So... Can we keep him?

- Ne aggódj, sem én, sem a menhelyi kutyák nem fognak megenni – mosolyogtam vígan a teátrális elköszönése hallatán. Ha tudta volna, hogy Mato még a hálószobában szuszogott és valamiről álmodott! Ez azonban az én kis titkom volt. Nem akartam gonosz lenni Konnorral, de tisztában voltam a szándékos, bosszantásommal kapcsolatos ténykedéseivel, aminek most az egyszer elejét akartam venni.
Gyerekjáték átállítani az órákat és elhitetni vele, hogy már rég úton kellene lennünk, azonban egyszer talán én is megérdemlek egy olyan napot, amikor Konnor nem viselkedik úgy, mint egy duzzogó medvebocs. Mostanában úgyis rengeteg medvés hasonlat jutott eszembe, főleg akkor, amikor Konnorra pillantottam. Túlságosan is emlékeztetett valakire.
Boldogan lépdeltem a járdán, kiélvezve a reggeli forgatag előtti édes csendet és békét, miközben a számban éreztem a péksütemények és a kávé ízét. Szinte biztos voltam benne, hogy a mai napot semmi nem szúrhatta el.
- A csokis párna mindig megéri, ilyenkor még frissen lehet kapni – mosolyogtam sejtelmesen, hiszen a pékség nemrég nyitott, ami azt jelentette, hogy a forró finomságok között bátran, rohanás nélkül is válogathattunk. Bíztam benne, hogy egyszer talán majd a fiúk is megértik majd, hogy mennyi előnnyel szolgált, ha az ember időben útnak indult.
Arra azonban nem számítottam, hogy a környezetünk fog lebuktatni engem. Elfeledkeztem a kirakatból álló óráról, hiszen annyira lekötött az édesség gondolata, fel sem merült bennem, hogy Konnor ennyire gyanakodna. A kifakadása azonban nevetésre késztetett.
- Ne haragudj! De ma mindenképpen szerettem volna időben beérni, hogy mindent meg tudjak mutatni neked! – hagytam abba a nevetést és kértem tőle bocsánatot. Ha nem húzta volna annyiszor szándékosan az időt, akkor nem kellett volna ilyen aljas eszközökhöz folyamodva becsapnom őt.
- Ne csináld már Kod… Konnor! – javítottam ki magam, ahogy a nyomába szegődtem, és megpróbáltam belecsimpaszkodni a karjába. Fogalmam sincs, hogy miért férköznek számomra ismeretlen nevek az elmémbe, mégis időről-időre azon kapom magam, hogy más néven akarom szólítani a fiúkat.
- Ígértem, hogy legközelebb hagyom, hogy addig aludj, ameddig szeretnél. Tényleg fontos nekem ez a nap, és szeretném, ha jól éreznéd magad a menhelyen. Kérlek, hagyd abba a duzzogást, tegyünk egy kitérőt a pékségnél, ahol az összes kedvencedet megveszem, sőt holnap akár sütök is csak neked valami finomságot. Kérlek, hadd engeszteljelek ki! – Minden erőmet bevetem ahhoz, hogy kiengeszteljem őt az álnok óraátállításom miatt, miközben próbáltam magunkat a pékség irányába terelni.
Innen láttam, hogy a pékség ajtaja nyitva állt, és már messziről idesodorta a szél az ínycsiklandó illatokat. Bolondok lettünk volna kihagyni a kínálkozó alkalmat.

❀ 402 words ; youtube ; note: én is szeretlek Koda   ❀

So... Can we keep him?

Próbáltam elfeledkezni a Matoval való beszélgetésünkről az öregasszonnyal, mesékkel, álmokkal és medvékkel kapcsolatban. Egyáltalán nem volt könnyű dolgom, mert ma is hajnali kettőkor arra riadtam, hogy Mato olyan szorosan ölelt át, hogy nem bírtam megmoccanni. Reggelre azonban mindez már nem látszott rajtam: mindenkinek készítettem reggelit, csomagoltam ebédet, elkészültem és már csak arra vártam, hogy Konnor összeszedje magát és indulhassunk.
Konnor néha olyan volt, mint a medvebocs az álmomból: izgága, néha undok és nagyon jól értett ahhoz, hogy húzza az időt. De hékás! Semmi gond, ugyanis mindenre, mondhatni majdnem mindenre felkészültem vele kapcsolatban. Eleinte sokat bosszankodtam azért, amit egyedül, vagy Matoval csinált – céloztam itt éppen a hatalmas kupira, amit ezek a férfiemberek tudtak alkotni -, azonban amint tudatosult bennem, hogy ezzel az a célja, hogy engem bosszantson inkább csak nevettem és mosolyogtam rajta. Időnként játékosan megdorgáltam, vagy éppen kidolgoztam olyan taktikákat, amik az ellenkező hatást váltották ki: ő ráncolta az orrát mogorvát egy-egy kedvesebb megjegyzésem után.
Ez persze nem jelenti azt, hogy a szundi ébresztő után ne rongyoltam volna be a szobájába, és rántottam volna le róla a takarót és húztam szét a függönyöket, miután a szép szavak nem használtak. Sőt, amíg fogat mosott, addig gondoskodtam róla, hogy minden fontos dolgot elpakoljak akár helyette is.
- Itt van nálam! – emeltem fel az előszobában állva Konnor dzsekijét, ugyanis tudtam, hogy el fogja hagyni, vagy elfelejti, és a végén még tőlem fogja kérdezni, hogy már megint hová keverte el. Ismertem már ennyire, ahogy azt is tudtam, hogy szándékosan húzta az időt, pedig nagyon szerettem volna időben beérni. Ezért is követtem el egy cselt vele szemben, amelyre láthatóan nem jött még rá.
- Rendben, Konnor! Semmi gond! Igazán ráérünk! – kiáltottam utána, amikor szólt, hogy a szobában hagyta a telefonját. Némi frusztráltságot is csempésztem a hangomba, pedig titkon nagyon is büszke voltam magamra, amiért túljártam az eszén.
- Elmentünk, majd jövünk! – fordultam vissza, miután végre sikerült kitolnom Konnort a lépcsőházba. Tulajdonképpen, Mato még aludt, ugyanis egy órával korábbra állítottam a házban lévő összes órát, hogy Konnorral biztosan időben el tudjak indulni.
A nap még csak most jött fel, a busz érkezéséig is bőven volt időnk, így vidáman fordultam Konnor felé.
- Mit szólsz? Kérjünk elvitelre valahol kávét, vagy ugorjunk be a kedvenc pékségünkbe és hozzunk onnan csokis párnát? – vigyorogtam rá, hiszen gyerek volt még az idő, így hajlandó voltam akár egy kis kitérőt tenni vele.

❀ 390 words ; youtube ; note: én is szeretlek Koda   ❀