Akkor a falnál találkozunk kedvesem. A szavak, amik az apró kis csókját követték, már ha nevezhetjük csóknak, az ajkai alig érintették az ajkaim, csak ígéret volt az, alig több, mint a szavaknál amik elhangzottak korábban, mind csak ígéret, szépen szőtt történetek, beszélgetés, játék, nevezzük bárminek is, az majd csak most derül ki, hogy mi is volt valójában. Kivételesen remélem számára is, hogy több volt ennél, hogy valóban képes arra a trükkre, mint a másik lány, valahol, egy részem mintha annak szurkolna, hogy bizonyítsa magát hasznosnak, hogy legyen még újabb és újabb olyan alkalom, mint az első, mert valahol éhezem rá, a tényre, hogy olyan határozottan sétált be, hogy nem menekülne, a kihívásra, hogy menekvésre tudnám-e kényszeríteni, a kíváncsiság, hogy valóban bírná az őrületem, vagy ugyanarra a sorsra jutna, mint a hozzá hasonló kevesek, akik azt hitték, hogy elviselnek? De ő talán jobb náluk – már nem a klasszikus értelemben. Egészen biztos vagyok abban, hogy romlott lelkű, valaki aki az árnyakban virágzik, a hold fénye alatt, de valaki, akit a napvilágban is félni lehetne.
Észre sem veszem, hogy vigyorgok, ahogy megközelítem a helyet, ahová a találkozóra hívtam, ahová stílusos késéssel érkezem. Percek, ennyi lehet, egy vagy tíz, valahol a kettő közt, de az biztos, hogy nem időben érkezem, és az is, hogy nem… hát, nem a legrendezettebb állapotomban fordulok be a sarkon, még lépés közben igazítok a ruháimon és a hajamon, úgy nézek ki, mint aki nemrég egy verekedésből távozott, hogy győztesen vagy nem, azt rá bízom – de én mindig nyerek, akkor is, amikor nem – de a már ismerős seb az ajkaimon újra felhasadt, mondjuk más látható jel nincs rajtam. A felhasadt ajkaim gyógyulásán nem segít, hogy hajlamos vagyok annyira szélesen vigyorogni, ahogy most is teszem, amikor megpillantom őt, s a tekintetem végigtáncol a már ismerős alakon, megjegyezve a görbék és vonalak tetszetős formáit, mielőtt még a tekintetem az övére találna. – Nomi. – Biccentek köszönés helyett, úgy téve, mintha nem tudnék a késésem tényéről – bár őszintén, annyira nem is zavar, a lényeg, hogy itt vagyok és itt van ő is. Bár így minden után az első gondolatom – a külseje felmérése után, de nem feltétlen abból kiindulva – az, hogy még mindig nem derült ki, hogy mekkorát is tud ütni pontosan. De ha üzletre kerül a sor, úgyis meg fogom tudni. És igazából... ha nem, akkor is. Bárhogyan is, mindent meg fogok tudni róla.