- Hányszor kell még elmondanom, drágám, hogy a tőzsdepapírok a WB2000201143DS13-as jelzésű mappába mennek? - a kérdés unott hangon hangzott el, immáron sokadjára.
- Elnézést, uram, nagyon hosszúak a jelzőkódok és még nehezemre esik megjegyeznem, de esküszöm, igyekszem!
Mélyen az új asszisztensem szemeibe néztem, mire belefagyott a maradék szó, és nyelt egy nagyot. Felálltam a székből, és odasétáltam hozzá. Kézfejét a két kezem közé fogtam.
- Kedvesem, ne rettegjen már ennyire, remeg, mint a nyárfalevél. Úgysem rúgom ki, hiába egy rakás szerencsétlenség. A kávémat tökéletesen el tudja készíteni, ezen kívül pedig csak muszájból alkalmazom. Jobban szeretek mindent a magam kezében tartani, de a formalitások megkövetelik, hogy asszisztensem legyen. Legyen hát jó, és hozzon inkább egy kávét. És ne stresszeljen! Árt a bőrének, és nagyon nem mindegy milyen arcot kell naponta nézegetnem. - mosolyodtam el, mire ő is kevésbé vágott halálraítélt őzike fejet. Mondjuk nem eléggé, de azért mindig valami elégedettségfélét váltott ki belőlem az eliszkoló ügyintézők, alvezetők, titkárnők, és egyéb papírcipelők látványa. Én voltam a ragadozó a ranglétra tetején, és ez így volt rendjén. Bár ha akarnám se tudnám megmondani, hogy miért ő a sokadik koffeinadagolóm mióta a bank élén állok. Még a végén kénytelen leszek azt hinni, hogy velem van a baj. Gyors léptekkel elsietett, szinte elszaladt, én pedig biztos voltam benne hogy a lelkét kiteszi, hogy a kávém szinte megszólaljon. Már amennyire tud érte tenni, hiszen a kávémat teljesen feketén iszom.

Az, hogy megláttam a mesefigurát a tükörben, ugyan meglepett, de nem kergetett az őrületbe, mint a gyengébbeket tenné. Alkalmazkodok az új szituációkhoz, ezért vagyok olyan jó abban, amit csinálok. Alaposan megvizsgáltam az alakot a tükörben, és bevallom, tetszett amit láttam. Karizmatikus, intelligens karakternek tűnt, innentől pedig miért is kellett volna bármin aggódnom? Az élet előbb-utóbb mindenre magyarázatot ad, addig pedig haladni kell a sodrással - vagy épp szembemenni vele, ha az érdek úgy kívánja. Persze ettől függetlenül senkinek sem beszéltem erről, arra az esetre, ha valójában csak szimplán korán hanyatlónak indult a mentális egészségem. Ugyan ez igencsak valószínűtlen, de nem kizárandó tényező.

Az utcák sötétek voltak, csendesek. Rajtam kívül egy lélek sem járt kint, talán kicsivel arrébb a szórakozóhely környékén, de... Itt egyedül én szeltem hosszú léptekkel a városrészt, nyomomban hű kedvencemmel. Igen, kerestem valamit. Pontosabban valakit. Valakit, aki bizony tartozik egy ideje.
Elhaladtam egy kisebb utca előtt, és hirtelen szaladó lépteket hallottam. Elmosolyodtam, és oldalra néztem. A halvány utcavilágítás alig tette láthatóvá a rohanó alakot, de előlem senki sem bújhat el a sötétben. Csak egyet füttyentettem, mire drága Onixom kilőtt, mint a nyíl. A dobermannok az egyik kedvenceim. Kellően gyorsak, kellően tekintélyesek, és kellő harapóerővel bírnak - ráadásul okosak, taníthatóak. A férfi egy rémült kiáltással a földre zuhant, ahogy a kutya elkapta a kabátját, és megrántotta. Ügyesen a mellkasára állt, és az arcába vicsorogva tartotta féken. Én nem siettem, nem volt hová, komótos léptekkel, szinte suhantam az árnyak között, míg a férfi fölé nem hajolhattam.
- Mr. Darrow, én... Én... Megmagyarázom esküszöm...
- Thomas Campbell... - ciccegtem kicsit a neve kiejtése után - Nahát-nahát, így kell üdvözölni egy régi ismerőst? Elfutunk előle? Egész sértve érzem magam, mégis minek köszönhetem ezt a megtiszteltetést? - kérdeztem negédesen, végig mosolyogva. Persze egyáltalán nem voltunk régi ismerősök, nagyjából egy hónapja jött a bankhoz először, nemrég költöztek ide a családjával, az pénzük nagy része ráment, ő meg pár nap múlva az egész megtakarításukat elverte egy fogadáson. Tipikus balek, aki nálam egyből megkapja a "különleges kliens" minősítést. Személyesen adtam neki kölcsönt, amit a naiv bohóc szépen be is nyelt. Most pedig törlesztenie kell, és... Ez a kedvenc részem. Nekem ez csak egy játék. Imádom látni rajtuk a rettegést, és bár valahol tudom hogy ez beteges... Ki állít meg?
- A pénz, Mr. Darrow, én... Majdnem megvan az egész, tudom hogy kifutottam az időből, t-t-tudom... Tudom hogy két hete lejárt a kölcsön, de... Kiraboltak az egyik éjjel és kiesett az összeg egy része, és...
Felemeltem a kezem, Onix pedig felhörgött, mire Campbell csak nyikkant egyet.
- Értem, értem drága barátom, de ez hol is az én problémám?
Kinyíltak a szemei - Tessék?
- Azt kérdeztem, hogy ez engem hol érdekel? Kölcsönt kaptál, ami kamatozott. Ráadásul sokkal kedvezményesebben, mint a bankban megkaphattad volna, látod, voltam ennyire jószívű, hogy az asztal alól adtam neked kedvezményes hitelt, és te mégis mindenfajta indokokkal próbálsz meghatni. A végén azt kell higgyem, csak kihasználod a barátságunkat. Szerinted a banki behajtók lennének ilyen elnézőek? Szerinted előlük el tudnál futni? Én csak a pénzt kérem - ők vinnék a kocsid, a házad, a kedves feleséged és gyerekeid, Tom. Szeretnéd, hogy én is ezt tegyem?
- Nem, dehogy, én...
- Akkor negyvennyolc óra múlva fogod a kis motyód, összeszeded a pénzem, nem érdekel milyen úton, és odaadod készpénzben, szépen kiszámolva. Ez a hely szerintem jó lesz találkozni, azt hiszem mostmár emlékezetes is lesz számodra. Ha nem leszel itt, azt nyílt kihívásnak fogom venni, és jelnek, miszerint a barátságunknak vége. Ugye nem akarod, hogy vége legyen, Tom?
- Nem, természetesen, én csak...
- Remek. Remélem kellőképpen érthető és tiszta voltam, nem szeretnék további... Szigorító tényezőket bevezetni, ugye megérted? - kérdeztem mosolyogva, mire a dobermann a fogait a remegő pasi orra előtt csattintotta össze. Újabb hisztérikus vinnyogás. Mint egy kölyök. Egy nyafka kölyök.
Egyet füttyentettem, mire Onix leugrott a lábam mellé, továbbra is szemmel tartva Thomast.
- Az idő ketyeg. És csak hogy tudd - ne próbálj meg elszökni. Vedd úgy, hogy bármelyik árnyékban ott lapulhatok, és figyelek... Akár az ágyad alatt is. - vigyorodtam el, mire ő felpattant, és modortalan módon köszönés nélkül sprintelt el. Fintorogva néztem le a földön utána maradt nedves foltra.

Másnap éjjel a hírek hangosak voltak egy betöréssorozattól, aminek nem találták meg az elkövetőjét. Több kisboltot is felfeszített egy ismeretlen , maszkos férfi, aki úgy tűnt, képzett az ilyesmiben - gumikesztyűt viselt, a cipőjére zsákot húzott, se lenyomatot, de még csak egy apró hajszálat sem hagyott - a pénzkazettákból pedig csak az ötvendolláros bankjegyeket vette ki, ami egyszerűen abszurdum...

Negyvennyolc óra elteltével a megadott helyen várakoztam, ugyanúgy hű kedvencem társaságában, ezúttal azonban egy hangtompítós pisztollyal is megfűszerezve. Persze elrejtve, hiszen nem biztos, hogy szükségem lesz rá.
Campbell megjelent egy hátizsákkal, amiben egy kisméretű aktatáskát vitt - elvégre ki az az eszement aki egy aktatáskával végigsétál a sötét városon? Nem holmi krimi, vagy akciófilm szereplői vagyunk, az istenért.
Felnyitotta a fedelét, én pedig elégedetten szemléltem a több köteg ötvendolcsis bankót.
- Azért átszámolom, ha nem gond. - néztem rá, ő pedig lassan bólintott. Mivel hiánytalanul, kamatostul visszakaptam a pénzem, sőt még a csúszás során felhalmozott kamatot is rátette nekem, elégedett mosollyal zártam vissza a fedelét, és a kis táskát a saját, iratokkal teli táskámba helyeztem.
- Örülök, hogy nem lett csúnya vége a dolognak. Üdvözlöm a családot, Tom. Jó egészséget, és szép életet. - mosolyogtam vidáman, és elindultam az utamon.
Szegény pára, ha tudná, hogy a felesége már rég visszafizette a hitelt nekem végzett apró-cseprő munkákkal... Persze a felesége nem tudta pontosan, hogy nekem dolgozik, ahogy Tom sem mondta el neki, hogy tőlem van a hitele, hisz halálosan megfenyegettem, ha jártatni meri a száját. Így ha neadjisten egymásnak be is számolnak ezekről, akkor sem hozzám fog kifutni a dolog, hisz Mrs. Campbellt is majdnem három álnéven átvezetve futtattam dolgoztattam. Oh, mindegy. Ebben a világban csak az élelmesek járnak jól, és ha mások sötétségben tartásáról van szó, abban profi vagyok. Egészen addig, amíg úgy táncolnak ahogy én fütyülök, különben az életüket egy valóságos rémálommá teszem.


✦ A mumusként, rémálmok hozójaként a sötétség a barátom: árnyékokban, sötét zugokban mozgok, kedvemre ugorhatok közöttük, vagy a fizikai valóm egybe is olvaszthatom vele, és csak a hangom marad, hogy tovább gyötörhesselek. Később pedig, ahogy elsajátítom a képességem, a sötétség formázása is lehetővé válik számomra, az álompor és az árnyak segítségével bármit kézzelfoghatóvá tehetek, amit csak szeretnék, legyen az egy édes-kedves plüsslovacska, vagy egy kifejlett lidércmén. Nem beszélve a különféle fegyverekről, amik szinte folyamatosan a rendelkezésemre állnak majd emiatt.
✦ Az álmok... A legédesebb, legdrágább dolgok minden ember számára, és mégis, kiszolgáltatottá teszik őket: védőfalak hiányában könnyűszerrel kiderítem bárki félelmei, gyenge pontjait, utána pedig nincs menekvés...
✦ Az álmok segítségével nem csak a sötét titkokat tudom kideríteni, de magukat az álmokat kedvemre torzíthatom, csak egy csipetnyi a sötét álomporból, és a legszebb, legelképesztőbb, legpozitívabb álomból is rémálom lesz, amiből örülni fogsz, ha felébredsz.
A képesség 1 lezárt játék után aktiválódik, tehát a 2. játékban.