“Ezért vagy te a főnök, és nem én.” Felhorkantottam. Ki tudja, lehet hogy más többre vitte volna a helyemben, jobban intézte volna a dolgokat. Az élet viszont így alakult, és már nem is cserélnék. Jól van ez így rendjén.
A mappa igencsak felkeltette az érdeklődését, aminek örültem. Nagy falat, nagy projekt, de nem akarok közönséges maradni. Ha már elköteleztük magunkat a színház mellett, néha nagy akadályoknak is neki kell futnunk. Ha elhasalunk, hát hasalunk, de amíg meg sem próbáljuk… Egy művész sem lett művész azáltal hogy nem mert lépni, és ragaszkodott a jól megszokott normákhoz. Illetve biztos van ilyen, csak na. Az én művészeti példaképeim egyebek közt Da Vinci, Dalí, Picasso, formabontó, egyedi, újat alkotó emberek.
- Örülök hogy tetszik. A mappa a tiéd, illetve a tiétek. Az eredetije nálam van, de attól még ne hagyjátok el. - vigyorogtam rá. Sokat ültem rajta és rettentő büszke vagyok rá. Remélhetőleg leszek rá még büszkébb is, mikor először kerül minden a helyére.
- Őszintén? Próbáltam keresni valamit ami elég ismert és elég nagy. A musical részétől bevallom félek egy kissé. Vannak jó hangú színészek a gárdában, nem kevés, de kérdés elég lesz-e… Ehhez. Ha mást nem, ejtjük. A kosztümök előtt mindenképp válogató lesz házon belül, addig ne kezdjetek bele semmibe amíg nem derül ki emberileg is megvannak-e rá a kvalitásaink. Bízok benne hogy senkit sem ismertem félre ilyen téren. Nem lesz meg a teljes létszámunk az előadáshoz hogy teleszórjuk háttérszereplőkkel, de így is grandiózus lehet. A főszereplők után a díszleten áll az egész. Ha zöld utat adok a projektnek, nagy lesz rajtatok a nyomás, de bízok bennetek. Ha valakik, ti meg tudjátok csinálni. - izgatottan topogott a jobb lábam, néha beleáll a tikkelés. Ekon hangulata kezdett rám is áttapadni, látszott rajta hogy elemében van, tetszett neki a terv, ez pedig nekem tetszett. Reméltem hogy jófajta kihívásként fog rá tekinteni, és örömmel, lelkesedéssel néz majd elébe a feladatnak. Az első reakciója volt a döntő, ha negatívan reagál le is fújtam volna. Már csak Timon véleménye érdekel. Ha mindketten rábólintanak, a többi díszletes már menni fog a főnökeik után. Ugyanakkor nekem ki is kell írnom a meghallgatást, ki kell osztani a szerepeket. Vannak jó hangú színészeink, és szerencsémre a legjobbaink között is akad. Nem akarok túl nagy nyomást gyakorolni egy olyan színészre aki eddig csak mellékszereplő volt. Mindent a maga rendjében.
- Még a mai nap folyamán megírom a válogató programtervét, és a héten nekiindulunk. Ha megvannak az eredmények, kezdhetitek. Úgyis a színészekre alkotjátok a jelmekezet, egyszerűbb dolgotok lesz ha tudjátok kire méretezzérek. - hátradőltem a székemben. Némi elégedettség kezdett rajtam úrrá lenni. Remélem nem száll a fejembe. Nem akarom elbízni magam. Ez még nem a győzelem. MÉG.

Az a fajta könnyedség, ahogy a változtatásról beszélt... egy kicsit meglepett. Jó főnök volt, és a szigorúság sem állt távol tőle, mégsem hajszolta túl az alkalmazottakat, és reálisan állt a dolgokhoz. Nem volt ő olyan félelmetes, mint azt sokan gondolták - köztük néha én is -, csak épp megvolt a maga stílusa. Ahogyan mindenkinek, de a külseje nyilván még rátett egy lapáttal. Egy két méter magas, izmos fickót nehéz nem félelmetesnek tartani, főleg, ha egy alacsonyabb ember nézi, pedig még hozzám képest is nagynak tűnt.  
- Ha nem kapkodunk vele, akkor is elég hamar el fog készülni. Egy hét pont elegendő lesz, addig tényleg célszerű elővenni valami mást. - bólogattam egyetértően. Timont viszont legszívesebben melegebb éghajlatra küldtem volna, amiért annyira meg akarta a jelmezt javítani, mintha az élete múlt volna rajta. Néha azt éreztem, szándékosan megy forgalommal szemben, csak épp az okát nem értettem. Sokszor szórakoztató volt ez a jellemvonása, de az ilyen esetekben nem. Nekem viszont meg kellett volna tanulnom, hogy ne menjek bele minden hülyeségbe, és pont emiatt az én bűnöm is volt az egész elszakadt jelmez balhé.
- Lehet, hogy több eszünk van, de a rossz szokásokat nehéz levetkőzni. - sóhajtottam fel, és újabbat kortyoltam az italból. - Azt hiszem sokkal többet kell saját magunkon dolgozni, mint a jelmezeken és a díszleten. - Nem mintha olyan egyszerű lett volna teljes fordulatot venni és megváltozni pár pillanat alatt, mert ez lehetetlen volt. Ugyanakkor tényleg volt még hova fejlődnünk.
- Ezért vagy te a főnök és nem én. - Rámosolyogtam biztatóan, és ismét felé emeltem a poharat, majd kiittam azt a maradék egy kortyot belőle, és visszatettem az asztalra. Én már rég elhasaltam volna a pozíciójában, meg azt hiszem még egy páran így tettek volna. A legtöbb ember szeretne a saját főnöke lenni, vagy másoké, viszont ez nem mindenkinek megy.  
A mappára pillantottam, amit elém tolt, és a rajta szereplő címtől máris izgatott lettem. A színdarab igen előkelő volt, mind a jelmezek, mind a többi téren, és tényleg nagy falat volt, tehát jó kis kihívás. Egészen addig nem nyitottam fel a dossziét, amíg be nem fejezte a mondandóját, egészen addig őt néztem, de egy széles vigyor már ott ült az arcomon. Olyan lehettem, mint egy gyerek, akinek a kedvenc videójátékáról beszélnek.
- Blaine, ez zseniális! - jelentettem ki, miközben megpróbáltam gyorsan átfutni a mappa tartalmát. A jelmezeket, a díszletet már láttam is magam előtt, és a legtöbb ötletet is, ami le volt írva. Kevés dolog volt, ami nem megvalósítható belőle, de tényleg át kellett beszélni és nézni rendesen az elvárásokat. - Ennek egész biztos nagy sikere lesz. Így első ránézésre a legtöbb dolog simán megvalósítható, de majd, ha jobban áttanulmányoztuk, bővebb választ kapsz rá. - biztosítottam róla, és újra a papírokra pillantottam, miközben izeg-mozogtam a széken. Szinte viszkettek az ujjaim, hogy végre munkához láthassak, pedig annak még nagyon nem volt itt az ideje. - Miért pont egy musicalt választottál? Vagy nincs konkrét oka? - érdeklődtem, még mindig egy széles vigyorral a képemen.  

Szegény Ekon, látszott rajta hogy ezüsttálcán kínálva magát jött be az oroszlánketrecbe. Részben emiatt sem akarom leharapni a fejét. Nagyon. Helyre kell tennem ezeket a dolgokat, különben egyre több ilyen eset lesz majd, látom én jóelőre.
A kis megjegyzését meg sem hallottam. Igen, ez így volt, de azt is tudom, hogy nagyjából hogy állnak az erőviszonyok.
A következő mondatait viszont elégedett hümmögéssel és bólogatással kísértem.
- Nagyon helyes. Természetesen megoldható, nem véletlen van többminden a terítéken. Sőt, amondó vagyok, talán ez a hét jó is lesz egy új debütálásra, ugyan két hét múlva akartam beidőzíteni, de ha az élet citromot ad, ugyebár… - vontam vállat. - Ne kapkodjatok vele. A minőség számomra a legfontosabb, nem érdekel a mennyiség, a sebesség. Van még darab amit színpadra vihetünk bőven, egy-két módosítás elfér a menetrendben. - legyintettem egyet. Nem hazudtam. Pont az ilyen esetekre tanulnak a színészek “vészhelyzeti” darabokat, amik könnyedebb hangvételűek, egyszerűbbek, de a bevételt akkor sem nullázzák le. A kompromisszum fontos, a jó tervezés szintúgy. Nem vicceltem mikor azt mondtam, hogy olajozottan működünk.
Ekon töltött magának a whiskeyből, aminek azért örültem, reméltem hogy nem úgy megy ki innen mint aki rémeket látott.
Szerencsétlenségére az alkoholtól a nyelve is picit jobban megeredt. Hát, nem mintha nem lettem volna biztos hogy Timon keze van a dologban.
- Ebben igazad van. Timon… Néha nem egy könnyű eset. Ettől függetlenül értékes tagja a csapatunknak, ahogy te is. Ezért is húzza fel az agyam, mikor ilyen nonszensz marhaságokon kell dilemmáznunk. Tudom hogy ennél több eszetek van. -  sóhajtottam fel, majd lehajtottam a maradék italomat, és töltöttem magamnak, ezúttal csak egy fél adagot. Munkaidőben nem részegeskedünk.
Ekonra nézve bólintottam egyet, miközben a whiskeys poharat forgattam a kezemben.
- Bízok bennetek, srácok. Ne hozzatok ránk szégyent. Se magatokra. Ezt az ígéretekre - emeltem fel a poharam irányába, és belekortyoltam a pohárba.
Ezután lenyúltam oldalra, és elővettem egy új mappát a leendő projekteim közül, és az asztalra tettem, majd elétoltam.
- Ez pedig a jövőnk. Egy új színdarab amit a mostani debütálásunk után nagyjából három hónappal később tervezek először közönség elé vinni, ha minden rendben halad. Itt a karakterek listája, és a szükséges jelmezek, kosztümök, díszletek, és a tervezett vizuális elemek. Nagyobb falat lesz, ezért már most oda akartam adni, bár jobb körülmények között. Tanulmányozzátok át, és beszéljétek meg, mi az, ami megvalósítható, mennyire reális az ütemterv, mi az, amihez kell még anyag, felszerelés, és mi az, amit felejtsek el. - nevettem el magam. A mappa elején az “Az operaház fantomja” felirat virított. Ez egy kicsit ambíciózusabb projekt lesz és sokkal több előkészületet igényel majd, de bízok bennük. Tényleg. Nagy színésszámú, díszes ruhákat igényel, újfajta technikai megoldások is kellenek, és persze időben neki kell ugranunk a szereposztásnak is… Az egész szezont meg kellett terveznünk, de ez a csúcsa, a koronaékszere az egésznek. Ez az a színdarab amit a világon a legtöbben láttak, és remélhetőleg megéri majd a fáradozásokat. A statisztákkal együtt ha minden igaz, megvan a szereplőgárda, de még rágom magam rajta, konkrétan ki melyik szerepet kapja. Musicalekkel eddig nem nagyon foglalkoztunk, így elsőnek kóruspróbákat kell tartanom. Hiába a sok munka, mégis, izgatottan vigyorogtam. Ha ez bejön, ha sikerül, lehet új szintre emelem a színház nevét…

Ahogy ajtót nyitott nekem, egy pillanatra eszembe jutott, hogy előállok valami kamu dumával, kivágom magam a helyzetből, és Timont küldöm be, mert nem volt kedvem ehhez a cirkuszhoz. Mentegetőzni, közösen elvinni a balhét, mikor én csak beadtam a derekam... De nem én lettem volna, ha ezt megteszem Timon barátommal. Fedeztük egymást, ott voltunk a másiknak bármiről is volt szó, egy elszakadt jelmez és egy kis baki miatt nem akartam elveszíteni mindazt, amit ő és a barátsága jelentett nekem. Szinte a testvérem volt, sőt, úgy is kezeltük egymást, ezen semmi nem változtatott. Még az sem, amit újabban a tükörben véltem felfedezni, vagy a titkolózás... ebben bíztam.
A beszéde közben próbáltam nem szétizgulni magam, de amint a végére ért, a maradék nyugalmam is elszállt. Blaine nagyon is jól ismerte a cimborámat, tudta, hogy rengetegszer rángat bele olyan dolgokba, amiket én nem akarok, és azt is, hogy én tartom a hátam, ha róla van szó. Mert előbb mentem bele a hülye ötleteibe, minthogy hátat fordítsak neki.
- Közösen vagyunk felelősek a jelmezekért. - jegyeztem meg óvatosan, az arcomon elnéző mosollyal, ami mondjuk nem a főnöknek szólt, de tudhatta, mire föl vágok olyan arcot.  
Nekem valahogy mindig úgy tűnt, Blaine jobban kedveli Timont, mint engem, de talán csak ők ketten jobban hasonlítottak egymásra. Mindketten irányító típusok voltak, én pedig jobb szerettem a békességet, főleg akkor, ha egy barátomról van szó. Nem húztam be azért fülemet-farkamat, ha konfliktus került az utamba, de ha lehetett, normális kereteken belül oldottam meg a dolgot, vita nélkül.  
- Legközelebb bizalommal fordulunk hozzád. És mint már tudod, szükség lesz egy új jelmezre a szakadt helyett. Pár napot biztosan igénybe vesz, mire elkészül, maximum egy hét, addig el kellene halasztani a darabot. Amennyiben megoldható. - tettem hozzá, mielőtt még azt hiszi, utasítgatom, vagy ilyesmi. Szó sem volt erről, én ugyan nem akartam beleszólni a dolgába. Azt hiszem nagyon borzasztó igazgatója lettem volna a színháznak, nem tudtam volna elviselni a drámákat, amik a színészek között mentek. A vele járó problémákat pedig kezelni is kellett, amit Blaine tökéletesen meg is tett minden alkalommal. Vezetőnek született.  
- Köszönöm, azt elfogadom. Még szerencse, hogy ma nem robogóval jöttem. - vigyorogtam visszafogottan. Nem kockáztatnám meg még egy kis whisky-ért sem a jogsimat. Amint kitöltöttem, én is megemeltem a poharamat, majd élveztem, amint bizsergeti az egész testemet az ital, és jóleső melegséget hagy maga után a gyomromban. Nem voltam egy nagy ivós fickó, de néha kifejezetten jól esett egy-egy nehéz nap után.  
- Tudod te is, hogy jobban jártunk így. Ha ő járult volna eléd... abból nem is tudom mi lett volna. - vakartam a fejemet, és ezzel félig talán be is ismertem a bűnösségét, bár egy szóval sem mondtam, hogy én nem csináltam rosszat. A keze a vállamon viszont nem volt valami biztató, nagyon nyeltem, és próbáltam nagyon figyelni a szavaira. Hát igen. Teljesen jogos volt, amit kért tőlem, és még így is finom volt, nem olyan durva, mint amit elképzeltem. Vagy ötven verziót lefuttattam idefelé a fejemben, és nem egy végződött a drámai halálommal. Jó, túlzásba azért nem kell esni...
- Majd jobban kézben tartjuk a dolgokat, jobban figyelünk mindenre. Tényleg nem fordul elő több ilyen, és szeretném, ha elhinnéd, hogy komolyan gondolom. És persze Timon is. Hálásak vagyunk, amiért itt dolgozhatunk, nem akarjuk elpuskázni a dolgot. - Tényleg így gondoltam, azt mondjuk nem, hogy a cimborám fejében mi jár, de reméltem, ő is hálát érez Blaine irányába és megbecsüli a munkánkat. Talán kicsit hízelgésnek hangzott mindaz, amit elmondtam, de a hangom szelídsége és komolysága elárulhatta a főnök számára is, hogy nem, nem arról van szó, mert én tényleg így vélekedem.

Jó szokásomhoz híven az irodában ücsörögtem. Egyre több időt töltök itt, ami kezd kicsit aggasztó lenni, de oda se neki. Meg az üveg whiskeynek a fiókban.
Különösen kedvem támadt egy-két kortyhoz mikor az előadás során az egyik jelmez elszakadt. Nem volt kritikusan szembeötlő hiba, de hiba volt. "Csak" egy beugrós színész, és az előadás legvégén, de... Ah istenem miért kell engem gyötörni?
A halántékom masszíroztam és próbáltam legyűrni az alkoholista késztetéseket, elindítottam egy kis zenét hogy kiürítsem a fejem... Erre kopogtak. A tenyerembe temettem az arcom és belemorogtam.
Felálltam, hogy ajtót nyissak, de legnagyobb meglepetésemre nem a beugrós jött panaszt tenni, és nem is egy akármilyen valaki árulkodni, hanem a két bűnös egyikével néztem farkasszemet.
Intettem neki, hogy lépjen be, és rámutattam az  asztal előtt álló székre, hogy foglaljon helyet. Én az asztal túloldalára ültem, könyököm a karfára támasztottam, és előredőltem. Piszkosul izgult, mintha egy ragadozó ketrecébe sétált volna be. Pff. Miért fél tőlem mindenki ennyire?
Jó, mondjuk nem is igyekszek eloszlatni a hírnevem.
Mindenesetre olyan gyorsan a mondandója végére ért, hogy alig csak pislogtam. Aztán lassan megráztam a fejem.
- Oooké. Ekon, nagy levegő, és lassabban ha kérhetem. Nem értek mókusnyelven. Igen, szemtanúja voltam a "bakinak", - az ujjaimmal tettem a szót idézőjelbe - és igen, biztosra is veszem, hogy többet nem fordul elő hasonló. Nem véletlen vagyunk jók, híresek. Ilyesmit nem engedhetünk meg magunknak, túl hamar híre megy. Nem ezt a szintet várják el tőlünk, és én sem tőletek. Dolgoztunk együtt. Megint a másik feled volt a ludas, ugye? - forgattam a szemem, bár azt is nagyon jól tudtam, hogy nem fogja bevallani. Ezek ketten szinte össze vannak nőve, de nem mondhatom hogy Timon mindig jó hatással van a csapatdinamikára. Hiába van jó esze, hiába tudja Ekon képességeit kiaknázni, tökélyre fejleszteni, és hiába jó ember alapból... Az amit néha Ekonnal művel nekem kicsit sok, még ha barátok is. Én legalábbis már biztos helyre tettem volna néhányszor, bár szó mi szó, nem is vagyok annyira utánfutó-alkat, mint a szegény előttem ülő "áldozat'". Hát, vannak ilyen emberek. Van aki irányít, és van aki követ.
Felsóhajtottam.
- Mindegy is. Ami történt, megtörtént, most csak az legyen a lényeg, hogy ne legyen következő. Ne nyúzzátok az idegeim, légyszi. Tudjátok nagyon jól, hogy nem csinálok ügyet belőle ha új dolgokra van szükség, még akkor sem ha az utolsó pillanatban szóltok. Nem kellenek rizikók... Ahh, na jó, feladom. - horkantam fel, és elővettem az üveget a fiókból, két pohárral.
- Whiskeyt? Jegem sajnos nincs, de a fiókban elég hűvös van. - ajánlottam fel, és töltöttem az italból. Túl jól esett beleinni, az alkohol végigmelegítette a torkom, és jóleső zsibbadást hagyott maga után a számban. Persze én elég jól bírom a piát, egy pohár ebből nekem olyan mintha vizet innék.
- Emelem poharam a jövőbeli nem-elszakadó-jelmezekre! - mondtam mosolyogva, és úgy is tettem. Felálltam, és Ekon mellé léptem, a vállára tettem a kezem.
- Ne stresszelj ennyit. Timont meg rúgd seggbe helyettem is. Neked elég nagy seggberúgás volt hogy szembe kellett nézned velem. - nevettem el magam, majd megráztam a fejem - Viszont nem vicceltem, tényleg ne legyen több ilyen. Nem szeretem az apró bakikat. Olajozott gépezet vagyunk, ne hasaljunk már el olyan szarságokon, mint egy szétfeslett jelmez. A feltörekvő színészlánykák nagyon készségesen csicseregnek ám, ha a megfelelő gombokat nyomom meg rajtuk, bármiről van szó. Ezt jegyezd meg. Van szátok, nyissátok ki baszki. A következő panasznál már nem leszek ilyen elnéző. Többet várnék két ekkora koponyától, mint ti. - mondtam, és a vége felé a hangom egyre keményebb lett. Tudom mikor kell barátságosnak lenni, és tudom mikor kell elvárnom a fegyelmet. Ezért működik minden flottul. Nagyjából. Meridával is lenne hasonló beszélgetésem de az külsőleg pozitív, és inkább csak belsőleg negatív, de ha sok lesz a balhé a színészcsapatban miatta, ő is felkerül még az irodába egy kis dumaestre. Az a baj hogy tartok a médiavisszhangtól, ha pórázra fogom a lányt... Hát, megfogtam az ördög lábát ezekkel, annyi szent. És mégis, az istennek nem bírtam rávenni magam hogy elhúzzak és más állást keressek. Megszoktam őket. Megkedveltem. Főleg ez az ami miatt ennyire szarul érint hogy félnek segítséget kérni tőlem. Legalábbis erre tippelek, mi más oka lehetne hogy nem szólnak egy ilyen banális dologról? Ugyanakkor mégse lehetek a puszipajtásuk, mégiscsak a főnökük vagyok vagy mi a szösz...

Azt nem mertem volna kijelenteni soha, hogy barátok vagyunk az igazgatóval, de rossz viszonyban sem voltunk. Valamiért mindig is úgy éreztem, jobb, ha tartom azt a néhány lépés távolságot tőle, nem kerülünk túl közeli kapcsolatba. Volt a fickóban valami sötét, valami rémisztő, amit hangosan férfiember létemre nem vallanék be, de talán nem is ez a kifejezés a legjobb rá, hanem a veszélyes. Ennek ellenére vagy épp emiatt valahol a baráti és az ismerősi viszony között lehettünk vele a munkatársammal és egyben barátommal, akinek a lelkére kötöttem, miszerint majd én állok a főnök elé a jelmezes probléma miatt, mielőtt még ő hívatna oda egy kipenderítéssel megspékelve. Azt hiszem a jó öreg cimborám ennek még örült is, bár nem mutatta ki.
Blaine irodája előtt álltam meg, vártam néhány másodpercet, erőgyűjtés gyanánt, végül bekopogtattam. A küllemének leírásaként épp elég volt, ha annyit mondok bárkinek, még nálam is nagyobb. Nem csak magasságra, testtömegre, szélességre, mindenhogyan, amolyan vaskos, izmos módon. Akárhányszor ránéztem, egy hatalmas, mérges medve jutott eszembe róla, de ezt már sokan mások is megjegyezték, ha róla volt szó. Az ilyen típusú férfiakról más nem is juthat senkinek az eszébe. Amennyiben beinvitált, átléptem a küszöböt, és nagyot nyeltem. Hirtelen nem tudtam, hogyan kellene felvázolnom a helyzetet, amiről vagy hallott már, mert panaszt tettek ránk, vagy nem jutott még a fülébe és ezzel elárulom magunkat, bár erre kevés esélyt láttam. Megpróbáltam kicsit lazára venni a dolgot, de a feszültség csak úgy süthetett rólam.
- Blaine, szeretnék beszélni veled az előadáson történt bakiról. Teljes mértékben magunkra fogjuk vállalni, bármi is legyen a következmény. Arról viszont biztosíthatlak, hogy többet nem fordul elő még csak hasonló sem! - hadartam el egy levegővel, csak a mondandóm végén jutottam újra oxigénhez. Nem voltam én szörnyeteg, hogy a társamra fogjam az egészet, még akkor sem, ha ebben ő volt a ludas. Ha őt kirúgják, vele megyek én is, ez nem volt kérdés, bár arról fogalmam sem volt, hogyan lesz majd tovább. Csak remélni mertem, nem épp rossz kedvében találtam meg.