Vaiana & Te Fiti

Unottan görgetem a telefonomon lévő alkalmazások ikonjait, miközben várakozom. Egyiket sem akarom igazán megnyitni, azt se tudom minek nézegetem őket egyáltalán, de azt hiszem ez is egy módja annak, hogy elüssem az időt. Pillantásom a kijelző órájára siklik és megállapítom, hogy korán érkeztem. Hina még biztosan nem fog ideérni a következő negyed órában, úgyhogy ki kell találnom valamit, amivel lefoglalhatom magam, mert már lassan jojózni kezd a szemem a sok görgetéstől. Zsebre teszem a mobilom és sétálgatni kezdek, de nem megyek túl messzire a kávézótól, hogy azért lássam, ha netán a barátnőm felbukkanna a láthatáron.
Érzem Roe türelmetlenségét odabent, már két napja várja, hogy végre kiönthessük a lelkünket és beszélni tudjunk arról, mennyire furán érezzük magunkat mostanában. Kettőnk közül ő már korábban összekapta magát a kezdetleges sokkból, amit az emlékeink - már, ha nem csak halucinálom az egészet - hirtelen visszatérése okozott. Az elmúlt napokban egyre többször próbált arra ösztönözni, hogy hallgassak a megérzéseinkre és kezdjek el az ismerőseim körében puhatolózni, hogy megbizonyodhassunk róla, hogy nem csak a fejünkkel van a probléma. Nem tudom, hogy egyelőre ezt akarom-e tenni; az igazat megvallva most leginkább csak arra vágyom, hogy valami abszolút elterelje erről a figyelmemet, ennek pedig mi lehetne a tökéletesebb módja, mint egy jó kávé vagy bubble tea mellett pletykálkodni?!
Sétikálás közben egész gyorsan peregnek a percek, épp visszafelé tartok a kávézó irányába, amikor észreveszem Hina alakját felbukkanni a sarkon túlról. Gyorsabb léptekre sarkallom a lábaimat és elé sietek, széles mosollyal az arcomon integetve neki.
- Szia! - Ahogy odaérek hozzá, köszönésképpen meg is ölelem. - Hol üljünk le? Bent, vagy inkább kint? - kérdezem a szabad asztalok felé mutogatva. Kellemes idő van, nincs se túl hideg, se túl meleg, így lényegében mindegy, hol foglalunk helyet. Ráadásul nincsenek is sokan, és ha jól láttam az ablakon keresztül, épp a kedvenc felszolgálónk van most műszakban. Vagy hát, az én kedvencem legalábbis; egy kis mosolygós, mindig jókedvű, idősebb hölgy, aki mindig ajándék süteményekkel kínálgat.
- Na mesélj, mi a helyzet? Az uszodából jössz? - érdeklődöm miután sikerül elfoglalni a helyünket, és kikérni a rendelést. Nem is tudom hirtelen, hogy ma dolgozott-e egyáltalán, rossz vagyok a beosztások fejbentartásával. - Nem hiszed el, hogy nekem mennyire unalmas napom volt. Remélem, te tudsz mesélni valami izgiset.
Roe is reméli, talán még nagyobb a kíváncsisága, mint az enyém. Ezt mondjuk nem is csodálnám, biztos baromira unja már, hogy engem kell pátyolgatnia, most végre valaki mással is foglalkozhat. Hina pedig érezhetően hozzá is nagyon közel áll, nem csak azért viseli el, mert az én egyik barátom, hanem azért, mert tényleg kedveli a lányt.

|          |   417   |