+18
- Uram! Elnézést a zavarásért, de Mr. Sandborn szeretne beszélni önnel. - halk kopogás, majd alig néhány pillanattal később Dzsini tűnt fel az ajtómban, annak ellenére, hogy korábban közöltem a csapattal, ne zavarjanak! Amilyen minősíthetetlen teljesítmény produkáltak a mai előadás során, és amilyen hosszan kifejtettem a véleményemet a normálistól magasabb hangerőn, mi vár rájuk, ha ez még egyszer előfordul a jövőben, azt hittem, legalább az estémet nyugalomban tölthetem. De már meg sem lepődök, hisz ki másnak lett volna bátorsága mindezek ellenére benyitni hozzám, ha nem a cirkusz „udvari bolondjának“? Néha magam is elgondolkozok, hogy tényleg ilyen naiv idióta, vagy ilyen jó munkát végeztem és tényleg azt hiszi, hogy a barátjaként tekintek rá? Esetleg mindkettő.
- Még mindig itt van?! – fújtam ki a levegőt bosszúsan, miközben a székemben ülve, továbbra is a kandallóban táncoló lángoknak szenteltem a figyelmem. Már az esti produkció előtt is itt rontotta a levegőt, de akkor kinek volt rá ideje?! Reménykedtem, hogy nem lesz benne elég kitartás és az előadás végére felszívódik, és miután az sem úgy ment, ahogy kellett volna, teljesen megfeledkeztem róla, hogy a nagy fejmosás után még ez is rám vár. Más esetben örültem volna neki, ha újabb szívességért kopogtatnak az ajtómon, mit később kamatostól behajthatok, mostanában egész ritkán merészkedtek a házam tájára különféle kérdésekkel, de… a fenébe is! Akár még hasznomra is lehet később.
- Nem bánom, küldd be. – mentem bele nagy kegyesen, egy fáradt sóhaj kíséretében. Ha képes volt több órát várakozni, akkor talán mégis megérdemli, hogy néhány percet áldozzak rá a pihenés helyett.

Hallgatom, ahogy Dzsini végül távozik, kattan mögötte a zár, majd az elhaló léptei hangját, mígnem újra egyedül maradok a végtelen csendben, melyet csak a tűz pattogása tör meg. Éles ellentét az egy órával ezelőtthöz képest, amikor a cirkuszi sátorban a társulattal életre hívtuk a tündöklést és a csillogást, a félelmet és reményt, szórakozást és nevetést, a kikapcsolódást, a sikereket. Hisz erre van szüksége a népnek, egy csábító illúzió, ami kiragadja őket a saját sivár, szürke kis életükből, és egy teljesen más, elvarázsolt világba repíti őket, még ha csak néhány órára is. Egy ilyen lepusztult környéken, mint a miénk, nem nagy jövő vár az emberre, épp ezért is tekintettem a cirkuszra és társulatra, mint a legnagyobb sikeremre: hisz bár sokan azt hiszik, a kisujjamat sem kellett mozdítani a vagyonért, valójában én is ugyanúgy a nulláról indultam, mint szinte mindenki erre felé. Ami viszont megkülönböztet a mindenkitől, hogy nem voltam hajlandó feladni, minden utamba sodort akadály és élettől kapott pofon ellenére sem. Számtalan próbálkozás és munka, szemtelen alkudozás, üzlet, egyezség, rengeteg kitartás és némi szerencse, nem sokkal később pedig már megnyithattuk kapunkat az első előadásoknak. Onnantól pedig a határ már csak a csillagos ég! Hacsak valami nagyon nem siklik vakvágányra, de nem fogom hagyni, hogy bárki is lerombolja azt, amit évek kemény munkájával építettem fel. Nem szeretsz nálam dolgozni? Keress egy szabad utcasarkot, ha találsz még olyat, aztán menj vissza koldulni… Ugye, hogy máris nem tűnik olyan rossznak, ha a főnököd megköveteli a tökéletességet és a szigort? Ahány embernek munkát biztosítottam, ezzel együtt pedig reményt az új, jobb életre, senki ne jöjjön nekem azzal, hogy nincs jó szívem. Hisz ki mondhatja el magáról ugyanezt a negyedben?

Az ajtóm (szinte) mindig nyitva áll a rászorulók számára. Pénz szűkében vagy? Tartozásod van? Kisegítelek. Munkára van szükséged? A cirkuszban mindig akad valami, akár a színpadon, akár a háttérben. Szerelmi gondok? Na jó, ne szórakozzunk egymással, ilyen hülyeségekkel nem foglalkozok, ha érdekelne, se lenne időm rá. Bosszút akarsz állni valakin? Azt viszont megoldhatjuk, és cserébe pusztán egyetlen szívességet kérek fizetség gyanánt. Nem, a lelked nem érdekel, mégis mihez kezdenék vele? A kölcsön adott pénzt sem feltétlenül akarom újra látni, téged viszont igen, hisz jössz nekem eggyel, és én döntöm el, mikor jön el az idő a törlesztésre: Szegődj mellém dolgozni. Szerezz meg nekem valamit. Juttass el egy titkos üzenetet egy bizonyos személynek. Tudj meg mindent egy régóta keresett tárgyról. Épülj be egy bizonyos csapatba, és szivárogtass információt. Hamisíts iratokat. Csempéssz kábítószert. A lányod legyen a szeretőm. Iktass ki egy kellemetlenkedő célszemélyt. Szabadulj meg a hullától. És ha nemet mersz mondani, vagy elbuksz? Akkor te leszel a következő hulla, akitől megszabadulok. Vagy nem, ha nagyon felbosszantasz, elvégre számos dolog van, ami sokkal, de sokkal rosszabb a halálnál. Nem hiszel nekem? Mondd csak, szeretsz ajándékot kapni? Szeretnéd a szeretteid darabjait nap nap után, díszcsomagolásban kézbe kapni? Ma egy fül, holnap egy szemgolyó, aztán mondjuk egy levágott kézfej… Nem? És azt szeretnéd tudni, hogy milyen érzés az, amikor élve eltemetnek egy napra? Azt se? Hogy milyen válogatós valaki… Ugye, hogy egyből nem tűnik nehéznek, hogy betartsd azt az ígéretet és egy aprócska kérésnek eleget tegyél, ha már én voltam az, aki kihúzott téged a szarból?

Mielőtt azonban tovább nosztalgiázhattam volna, kopogás hangja rántott vissza a valóságba. Ja igen, az a szerencsétlen flótás, akit megvárakoztattam.
- Szabad! - adtam engedélyt a belépésre és nem is kellett sokat várnom, hogy az ajtó nyikorgását bátortalan léptek óvatos hangja kövesse. Ne felejtsem el számon kérni az illetékesen, hogy miért nincs még megcsinálva, amikor már tegnap jeleztem nekik? Egyszerűen az őrületbe kergetnek. A nyikorgás, meg ez a hanyagság is!
- Mr. Sandborn, ha nem tévedek. - és minden nagyképűség nélkül állíthatom, nem szokásom – Miben lehetek a segítségére? - fordultam meg mondandóm végére szép lassan a forgószékemmel, hogy lássam, milyen arcot kell megjegyeznem, mint következő üzlettárs, vagy épp áldozat, ez csak rajta múlik.
- Mr. Sarraf, ne haragudjon, hogy ilyen későn zavarom, de nem tudtam, hogy ki máshoz fordulhattam volna. A feleségemet hosszú betegeskedés után nemrégiben veszítettük el, a kezelésekre ráment minden pénzünk, de hiába… azóta munkámat is elveszítettem, és többszöri felszólítás után a város közölte, ha hétfőig nem rendezzük minden tartozásunkat feléjük, úgy az utcára kerülünk a lányommal… tudja… - és csak mondta, mondta, és mondta, én pedig hallgattam, mint ha különösebben érdekelne a saját személyes tragédiája. Mondhatnám, hogy együtt érzek vele, de hazugság lenne, de a hallgatásom és a komoly, figyelmes tekintetem higgye nyugodtan együttérzésem jelének, ha ettől jobban érzi magát. Már úgy is a markomban van, még ha nem is tudja, elvégre akik hozzám fordulnak segítségért, nem hiába – más választásuk nem igazán maradt. Vagy belemennek az alkumba, vagy az élet rövid úton gondoskodik róluk – van akit utolér a végzete valamilyen formában, mások meg, akik kevésbé bírják a nehézségeket és a stresszt, önként szállnak ki a játékból. Végül is, így vagy úgy, de minden ügy megoldódik, nem igaz?



✦ Mágiával rendelkezek, de nem eléggel, hisz abból sosem lehet elég. Más talán ennyivel is beérné, sőt, örülne neki, de én többre vágyok, sokkal többre, és nem nyugszom, amíg meg nem szerzem. Képes vagyok tárgyakat lebegtetni, megidézni, átalakítani önmagam (ezért is hívnak az álruhamesternek) és másokat is.
✦ Továbbá immunis vagyok a tűzre - nem éget meg, átléphetek rajta bátran.
A képesség 1 lezárt játék után aktiválódik, tehát a 2. játékban.
A képesség aktív: 2021.07.07-től.