Részben mázlistának mondhatom magam, amiért tehetős családból származom és mindenem meg lehetett, amire csak vágytam. Az pedig, hogy Olaszországban nőhettem fel, szintén egy plusz, hisz gyönyörű ország, ezt nem vitathatom.
A szüleim a családi céget vezették szülővárosomban, Catanzaroban. Én a művészetért rajongok mai napig, emellett egykor a hangomat is képeztem, táncoltam és fitnesseztem hobbi szinten. Egyszóval, nem igazán unatkoztam. Ha pedig mégis akadt egy kis szabadidőm, azt a barátaimmal töltöttem, akikkel hasonló volt az érdeklődési körünk.
Végül amikor eljött az ideje, Milanó egyik híres egyetemére jelentkeztem, ahová hamarosan fel is vettek. Szorgosan tanulgattam, hogyan kell cipőket tervezni, a rajzaim pedig egyre jobbak lettek. A szórakozás persze itt sem maradhatott ki, elvégre ha nem most, mikor?! Egyszer fiatal az ember, én pedig később nem szeretnék megbánni semmit.
Egy szombat este néhány barátnőmmel - akik egyben az evfolyamtársaim is voltak - lenéztünk az egyik szórakozóhelyre, amelyikről már annyit hallottunk. Ez volt az az éjjel, amikor megismertem Matteot. Mint kiderült, ő is Calabriában él. Hamar megtaláltuk a közös hangot, idővel pedig össze is melegedtünk.
Az egyetemet követően Catanzaroban összeköltöztünk, aminek a szüleim nem igazán örültek. Ők másmilyen férfit képzeltek el mellém, nekem azonban Ő volt "Az igazi", úgyhogy eszemben sem volt elhagyni. Egy évvel később jött a romantikus lánykérés, melyre boldogan Igent mondtam. Életem egyik legszebb pillanata volt, amit azt hiszem sosem felejtek majd el.
Hónapokkal később tűnt fel, hogy valami nincs rendben vele, de hiába kérdezgettem, nem tudtam kiszedni belőle, hogy mégis mi a gond. Néhány napra rá tudtam meg, hogy a munkája hazugság és a ’Ndrangheta egyik megbecsült tagja, ahogyan az édesapja is. Mondanom sem kell, hogy ezt véletlenül sem tudhatták meg a szüleim. Esélyük sem lett volna rá, mivel pár héttel később elhunytak egy autóbalesetben, amit egy betépett fiatal okozott.
Nehéz időszak következett. Őszintén nem gondoltam, hogy a helyzet lehet még ennél is rosszabb, de megtanultam, hogy mindig lehet..
Egy este az egyik étteremből indultunk haza. Pár perc elteltével tűnt fel, hogy két autó követ minket. Matteo pedig bevallotta, hogy nem kevés kokaint lopott a szervezettől, úgyhogy minél előbb el kell hagynunk az országot. Jól tudtam, hogy ezek az emberek nem csupán Olaszországban tevékenykednek, hanem szerte a Világon, így ha akarnak, úgyis megtalálnak. Ettől függetlenül nem volt más választásunk, menekülőre kellett fognunk. Miután nagy nehezen leráztuk a minket követő alakokat, szétváltunk és megbeszéltük, hogy fél orán belül talalkozunk egy olyan helyen, ahol nem keresnének. Az egyik bizalmasához sietett, aki egyben a legjobb barátja is. Én egy ideje már a megbeszélt helyen vártam, mindhiába. Egy óra elteltével Vittorio házának közelében parkoltam le, gyalog indultam tovább. Matteo már indulni készült, ahogy megpillantottam, apró mosoly kúszott az arcomra, amiért nem esett baja. Ez hamar le is fagyott. Pontosan akkor, amikor megpillantottam három fekete autót. Hat fickó szállt ki belőle, akik minden szó nélkül szitává lőtték egykori szerelmemet. Hátrálni kezdtem az autóm irányába, de amikor sikeresen megbotlottam, kiszúrtak. Nem sokon múlott, hogy velem is végezzenek, de valami csoda folytán a gyorsaságomnak és jó vezetési képességemnek köszönhetően meglógtam, majd amint tudtam, nevet változtattam, és így lettem Samantha Brown.
Két héttel később bukkantam Fata Morganara. Csak kis ideig terveztem itt maradni, mivel attól tartottam, itt is rám találnak majd. A szervezet nem hagy életben szemtanúkat, ennek a tudatnak köszönhetően pedig sok időbe telt, míg a paranoiám megszűnt. Na persze nem teljesen.