Egy őrült és rendkívül veszélyes alakot jöttem megtalálni, de helyette sokkal másabb élményben volt részem. Ha tényleg egy igazi őrülttel találkoztam volna, akinek nincs más tulajdonsága ezen kívül, mintsem, hogy rémisztő akkor azt könnyedén ki tudnám facsarni az utolsó cseppig, de vele kapcsolatosan koránt sem ez volt a helyzet. Vonzott magához minden egyes porcikája, ami már-már rémisztő volt, mert nem szeretem, ha valakinek ekkora hatalma van felettem, de a gond csak az, hogy erről senki és semmi sem fog megkérdezni, hogy akarom-e avagy sem.
Kérnie se kellene a kettőnk keringőjére önként és dalolva vetném bele magam anélkül, hogy nem tudom, hogy mégis milyen végkimeneteli lehetnek és ez talán mindennél rémisztőbb. Pontosan ezért is terelődnek veszélyes területre a gondolataim a közelségétől, ami szinte teljesen megszédít, s amivel nem tudok teljesen betelni. Talán ezért is jobb, ha egy kis teret adunk egymásnak, hogy a gondolataink kitisztulhassanak, bár jelen esetben talán inkább a sajátjaim.
Az izgatottság teljes egészében végig terjed a testemben, ahogy minden érintése teljes egészében felvillanyoz. Nem is tudom megállni, hogy átszeljem kettőnk közötti aprócska távolságot és a sebhelyére, amelyből nem olyan régen újra előtört a vörös vére egy apró csókot lehelek és még azelőtt húzódom el, hogy ő bevonhatna egy hosszadalmasabb keringőbe, vagy én magam merülhetnék el a pillanat helyében. - Akkor a falnál találkozunk kedvesem.. - Jegyzem meg lágy mosollyal az arcomon. - A többiről akkor majd utána beszélhetünk. - Talán most kellene azt mondanom, hogy nem az a lány vagyok, aki könnyedén neki esik annak, aki vágyat ébreszt benne. Mert igen is olyan vagyok, ha akarok valamit azt megszerzem, de jelen esetben túlságosan is akarom és pont ez int engem óvatosságra. Lassan és óvatoson kászálódok ki a kis buborékunkból, amit ketten teremtettünk magunk köré, hogy előkészüljek a ma estére, ami akármit is tartogat magában az egyszer biztos, hogy igazán szórakoztató lesz mindkettőnk számára, hiszen egyikünk sem elégedne meg kevesebbel.

 

〥 made by winniehellfire

Az alkudozásunk macska-egér harca úgy tűnik a ténylegesebb részéhez közeledik, amikor a kóstolgatások fogynak, és előtérbe kerül a kegyetlen, de gyakran sajnos szárazan unalmas valóság, aminek a legszánalmasabb részeit könnyedén passzolnék át Cheng részére – bár szegényt néha mintha túlterhelném, de hát, ez a munkája része, amikor elvállalta, tudta, hogy én is a csomaggal járok, bár nem tudta, hogy mit is jelent ez pontosan. Most pedig mellettem ragadt, mert menthetetlenül rántottam magammal a mélyre, olyan ragaszos futóhomokba, ahonnan ha szeretne sem menekülhetne, mert minél jobban kapálózik, csak jobban elmerül benne. A futóhomokból úgy szabadulhatsz, hogy mozdulatlan maradsz – de a közelemben akaratlanul is táncolnia kell a túléléséért. Valahol remélem, hogy Nomi jobban bírja majd nála, vagy legalábbis tovább, mert Chengnél sokkal szórakoztatóbbnak tűnik. És persze, hasznos is lehetne, de a haszon mindig is viszonylagos volt és gyorsan forduló. Bár biztosan akadnak egyéb tehetségei is, amikre rátérhetnénk, ha a mostani üzlet nem jönne össze – vagy akár mellette is? Ki mondta, hogy a munkát nem lehet vegyíteni? Szeretem kavarni a dolgokat, vagy csak egyszerűen megkerülni, újraépíteni a szabályokat vagy felhúzott falakat.
Első pillanatban emlékeztetett a korábbi madárkára, egyáltalán nem olyan, sem esetlennek sem törékenynek nem mondanám, rá kevésbé kellene vigyázni, vagy ha mégis, egészen más okból. Nem félteni kellene, hanem félni tőle, csakhogy én nem félek, helyette lázba hoz a gondolat, hogy marhat arra amerre nem kellene is, amellett, hogy ketten akár valami jobbat létrehozhatunk… már ahol kimerül a magunkfajták közt a jó fogalma.
- Az lenne. – Lenne, ha nem riadnának meg, de ő nem riad, sőt, mintha vonzana, ahogy vonzom őt én is, mint két természeti erő, ami képtelen kitérni egymás elől. De mi történik amikor ütköznek? Nem tudom, csak azt, hogy látni akarom, mi lesz a szövetségünk eredménye. - Pontosan! - A vigyorom örömről beszél, bár nálam ez gyorsan változó. Úgy tűnik megérti, de még nem teszteltük, még lehet, hogy elrohanna – de már lehet, hogy nem engedném olyan könnyen, mint szeretné, mert lehet, hogy ritka alkalom az ilyen, s ragaszkodnék hozzá még. Mert lehet, hogy a figyelmem amit kinyert magának veszélyes. De akarta, és megkapta egy részét. Úgy tűnik nincs benne félelem vagy kétely ahogy közelebb simul, úgy tűnik nem érdekelték az intő jelek és suttogások, az ésszerű figyelmeztetések, hogy ne keressen, mert nem fog tetszeni neki amit talál. De talán mégis tetszik neki. Rávigyorgok, ahogy hajolok én is, ha már ő is, hiszen ha valakit engem közel sem szokott zavarni a személyes terek megsértése, legyen az a sajátom vagy másé. Egy pillanatra elhallgatok, ahogy a tekintetem az övébe mélyed, inkább csak a pillanat miatt, mint bármi egyébért, utána már folytatom is, szinte suttogva a szavakat, mintha titkot mondanék. – Ma este a falnál... – Suttogom a címet, a Paw Brave hearts közelében, valamiért ott különösnek tűnik a fal, ezért szeretném arra látni, hogy mire is képes - Majd megbeszéljük a részleteket, a kis bemutatód után. Addig… - A kezem mozdul, az álla élére simítva tartva a fejét egészen közel az arcomhoz. – Addig azt hiszem nem sok dolog van amiről beszélhetnénk. Hacsak… nem folytatnád valami mással. – Bármilyen érdekes is, az én türelmem fogytán, sokat beszéltünk már, és most már kezd nagyon üzlet szagú lenni a beszélgetés. Ezért tartom Chenget, de… őt talán még nem passzolnám át neki. Máris kivételes bánásmódban részesül, és még csak nem is tud róla, felháborító…

Szavakkal könnyedén lehet dobálózni, de ez még koránt sem jelenti azt, hogy van mögötte tényleges tettre készség. Azonban ez részemről sosem hiányzott, de nagyon sok esetben a szavak is elegendőek ahhoz, hogy valakit megfélemlítsünk, de egy ehhez hasonló helyzetben szinte értéktelenek.
Semmit sem adok ingyen, mert ha mindent ingyen osztogatnék mindenkinek az életben, akkor fogalmazzunk úgy, hogy elég kegyetlen sorsom lenne a világon. Mindent elajándékozni az utolsó cseppig egyértelműen a veszteség irányába sodorna.
Lennének javaslataim, amelyek az előnyére válnának, de helyette nem fogadhatom meg őket így mondhatni a jövője teljes egészében a saját kezében van. Bár igen csak szomorú lennék, ha nem tudnám őt előrébb juttatni az életben, mert úgy érzem, ha valaki megérdemli, akkor ő igen. Talán mert szimpatikus, talán más okból, de az egyszer biztos, hogy sokkal előnyösebb helyzetben van a szememben, mint a többiek, akikkel volt szerencsém találkozni a városban. Pedig azt gondolná az ember, hogy amennyi kapcsolatot kiépítettem legalább egyet még igazán érdekesnek találnék, de a többi inkább tényleg csak az üzletről szól, míg az ő esetében valami már most megbújik a felszín alatt, ami miatt a körmeimmel is kapaszkodni akarok belé.
- Bármikor szívesen részt veszek egy próbakeringőben. Gondolom ez már szinte természetes. - Nem mondanék soha sem nemet arra, hogy megmutassam pontosan mire is vagyok képes. Meg aztán igazán kíváncsi vagyok, hogy miként inspirálna engem, ha látná, hogy képes vagyok átmászni a falon, amelyre olyan nagyon kíváncsi volt. Legalábbis a párbeszédből, aminek szemtanúja lehettem ezt sikerült leszűrnöm. - Minél nagyobb a kockázat annál nagyobb a jutalom, nem? - nem hiszem, hogy tudna olyat mondani, amire nemet mondanék. A kezemet ahogy megszorítja elmosolyodom és kicsit közelebb simulok hozzá részben, mert nem félek tőle, részben pedig ezzel is jelzem, hogy bármiben benne vagyok mindaddig míg mind a kettőnknek garantált a szórakozás. - Szóval.. Mégis miről is van szó pontosan? - Talán nem kellett volna igent mondanom anélkül, hogy tudnám a részleteket, de kezdem azt érezni, hogy mintha nehéz lenne számomra nemet mondani neki.

 

〥 made by winniehellfire

- Én is jobban szeretem a bemutatókat, mint a szavakat. – Szélesen vigyorgok rá, a szavak gyorsabban eluntatnak a tetteknél, bár vele most a beszélgetés sem volt túl unalmas – talán azért, mert újdonság, talán azért mert érdekes. Még fenntartja a figyelmem, majd meglátjuk, hogy meddig marad ez így.
- Lehet. – Óvatosabbnak illene lenni vele, hiszen tartogathat meglepetéseket – de szeretem a meglepetéseket, a kalandos táncokat, a kockázatokat, így nem meglepő, hogy tetszik amit mutatna, hogy táncolnék vele, hogy harcolnék vele, vagy érte, ellene, mellette… egyik vagy mindegyik.
Lágyan bólogat, de ez még nem teszi semmissé a szavait, még élesen várom a folytatást, hiszen mindig ígért folytatást, mindig mintha adna valamit, de nem egészben, hogy akarjak még. Talán részben ezért is tarthatott ilyen sokáig a beszélgetésünk, hiszen szépen játssza a kártyáit, eléri, hogy ne kezdjek el unatkozni - de meddig? Valahol talán remélem, hogy sokáig. Valahol talán neki is ezt kellene remélnie.
- De én tudom. – Valahol mindig minden egészen egyértelmű volt, nekem legalábbis igen, másoknak talán kevésbé, de az kevésbé is érdekelt. Mindig vannak javaslatai, újabb ígéret az elszórt szavak mellé, újabb elvárás, amit elé helyezek? Bár annyira nem is az, valahol biztos vagyok abban, hogy ha csak fele annyira értékes, mint mondaná, akkor is találhatnánk közös programot.
Mindenre vágyok. Kimondani egyszerű, megszerezni nehezebb – de ettől lesz érdekes a játék. És úgy tűnik, hogy most egy partner került elém, bár még kérdéses, hogy mennyire hasznos… vagy inkább az, hogy mire hasznos? Mert kétségtelen, hogy bizonyos tehetségei vannak.
- Amennyire megérdemled. Egyelőre úgy tűnik, megérdemled. – A mosolyom mintha bíztatná, de egy pillanat elég, hogy egy kis él kerüljön bele, valami figyelmeztető, ahogy folytatom. – De ahogy mondtad, ezek csak szavak. Tettek után motiválóbb is lehetek. Mit gondolsz egy próba keringőről? – Megmutatja egy részét annak, hogy mire képes, én megmutatom egy részét annak, hogy mennyire tudnám ösztönözni őt, nyernénk egy apró betekintést abba, hogy a kettőnk összedolgozása mennyire lenne előnyös. Vagy… - Vagy kezdenéd valami merészebbel? – A mosolyom máris inkább egy ragadozóé, ahogy kicsit rászorítok a kezére – amit mellesleg azóta sem engedtem el. Nos? A pillanatok telnek…

- Jobb szeretem megmutatni mire vagyok képes, mint felesleges értéktelen szavakkal bizonygatni az igazságot. - A legtöbb szónak semmiféle súlya nincs. Főleg egy idegennek azt mondani, hogy tehetséges vagyok ebben, avagy abban. Amíg nem látja a saját két szemével mégis miért is higgye el? Igazán nagy ostobaság lenne a részéről, hogyha puszta szavaknak bedől. Sosem érettem azokat a komplikációkat amelyeket egyszerű szavak okoztak és nem tényleges bizonyítékok. Mindössze úgy tűnt, mintha tényleg igaza lett volna a másik félnek, de arról már egyáltalán nem győződtek meg, hogy ténylegesen bebizonyítsak. Igen csak szomorú.
- Talán, mert az is. - Ténylegesen nem pottyantanám csak úgy az ölébe a tudásom csak azért, mert szeretné. Meg aztán el sem kell hinnie, hogy képes vagyok rá. Mindennek megvan az ára, ahogy az én szolgáltatásaimnak is és ebben a városban finoman szólva igazán felvirágoztathatom az újdonsült üzletemet. Egyelőre még azt sem mondhatom, hogy konkurenciám lenne így minden alkalmat meg kell ragadnom és most pontosan ezt fogom tenni.
Kérdésére lágyan bólogatok, mintha csak tompítani akarnám a megjegyzésem élét. Eléggé nyilvánvaló, hogy segítségre van szüksége ezt mondhatni csak a vak nem venné észre. De pont ezért mondhatja szerencsésnek magát, mert felbukkantam én, aki kihúzza őt a sötét kis gödréből, ahol láthatóan nagyon jól érzi magát, de helyette ragyoghatna is a maga módján és akkor nem tudnák a homokba dugni a fejüket az emberek, hogy elkerüljék a tekintetét.
- De te igen. - Mindig is jobban szerettem azt, ha valaki tudja, hogy mire van szüksége és nem csak, hogy tudja, de meg is szerzi magának. Talán ezért tűnik valamivel szimpatikusabbnak. Vagyis leginkább azért, mert úgy érzem, hogy sokkal nagyobb tervei vannak, mint azoknak, akikhez eddig szerencsém volt. De az is lehet, hogy tévedek és túl sok reményt fűzők hozzá, ami bármikor előfordulhat - Mindig vannak. - De kevés esetben valósul meg igazából, hogy valaki meg is fogadja őket. Néha túl drasztikus, avagy meredek az illető számára, de egy igazán ambiciózus személynek nincs olyan, hogy túl rémisztő.
Nem tudom, hogy mégis miért avagy, hogyan is van ennyire hatással rám a közelsége, de szinte felvillanyoz, ahogy közelebb hajol ahogy keze a sajátomra simul. Szinte nem is akarom, hogy elhúzódjon tőlem, de megteszi azonban a vigyora hamar kárpótol a válaszával karöltve. Nem is adhatott volna jobb választ a számomra. Nyugodtan elmondhatom, hogy mindketten ugyanarra vágyunk. Mindenre is.
- Mennyire kívánsz motiválni? - A válaszom sokkal inkább abban található meg, hogy mennyire hajlandó a másik fél. Igazodom ahhoz, amit ajánlanak. Nem nyújtok se többet, se kevesebbet. Csakis pontosan annyit, amennyit a másik fél megérdemel.

 

〥 made by winniehellfire

- Jól táncolsz? – Egy pillanatra megemelkedik a szemöldököm, ahogy felteszem a kérdés, szavak nélküli kihívás, amit elé helyezek. Sokat ígér és szépet ígér, már csak betartani meg bizonyítani kellene, hogy valóban olyan csodákkal teli, mint amilyennek mutatja magát.
A belépője után könnyű átlátni a játékon, amit bemutat – bár egy kicsit rásegít az is, hogy a könnyek ritkán hatnak meg. Többnyire zavaró tényezők, mint más. Tőle viszont érdekesen hatottak, a természetesség amivel előidézte őket, a szomorú szemek, az ártatlan arc, ami ki tudja miket rejt – csak sejthetem, a belépőjéből, abból, hogy milyen gyorsan vált, abból, hogy miket ígér… ígéretek, mindenhol ígéretek. Ideje lenne tenni is valamit.
- Szinte már túl szépen hangzik. – Akárcsak ő maga, szinte már túl szép, hogy igaz legyen, túl szépen felépített – minden tekinteteben. De azt elérte, hogy legalább egy időre, ha nem többre, a közelemben akarjam tudni. Ha hasznos nem is, legalább szórakoztató biztosan. – Rám férne? – Egy pillanatra felszalad a szemöldököm, a szórakozott tekintet amivel eddig méregettem, mintha szigorodott volna egy pillanatra, mintha azt mondaná, hogy óvatosan beszéljen, mintha annyira sértődékeny lennénk. De okos kislány, elhiszem, hogy szépen hazudik, csak megoldja, hogy a jobbik oldalamon maradjon, amíg hasznot lát benne. – Mások nem tudják mi a jó nekik. – Rákacsintok, ahogy a keze a kis rajzolásos kitérő után mellkasomnál állapodik meg, hát így játszunk? Játszhatunk így is, játszhatunk bárhogyan, éles kanyarokkal, meredek lejtőkkel és emelkedőkkel, szeretem, ha izgalmas a játék. – És gondolom neked lennének… - A tekintetem lustán kalandozik végig a testén, mielőtt még újra a szemére találna, és csak akkor folytatom. - …javaslataid? – A habozás alapján nem ez az egyetlen gondolat ami megfordult a fejemben, de erről csak a mosolyom sejtet felé. De a beszélgetés folyamának haladása ellenére megragadnak bennem az ő szavai is, a számára előnyös részletnél, ahogy köröcskéket rajzol az arcom elé a levegőbe.
- Hogy mire vágyok leginkább? – A vonásaim gyorsan változnak, mintha meglepne, mintha gondolkodnom kellene, pedig a válasz egyértelmű – ezt mondja a megjelenő határozott vigyor az arcomon, amivel a füléhez hajolok, miközben a kezem a szívemnél rajzoló kezére simul, megfogva azt. Veszek egy mély levegőt, mielőtt még megszólalnék, halkan suttogva egyetlen szót, már komolyabb hangon. – Mindenre. – Egy pillanat az egész, amikor elhúzódom tőle, újra vigyorgok, megnehezítve a dolgát, ha azon gondolkodna, hogy mennyire is gondolom komolyan a kijelentést. Na, mennyire? – Mennyire vagy motivált? – Nem mintha számítana, ezen a részleten még dolgozhatunk, a tehetségében már van lehetőség, és talán kitartása is akad annyi, hogy a szövetségünk hasznos lehessen.

- Az pedig olyan rossz? - Persze tisztában vagyok vele, hogy jómagam sem adnám át az irányítást könnyedén senkinek sem, mert szeretem ha a kezemben tarthatom a dolgokat. Ettől függetlenül néha azonban igen is megkívánja a helyzet, hogy más érezze úgy, hogy ő irányít, hogy ő az, aki feljebb van. Mert igen csak szórakoztató tud lenni, amikor eme képzeletet kirántjuk az illető alól és hatalmasat esik pofára. De vele azonban nincsenek ilyen terveim. Mert amit kettőnknek tervezek akaratlanul is összekovácsolja a sorsunkat és, ha őt kigáncsolom sajnos én magam is hasra esek. Egy láthatatlan kötelék ránt le vele együtt a mélybe vagy emel fel. Ez nem működik másként.
Sosem voltam ostoba és szeretem, ha ezt észre is veszik, úgyhogy a szavai melengetik a hideg, sötét bensőmet. Csak remélni tudom, hogy a jövőben sem fogom elveszíteni a józan eszemet, mert akkor át is hajthatnak rajtam egy teherautóval, vagy ami épp kézre esik. Mert nem szeretem ha hülyét csinálnak belőlem, de ha még ebben benne is lenne a saját kezem. Még a hideg is kiráz a gondolatától.
Lehet, hogy ostobaság lenne nemet mondani a többre, de ugyanakkor igen csak meg kell fontolni, hogy mikor többet ajánlanak a kevesebb helyet nem csak egy csapda kellős közepébe akarnak belecsalogatni. Tudni kell az ellenségek előtt pár lépéssel előrébb haladni, különben már a kezdetektől fogva az egész nem más, mint egy veszett ügy.
Az általam felvezetett színdarabot a végsőkig kitolom, mintha csak nem akarnám elengedni a látszatát annak, hogy mennyire törékeny is vagyok, mennyire elveszett a lehetőség nélkül, hogy vele is kicsit komolyabban összecsavarodjanak a jövőm fonalai. A színjátékot pedig azt teszi tökéletessé, hogy van benne egy csipetnyi igazság. Felkeltette az érdeklődésemet így őszinte szomorúság járná át a lelkemet úgy kemény két másodpercig, ha elutasítana.. De a legjobb az egészben, hogy tudom nem fog.
Lehunyom a szemeimet és egy mély levegő kíséretében vetkőzőm le az álarcomat, hogy mire újra kipattannak a szemeim a könnyeknek már nyomuk sincsen.
- Megannyi lehetőség, ötlet lakozik a fal másik oldalán, amelyet egyenesen az öledbe pottyanhatok, ha szeretnéd. - Nem ő az első, akihez különböző üzleti kapcsolatok fűznének és valószínűleg nem is az utolsó. De, hogy ki lesz a kis kedvenc az mindig a másik félen múlik és nem rajtam. - Meg aztán.. - Tekintek körbe úgy igazán először. - Rád férne pár tanács igazán. - Sajnálatos módon a rossz hírneve sem segít rajta, de a hely ridegsége, ami kezdetektől fogva körülölel.. Fogalmazzunk úgy, hogy nem mindenki számára előnyös. - Hiszen habár mindez számomra előnyös... - Kezeimmel arca előtt kisebb köröket rajzolok a levegőbe, majd megállapodom velük a mellkasán ahol szintén értékelem a sajátos adottságait. - Mások számára pont az ellenkező hatást kelti. - A vigyora, a kisugárzása olyan számomra, mint egy mézes madzag, mintha a lelkem megtalálta volna a kizárólag neki íródott dallamot, de pont ez teszi őt rendkívül veszélyessé. Óvatosnak kell lennem mellette a szokásosnál egy kicsivel több fallal kell körbe vennem magam.
- De inkább kérdezhetném, hogy a te fejedben mégis milyen kis tervek ötlöttek fel, hogy mi az amire leginkább vágysz? - Eme mondat közepette a jobb tenyeremmel a szíve felet rajzolgatok aprócska köröket.

 

〥 made by winniehellfire

- Nem, olyannak tűnsz, mint aki maradna a táncra… sőt, ő kérne fel rá. – Vezetni akarna. Szinte biztos vagyok benne, különben nem libegett volna be elém egyedül. De azt is éreztem, hogy meglepetéseket is tartogathat, váratlan fordulatokat, éles kanyarokat – olyan partner akivel kaland az utazás, akivel beszállnék egy autóba, mert sosem tudnám biztosan, mi történne. Vagy mit forgat abban a csinos kis fejecskéjében. Mi történne, ha összefognánk? Talán hegyek mozdulnának, talán robbannának, talán az egyikünk robbanna apró darabjaira. Valami elpusztulna – de hogy mi vagy más… arra majd útközben jövünk rá. – Az előre egy jó irány. – Akárcsak bármely másik, mert néha a kettőt vissza, egyet jobbra a szükséges – vagy izgalmas. De az előre is jó lehet, az is megteszi, vele most lépnék arra is, vele most táncolnék, mert jó partnernek tűnik rá. – Egy ostoba. És te nem tűnsz annak. – Valóban nem, még a vigyorom mögül is érződik, hogy ezt most így is gondolom – ostobának nem tűnik. Nagyon magabiztosnak, annak igen, de ostobának… nem. Erősen hiszi, hogy meg tudja tartani az irányítást – de nem csak ő. Én is. Mindketten elhisszük magunkról… de valakinek táncolni is kell. Vagy tudnánk együtt lépni? Talán…
Aki azt mondja, hogy elég neki a kevés is, az hazudik. Emberi természet többre meg jobbra vágyni, elégedetlennek lenni, mert ez vezet előre, egyik napból át a másikba – hogy akarsz valamit. Néha kicsit, néha nagyon, de tele vagy akarással meg vágyakkal. De egyes vágyak merészebbek, nagyratörőbbek, kiemelkedőbbek még ezek közül is. Mert egyes emberek arra születtek, hogy mások fölött legyenek.
Némán figyelem az első előbújó könnycseppjeit, feszült figyelemmel, mint aki a legpompásabb színpadi mű tetőpontjánál van éppen, és érzi, hogy minjárt jön a csattanó, vagy egy fordulópont, de valami fontos, valami fontos következik most… Éles váltás az első benyomáshoz képest, most elhinném, ha nem láttam volna percekkel korábban, talán elhinném, hogy valóban ilyen – apró, törékeny, szánni való, akit védeni kell, mert védelemre szorul. De ő ennél erősebb. Ennél bátrabb. Vagy egyszerűen csak őrültebb – de bármelyik vonzó. Annyira vonzó, hogy még mindig előttem állhat, hogy még mindig elnézem a színjátékát, az arcára mesteri módon felfestett érzelmek változó kavalkádját. Figyelemreméltó paletta amivel dolgozik. Hogyha valamivel több lenne bennem az emberségnek nevezett drogból, talán még az én szívem is összeszorulna egy pillanatra – de ehelyett a vonásaim újra egy vigyort formálnak, elégedettet, olyat, amilyennek tetszik a látvány, a tehetség – vagy az egész egyben? Legyen, megtartom. Amíg ilyen szórakoztató marad, megtartom. – Őszintén hamis. – Bólintok, ez az igazság, és mennyire vonzó igazság. – Legyen, beszélhetünk a falon túli kalandjaidról… és szolgáltatásaidról. – Hasznos lehet. Biztosan az lehet, mert megvan benne amire szükség van hozzá, sőt, talán több is, talán még az is, hogy valóban ne meneküljön előlem – ami azért ritka tulajdonság. Azt nem tudom, hogy meddig bírná, s milyen gyorsan jutna Cheng sorsára – vagy egyáltalán eljutna-e odáig… de egy élmény lesz nézni, hogy hogyan alakul majd mellettem, hogy hogyan alakulunk majd egymás mellett… mert ez egy érdekes történet kezdetének ígérkezik.

Kétség sem fér ahhoz, hogy besétálhattam akár egy csapdába is, de még sosem volt olyan helyzet, amiből nem találtam volna kiutat. Aki keres az talál. Én pedig igen jó vagyok a keresésben ezért gyakran találok megoldásokat arra, hogy a legveszélyesebb fenevad karmai közül is kislisszoljak. Még akkor is, ha jelen esetben talán hagynám, hogy egy kicsit megkarcoljon már csak kíváncsiságból is. A fél füllel hallott történetek másokat talán olyan távolra riasztanak, hogy aztán soha senki nem találja meg őket. Engem pedig pont ezek az intő szavak, történetek amelyek mézes madzagként csalogatnak magukhoz. Mindig is másként álltam a dolgokhoz még akkor is, ha nem minden esetben adtam szót mindennek. A terveim mindig is mindennél fontosabbak voltak. Ha pedig nem voltam képes egyszerű látszatott fenntartani a sikerem érdekében, akkor mégis mire vihetném az életben? Mondhatni semmire, hiszen végső soron mindent ennek köszönhetek és nem változtatnék ezen egy percig sem.
Most az egyetlen dolog, amit tehetek, hogy reménykedek abban, hogy a tény, hogy mertem kockáztatni majd hatalmas nyereséggel térül meg. Amennyiben visszavonulót kellene fújnom igen csak szomorú lenne. De még jó, hogy olyan hosszú az ábécé, hogy bőven lehet tartaléktervem.
- Olyannak tűnök, mint aki könnyen meghátrál? - Ha valamit a gyengeségemnek lehet felróni az, ha valami megtetszik akkor azt meg akarom szerezni magamnak. Anélkül akarom a tenyerembe csalogatni, hogy észrevehetné, hogy mégis mi is történik körülötte. Ezért is engedem, hogy magával húzzon. De talán nem is az én kezemben van a gyeplő, hanem az övében és én vagyok, aki könnyedén simul a tenyerébe és nem fordítva. Akárhogy is legyen soha nem távozom üres kézzel és ez most sem lesz másként. - Jobb szeretek előre haladni. - A mosolya, amely a bensőmig hatol hasonló reakcióra késztet. Tudom, hogy veszélyes, de azzal is nagyon tisztában vagyok, hogy én magam is az vagyok. A kérdés már csak az, hogy kettőnk közül melyikünk égeti meg magát először. Mert, hogy mindketten megfogjuk az már ebben a pillanatban garantált. - Ki mondana nemet a többre, ha felajánlják? - Lehet azt mondani, hogy valaki a kevéssel is megelégszik, mert ő úgy is boldog. Sosem voltam ezen bolondok egyike. A több, a jobb mindig is vonzott magához szinte a vesztemet akarva. De tudtam pontosan, hogy mikor és hogyan kell elsétálni. Sosem volt, ami visszarántson, vagy visszafogjon. Mindig könnyű volt elszakítani a képzeletbeli madzagot, de vajon ez most is így lesz?
Csalódottságát tükrözve még aprócska könnycseppek is szöknek a szemembe, amelyek soha nem hagyják el szülőhelyüket. Szeretek sírást imitálni, de mindennek megvan a maga helye. Jelen esetben pedig mindez bőven elég. Még az kellene, hogy elrontsam a sminkemet. Hevesen bólogatok inkább a kérdésére, mintha tényleg csak azért jöttem ide, hogy hű szolgálja lehessek. Pedig a terveim között koránt sem ennek a lehetősége merült fel. Jobb szeretem az én kezem között tartani az irányítást és amíg a fal gátat szab neki addig igazából az én kezemben is lesz minden.
- Megannyi lehetőség van, de ezekre már van akkor megoldásod. - A csalódott, szomorú gyermek álcája mindvégig fennmarad rajtam még akkor is, amikor felemeli a fejemet és megdicséri a színészi tudásom. - Hát azt mondod, hogy nem vagyok őszinte? - Habár ajkaim továbbra is lefelé konyulnak, könnyeim a szemgödreimben pihennek a szememben mégis megcsillan az árulkodó csínnyel teli fény. A keseredett arcvonásaim alól pedig egy jóízű vigyor kíván előtörni annak köszönhetően, hogy azt hiszem megtaláltam a tökéletes "ellenfelet".

 

〥 made by winniehellfire

Bátran ostoba, ostobán bátor, ki tudja, a vége mindkettőnek ugyanaz lehet, főleg, ha az én területemre merészkedik, ha elém merészkedik, ha hozzám fordul – még akkor is, ha neki van ajánlata számomra. Mi a biztosítás, hogy nem fordulnak a szerepek? Hogy nem szakad el valami a gondos kis tervében, ami egészen az oroszlán barlangjába csalta. De készenáll megküzdeni vele? Erősen hiszi, hogy felfegyverkezett ellenem, de hinni és megtenni nem ugyanaz – a legtöbben csak addig bátrak, amíg harcra kerül a sor, a legtöbben a veszély szemében elgyengülnek, mert a veszély kockázattal jár, a kockázat meg áldozatokkal, amiket nem mindenki mer meghozni. Kell hozzá egy őrület, hogy át merd lépni, hogy ne érdekelje, hogy ne számítson, valami önző, hatalmas erő ami az uralma alá vesz, ami csak suttogja, hogy tedd meg, mintha nem lenne holnap… valami, mi miatt majd összesúgnak a hátad mögött és neveken neveznek, mert furcsának tartannak, idegennek, érthetetlennek, hát tartanak tőled, mert veszélyes vagy. Mert a kiszámíthatatlanságot veszélynek nézik, az állandóságot bizalmasnak – pedig egyszer minden változik, és ekkor csak az marad talpon, aki képes változni vele, vagy még jobb, ferdíteni a valóságot, görbíteni és hajlítani mindent, addig, amíg a kedvére nem tesz. Te vajon hová tartozol? Nem válaszol, pedig kérdem, pedig hallanod kellene, de nem hallod… csak árad belőled a makacs magabiztosság, ami rád ragasztja a figyelmem – te tudod te, hogy milyen az én figyelmem? Kevesen vágynak rá, s még kevesebben tartanak is ki mellette, amint megtudják, hogy mivel jár, hogy mivel járok, hogy mi vagyok… - az aminek mondanak? Ha elég ideig maradsz, talán megtudod a választ. Ha elég ideig maradsz, talán majd az kívánod, bár ne tetted volna – de már késő lesz. Mindenkinek az lesz egyszer, már Chengnek is kezd az lenni, mert belőle is darabonként szívom az életet, mind mindenki másból. És te még tele vagy vele, erős vagy és határozott… ő is ilyen volt, amikor találkoztunk, de már nem hinnéd róla – és én tettem ezt vele. Veled is ezt tenném? Talán. Pedig szép vagy így, kár lenne érted, de ha gyenge vagy, elveszel, eltaposnak, kitaposnak, mindenki ezt teszi, csak nem mindenki meri felvállani.
Más mesék érdekelnek, mint engem, de az én területemen arról beszélünk ami engem is érdekel, itt én irányítok, még akkor is, ah olyan nagy örömmel vennéd át a gyeplőt – nem kaphatod meg. Sokáig nem, mert az enyém – és ha maradsz, te is az enyém leszel… És maradni akarsz… te ostoba… gyönyörű lány… akkor táncoljunk!
- Miattam nem kell aggódni. Az aggasztóbb lehet, hogy talán nem érted még… ha elkezdünk táncolni, nincs visszaút. – És már el is kezdtük, mikor ébredsz rá? Hogy ezek már az első lépések? Vagy még túl halkan szól a zene? Akkor húzzuk fel a hangerőt, ahogy húzlak magammal, ahogyan irányítalak, te pedig hagyod nekem, mintha a bábom lennél. A bábom vagy? Az én otthonomban vagy. – Innen… már nincs visszaút. – Rád szabadítom a mosolyom, villanó fogak rendezett sorai, amik még távolról is darabokra tépnek, ha nem figyelsz. Te figyelsz? Vagy csak hiszed? Elég lesz? – Persze, hogy többet… nem tűnsz olyan ostobának, akinek elég a kevés, amikor több is lehet…. – De előre szaladtunk, nem igaz? Ezért is hallgatok el, s látszik rajtam, hogy előbb el kell kezdenünk valami mást, s csak utána térhetünk vissza erre, mert ehhez még korai, ez csak egy levegőbe dobott ígéret, előbb vissza kell szállnunk a földre egy pillanatra, hogy megfelelően elrugaszkodjunk.
Másolja a mimikám, amitől átengedem a mosolyt a játszott vonásokon, hagyom, hogy vigyorrá torzuljon, hiszen tetszik, tetszik, amit tesz. De ettől még nem muszáj elbíznia magát… - Te szegény kis senki… ezért jöttél hozzám? – Lebiggyesztem az ajkaim, mintha sajnálnám, mintha nem lehetőségek százai pörögnének az elmémben, kérdések, kijelentések, pontok és felkiátójelek, okok és módok, amikkel maradásra lehetne… kellene kényszeríteni a madárkát. Nagy szabadság, ami neki jutott, ha igazat mond… kelleni fog. És ha kelleni fog, meg fogom szerezni. – Kapcsolatok… milyen kapcsolatok? Mi van odaát? Mert ezek még csak szavak… szavai sokaknak vannak, tettei már kevesebbeknek. – Az ujjaim az álla alá csúsznak, hogy felemeljen a fejét, hogy rám pillantson, ahogyan őt figyelem, a szépen formált ajkait, az elesett tekintetet, amitől más szíve megszakadna, az enyém hevesebben ver, ahogyan széles vigyorra húzom az ajkaim. – Elképesztő színész vagy.

Mindig is azon dolgok vonzottak leginkább amelyek másokat megrémisztettek. Ezek alapján pedig egyáltalán nem volt meglepő, hogy sokkal inkább láttam pozitívnak a közelségét, mintsem negatívumnak. Lehet, hogy más már rég fejvesztve menekült volna, de én nem az a típus vagyok. Meg aztán a terveim sem engedték, hogy visszavonulót fújjak. A közös tánc, amelyet együtt lejthetünk valahogy sokkal inkább felcsigázott, mint az egyszerű meghátrálás.
Tetszik a határozottsága miszerint lehetőségem sincs arra, hogy meneküljek a karmai közül, de ez ugyanúgy igaz rá is. Kiszemeltem magamnak és csak úgy nem fogom elereszteni őt a karmaim közül. Kell nekem. Mint a legfényesebb játékszer úgy vágyom rá. Legyen akármilyen hosszú, vagy változatú a tánc, amit mi ketten együtt véghez viszünk nem fogok meghátrálni tőle egy percig sem. Talán azt hiheti, hogy megteszem. De nem vagyok olyan egyszerű természet ahogyan egyértelműen ő sem.
A pontos története még mindig mérhetetlenül érdekel, de tisztában vagyok vele, hogy nem fogja teljes egészében az orromra kötni a történéseket és meg kell elégednem a nagy ívekben megosztott foszlányokkal. Ez is több, mint a semmi és a helyzetünkön jelenleg nem változtat.
Általában nem vagyok oda azért, hogy testi kontaktust létesítsek másokkal, amelyek nem feltétlen szükségesek, de esetében valahogy nem bánom. Azt hiszem mindketten ezzel próbáljuk egy kicsit behálózni a másikat, hogy ne menekülhessen. Nekem eszem ágában nincs menekülni egészen addig míg el nem értem pontosan azt, amit akartam.
- Úgy gondolod, hogy tudnád tartani a lépést hosszútávon is? - Egyáltalán nem bánnám, ha a táncunk tovább nyúlna pár aprócska pillanatnál. Na, meg azt hiszem ezt mindkettőnk vágya valamilyen szinten. Mindketten különlegesnek tartjuk a másikat különben nem mentünk volna bele ebbe az aprócska játékba, ami sokkal inkább egyszerű húza-vona, mintsem bármi komplikált. Most először élvezem igazán ezt az egyszerűséget. Nem tartom időhúzásnak. na, jó talán csak egy kicsit. - Többet, igazán? - Kíváncsi lennék, hogy mégis mi mindent nyújthatna a számomra, ha tényleg ott lenne, hogy le akarna nyűgözni.
Amilyen csalódottságat varázsol az arcára hasonlóan tükrözöm azt. - Hát mégis mit nyújthatna neked mezei személyem, aki koránt sem olyan különleges már a szemedben.. Mindössze csak falakon átjáró ki senki vagyok, aki az utóbbi időben több oldalról is kiépített kapcsolatokat.. - Lesütött szemekkel és lekonyult ajkakkal ringatom a testem jobbra, majd balra mint egy csalódott kisgyerek, aki elvesztette minden értékét.

 

〥 made by winniehellfire