I am afraid of what I'm risking if I follow you Into the unknown
Fata Morgana mágiája
jelenleg aktív
„– Hercegnő! Mi történik? Mi ez a varázslat? – Ez egy átok, léteznie sem volna szabad, nem tudom, hogy a nővéreim miféle sötét praktikákat használtak, hogy létrehozzák, de már késő bármit is tenni. – Mi fog történni? – Egy másik világban fogunk felébredni. Mi és mindenki, akit elér az átok. Jól figyelj, Tücsök! Nem fogunk emlékezni arra, kik vagyunk, de ha előbb térnek vissza az emlékeid, mint az enyémek, el kell mondanod, ki vagyok! Tudnom kell! Nem bízok a testvéreimben, többé senkiben, csak benned! – Dehát...! Nem volt időm tiltakozni, kérdezősködni vagy tovább értetlenkedni, mert a pulzálás következő hulláma elérte a hercegnőt. Solana köddé vált, a következő hullámban pedig Notus és Boreas is, Calypsoval együtt. A falhoz hátráltam, de a harmadik hullám engem is elért. Mintha elfújták volna a gyertyát, a gondolataim, a félelmeim, az álmaim, a céljaim... minden eltűnt, eltűntem én is, egy teljes pillanatra megszűntem létezni, majd egy új világban ébredtem valaki másként.” – Részlet a Tücsök Tihamér történetéből
Fata Morgana
határa
Számos és számtalan
karakter állás
Csillámport szórunk
a hőseinkre
Jelenleg 9 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 8 vendég
Sosem gondoltam volna, hogy találkozok a rajzolt figurával a lapjaimról. De most itt áll előttem, és valódibb, mint eddig bármikor. Úgy tűnik, nem csak én tartom őt különlegesnek, hanem ez fordítva is igaz. Csak nem értem, miért. Én miben lehetnék más? Csak egy ember vagyok, aki rajzolgat és pont beletrafált valamibe. Vagy valami ilyesmi? - Rosszul vezetek? – Pislogok rá nagyokat, majd hagyom, hogy folytassa. Nem szokásom félbeszakítani másokat, de érdekel, mit hoz ki ebből. – Tessék? Miféle különleges erővel? – Hátrébb lépek, de ekkor fogja meg a kezem megint. Fél, érződik a hangjából és a kézfogásából is. Remeg. Városhatár? Láthatatlan fal? Miről beszél? Bármennyire is hihetetlennek hangzik mindaz, ami elhagyja a száját, valamiért hiszek neki a szívem mélyén. Nem húzódom el tőle, de egyelőre azt sem tudom, mit mondhatnék. Pislogok, lélegzek, nem ájulok el – ennél többet hirtelen nem tehetek. Elfordítom a fejem és nézni kezdek egy pontot a földön, agyalva azon, amit hallottam. - Tudod, én sosem hallottam még erről a városról. Fata Morgana… és őszintén szólva a térképen sincs rajta – Visszafordulok hozzá. – Elhiszem, amit mondtál, bármennyire is hihetetlenül hangzott. – Magyarázom komolyan, majd a kérdésre mély levegőt veszek. - Nem elég ennyi őrültség mára? – Idegesen nevetek fel, miközben ellépek tőle, elhúzva a kezemet is tőle. Mégis csak idegenek vagyunk, nem kell, hogy sokáig fogja a kezem. - Én… - A hajamba túrok, igazítok a tincseimen, majd oldalra döntöm a fejem. – Őszinte voltál, úgyhogy én is az leszek. – Kezdek bele, de mégis megakadok. Hogyan mondjam? Csak úgy, lazán, ahogyan ő is tette az előbb? – Álmomban sokszor láttalak már. Nem tudok rólad semmit, csak milliószor láttalak már és elkezdtelek lerajzolni. Minden, jó, majdnem minden rajzomon szerepelsz. Különös, nem? – Nevetek. – Majdnem annyira, mint az a láthatatlan fal teóriád – Kitárom a karjaimat. Nem tudom, hisz-e nekem. – Ezért követtelek. Meg akartam tudni, ki az, akiről álmodom.
A belső riasztóm jelzett az agyamnak, hogy: Hékás, figyelj oda, ez a lány szökni próbál! Pont ezért cselekedtem magamtól, megfogtam a kezét, és ezzel arra késztettem, hogy még maradjon. Nem tagadom egy picit zavarba jöttem, de ahogy érzékeltem őt is megleptem a dologgal. A rajzot ábrázoló papírt elraktam a mellényemen lévő zsebbe. Mindketten szabadkoztunk, én eközben a fejemet vakartam meg, majd, hogy ne legyen kínos a helyzet válaszoltam a kérdésére. – Khm… nos, ahogy vezettél… – Hmm, ez így nem jó, nem elég pontos a megfogalmazás. De a konkrét dolgot sem mondhatom… hogy áthaladt egy falon. Őrültnek fog nézni. – Jó-jó, tudom… ebben nincs semmi különleges… de… – Egy kisebb hatásszünetet hagytam és próbáltam magamban megfogalmazni, hogyan magyarázzam el neki, hogy ne fusson el, amint meghallja miért is akartam megtalálni. – Mit szólnál, ha azt mondanám, hogy különleges erővel bírsz? – Jun… öregem… te nem vagy komplett. Ennyi erővel akár mondhattad volna, hogy: Varázslény vagy kisanyám… Remegő kézzel fogtam meg az ő kezét és úgy próbáltam kimondani az igazságot… legalábbis a fallal kapcsolatos igazságot. – Na, jó… nem tartom magamban tovább… – Egy nagy levegőt vettem, és ahogy kifújtam, úgy fújtam a szavakat is… kissé hadarva… – Létezik a város határán egy bizonyos láthatatlan fal és pár napja láttam, ahogyan te áthaladtál rajta vezetés közben. – Nyelek egy nagyot a mondatom végén, pislogok is párat meglepődve, hogy ezt tényleg kimondtam. – Öhm… tudom őrültség, és hihetetlennek hangzik… de igaz. – Ha még mindig fogja a kezemet és nem engedte el, akkor csak jobban megszorítom jelezvén, hogy bennem bízhat. – Egyébként, te miért is követtél engem? – Terelésként hoztam fel ezt a témát, na meg persze érdekelt is. Mi késztette, hogy kövessen…
Hogy Én ki vagyok? Én vagyok az
elvesztett lelkek őrzője!
Én vagyok a bika erős! A szívdöglesztő!
A legyőzhetetlen: Mushu.
A tükör mögött :
Fedora
2023-02-21, 13:08
to: Junjie
I've been dreaming of things yet to come.
Megismerni engem? Miért? Feltenném ezt a kérdést, de valamiért nem jön ki hang a torkomon. Annyira furcsa ez az egész és nem tudom hova tenni. Tényleg Ő az, akiről annyit álmodtam és tényleg Ő az, akiről annyi, de annyi rajz készült az én kezem által. Hogy mondhatnám el, hogy álmomban már láttam? Talán elkísérne a legközelebbi őrültek házába. Vagy nem is tudom. Nem tűnik olyannak, de mégsem tudom, mit mondhatnék, így csak kérdő tekintetet küldök felé, jelezve, hogy érdekel, miért akar engem megismerni. Az egyértelmű, hogy Én miért akarom, de neki mi az indoka? Netán ő is álmodott már velem? Kizárt. Nem vagyok jól, de hamar kijavítom magam, hogy minden rendben. Muszáj valahogy lezárnom ezt az egészet, mielőtt hülyét csinálok magamból. Igen, a rajzot akartam odaadni neki, csupán erről van szó. - Ühhüm – Pislogok rá, válaszolva ezzel a kérdésére. Ekkor veszem észre, hogy a kezemet is fogja, így halvány pír szalad az arcomra, amit nehezen tudnék palástolni. Nagyot nyelek, elhúzom a kezem tőle. – Semmi baj! – Megrázom a fejemet és a földre nézek, majd hallva, mit mond, újra ránézek. Értetlenül. - Varázslatos dolgot? Mire gondolsz? – Pislogok. Nem igazán értem, mire akar kilyukadni, hiszen nem tettem semmi különlegeset. – Az, hogy követtelek, nem varázslatos – Bukik ki belőlem, amit meg is bánok, hisz lehet, nem is erre gondolt. Felnevetek. – Viccelek, nem követtelek, szóval, mit tettem? Szerintem összekeversz valakivel – Oldalra döntött fejjel nézem őt tovább. Az álomfiút.
A szerencse forgandó… szokták mondani. Amikor arról volt szó, hogy osztogatják, akkor engem kihagytak a szórásból. Bárhogyan is kerestem azt a bizonyos nőt, sehol sem találtam. Viszont itt jön a szerencse része… bár, ha engem kérdezne valaki, akkor ő volt mázlista, hogy belém futott… Tehát ráleltem. Eddig csoda, hogy volt időm őt keresni az edzéseim vagy éppen a rengeteg feladatom mellett. Erre most csak úgy ott terem mögöttem? Ki érti ezt? Minden olyan gyorsan történt… csak kapkodtam a fejemet… a kérdését nem is értettem. – Rád bizony. – A mosoly még mindig ott ült az arcomon. – Csak meg akartalak ismerni… – És persze azt is tudni akarom, hogy miért tudsz áthaladni a falon. Egy újabb mondat, hagyta el a gondolataimat, és ismét nem a számat. Nagyokat nyeltem és figyeltem rá. Elárulta a nevét, ami engem is arra késztetett, hogy viszonozzam a cselekedetét. Sajátos módon mutatkoztunk be egymásnak. Legalábbis ez a találkozás nem mondható átlagosnak. Ráadásul hab a tortán, hogy a másik nevemet majdnem elárultam… neki. A rajz kiesett a kezemből, amit ő szinte azonnal fel is vett. Csak néztem a jelenetet, de nem volt időm bármit is csinálni. Mindezek után érdeklődtem iránta, de a válasza nem volt éppen olyan amire számítottam. Sőt. Miért szerepelek egy rajzon, ami pont nála van? Ez nem lehet véletlen… – Valahogy nem úgy tűnik, hogy minden rendben lenne. – Kicsit oldalra döntöttem a fejemet és úgy figyeltem tovább. A kezében lévő rajzra tekintettem, végül a tárgyat egy mondat után nekem nyomta. – Ennyiről lenne szó? – Megfogtam a papírt és persze a kezét is... már, ha hagyta. Nem akartam erőszakos lenni, de mindenképp tudni akartam, hogy mi ez az egész. – Én… sajnálom. – Szabadkoztam… amiért megérintettem a kezét. – Varázslatos dolgot tettél pár napja, ezért kerestelek… – Nem tudtam mit tenni, maximum dilisnek titulál, de el kellett árulnom, hogy miért is kerestem őt. Félve vártam a reakcióját...
Hogy Én ki vagyok? Én vagyok az
elvesztett lelkek őrzője!
Én vagyok a bika erős! A szívdöglesztő!
A legyőzhetetlen: Mushu.
A tükör mögött :
Fedora
2022-05-17, 00:37
to: Junjie
I've been dreaming of things yet to come.
Tudom, mire kérdez rá, de szinte el sem jut az agyamig. Na jó, de, eljut, viszont hogyan kellene rá felelnem? Láttalak álmaimban és lerajzoltalak? Akárhogyan is, full idiótán hangzana és nem akarok egy idegen előtt leégni teljesen. Mármint, biztos azt hinné, hogy zártosztályra való vagyok, nem? - Rám leltél? – Inkább fordítva. Én kerestelek Téged, te álomfiú. Vagy ő is álmodik rólam? Nem, kizárt. – Te miért kerestél engem? – A hangom bizonytalanul cseng, de nem tehetek róla. Nem értem. Azt tudom, én miért próbáltam felkutatni őt, de fordítva semmi ötletem nincs. A nyelvbotlása szinte fel sem tűnik. A neve csengése sokkal érdekesebbnek hat, így arra kezdek koncentrálni. - Jun? Ez tetszik. Különleges – Teszem hozzá motyogva, még mindig nem értve, mi folyik itt. Lehajoltam, illetve leguggoltam a rajzért és agyalni kezdtem ezen az egészen. A rajzon és a fiún. Junjie-n. Hogyan álmodhat az ember valakiről, akit sosem látott, ennyire pontosan? Nem értem. - Nem – A fejemet rázom a kérdésre. Nem hazudok, semmi sincs rendben. – Vagyis igen, persze. Jól vagyok – Nagyot nyelek és így nézek rá. Aztán a mellkasának nyomom a rajzot, mintha csak arra kérném, fogja meg és tegyen vele, amit akar. – Csak azért kerestelek, hogy ezt odaadjam neked – Jó kis hazugság. De lehet, hogy elhiszi, én meg maradhatok kétségek között, hogy miért álmodok egy idegennel. De őszintén, hogyan kellene kezdenem a beszélgetést? Valaki mondja meg és megfogadom a tanácsát.
A döbbenet nem illant el, még akkor sem, amikor hallottam a válaszát, a rajzzal kapcsolatban. Tehát valóban engem ábrázolt. De vajon miért? Miért pont engem? Sok kérdést felvet ez az egész. Ráadásul ő az a lány, aki áthajtott a falon. Ez is foglalkoztatott. Egy két lábon járó rejtély volt a velem szemben álló személy. – Hogy-hogy? Örülök, hogy végre rád leltem. – Egy kisebb mosoly ült az arcomra. Nem akartam elijeszteni, ezért is próbáltam kedves lenni. – Már jó pár napja kereslek… Téged. – Lehet furcsán hangzik, de ez az igazság. Ezt a mondatot még hozzátettem volna, de inkább magamban folytattam csak. Miután a papír a földön landolt, akkor mutatkozott be. – Tehát Ei-Meh! – Szép volt a csengése. Úgy illik, ha én is viszonzom ezt a gesztust, nem igaz? – Az én nevem… Mu… Liang Junjie, de mindenkinek csak Jun. – Egy nyelvbotlás miatt majdnem kimondtam a régi nevemet. Ha már az igazságról beszéltünk az imént, akkor ez egyáltalán nem tűnt annak, vagyis… csak félig. Mushu is én vagyok, illetve Jun is. Kész csoda, hogy ezt egyáltalán észben lehet tartani és nem őrül bele az ember… na, de ezt most hagyjuk. Mire észbe kaptam volna, addigra már le is hajolt a rajzért. Szerencsémre abban a pozícióban maradt egy darabig, viszont mire eldöntöttem volna, hogy lehajolok hozzá, addigra felegyenesedett. – Minden rendben? – Kérdeztem tőle kedvesen. Ebben a rövid beszélgetésben kiderült számomra, hogy csak még kíváncsibb lettem… iránta, mint eddig. Most már tudni akarok mindent róla.
Hogy Én ki vagyok? Én vagyok az
elvesztett lelkek őrzője!
Én vagyok a bika erős! A szívdöglesztő!
A legyőzhetetlen: Mushu.
A tükör mögött :
Fedora
2022-05-14, 00:23
to: Junjie
I've been dreaming of things yet to come.
Ledöbbenek és ez az érzés nem is múlik el. Lefagyva figyelem őt, pislogni is elfelejtek szinte. Aztán ahogy realizálom, hogy elkapta a rajzot és hogy rá is jött, hogy az őt ábrázolja, zavarba jövök. Sosem tartottam magam annyira jó rajzosnak, de az, hogy felismerte önmagát, azért árulkodó jel. Talán nem vagyok veszett ügy. De nem ez a lényeg. Kicsit sem. - I-igen, azt hiszem, mármint… biztosan téged ábrázol, hisz hasonlít rád, egészen olyan, mint te vagy – Hebegek-habogok össze-vissza zavaromban, majd nagyot nyelek, mosolygok és próbálom megtalálni a „hangom”. A nyugodtságom. Ez a próbálkozás egészen addig megy, amíg fel nem teszi a kérdést. Kíváncsian nézek fel rá, egyenesen a szemébe. - Hogy érted ezt? – Kizártnak tartom, hogy ő is „álmodott” rólam. Az is abszurd, hogy hónapok óta álmodok vele, egy totál ismeretlen fiúval, akinek még a nevét sem tudom. – Én Xiao Ei-Meh vagyok – Bemutatkozom, mert úgy érzem, ezt egyikünk sem akarja kikerülni. Vajon ő kicsoda? Miért álmodom vele? És mit fogok mondani, ha rákérdez, miért ő van a rajzon? Ha az igazat, talán őrültnek néz. Hazudni meg nem tudok, mit. Késve kapcsolok és hajolok le a rajzért, de végül guggolva maradok és a rajzot kezdem bámulni. Minden egyezik. Még az orrvonala is, vagy az a kis gödröcske az arcán. Hihetetlen. Felnézek rá és lassan egyenesedem fel, hogy újra egy szintben legyek vele.
Rémhíreket hallottam már a fallal kapcsolatban, de sosem vettem be azokat. Főleg mivel az a három kópé mesélte nekem. Folyton ugrattak valamivel… így bármiről is mondtak információt, kizárólag csak akkor hittem el, ha előtte utánajártam, hogy mi is igaz belőle. Nos, azt a felvetést, hogy egyes emberek képesek átmenni a falon… elsőre hülyeségnek gondoltam… na, de most jön a csavar. Én is láttam. Ha pontos akarok lenni, akkor egy autót láttam, ahogyan áthalad az említett „akadályon”. Fel sem fogtam elsőre, hogy ez mégis hogyan lehetséges. Miféle varázslat alapján sikerült. De tény… nem láttam jól a sofőr arcát viszont a ruháját megjegyeztem. Mindenképp a célom az lett, hogy megtaláljam azt a nőt és kérdőre vonjam, hogy mi a titka… Már jó pár nap eltelt az ominózus eset óta… de nem találtam meg őt. Sokat gondoltam rá, főleg azt, hogy miként kérdezzek rá. Hogy indítsam a beszélgetést. Csak úgy nem kezdhetem, hogy mi a titkod mondd… – Ajj, Jun… nem lesz egyszerű dolgod. – Morogtam magamban… miközben az órámat néztem meg. Nyugtáztam, hogy még van időm beérni az Egyesületbe. Már indultam is volna, mikor valaki megveregette a vállamat. Amint megfordultam először fel sem ismertem a hölgyet… ráadásul nem is tudtam rá koncentrálni, mivel a kezében lévő papír kiesett. – Hoppá! Megvan! – A sok edzés révén, volt olyan gyors a reflexem, hogy a levegőben el tudtam kapni a… rajzot? – Ez egy rajz? És miért ábrázol… engem? – Összeráncolt homlokkal néztem először a rajzra, majd a nőre. Az előbbi fura arckifejezésem azonban meglepettbe váltott át. – Csak nem… Te vagy az? – A döbbenet látszott rajtam. A kezemben lévő tárgyra nem is tudtam figyelni, és mivel nem tartottam elég erősen… kicsúszott a kezemből…
Hogy Én ki vagyok? Én vagyok az
elvesztett lelkek őrzője!
Én vagyok a bika erős! A szívdöglesztő!
A legyőzhetetlen: Mushu.
A tükör mögött :
Fedora
2022-05-11, 10:47
to: Junjie
I've been dreaming of things yet to come.
Néhány napja már annak, hogy a városba érkeztem. Megszálltam egy fogadóban, némileg berendezkedtem. Élvezhetném a helyet, ezt a varázslatos várost, de folyton az a fiú jár a fejemben. Főleg, amióta láttam. Jó, inkább mondjuk úgy, hogy látni véltem. Talán tényleg megőrülök a végére, annyira a megszállottja lettem az ismeretlennek. Csodálom, hogy még nem neveztem el az álomfiút. Végigsimítok a rajzolt vonásokon, majd elrakom a táskámba a ma reggeli művem. Hát, ideje körbenézni, újra és újra, hátha most bele is futok. Elhaladok a Tiana’s Palace előtt és megfordul a fejemben, hogy bemehetnénk enni valamit, de végül nem teszem. Annyira még nem vagyok éhes és amúgy is, az izgatottságom nagyobb. Tényleg, mi lenne, ha a rajz alapján kezdeném el keresni az álomfiút? Elő is veszem újra a rajzot, majd körülnézek és egy szimpatikusnak tűnő egyént kiválasztva oda is lépek hozzá. - Elnézést, tudna nekem segíteni? – Értetlenül pislog rám, gondolom, mert nem látott még. Megmutatom neki a rajzot. – Ezt a fiút keresem. Nem látta véletlenül? – A nevét ne kérdezd, nem tudok rá válaszolni. - Nem, nem láttam. – Kikerül és el is siet, én meg nyugtázom magamban, hogy talán nem kellene így letámadnom idegeneket. Mégis úgy döntök, tovább próbálkozok így, de igyekszem visszafogottabb lenni. Lehet, hogy órákba is beletelik, amíg igyekszem megtalálni az álomfiút és már feladnám, mikor az utolsó ember mögé lépve megérintem a vállát. - Elnézést, ne haragudjon… szeretnék segítséget kérni – Ha megfordul és egymásra nézünk, valószínűleg abban a pillanatban döbbenek le és ejtem ki a kezemből a rajzot. Megtaláltalak.
Legutóbbi képek
