Seraphin & Rashaude

Feelings change, but memories don't!

Hiába akartam kifújni a levegőt és pihenni egy kicsit, nem hagyta. Volt érzéke hozzá, hogyan mérjen nyomást az embereire. Most sem volt másképp… főleg, hogy a történetemre konkrétan nem reagált, végighallgatta, legalábbis úgy tűnt… de ezen kívül semmi. Azt várná az ember, hogy legalább teremtsen le, vagy rúgjon ki, vagy akármi, de nem… ő más volt mindig is. Valamilyen szinten tiszteltem a Főnit, az embereire mindig is figyelt… értem én, hogy szerződés köti hozzá az embert, meg ugyebár ott van az is, hogy túlságosan benne vagyunk a bizniszben, hogy csak úgy itt lehessen hagyni ezt az egészet…
Megfagyott a levegő… mármint számomra. Hátra sem volt időm dőlni a kanapén, a kérdésére egyből kihúztam a hátamat és figyeltem rá. Nem tűnt mérgesnek, de azért nyugodtnak sem mondhattam… olyan szokásos hangulatban volt. Amint kimondta, hogy van egy beépített embere a rendőrségnél… azon ledöbbentem. – Tessék? – Hihetetlen volt. Bármit kinéztem volna belőle, na de ezt… hogy ilyen messzire nyúlik a keze? Kellett volna legalább egy jó pár perc mire felfogom az eseményeket, de szinte fenyegető stílusban mondta ki a szavakat. – T-természetesen, Uram! Lakat a számon! – Még a kezemet felhasználva gyűrtem el a számat jelezve felé, hogy titokban marad. A többi mondatára csak bólogattam… nem is tudtam mást csinálni mivel a számat úgy hagytam kicsit. Elgyűrve. Ráadásul a megnevezett rendőr ismét szóba került. N? Azzal kezdődik a neve? Vagy ez csak egy újabb becézés? Jól forgott a Főni agya, így bármi lehetett… hiába jöttem volna rá itt helyben, tuti, hogy megcáfolt volna… hogy még véletlenül se tudjam meg kiről beszél.
A gondolatok csak kavarogtak a fejemben, majd a kérdésére csak később tudtam reagálni. – Öhm, hogy Balttal? – Persze, hogy vele… szedd össze magad Al… – Nos, itt van még, vagy nem jól tudom? – Nyeltem egy nagyot, nyilván nem akartam a főnit felhúzni, de mit mondhattam volna… csak az igazat, hogy itt van és még nem lépett le. – Szóval egy feladat… esetleg… kaphatok infót róla? – Félve kérdeztem vissza. – Így informálni tudnám a pajtimat. – A kanapéról felkelve vártam a választ. Az ajtó irányába léptem egyet, ha gond lenne egy ugrás és megmenekülök.

Nagyon érdekelt, mégis mit talált ki Dean, mi az, amit úgy gondol, le tud nyomni a torkomon és még el is hiszem. De úgy tűnt, még arra sem volt képes, hogy valami jó hazugsággal álljon elő – inkább elmesélte, hogyan bénázta el az esetet és hogyan került a rendőrőrsre. Megnyaltam a szám szélét, aztán dobolni kezdtem a karomon. Kíváncsian figyeltem, aztán nagyot sóhajtottam. Nem túlzottan reagáltam a mesére.
- Tudod, mi a te nagy szerencséd? Meg a többieknek is – Utaltam itt Balthazarra és a többi emberemre, akik a kezem alatt dolgoztak. Ténykedtek. A fiút fürkésztem néhány hosszabb pillanatig, mielőtt folytattam volna. – Aki kiengedett az őrsről, nos, velünk van. – Vártam, mit szól hozzá. Hagytam időt, hogy feldolgozza, hisz erről eddig nem tudhatott sem ő, sem pedig más. Talán most is hiba volt közölnöm vele ezt a tényt, de egy részem bízni akart Deanben. – Erről senki sem tud a szervezetnél, csak én és Desdemona. Így hát, ha eljár a szád, tudni fogok róla, világos? – Vontam fel a szemöldökömet, majd nagyot sóhajtottam. – Nos, minden jó, ha a vége jó. Szabad vagy. Ezúttal legalábbis. De kérlek, máskor ne bénázz már így… nem mindig lesz ott N., hogy kihúzzon a bajból. – Szándékosan nem mondtam ki Nariel nevét, hogy ha esetleg valaki hallgatózik, ne sejtse, kiről van szó. Közelebb léptem hozzá, leengedve magam mellé a karjaimat. – Balthazarral azóta mi a helyzet? Lesz egy feladatom a számára és ha nem végzi el… - Elhallgattam. Nem akartam mindent Dean orrára kötni, de tudtam, hogy jóban vannak. Ha valaki, Dean tudott hatni arra a félvér kutyára, ha más nem is. Hűnek kellett maradna hozzám. Hozzánk. El kellett érnem, hogy ne akarjon kiszállni. Már nyakig benne volt, ahogy az előttem álló is.

Seraphin & Rashaude

Feelings change, but memories don't!

Időben beértem az üzletbe, nem akartam megváratni a Főnit, még a végén azért is kapok, mert kések. Így is necces a helyzet, mert elkaptak a zsaruk… ezt mivel tudnám kimagyarázni… mi az a mondat, amire azt tudom mondani, hogy igen, ez megteszi… ezt elfogadja a Főnök.
Az ajtóban álltam és az érkezésemnek hangot is adtam… betessékelt… és kérte, hogy csukjam be az ajtót. Na, most van baj! Mármint, mit mondjak… de valamit mégis kell. – Szóval egy félreértés miatt vittek be. – Igen, pontosan… ez az, ami nem a megfelelő válasz. Erőltesd meg magad Aladdin, ennek az embernek nyomós ok kell… – Mentem az utcán hazafelé, mikor megláttam egy nőt. – Nyeltem egy nagyot végül folytattam. – Egymás mellett elmentünk, majd egy csörrenésre lettem figyelmes, amiért lenéztem a betonra. A nő elejtette a kocsikulcsát. Egyszerre hajoltunk le érte és így összeütköztünk. – Nagyokat sóhajtottam és még egy pár másodperces szünetet is hagytam. – Azután a táskájából minden kiborult… leguggoltam és próbáltam neki segíteni. – Becsuktam hosszabb időre a szememet és akkor tértem a lényegre. – Megláttam egy értékes tárgyat a földön és a nagy pakolás közben azt a tárgyat zsebre vágtam. – Rendben, rendben… egy picit kamuztam a főnöknek… de nem volt ott, így teljesen hihető sztorinak tűnt, amit felvázoltam előtte. Minek mondtam volna, hogy egy sima zsebtolvajlás volt az egész egy pénztárcával és meneküléssel…
– Persze itt nem volt vége a történetnek. – Elmosolyodtam és még az egyik szemöldökömet is felemeltem. – Már majdnem leléptem, mire a nőnek feltűnt, hogy valami hiányzik nála… pont akkor jött egy járőröző rendőrautó és mire párat pislogtam, már közeledtek felénk. Nyilván szólt nekik az a némber… Ijedtemben a nő kabátja zsebébe raktam vissza az elcsent tárgyat, így tiszta tudtam maradni, mire bevittek az őrsre. – Amint végeztem a mondandómmal leültem a kanapéra és kifújtam a levegőt. Nem sokat füllentettem, kivéve az elejét, de a többi valóban úgy történt, ahogy elmeséltem, a rendőrök elfogtak, de már nálam nem volt semmi… kíváncsi vagyok mennyire vette be, a sztorimat, addig is kipihenem az izgalmakat.

Alig vártam, hogy megjelenjen. Nem azért, mert le akartam volna szidni ezúttal, hanem, hogy a tudtára adjam, bármennyire is elcseszi néha azt, amit rábízok, mégis tűzbe teszem érte a kezem. Még szép, hiszen az emberem. Nekem dolgozik. Ami neki jó, az nekem is és fordítva. Bármennyire is vagyok egy gonosz mesehősnek titulálva, az embereimért kiállnék, még ha ez annyira hihetetlen is. Noha van, aki néha kihoz a sodromból és most minden kétséget kizáróan Baltora gondolok… istenem, a négylábúakkal csak a bajom van.
A papírügyeket hamar félretoltam és inkább a pohár kávémhoz nyúltam, de belekortyolni már nem volt lehetőségem, ugyanis meghallottam a kopogást. Rögtön az ajtóra emeltem a tekintetemet.
- Gyere, Rashaude – Egyértelmű volt, hogy ő érkezett meg és nem is kellett csalódnom. Végigpillantottam rajta és valamilyen szinten megviseltnek látszott. Hány órát is volt bent? – Azt hittem, életfogytiglant kapsz – Felvontam a szemöldökömet, majd felálltam a székről és megkerülve az asztalt nekidöntöttem a derekam. Karbatettem lassan a kezeimet. – Szóval… miért is kaptak el? – Igazából itt nem is ez a kérdés, hanem az, hogy honnan tudok róla máris, nem de? Vajon elgondolkoztatja mindez?
- Zárd be magad mögött az ajtót és hallgatlak – Türelmetlenül vizslattam, de ennél többet nem tettem.

Seraphin & Rashaude

Feelings change, but memories don't!

Kész pokol az életem… eddig sem volt fenékig tejfel… de most, hogy már tudom ki vagyok, kijelenthetem, hogy az… pokol. Nem elég, hogy nem vagyok Agrabahban, de a hercegi rangomnak is lőttek, és akkor még a szerelmem sincs velem. Elveszve érzem magam. Ráadásul a történtek után más szemmel nézek bárkire. Mindenki megváltozott egy kicsit, vagy az is meglehet, hogy csak én látom úgy. Mármint… előfordulhat, hogy nem csak egyedül én mentem ezen a folyamaton végig, hanem mindenki más is. Egy módon deríthetem ki, hogy mi ez az egész. Bár nem tudom, hogy jó ötlet egyáltalán. Ha már Jázmin teaház, Sabra tudhat valamit a páromról… de akár a főnivel is beszélhetek az egészről. Csak nem verne át és nem nézne hülyének… vagy lehet, hogy mégis?
A Rendőrségről jöttem ki és az volt az első dolgom, hogy dobtam egy üzenetet a Főninek. Kicsit ködösen fogalmazva, de a lényeg az volt, hogy ne aggódjon nem vittek el az ufók, egy félreértés miatt hallgattak ki, de minden rendben van. Amint az üzenetet elküldtem és raktam volna vissza a telefont a zsebembe, hallottam a pittyegő hangot, mellyel azt jelezte a telefonom, hogy jött egy értesítés. Minő meglepetés a Főni volt az… Nagyokat nyeltem, miközben olvastam a sorokat. Látni akar most. Ezt teljesen értettem az sms-ből. Szinte előttem volt az arca, ahogyan parancsolja, hogy két másodpercem van megjelenni előtte.
Nem is haboztam tovább… eleget tettem a kérésének és azonnal mentem is az irodájába. Pár perc alatt meg is érkeztem. Kopogtattam az ajtaján hiába volt nyitva. – Jó napot kívánok, Főnök! – Nagy levegőt vettem, majd egy kisebb hatásszünet után folytattam. – Hivatott. Itt vagyok. – Egy kicsit beljebb léptem, de még így is az ajtóhoz voltam közelebb… fenntartottam azt a lehetőséget, hogy könnyen tudjak menekülni, ha veszélyesnek ítélném meg a helyzetet…

És végre… végre emlékeztem. A tudás hatalom – szokták mondani. De az, amekkora hatalom a kezembe került az elmúlt napok folyamán, több, mint amiről álmodhattam. Ez a város, ez a rejtélyes kis város tele van mesehősökkel. Kitalációk vagyunk mind, mégis élőbbek, mint valaha. És én látok mindenkit. Mindenkiről tudom, kicsoda és ez szórakoztató, de még mennyire. Sok emberre vagyok kíváncsi, kit rejt és még nem találkoztam mindegyikükkel. Pongó elsők között volt, akiket elcsíptem. A pöttyös kiskutya, aki kénytelen volt tőlem segítséget kérni, máskülönben csődöt jelenthetett volna a menhelyük. Mondhatnám, hogy valamilyen szinten jó érzés volt segíteni neki, de nem így van. Önös érdekek vezéreltek, mint ahogy a legtöbb esetben.
A gondolataimból egy üzenet rántott ki. Egy sms. Átfutottam a sorokat, majd szusszantam és megcsóváltam a fejemet.
- Aladdin, te… - Elharaptam a mondatot. Nem szabadott volna még magamban sem a valódi neveket kimondani, hisz nem tudhattam, ki hall meg engem vagy ki nem. Inkább küldtem egy üzenetet az említett srácnak, hogy amint tud, jelenjen meg az irodámban. Nyomatékosítottam, hogy az „amint tud”, az mondjuk MOST legyen. Muszáj volt beszélnem vele arról, amit megtudtam.
Türelmesen vártam hát, de amíg várakoztam, átnéztem néhány dokumentumot és rendezgettem a papírügyeimet is. De fejben valahol egészen máshol jártam.