Mesék. Azok a történetek, amiben vannak jók és vannak rosszak. Ha a jók közé tartozol, az emberek szeretnek, bármit csinálsz, csakis pozitív személyként jöhetsz ki a végén. Ugyanakkor, ha a sötét oldalon állsz, senki sem fog szimpatizálni veled… a családodon és társaidon kívül, akiket szintúgy közkívánatra utálnak. Nincs középút, megváltozhatsz a mese során, de ha végig a rossz oldalon álltál, sáros maradsz.

Én már emlékszem. Ki vagyok? - Vitani.

És nem, talán ezzel egyedül vagyok - talán nem -, de én egyáltalán nem örülök, hogy tudatában vagyok önmagamnak. Megannyi kérdés, megannyi bizonytalanság, mely így körülvesz. Ha választhatnék, újra csak egy lány lennék oroszlánalak és emlékek nélkül. Nem vagyok hülye, még ha nem is nézek ki intelligensnek, megvan a magamhoz való eszem: van apám, van anyám, van egy öcsém, nem nehéz hát párhuzamot vonni az oroszlánokkal teli emlékeimmel, még ha azok itt-ott homályosak is még.
Neked nincs néha deja vu érzésed? Ijesztő, hogy vannak érzéseim, vannak bizonyos döntéseim, vagy céljaim, amiknek nem igazán tudok racionális magyarázatot adni.


Erősnek tűnök, mert engem így neveltek. Anyámnak köszönhetően megvan a sikeres élethez szükséges magabiztosságom és kiállásom, a szüleim megtanítottak gondolkodni, tervezni, agyafúrtnak lenni, de legfőképpen arra hívták fel a figyelmem, hogy nem minden és mindenki az, ami/aki. Engem vajmi nehezen fogsz átvágni...
Mégis pánikolva ébredek reggelente. Félelem gyötör látva, hogy mi zajlik a családomban. Az apámat egy dolog érdekli most, Mufasa öröksége. Olyan, mintha a család már nem is számítana neki, főleg én. Mintha csak árnyék lennék, aki hirtelen már nem is létezik számára. Üvöltenék, vonyítanék, könnycseppeket morzsolva veszekednék vele.
Hallo, itt vagyok! Mondd, hogy szeretsz engem is, mondd, hogy büszke vagy rám... hogy én is számítok a családnak, nem csak Kovu! Vagy ha úgy akarod, szidalmazz, ha valamit rosszul csinálok és mutasd meg, mi a követendő út számomra.
Ott állok sokszor mögötted, de te sosem fordulsz hátra...
Kérlek, Apa! Sírva kérlek...

Mégis, egy könyörgő szó sem jön ki ajkaimon. Némán nézem csupán, ahogy apa reggel kilép a házból, zárt ajtókon keresztül hallgatom, ahogy anyáék veszekednek és az utca túloldaláról észreveszem, hogy az öcsém kivel találkozik oly izgatottan. Látok mindent, s érzékelem mennyire tönkremenőben van a családunk. Kérdem én, miért? Mi lett velünk? Mikor lett fontosabb a pénz, az örökség és egy szőke fruska a családunknál?

Az évek, hónapok folyamán úgy érzem, egyre inkább kezdem átérezni anyám helyzetét. Persze... csak sejthetem, vagy még ez is túlzás, de minél jobban csalódok a család férfi tagjaiban, úgy kezdek húzni anyám felé. Lehet csupán segélykérés, vagy talán a felnőtté válás folyamata ez. Fáj, hogy a legtöbb beszélgetésünk nem több, mint fejmosás, mikor kapom a megszólásokat, a kritikákat, mit hogyan kellene csinálnom; hogy kellene öltözködnöm és miért nem így ahogy most teszem; hogy ne kezdjek el cigizni, drogozni és inni, s ha lehet, ne találkozzak a barátaimmal, mert nincsenek rám jó hatással. --- Szerintem pedig épp, hogy a családom nincs rám jó hatással. Ezen nem gondolkodtak el? Vagy szíve mélyén anya pontosan tudja és ez fáj neki? Nem akarok vele veszekedni, minden egyes alkalmat követően könnyekben török ki a szobámba zárkózva. Elvonulok, mert nem akarom, hogy gyengének tűnjek.

Kiara... Milyen csodálatos lány azzal a szőke hajtincsekkel, bájos mosolyával és végtelennek tűnő jókedvével. Sokáig nem volt bajom Szimbáékkal, de mióta elkezdődött a viszály a két család között, önkéntelenül is meggyűlöltem őket. Nem azért, mert apám ellen van a tárgyalásokon, hanem mert neki és a tökéletes családjának egyszerűen minden olyan könnyen megadatik. Annyira a tökéletesség mintapéldányai, hogy az már ellenszenvet kelt.
Kovuban hatalmasat csalódtam. Olyan, mintha ő nem látná, hogy mennyire romokban van a családunk és kénye kedve szerint kavarja a szart egy csini szőke lánnyal, aki Szimbáékkal él. Vagy pontosan tudja, mennyire szétesőben vagyunk - én legalábbis - lelkileg, ezért inkább még időben elhagyja a süllyedő hajót és átpártol a másik oldalra.
"A napos területre". Megható. Deja vu, megint. Ettől pedig felkavarodik a gyomrom.


Van, hogy csúnyán nézek és már-már a tekintetemből megtudod, miért az oroszlán az állatok királya és miért mondják azt, hogy nem árt vigyázni velük. Az oroszlánok vadak, ez sosem volt kérdés és ahogy rám nézel, rólam sem ennek ellenkezője jut eszedbe, elsőre. Nem mosolygok, ha nincs miért, nem teszek úgy, mintha vidám lennék, mikor legszívesebben mindenkit megfolytanék. Nehezen szerzek barátokat, ami lehet azért, mivel nagyon nehezen bízok meg másokban és lehet azért is, mert nem sűrűn akarnak közeledni felém mások. Nem mernek, úgy gondolják, jobb inkább a távolságot tartani tőlem.
Nem vagyok szívbajos, ha valamit el akarok érni, akkor azért teszek, ez ilyen egyszerű. Azt sem fogom hagyni, hogy Kovu vakon fusson egy lány után, egy olyan lány után, akivel nagyon nem kellene összejönnie. El fogom érni, hogy apám engem is lásson, miközben megpróbálom anyám fejét nem tovább fájdítani.
Ha bántani akarnak, visszatámadok. Ha genyóznak velem, bebizonyítom, hogy kár volt. Nem félek cselekedni és kiállni magamért, sőt, a családomért és barátaimért sem. Néha az őszinte szavaim sértenek, van, hogy megütök, vagy megkarmolok, megharapok valakit mérgemben. Harcos csaj - mondták. És én erre csak bólintok.

Van, mikor kenyérre lehet kenni, vidáman mosolygok rád és mi ketten a világ legjobb barátainak tűnünk. Ha egyszer elfogadlak ennyire közel magamhoz, amíg nem csalódom benned, én számodra egy gyémántszemű házimacska leszek, ki dorombolva dörgölőzik hozzád nap mint nap. Édes és ragaszkodó is tudok ám lenni, hiszen az én szívem is csak egy női érző szív, amely törődésre, odafigyelésre és szeretetre éhes.

Van egy baráti köröm, négyen-öten gyakran járunk össze, hasonló a stílusunk, a zenei érdeklődésünk, ami egészen összetart minket már évek óta. Hozzájuk, főként Liamhoz menekülök, amikor otthon már nem bírok lenni és érzem, hogy fel kell lélegeznem. Általuk nem vagyok depis, csak szomorú. Nem vágok eret, mert nem teszek kárt magamban, élvezem az életet és vágyom az izgalmakra, arra, hogy történjen valami, bármi, csak legyen állati király és érezzem, hogy imádok élni. Én szeretem őket, még akkor is, ha a legtöbb városlakó csak a randalírozó fenegyerekeknek tart minket.


- Vitani?
- Hm?
- Szereted a meséket?
- Mi az hogy! Tom és Jerry-t nézek minden reggelinél!
- Klassz! Nézd, nekem ez a kedvencem.
- Liam... egy üres könyvet lapozgatsz.


✦ Fel tudja venni a mesebeli, oroszlán alakját.
✦ Hangjával, helyesbítve az üvöltésével képes üveget repeszteni/robbantani.