Vannak feladatok és megbízások, amikor némiképp messzebbre kell nyúlni a megszokottnál. Egyes eseteket nem bízhatok rá a megszokott emberekre, vagy, mert képtelenek lennének elvégezni, bármennyire igyekezzenek is, vagy, mert nem akarom, hogy partnerem megsejtsen valamit. Az utóbbi időben kifejezetten ritka ugyan, hogy a háta mögött vagy egyszerűen csak a tudta nélkül álljon szándékomban  megszerezni valamit, esetleg elintézni valakit, de megesik. A mostani is egyike ezeknek.
Legnagyobb szerencsémre pontosan tudom, kihez érdemes fordulni ilyenkor, ki az, aki előtt gyakorlatilag nincs akadály, aki, bár fogalmam sincs, hogyan, de képes a városok között átjárni és aki a megfelelő ellenszolgáltatásért cserébe nem mond nemet. Pontosabban, eddig nem fordult elő még olyan, hogy megtette volna, bár persze minden bizonnyal neki is van valahol egy határa, reményeim szerint azonban nem most fogom ezt átlépni.
Türelmesen várom ki érkezését a korábban megbeszélt helyen és időben. Rég túlléptem már azon a ponton, hogy egy ilyen helyzet izgatott aggódással töltsön el, hogy féljek amiatt, nem érkezik meg a másik fél. Üzletünkkel ő ugyanúgy nyer, mint én, miért is ne jönne hát el, ha pedig tényleg így döntene, akkor se kell messzire mennem, hogy találjak mást, aki örömmel tenne eleget kérésemnek.
A fizetéssel, ahogy eddig, úgy most se áll szándékomban fukarkodni, különösen, hogy a megszokottól némiképp nehezebb feladatot készülök kiosztani. Nem veszélyesebb, mint a többi, merényletet se tervezek senki ellen, inkább a felkutatás az, ami több energiát öl majd fel, hiszen ilyen távolságból, esélytelenül arra, hogy átjussak a falon, csak egy kevés információval szolgálhatok.
- Nos, a korábbiakhoz képest ehhez a munkához hozzá fog tartozni némi kutatás is. Annyit tudok, hogy egy másik városrészen van. A térkép alapján ott, ahol levelek színes kavalkádja hullik egész éven át - felé nyújtom a régi, néhol elmosódott és a korábbi helytelen tárolás alapján meggyűrődött lapot, hagyva, hogy figyelő tekintetem alatt kedvére tanulmányozhassa, hátha mond neki olyat, amit nekem nem.
- Amit meg kell keresned, egy kisebb láda. Érintetlenül van rá szükségem - természetesen, az kell nekem, ami benne van, neki azonban nem kell tudnia róla, kinyitni pedig úgyse fogja tudni, hacsak meg nem próbálja felfeszíteni, bízok azonban benne, nem fog próbálkozni ilyesmivel.

Szövetséget kötni a város másik legnagyobb üzletemberével gyümölcsöző ötletnek bizonyult, amit egészen mostanáig nem is bántam meg. Élvezem a közös munkát, azt Seraphin elég agysejttel rendelkezik ahhoz, hogy elsőre is megértse, mit kell tennünk, hogy üzletünk úgy működjön, mint a karikacsapás. Nincs egyértelmű féltékenykedés, áskálódás, s biztos vagyok benne, ha idővel mégis lesz majd, mindketten a felszín alatt végezzük a másik elleni kétes üzletünk. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy minden mozdulatomat kizárólag közös ügyünkért teszem. Kevés és ahogy az idő telik, egyre kevesebb, olyan dolog van, amibe nem kívánom beavatni, de akad, a mostani is egy ezek közül. Nos, tulajdonképpen ezúttal nem önzőség vezérel, amit kinéztem, azt éppen Seraphinnak szánom, borzasztóan jönne hát ki, ha vele beszélném meg megszerzésének részleteit.
Még szerencse, hogy az ilyen és ehhez hasonló esetekre akadnak bevethető embereim vagy éppenséggel olyasvalakik, akik megfelelő ellenszolgáltatásért cserébe kérdés és tétovázás nélkül kisegítenek. A nő is ilyen, akire várok.
Apró mosolyt villantok a pincér irányába, miközben leteszi a bögrét, benne gőzölgő feketekávéval az asztalra, közvetlenül elém. Ujjaim óvatosan fonom apró porcelán füle köré, kecses mozdulattal emelve ajkamhoz, hogy belekortyoljak a forró italba.
Természetesen nem az irodámat választottam találkozónk helyszínéül, ugyanakkor különösebben messzire se mentem tőle, elkerülve, hogy emiatt még inkább gyanúsnak tűnjek. Kiváló középútként választottam a kávézót, mi épp csak néhány sarokra helyezkedik el üzletünktől, s ahol ennélfogva nem egyszer meg is fordultunk mind a ketten. Ha esetleg felbukkanna ma is, elég lesz annyit mondanom, egy régi ismerősre várakozok éppen és még csak hazugság se lenne. Reményeim szerint azonban Seraphinnak van elég dolga ahhoz, hogy ne érjen rá itt tölteni az idejét és anélkül véget érhet a találkozó, hogy bárki észrevenné.
Elégedetten mosolyodok el, ahogy az újfent kinyíló ajtó mögött ismerős alak bukkan fel. Nem intek felé, semmilyen módon nem jelzem neki jelenléte, csupán fejem fordítom felé, s türelmesen várom, hogy észrevegyen és megközelítse az asztalom.
- Foglalj helyet. Reméltem, hogy elfogadod a meghívást. Bízok benne, hogy ezúttal is sikerül majd egyezségre jutnunk - túlfizetni nem fogom, lesz más, aki megoldja a problémámat, ha nagyon nem simulnak egymáshoz érdekeink, ugyanakkor nem is verem fogamhoz a garast, éppen annyit áll szándékomban ajánlani a munkáért, amennyit megér.