mindent és beismerem, hogy más segítségére van szükségem. Ez elég távol áll egyébként tőlem, rendszerint amit csak lehet, azt magam próbálom megoldani, egyrészt mert rájöttem, hogy szinte csak magamra számíthatok, pláne csak magamban bízhatok teljes mértékben, mert ki tudja, mikor dob el az, akiben azelőtt én teljesen megbíztam. Mindazonáltal egyre inkább kezdem azt érezni, hogy ez nem csak egy gyors nátha, nem is frontérzékenység, hanem annál valamelyest komolyabb betegség. Maradhatnék itthon egy hétig, de mivel szám szerint három alkalmazottam van a boltomban, akikre nem bíznék rá semmit sem ilyen sok időn át, így hát jobb lenne nem ágyhoz bilincselni magamat, már ha rosszullétről van szó. A felismerés tehát megszületett, s nem kellett sokat könyörögnöm saját magamnak, hogy átcsoszogjak a füvekben jócskán jártas szomszédomhoz.
- Izé… gyógyfüved - vagy hogy hívják már szótári alakjában azt, ami meggyógyít és nem szintetikus fehér por. Nem kell nekem atomerős szer, elég csak valami lágy, mármint most nem a kábítószerekre gondolok.
Nem biztos, hogy jó ötlet bemennem a lakásába ilyen betegen, a végén még bűntudatot éreznék, ha őt is megbetegítem, noha Abigailnek látszólag elég erős immunrendszere lehet. Hozzátenném, én azt hittem, hogy nekem is az van… Mindegy, beljebb lépek és jóformán megyek után a kanapéhoz, miközben úgy érzem, mintha valami növénykertbe léptem volna. Csak állok, topogok és csodálkozva nézek a tér minden irányába. A költözés óta nem voltam nála, akkor ennyi növénye nem volt még, és hát… teljesen új értelmet nyer a három napja megejtett beszélgetésem Tritonnal, miszerint nem élne meg nálunk egy szobanövény sem, mert vagy elszárad, vagy nem kap elég fényt, mivel egyfolytában be van húzva a sötétítő, hogy ne legyen baromira meleg a lakásban. Igaz, azóta szereztem egy páfrányt és most látva Abigail lakását, egészen biztos vagyok abban, hogy velünk van a gond.
- Rettenetesen meghálálnám, ha segítenél a nyavalyámon. - Mondjuk azt még nem tudom, hogy mit tehetek én érte. Adjak neki halat? Lehet nem értékelné, ha beállítanék egy hálónyival. Akkor süssek neki halat? Rántva grillezve, nyersen?
Lepillantok a kanapéra, mikor mondja, hogy foglaljak helyet. Oké, akkor helyet foglalok, nem tiltakozok én csak mert roppan kellemetlenül érzem magam. Csak nézem őt, ámulok, hogy mennyire aktív és már intézkedik is.
- Tökéletesen. - Igazából bármit mond, hogy jó lesz-e, arra én nagyokat bólintanék, mert feltételezem, ő sokkal jobban tudja, mint én. Nézem a krémet is, amit kezembe ad és elméletileg a mellkasomat kell bekenni vele. Hmm, oké. Megfogom pólóm alját és egy határozott mozdulattal kibújok belőle, hogy aztán nyomjak valamennyit a krémből és nekiálljam szétoszlatni azt mellkasomon. Olyan erős illata van, hogy még náthásan is érzem, míg a nagy tenyereimmel masszírozom a mellkasomat. Kérdőn pillantok Abigailre, fel nem foghatom, hogy ettől a krémtől én hogy fogok meggyógyulni, de ha ő azt mondta, nem kérdőjelezem meg, még ha irtó furcsa is, hogy itt vagyok a szomszédnál és félmeztelenül csöcsörészem magam.
- Elkapott a tengeren a tegnapelőtti vihar. Örülök, hogy nem lettem kék-zöld foltos, úgy kopogott a jég a hátamon - nézem is meg hátamat, már amennyire látom. - Aztán gondolom az orkán erejű szél megfújt annyira, hogy jól meg is hűltem, aztán azt hittem, hogy nem fog megkottyanni, úgyhogy nem is nagyon foglalkoztam magammal. - Folytatom a kenegetést, amíg be nem szívja annyira a krémet a bőröm, hogy újra fel tudjam venni a pólómat.
- Te megúsztad a vihart? - Mert ha mondjuk nyitva hagyta az ablakát aznap, akkor el tudom képzelni, hogy itt is repültek a tárgyak, hiába nem a szabad ég alatt van.

I need some magic health stuff and I know you have
Az előző részek tartalmából

Hogyha azt mondom, hogy nem volt a legjobb ötlet kihajózni a tengerre, mikor a hullámok egyértelmű jelként már-már ordítottak, hogy jön valami, akkor bizonyára szörnyen nagy hősnek tűnhetek, hogy be merem vallani, amit elrontottam. Csakhogy én ettől még totál nem vagyok boldogabb, mindössze csak annyit tudok vele elérni, hogy Triton nem vág hozzám több kellemetlen megjegyzést. Viszont kérdem én, mi mást tehettem volna, a munkát el kell végezni és vannak alkalmak, amikor én is hajón vagyok, nem csak Felix, ez van, ilyen az életem és én elfogadtam, ráadásul viharban jobban kapnak a halak is, ami sosem utolsó szempont, ha a megélhetést a kifogott egyedek száma jelenti.
Másnap estére lett egy kis hőemelkedésem és egyre inkább kezdem érezni, hogy a Föld bár mozog, én viszont vele együtt nem. A kanapén ülve iszom a teát, pokrócba múmiázva magam próbálok nézni valamit a tévében, mikor Triton újfent elhagyni készül a lakást, hogy melózni menjen az exem bárjába. Még egyszer hozzám vág mindenféle idegesítő jótanácsot, amit az elmúlt fél napban már hatszázszor megtett, rendszerint valami olyan bevezetőszöveggel, hogy: "én megmondtam", vagy éppen "na látod...", plusz ami még irritálóbb: "szerintem jobban tennéd, ha..." és én mást sem teszek, csak egyre csúnyábban nézek rá, míg nem végre megérti, hogy kezd nagyobb fejfájást okozni ő, mint az előző napi vihar által bekövetkezett megfázás, úgyhogy végre elhagyja a lakást.
Nem vagyok a kemikáliák rajongója, nem szeretek szintetikus anyagokat juttatni a szervezetembe, de ahogy telnek az órák, én úgy kezdek egyre jobban szenvedni. Nem emlékszem, hogy mikor volt utoljára ennyire gyenge a szervezetem, már a részegségen túl, de az egy teljesen más helyzet, mint ahogy eleinte azt sem gondoltam volna, hogy az a jégeső ennyire be fog ütni nekem.
Eltelik... ki tudja mennyi idő, de talán valahol tizenegy és éjfél között járhatunk, mikor megunom a dicső szenvedést és pokróccal a vállamon a gyógyszeres fiókhoz megyek, hogy valamit előhalásszak belőle. Forgatom a dobozokat, de én ugyan nem értek ahhoz, hogy mi micsoda pontosan, elolvashatnám a leírásukat, de nem kifejezetten van hozzá lelki erőm. A kényszer viszont nagy úr, így hát mit teszek? Gondolkodok. Arra jutok, hogy én egyedül nem megyek semmire, de a szomszédban Abigail egészen keni-vágja a gyógyítás bizonyos bugyrait.
Azt most elengedem, hogy mi van, ha megfertőzöm őt is, meg valamiért az sem zavar, hogy fél tizenkettő is elmúlt már, belebújok a nagypapi papucsomba és átcsoszogok a szemben lévő ajtóhoz. Kopogok, talán túl hangosan is, ami miatt nagyokat pislogva tekingetek jobbra-balra, hátha még a folyosó öt másik lakója is azt hinné, hogy hozzá kopogtam be. De fasza lenne, égnék rendesen, jobban mint így lázasan. Szerencsémre viszont egy ajtó nyílik csak, az meg pont az, aminek a nagy vaskos fejemet támasztom.
- Ehhh, szia! Nincs itthon neked valami csoda gazod, amitől kikeveredhetek a megfázásból? - Ez elég kínos amúgy, de még mindig jobb, mint tüdőgyulladást kapni. A taknyomba meg nem akarok belefulladni.