Welcome to Fata Morgana
Mirage Mirror
I am afraid of what I'm risking if I follow you Into the unknown
Fata Morgana mágiája
jelenleg aktív

– Hercegnő! Mi történik? Mi ez a varázslat?
– Ez egy átok, léteznie sem volna szabad, nem tudom, hogy a nővéreim miféle sötét praktikákat használtak, hogy létrehozzák, de már késő bármit is tenni.
– Mi fog történni?
– Egy másik világban fogunk felébredni. Mi és mindenki, akit elér az átok. Jól figyelj, Tücsök! Nem fogunk emlékezni arra, kik vagyunk, de ha előbb térnek vissza az emlékeid, mint az enyémek, el kell mondanod, ki vagyok! Tudnom kell! Nem bízok a testvéreimben, többé senkiben, csak benned!
– Dehát...!
Nem volt időm tiltakozni, kérdezősködni vagy tovább értetlenkedni, mert a pulzálás következő hulláma elérte a hercegnőt. Solana köddé vált, a következő hullámban pedig Notus és Boreas is, Calypsoval együtt. A falhoz hátráltam, de a harmadik hullám engem is elért. Mintha elfújták volna a gyertyát, a gondolataim, a félelmeim, az álmaim, a céljaim... minden eltűnt, eltűntem én is, egy teljes pillanatra megszűntem létezni, majd egy új világban ébredtem valaki másként.” – Részlet a Tücsök Tihamér történetéből
Fata Morgana

határa
Számos és számtalan
karakter állás
Beszélgethetsz bárhogy
még állatok nyelvén is
Csillámport szórunk
a hőseinkre
Jelenleg 166 felhasználó van itt :: 2 regisztrált, 0 rejtett és 164 vendég :: 1 Bot


A legtöbb felhasználó (410 fő) 2024-10-19, 03:38-kor volt itt.
Mesénk fejezetei
lapozd, nézd!

Fu Hei
Tegnap 22:05-kor


Yan Xing Cheng
Tegnap 19:23-kor


Mato Catawanee
Tegnap 18:51-kor


Hwang Dae-Shim
2024-11-21, 23:08


Mo Yuan
2024-11-21, 16:45


Jayla Wilde
2024-11-21, 15:51


Dionysia Nerida Pantazis
2024-11-21, 13:44


Shan Ruyue
2024-11-21, 05:03


Shan Ruyue
2024-11-21, 04:24


Yan Xing Cheng
2024-11-21, 04:18


Kiemelkedõ mesemondók
ebben a hónapban

33 Hozzászólások - 38%


10 Hozzászólások - 11%


9 Hozzászólások - 10%


6 Hozzászólások - 7%


5 Hozzászólások - 6%


5 Hozzászólások - 6%


5 Hozzászólások - 6%


5 Hozzászólások - 6%


5 Hozzászólások - 6%


5 Hozzászólások - 6%



Megosztás
 
Ekon & Oscar & Ginny || Everything in life is theatre
I am afraid of what I'm risking if I follow you Into the unknown
ÜzenetSzerző
TémanyitásEkon & Oscar & Ginny || Everything in life is theatre Empty2021-07-06, 21:45

The end
Egy félbehagyott fejezet
Nem szórt rá senki csillámport



Mirage Mirror
Káprázat Tükör
Káprázat Tükör
Mirage Mirror
Egyszer volt, hol nem volt... :
Ekon & Oscar & Ginny || Everything in life is theatre JPbm1tY
Ekon & Oscar & Ginny || Everything in life is theatre C762116a1803ee0f854bc93c33ab04366020e95a
I am afraid of what I'm risking if I follow you
Into the unknown
Ennyi ember hisz bennem :
1774
Titulus :
Pengu ✦ Sisu ✦ Namaari
✦ ✦ ✦ :
Ekon & Oscar & Ginny || Everything in life is theatre 5fddf4ef6494eaab04a3d1f645e25da2c51b0860
Életkor :
3
Akinek az arcát viselem :
Kim Soo-hyun ✦ Han So Hee ✦ Gemma Chan
A tükör mögött :
Ekon & Oscar & Ginny || Everything in life is theatre 6442b92e7f900b694cceef6bce1f5ee9dd32e05b
Evolet Yang
Baba Mirai ✦ Baba Shouta

Ekon & Oscar & Ginny || Everything in life is theatre Empty
TémanyitásEkon & Oscar & Ginny || Everything in life is theatre Empty2021-05-28, 00:22

To: White Bunny & Mad Hatter
- Egyáltalán nem szükséges. Tudok én viselkedni! - Azt mondjuk nem tettem hozzá, hogy jól, mert néha egy kis piszkálódás belefér, főleg, ha az ember remek környezetben dolgozik. A színházban pedig - néhány drámán kívül - jó volt a légkör, akikkel eddig kapcsolatba kerültem, mind kedvesek voltak.  
- Azért a színészetben is jeleskedsz, a gordiuszi csomókötés csak a második kiemelkedő tehetséged. - próbáltam nem nevetni, de igen nehéz feladat volt, talán nehezebb, mint maga a kiszabadítási projekt.
A helyzet elsőre furcsa volt, zavarba is hozott rendesen, és ezen Oscar szavai sem segítettek. Értetlenül pislogtam rá, mert elég sok mindenhez értettem, de más nyelveken nem igazán beszéltem, a francia főleg távol állt tőlem, talán még az iskolában tanulhattam, de ott se ragadt rám sok. Nem volt ezzel problémám, a munkámhoz nem kellett a francia, sem más idegennyelv, de mint mindenki más, úgy én is szerettem, ha értem, miről beszélnek körülöttem.
Erre Virginia még rá is kontrázott, mire tovább pislogtam, mint pocok a lisztben, miközben kioldottam egy csomót, de így sokkal nehezebb volt koncentrálni rá. Szerencsére még így is inkább viccesnek tartottam a szituációt, mintsem kínosnak.
- Ugyaan, minél több, annál jobb! - jegyeztem meg vigyorogva, és elég nevetséges lehettem, mint valami perverz, csoda, hogy cukorkával nem kínáltam Oscart, hogy csatlakozzon hozzánk. Persze az egész csak vicc volt, amire úgy tűnt, mindhárman vevők vagyunk. Én mondjuk leginkább csak próbáltam a kínosságot oldani valahogyan, nem lendültem túl olyan könnyedén a zavaromon, mint a többiek.
- Jó, ebben igazad van... csak eddig nem gondoltam bele, hogy talán fura, hogy kettesben vagyunk, én meg... hámozlak ki a ruhádból. - kezdtem bele zavartan, de ahogy befejeztem a mondatot, halkan felnevettem. Na igen, ez inkább vicces volt, mint kínos. Kezdtem is oldódni, és kicsit töketlennek éreztem magam, amiért ilyen miatt zavarba jövök. De a kinézetemmel ellentétben, sosem voltam egy macsó alkat.
- Próbálkozom. Áh, még egy csomó megvan! - jelentettem ki, de kezdett egyre vonzóbb lenni az az olló. Azért nem akartam kinyírni a ruhát, főleg, mert ezt Noah készített, aki lehet kinyírt volna, ha szétnyirbálom a művét. - Bár nem hiszem, hogy Superman ilyesmiket csinálna. - Bár teszett a hasonlat, de el sem tudtam képzelni, hogy éppen egy ruhából kellene kimentenie Lois Lane-t.
- Jó ötlet! Ha gondoljátok, az egyik beugrós színésztől kaptam egy üveg whisky-t. Szívesen bedobom a közösbe, úgyis hetek óta ott porosodik a pihenőben. - Azon kívül, hogy Noah-val néha megittunk pár pohár sört, nem sűrűn iszogattam. Részben azért, mert nem értem rá, egy-egy fáradt nap után pedig rögtön az ágyba dőltem, ha meg időm engedte, elmentem futni és rajzolással, vagy főzéssel töltöttem az időt. Az ivászat nem kifejezetten fért már bele, de nem is hiányzott. Az utóbbi időben ért stressz miatt viszont egyre szimpatikusabb volt az alkohol, jó lett volna belefojtani az álmaimat és a tükörképemet, de erre nem sok esélyt láttam.
- Srácok, nem mindenki töri ám úgy a franciát, mint ti! - mímeltem felháborodást, és viszonylag elég sokáig meg tudtam játszani magam, mielőtt vigyorra görbült a szám. Hát na, én nem színésznek tanultam, semmi közöm nem volt a színpadhoz. Szerencsére. Lámpalázzal minimum küszködtem volna ott fent.  
A ruha láttán újra nevetnem kellett, bár még el is tudtam képzelni benne Ginny-t. Valahogy illett hozzá a jelmez, és egész biztos a legkényelmesebb darab, Oscar értette a dolgát.  
- Ha túl sok a munka, besegíthetsz nekünk, Oscar. Igazán jól válogatsz a jelmezek közül. - ingattam a fejemet szórakozottan, miközben újabb csomót oldottam ki.
- Ha hiszed, ha nem, már csak két csomó van vissza. A cipzárral már nem lesz ennyi gond, azt hiszem. - Reméltem, mert sajnáltam volna, ha még órák hosszat kellett volna ott állnia abban a hatalmas, kényelmetlen ruhában, csak mert én bénázok.  
From: Pumbaa
Vendég
Vendég
Anonymous

Ekon & Oscar & Ginny || Everything in life is theatre Empty
TémanyitásEkon & Oscar & Ginny || Everything in life is theatre Empty2021-05-17, 00:19

Ekon, Oscar & Ginny

- Magán tartom a szemem, Mr. Hart. - sandítottam hátra a vállam fölött, és igen, láttam ám azt a vigyort! Hibáztatni azonban nem tudom, fordított esetben valószínűleg én is ugyanígy szívnám a vérét. Kár, hogy elég valószínűtlen, hogy őt bármikor is egy fűzős ruhából kelljen kiszabadítani…
- Hát na! Mindenki kiemelkedő valamiben. - vonok vállat a lehető legnagyobb természetességgel. Más ügyesen rajzol, énekel, bármit megszerel, vagy nagyszerű a sportokban – én szuperül rontok el bármit, amihez csak hozzáérek. Nem mondom, jobban örültem volna valami másnak, de sajnos nem kívánságműsor… Ekon szavaira már csak félig-meddig gondolataimban elkalandozva hümmögök, egy csomó… inkább bele se akarok gondolni, meddig fog ez eltartani, csak abban reménykedek, nem unja meg félidőben.
Amikor azonban egy ismerős hang töri meg a csöndet, egy szempillantás alatt visszatérek a valóságba, a fülem hegyéig pirulva, hogy pont ilyen szituációban ért tetten minket. Nem mint ha bármi _olyan_ történt volna, egyszerűen csak azt hittem, hogy már ő is rég hazament, és ketten vagyunk az egész épületben.
- Ça ne fait rien, monsieur! (Nem tesz semmit, uram!) - csapom le egyből a magas labdát, és ha Ekon nem küzdene éppen a fűzőm szálaival, még pukedliznék is mellé. Nem mint ha annyira profi lennék francia nyelvből, de nem is olyan régen volt egy olyan színdarabunk, amiben egész sokat használtuk eme csodás nyelvet, úgyhogy még nem kopott el még teljesen a tudás. Ettől függetlenül, ha egyszer Franciaországba keverednék, szemrebbenés nélkül el tudnának adni néhány tevéért, ami a nyelvtudásomat illeti…
- Szörnyűek vagytok! - jegyzem meg komolytalanul mosolyogva, miközben lassan ingatom a fejem, hol Oscar felé pillantva, hol Ekon felé a vállam fölött, és nem kerüli el a figyelmemet az sem, az utóbbi hirtelen hogy elcsendesült és zavarba jött. Nem tagadom, engem is meglepett a kedves kolléga betoppanása, de néhány pillanatnál tovább nem okozott nagyobb zavart a megjelenése. Ellenben másnál…
- Ugyan már Ekon, semmi probléma. Nem kell különösebben zavarba jönni, mint ha nem láttál volna soha ettől alul öltözöttebben. - jegyzem meg csak úgy mellékesen, elvégre szinte minden színdarabnál szükségünk volt jelmezekre, sokszor többre is egy előadás során, és mivel ő, és Timon is pasik, és kizárásos alapon ha igazítani kell a ruhákon, azzal is ők foglalatoskodnak… időről időre előfordul, hogy példának okáért fehérneműben is látják az embert. Úristen, ilyen a színészek élete…! Viszont remélem, hogy Ekon érzi a törődést, az előbbi gonoszkodó megjegyzéséért cserébe!
- Remélem is. Kényelmetlen lenne ebben a ruhában hazasétálni, vagy épp aludni. Ekkora abronccsal szerintem el se férnék az ágyon kényelmesen. - és ez csak a kisebb gond, abból kiindulva, hogy a lakásom sem túl nagy, közlekedni sem igazán tudnék benne. Hát még enni, mosdóba menni, vagy bármi mást csinálni! Inkább ne is fessük az ördögöt a falra, mert a végén még tényleg valóra válik…
- Ó, ez, pompásan hangzik! - lelkendezek az ünneplés hallatán, elvégre – sajnos – elég ritkán adódik alkalom ilyesmire. Valahogy mindig, mindenki rohan, amint véget ér az előadás, akad valami fontosabb dolog, ami nem várhat. Így belegondolva, nem is tudom, mikor ünnepeltünk utoljára bármit is a színházban, leszámítva egy-egy születésnapi köszöntést magunk között.
- És mivel terveztél ünnepelni? Teázzunk egyet hármasban? Esetleg valami nagyobb alkoholtartalmú itallal koccintsunk? - kíváncsiskodtam, ha már sok minden mást úgy sem tudtam, amíg a ruhám rabja voltam. Kíváncsi tekintettel néztem ismét hol az egyik, hol a másik férfira, itt az igazság pillanata, bevallja-e valamelyikük, hogy dugiban alkoholt rejteget a munkahelyén? Sajnos részemről maximum némi csokoládéval tudnék hozzájárulni a közöshöz…
- Oh, c’est très  mignon! (Ó, ez nagyon aranyos!) - kuncogtam vidáman, ahogy megláttam a kiválasztott váltó ruhámat. Be kell valljam, igencsak kíváncsi voltam, hogy Oscar mivel rukkol elő, egy icipicit még attól is tartottam, hogy valami nagyon látványos, és irtó kényelmetlen szettet talál. De el kell ismernem, abszolút figyelmesség a részéről, hogy egy fárasztó előadás után a létező, talán legkényelmesebb jelmezt kereste meg nekem. Már csak azt kell megvárni, hogy Ekon végezzen.
- Kapitány, mi újság 12 óránál? - érdeklődök is azzal a lendülettel, sikerült-e az első csomótól azóta tovább jutnia, vagy inkább keressen Oscar egy ollót is?

Vendég
Vendég
Anonymous

Ekon & Oscar & Ginny || Everything in life is theatre Empty
TémanyitásEkon & Oscar & Ginny || Everything in life is theatre Empty2021-05-13, 21:34


to Ginny and Ekon
Munka  után  édes  a  menekülés.

Hosszú itt létem alatt sok furcsa, nevetséges és zavarbaejtő dologgal találkoztam már. Ez a mostani pedig talán egyszerre mind három. Nem én volnék én, ha e percben a féltékenykedés lenne rajtam úrrá, már csak azért sem, mert Ekon jó barátom, - ráadásul diszkrét és udvarias - Virginia kisasszony pedig... nos igen, ha tudná, amit én, bizonyosan minden másképp alakult volna már rég. De be kell lássam a bátorság távol áll tőlem, ha nőkről vagy érzésekről van szó.
Nem bírtam ki mosolygós kacagás nélkül, de minden bántói szándékot mellőzve tettem. A helyzet adott volt egy stresszes nap utáni jóízű nevetésre.
- Ó, jaj! Je suis désolé! (Elnézést!) - nevettem beljebb lépve, az ajtót becsukva magam mögött. Hahotázásomon az sem segített, mikor Ekon barátom zavart mentegetőzésbe kezdett. Tudom, hogy poén volt, ebben pedig társra lelt szerény személyemben.
A tréfás szituáció ellenére azért, csak hamar sikerült zavarba jönnöm a kisasszony finom rámutatása végett miszerint itt vagyok, de mégsem kéne. Az oka pedig egyszerű és számomra nagyszerű, mégsem olyasmi, amit megosztanék az itt tartózkodókkal. Vagy úgy akárkivel...
 - Értem én, a három túl sok, túl páratlan...! - kacsintok megjátszott cinkossággal, mintha továbbra is az a helyzet állna fenn, hogy hát bizony rajta kaptam őket. Egyúttal pedig finoman terelgetve a témát arról, hogy tulajdonképp mit is keresek itt. Persze tudom, hogy vissza fogunk rá térni, talán már két mondattal később, de addigra kitalálom a magam hihető meséjét. A hazugság nem az én stílusom, de a kegyes - mert ugye kinek mi épp - füllentés már nem áll oly távol tőlem.
Mindazon által megértően mosolyodok el, s bólogatok, cseppet sem megjátszva sajnálatom, hogy sikerült csapdába ejtenie magát, ami már csak akkor lenne kellemetlenebb, ha mondjuk akármilyen dolga is volna az illemhelyen. Közelebb is merészkedek, hogy jómagam is szemügyre vegyem miféle kacifántossággal kell megküzdeni barátomnak, s bizony bekellet látnom, ha ezt károk nélkül rendbe szedi, mindenképp javasolni fogom a fentieknek, hogy némi emeléssel honorálják számára ezen - kicsit sem könnyű - kihívásokat. Meg sem próbáltam besegíteni, csupán ciccegve odébb álltam, nehogy kitakarjam a fényt. Egyrészt, két ember már aligha fért volna oda, másrészt én meg a csomók bontása... A lényeg, hogy mindnyájan jobban járunk, ha másképp próbálok segíteni.
 - Hát... tény, hogy nem ez az este fénytpontja, de úgy gondolom Ekon pikk-pakk kiszabadít téged, akár Loist Superman! - bizakodtam, de ez nem hol mi üres megjegyzés, én tudom, hogy nem hagyná cserben Ginnyt.
Megkerülvén a hatalmas abroncsot aztán, hallgattam Virginia rögtönzött ötletét. El is mosolyodtam mindezt hallván. Ó, igen, bizonyára bennük is felmerült, hogy akár el is caplathatnék a ruhájáért, mit nekem egy új kör, na de egy ilyen ajánlatott biztos nem utasítok vissza. Amúgy sem volt alkalmam még igazán elmerülni a jelmezek tengerébe, s annak titkaiba, de, hogy kedves női kollégámnak volna szüksége a rám bízott ruhára, nos, nem, sajnos a kör így nem férne bele. Minek után pedig Ekontól is engedélyt kaptam, huncut mosollyal a képemen, gyermekien lelkes csillogással a szememben összecsaptam tenyereim, aztán jól megdörzsölve őket, útnak is indultam a sok jelmez közé. Bár színészként a jelmeztár kissé kieső munkám szempontjából, valamiért mégis oda vagyok a sok különböző ruháért, színért, a kiegészítőkért, még úgyis, hogy jó párat már volt szerencsém hordani.
 - Áh, dehogy! - válaszoltam mosolyogva Ekonnak, mialatt elkezdtem nézelődni, válogatni a csinosabbnál, csinosabb ruhák közt. - Csupán elakartam mondani, mennyire csodás lett a mai előadás, hála nektek és gondoltam valamiként talán megünnepelhetnénk, akárcsak is hármasban... - hogy honnan jött a mondat másik fele, nem tudom, ugyanis nem terveztem mára semmit, s jobbára aligha volna mivel ünnepelni, de valahogy mégis ide lyukadtam ki. Nyilván a többi kollégára is büszke vagyok, de ők mind otthon pihennek már, szóval beleférhet egy rögtönzött koccintás, akár az automatából kipréselt italokkal is. Bár a kisasszony slamasztikáját tekintve, lehet ez el lesz napolva, amit meg is értenék...
 - Ce sera tout! Parfait! (Ez lesz az! Tökéletes!) - nyúltam be az egyberészes nem mindennapi, de Ginnyhez éppen illő kis kezeslábasért a többi közé. Nem mondanám, hogy utcára éppen jó, de ha jól sejtem Japánban, vagy talán Koreában nagy divatja van ezeknek az utcán hordott, igen mókás, de mindenek felett kényelmes kis ruhácskának. Bár emlékezeteim szerint, ez egyébként egy pizsama. Lelkességemben már-már szökdécselve igyekeztem vissza és kicsit megemelve a vállfát Ginny előtt, megmutattam a neki szánt darabot. Ismerhet már annyira, hogy olykor a legkomolyabb dolgokkal is elviccelődöm, s ugyanígy fordítva, néha bizony tréfás dolgokkal állok elő igenis teljesen komoly gondolva azt. Na ez most egy ilyen pillanat volt. Nagy eséllyel úgy se látná meg más, ráadásul... nem ritka egy jelmezbe bújt színész a színházban...

Vendég
Vendég
Anonymous

Ekon & Oscar & Ginny || Everything in life is theatre Empty
TémanyitásEkon & Oscar & Ginny || Everything in life is theatre Empty2021-05-06, 23:33

To: White Bunny & Mad Hatter
Ahhoz képest, hogy mennyire picinek tűnt hozzám képest, a fenyegető pillantása tényleg fenyegető volt, ugyanakkor a helyzet komikussága miatt nem tudtam magamra venni. Feltartott kezekkel nevettem, hiszen eszem ágában sem volt gúnyt űzni belőle, a jelmeze tényleg nem a legkényelmesebb és legegyszerűbb darab volt. Egyedül lehetetlen lett volna kibújnia belőle, nem csodálkoztam hát azon, hogy így összecsomózta a fűző részt, és még a cipzár is beakadt.
- Meg sem fordult a fejemben semmi hasonló! - hazudtam ártatlanul, de a képemre ülő vigyor egészen másról árulkodott. Nem tehettem róla, vicces volt az egész szituáció.
- Úgy tűnik nem csak a színészi játékhoz van tehetséged. - cukkoltam továbbra is, s ezzel részben az volt a célom, hogy eltereljem a figyelmét, és megnyugtassam. Valahogy hajlamos volt arra, hogy túlpörögjön, bár egy ilyen “szorult helyzetben” én magam sem tudtam volna megőrizni a hidegvéremet.
- Nincs semmi baj, tényleg ne aggódj miatta. Előbb vagy utóbb, de kiszabadítalak belőle. - Valahogy tényleg nem tűnt furcsának a helyzet, talán azért, mert túlságosan belemerültem a mentőakcióba. - Egy csomóval már meg is vagyok... félig. - fintorogtam, és igyekeztem nem jobban összegubancolni a szálakat. Nem igazán volt ehhez tehetségem, de mivel a varráshoz és rajzoláshoz is finom mozdulatokra volt szükségem, azért elboldogultam. Nagyjából.
Nem számítottam másra, azt gondoltam, tényleg mi ketten vagyunk az utolsók, Oscar is leadta már a jelmezét, a többiekkel együtt. Azt hiszem, akkor realizálódott bennem az egész kínos szituáció, amikor a kollégánk jót nevet rajta, és érzem, ahogy lesápadok. Virginia arcát nem láttam, hiába léptem egyet hátra tőle. Legalábbis csak egy pillanatra, azután újra visszaléptem az eredeti helyemre, mert mégsem hagyhattam cserben. Igen, pasiból vagyok, ő meg nőből, de azért... nem mintha azért próbálnám kihámozni a ruhájából... khm...
- Ez nem az, aminek látszik! - vágom rá végül kicsit erőltetetten vigyorogva, próbálva poénnal elütni a dolgot. Hiszen a filmekben mindig valami hasonlót szoktak mondani, akárhányszor teljesen egyértelmű a kínos helyzet.
- Csak nyugodtan, szolgáld ki magad! Illetve Oscar barátunk majd kiszolgál. - intettem a fejemmel az említett irányába. - Ugye te nem szorultál be az öltöződbe? - kérdeztem rá, vagyis inkább arra, mi járatban van még itt ilyenkor, kicsit vicceskedve. Azt tudtam, hogy a jelmezébe nem ragadt bele, hiszen azt visszahozta, de valamilyen módon utalni akartam a helyzetünkre. Talán épp azért, hogy oldjam a kínosságot, mert amióta OScar megemlítette, kicsit kellemetlenül éreztem magam. Szegény Ginny-t nem akartam agyon szekálni, reméltem, hogy nem is veszi komolyan egyetlen humorizálásomat se.
From: Pumbaa
Vendég
Vendég
Anonymous

Ekon & Oscar & Ginny || Everything in life is theatre Empty
TémanyitásEkon & Oscar & Ginny || Everything in life is theatre Empty2021-05-05, 21:35

Ekon, Oscar & Ginny

- Ha meg mered örökíteni az utókor számára, Ekon Hart, esküszöm, hogy nem állok jót magamért! - néztem hátra a vállam fölött nagyon, nagyon, nagyon fenyegető tekintettel. El tudom képzelni mennyire hat meg egy akkora embert, akinek történetesen a válláig sem érek, úgyhogy reméltem, hogy ártalmatlan pletykánál több nyoma tényleg nem fog maradni. Arra meg inkább gondolni sem szeretnék, hányszor kell még belebújnom ebbe a jelmezbe, csak ebben a hónapban!
- Köszi az elismerést! - húztam ki magam büszkén a dicséret hallatán, még ha nem is épp annak szánta, de csak optimistán, nem igaz? Azt mondta az előbb, hogy boldogul vele, ha meg mégsem, még mindig ott a „B terv”, ami bár korábban is eszembe jutott, csak bejátszani nem mertem – olló, khm…
- De… remélem tudod, hogy nem szándékos volt. Úgy tűnik, a lányok leléptek, én meg azt hittem, hogy egyedül is boldogulok vele. Sajnos kifogott rajtam… - ismertem be, pedig amikor egymás ruhájával segítünk, korán sem tűnt ennyire kacifántosnak. Egyébként is, miért kell rá fűző ÉS cipzár is?! Jó, hogy gombot meg tépőzárat nem raktak rá, vagy valami lakatot, hogy biztosra menjenek!
- Oscar?! Te is itt vagy? Azt hittem, hogy már te is hazamentél. - rezzenek össze ijedten, a ruhámba kapaszkodva, amikor váratlan látogatónk akad, és ahogy meghallom a mondandója többi részét, egyből fülig is vörösödök… legalábbis egy pár pillanat erejéig, majd nagy levegő, kihúzom magam, és igyekszem mielőbb visszanyerni az eredeti színemet.
- Ááá, dehogy! Fáradj beljebb, úgy is elkél némi segítség, amíg Ekon a gordiuszi csomóval birkózik. - intek a fejemmel hátrafelé – Jó kis vége az előadásnak, így „szerepben ragadni”, nem igaz? - tettem még hozzá ironikusan, Oscarra mosolyogva,  majd ha számíthattam a segítségére, akkor ha közelebb sétált hozzánk, vázoltam is neki a tervet, hacsak nem vétózzák meg egyből.
- Az a helyzet, hogy az öltözőmben maradt a ruhám, de nincs az a pénz, hogy én még egyszer megtegyem az odautat ebben a ruhában, úgyhogy… keresel nekem valami használhatót ezek között? Amivel lehetőleg egyedül is boldogulok. Már ha nem baj. Ígérem, jobban fogok vigyázni rá, mint erre, és legkésőbb visszahozom. - oké, igazából arra is megkérhetném, hogy hozza el az öltözőmből, de most jött onnan, feleslegesen nem akarom Oscart sem futtatni a színházban fel s alá, elég fárasztó előadásunk volt anélkül is. Másrészt meg… kíváncsi vagyok, vajon mire esne a választása ennyi -féle, fajta jelmez közül?

Vendég
Vendég
Anonymous

Ekon & Oscar & Ginny || Everything in life is theatre Empty
TémanyitásEkon & Oscar & Ginny || Everything in life is theatre Empty2021-05-02, 15:08


to Ginny and Ekon
Munka  után  édes  a  menekülés.

A színésznek - vagy színésznőnek - a színpad maga az otthon, ahová haza mehet, vagy a világ, amibe visszatérhet. Nincs olyan előadó, kinek ne hiányozna valamilyen okból kifolyólag a reflektor meleg fénye, az aprócska kis mikrofon a ruha nyakába rejtve vagy a sötétségből felpislogó, már-már világító szempárok tengere, akik nem a bakijaidon gúnyolódnak, hanem alsó ajkukat harapdálva izgulnak, hogy vajon a lovag túléli-e a harcot vagy a hercegnő valóban örök álomra ítéltetett? Mindannyian izgultok, csak ők épp más végett, míg te azért, hogy igazán jól alakíthass, hogyha nem is teljességében, de azt kapják, amire vágynak. Hogy elmondhassák, a mű tragédiával fejeződött be, szomorú véget ért, de a darab és annak aprólékos kidolgozása igenis megérte a fáradozásokat. Igazából mind adunk a másiknak. Mi egy történetet, ők az elismerést. Kölcsönös, és épp ez a szép benne.
Persze eme világ sem tökéletes, hisz ahogy az életben, úgy a színpadon is elérhet a bú, a gyötrelem, a stressz, amit sok minden okozhat, és ami sok mindent okozhat. De ez együtt jár mindezzel, ahogy a remény és apróbb örömök is, miket csak azok érthetnek meg, akik ott vannak. Mostanában egészen ritka, ha Virginia kisasszony és jómagam egyszerre léphetünk színpadra, s még ritkább, ha szerep köreink valamilyen módon kapcsolódnak egymáshoz. Mert általában, ha ő királylány, én udvari bolond, ha ő Zsebibaba, én biztosan nem a Tigris. Gyermeteg gondolat tudom, de nagy öröm a számomra, ha próbáink alatt, nem kerülgetjük egymást, de egymással szemben játszunk.
A mai történet szereplőiként azonban ő hercegnőként tündökölt, míg én egy lovag bőrébe - pontosabban páncéljába - bújva játszottam, balszerencsémre azonban ellentétes oldalon. Mit mondhatnék...? Apró öröm, hogy legalább a második felvonásban egymásra nézhetünk. Nem éppen barátian, de akkor is.
A színdarab végével és az utolsó meghajlás után, végül levéve a sisakom, attól kócos hajamba túrtam mialatt lesétáltam a porond mögé, onnan pedig irány a hátsó kijárat, mely az öltözői folyosóra nyílik. Kissé mélabús állapotban kullogtam az öltözőm felé, mikor eszembe jutott, hogy esetleg benézhetnék Virginiához, kifejezvén, ma is milyen pompásan szerepelt. Oka nincsen önbizalomhiányra, de tudom, hogy jól esik neki, ha egy több órás, izzasztó előadás után, amit kényelmetlen ruhákban és cipőkben kell megtennie, megdicsérik. Bolondos perceinkben én is kipróbáltam milyen a magassarkú, szóval tudom miről beszélek...
Elhatározásom némi életkedvvel töltött fel, s tudom, hogyha csak pár mondatot is váltunk, már is szebbé tette a napom, ám, ahogy megállok ajtaja előtt és sokadik kopogásomra sem nyit ajtót, kissé elbizonytalanodom. Mondhatnám, hogy a ruhájával küzd, de nem hallom a motoszkálást és azokat a "Jaj!" vagy "Gyere már le!" felmordulásait, amiket általában kint is jól hallani. Udvarias és diszkrét fickó vagyok általánosságba véve, de nem tudom megállni, hogy aggodalmam enyhítésére ne nyissak be, még ha csak résnyire is. Az ajtó nincs zárva, de az öltöző üres. Nem lépek be, az ajtóból is jól látni, hogy a sminkes asztalon rendetlenség van, tehát elkezdett átöltözni, ám ez végül nem került befejezésre. Kétlem, hogy a sminkkel adódott problémája, ellenben a ruhák olykor nekem is komoly fejtörést okoznak. Becsukom az ajtót, mielőtt bárkinek szemet szúrnék és ki kiáltanának kukkolónak, aztán sietősebb tempóra váltva elindulok a jelmeztár felé. A jelmezes fiúkkal amúgy is jóban vagyok, ha Ginny ott sincs, biztosan útba igazítanak. Ráadásul az előadás reflektora őket épp úgy érinti - ha nem is a szó legszorosabb értelmében -, mint minket színészeket. Hisz mit ér a szerep, ha nincs meg hozzá a jelmez varázsa? Megérdemlik az elismerést, mert ha a darab rosszul is sülne el, ők akkor is maximálisan odatették maguk.
Odaérve nem is volt nehéz meghallani az ismerős hangokat a néma csendben. Mosolyra is húzódtak ajkaim, és aggodalmam is tova szállt, miután tisztázódtak bennem a dolgok. Nem lett volna muszáj ezek után betérnem hozzájuk, de nem tudtam megállni. Szóval egy hallhatóbb kopogás után, résnyire nyitottam az ajtót és bedugva fejem tekintetemmel hamar megkerestem a kis bujkálókat.
- Kukucs! Zavarok? - szélesedett mosolyom. Hát még mikor megláttam Virginiát a ruhájába gabalyodva, és kettejüket elég félreérthető helyzetben. - Ho-hóó! Na de skacook...! - nevettem.

Vendég
Vendég
Anonymous

Ekon & Oscar & Ginny || Everything in life is theatre Empty
TémanyitásEkon & Oscar & Ginny || Everything in life is theatre Empty2021-05-01, 15:06

To: White Bunny & Mad Hatter
Az előadás szokás szerint sikeres volt, legalább most még baki sem történt, az összes kellék és jelmez rendben volt, a színészeink pedig zseniálisat alakítottak. Az ember azt hinné, ennyi év alatt hozzá lehet szokni ehhez, de valahogy mindig ott a feszültség bennem, amíg vége nincs a darabnak. A színfalak mögött várjuk mindig a végét, s egészen addig maradunk is, amíg az összes jelmez a helyére nem kerül. Van mivel elütni az időt, például gyakran előkészülök a másnapi előadásokra, ha pedig minden kész van, ott van nekem Timon, akivel feltaláljuk magunkat. A nagyon laza napokon egy kis kártyázással vagy társassal ütjük el az időt, mint a gyerekek.  
Valahogy ezúttal nem tudtam rávenni magam egyikre se, helyette fel és alá mászkáltam, amire Timontól csak aggódó és gyanakvó pillantásokat kaptam. Meg is érdemeltem őket, mert már hetek óta furcsán viselkedtem vele, kicsit még távolságtartó is voltam, ráadásul elég rendesen rászoktam a kifogásokra is, amik tényleg átlátszóak voltak. Ha valaki az egész életét a legjobb barátjával tölti, majd egyszer csak megváltozik a helyzet, az nem éppen megmagyarázható vagy normális.  
Timon végül megunja, legalábbis én rögtön arra gondoltam, hogy elege lett belőlem, láttam az arcán - vagy csak a bűntudat láttatta velem -, így felajánlottam neki, hogy nyugodtan menjen haza, majd én maradok. Ezt amúgy is gyakran csináltuk, egyikünk hazament, ha már csak pár darab jelmez volt vissza, a másik pedig maradt. Jelen esetben egy darabra vártam már csak, de a fáradtságól még azt sem tudtam, kire várok éppen. Átnéztem a jelmezeket, hátha kiderítem - addig is megy az idő és nem unatkozom -, mikor kétségbeesett hangra lettem figyelmes. Homlokráncolva fordultam meg, de akkor már ki is szúrt és megszólított. Szóval Ginny-re vártam, rejtély megoldva!
- Ookéé, lassíts! Mi a baj? - kérdeztem elnéző mosollyal, de alig fejeztem be a kérdést, ő már fordult is meg, és szemléltette a problémát. A fűzője teljesen össze volt gabalyodva, a cipzár pedig becsípte az anyagot, de ezt is meg lehetett oldani, csak türelmesnek kellett lenni és nem szabadott kapkodni.
- Ne aggódj, nem kell ebben leélned az életedet. Bár már látom magam előtt a cikket a lányról, aki beszorult egy jelmezbe. - nevettem halkan, és odaléptem hozzá, hogy jobban szemügyre vehessem a problémát. Lassú mozdulatokkal elkezdtem először a fűzőt kioldani, de elég rendesen összetekeredett és még néhány csomó is akadt rajta. - Hű, ezt aztán jól megcsavartad! - jegyeztem meg a fejemet vakargatva, és elsőre bele sem gondoltam, hogy kissé kínos, hogy pont én hámozom ki a ruhájából, férfi létemre.
From: Pumbaa
Vendég
Vendég
Anonymous

Ekon & Oscar & Ginny || Everything in life is theatre Empty
TémanyitásEkon & Oscar & Ginny || Everything in life is theatre Empty2021-04-29, 23:15

Ekon, Oscar & Ginny

Egy újabb este, egy újabb sikeres előadás, ami a hőn imádott tapsviharral záródik. Már csak ezért a semmihez nem hasonlítható érzésért megéri a sok vesződség, próba, veszekedés, magolás, gyakorlás, a szokásos lámpaláz, akárhányszor az ember színpadra áll. Mert hiába tartozok már évek óta a társulathoz, és dolgozok színésznőként, van, ami sohasem változik – minden előadás előtt lámpalázzal küzdök, még ha ennyi idő után egész jól meg is tanultam leplezni a dolgot, és minden alkalommal, miután lehull a függöny és kiürül a színpad, elcsendesedik a színház, csak a fogom a fejem, a legkevésbé sem értve, hogy mégis, miért kellett úgy izgulni? Hisz minden prímán ment, vagy ha nem is, hát elhitettük a nézőinkkel. Mert színészként miben rejlik az egyik legnagyobb erősségünk, ha nem ebben? Bármilyen maszkot magunkra húzni, és meggyőzni a nézőinket róla, hogy ez az életünk?
Az öltözőmben, az asztalomnál ücsörögve pörgetem végig fejben az előadást, melyek azok a jelenetek, amik különösen jól sikerültek, és mik azok, amik még gyakorlásra szorulnak? A díszes fülbevalóim egymás után koppannak az asztalon pihenő díszes porcelán tányérkán, ahogy a nyaklánc is követi, mielőtt még nekiállnék eltüntetni a sminkemet. Lehet, hogy a nézőtérről egész szolidnak tűnik így is, de higgyetek nekem, sokkal durvább hatása van, ha az ember közelről nézi, másrészt pedig a jelmezt sem akarom összekenni vele. Még jó, hogy már akkora rutinom van benne, hogy csukott szemmel is menne, hisz ahogy az elmúlt pár hétben, úgy most is az a piros szemű fehér nyuszi pislog vissza rám a tükörből. Vajon lesz még valaha, hogy nem ő fog visszaköszönni? Őrület! Ahogy az is, hogy pont ezeket a jelmezeket kell viselnünk a darabhoz! Abroncsos, nagy szoknyás, habos-babos, szóval nem elég, hogy legalább egy fél szobányi helyet elfoglal, de közlekedni sem lehet benne, mert mindenbe beleakad vele az ember, és az már csak hab a tortán, hogy segítség nélkül se felvenni, se megszabadulni tőle nem lehet. Előadás előtt Adelais-t, kértem meg, hogy segítsen a cipzárral és a fűzővel (mégis miért kell rá mindkettő?!) de csak most jut eszembe, hogy neki estére valami más programja is van, úgyhogy sietve távozott… Így hát csak reménykedve tipegtem Merida szobája felé, de az ő ajtaját is zárva találtam. A fenébe is, ennyire belemerültem volna a gondolataimba?
- Annyira csak nem lehet nehéz… nem igaz? - kérdezem tétován, de a tükörben lévő nyuszi ugyanolyan tanácstalan tekintettel néz vissza rám, így csak vállat vonok, aztán nekiállok, hogy lehámozzam magamról… már amennyire sikerül elérnem. És ameddig a cipzár be nem csípi az anyagot (nagyjából 10 centi után). Az már csak a hab a tortán, hogy hiába próbálkozok a tükörből lesni, a fűző szálait is csak összegubancolni sikerül, úgyhogy egyre növekvő kétségbeeséssel látom be, hogy ide segítség kell. Hacsak nem akarok így hazamenni, és határozottan nem!
- A jelmeztár! - csillannak fel a szemeim, majd a szoknyámat felnyalábolva már futok is, ahogy tőlem telik, végig a folyosón. Ekon vagy a kollégája úgy is ott lesz, amíg vissza nem kerül minden jelmez a helyére, és valószínűleg jobban is ért az ilyen dolgokhoz, mint mondjuk Oscar… arról nem is beszélve, hogy utána még jó ideig ezzel viccelődne, fogadni mernék!
- Hahó! Van itt valaki? - nyitok be a terembe, a tekintetemmel lázasan kutatva, na meg bőszen reménykedve, hogy nem potyára vergődtem el idáig ebben a ruhában úgy, hogy nem sok híja volt, hogy nem terültem ki a folyosón, mint valami gyalogbéka. Na onnan se lett volna egyszerű mutatvány talpra kecmeregni.
- A fenébe! Ugye nem én vagyok az utolsó? Ugye még nem zárták be a színházat?! Segítség! - sápadok le egy kissé a gondolatra, miközben fel sem tűnik, hogy ha így lenne, akkor valószínűleg már az egész épületben korom sötét lenne. Miközben pedig idegesen toporogva elindulok át a termen, az egyik ruhaállvány felől zajra leszek figyelmes. Á-há! Most nem menekülsz!
- Ekon? Hála az égnek, hogy itt vagy! Már megijedtem, hogy mindenki lelépett. Tudom-tudom, mondtátok, hogy megvárjátok a jelmezeket, de… akadt egy kis bibi. - vallom be olyan ártatlan tekintettel, amilyet csak produkálni tudok, majd mielőtt még nagyon kiakadhatna, inkább megfordulok, hogy lássa a saját szemével. Az úgy is beszédesebb. - Ki tudsz hámozni valahogy, vagy ebben a ruhában kell leélnem életem hátralévő részét?

bocsi, egy kicsit hosszú lett  Ekon & Oscar & Ginny || Everything in life is theatre 2732251548 All the right movesEkon & Oscar & Ginny || Everything in life is theatre 2359898509  
Vendég
Vendég
Anonymous

Ekon & Oscar & Ginny || Everything in life is theatre Empty
TémanyitásEkon & Oscar & Ginny || Everything in life is theatre Empty2021-04-29, 23:10

Everything in life is theatre

Vendég
Vendég
Anonymous

Ekon & Oscar & Ginny || Everything in life is theatre Empty
TémanyitásEkon & Oscar & Ginny || Everything in life is theatre Empty

Ajánlott tartalom

Ekon & Oscar & Ginny || Everything in life is theatre Empty
 

Ekon & Oscar & Ginny || Everything in life is theatre

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» ✦ Ekon & Ginny - Time to hydrate
» Don't bite my head off - Blaine & Ekon
» Zel & Ginny || Into the wild
» The night only brings out the stars, not the answers
» Jimena & Oscar || Welcome to Wonderland