Nem ijedtem meg tőle egy kicsit sem. Miért kellene félnem tőle? Én mindenki mástól félek. Leginkább Katherine véleményétől, és valljuk be, a fogadott szüleim sem biztos, hogy kicsattannának a boldogságtól, ha én és Theo összejönnénk. Talán már az agyamra ment az, hogy az emberek között élek és az ő értékrendjüket igyekszem követni, de nem tehetek róla. Ez túlságosan etikátlan lenne, még akkor is, ha ez a srác vonz, mint a mágnes. És utálom ezért, nagyon!
- Nem félek tőled, Theo! Félreértesz. – Igen, nem túl nagy erővel próbáltam eltolni, mert fogalmam sem volt, mi lenne a jó lépés. Ha ellököm magamtól, verbálisan és fizikálisan is, akkor talán tényleg ennyi volt és többé felém sem néz. Ha viszont nem lököm el magamtól, olyan lavina indul el, ami már így is félig útnak indult. Mindent elsöpörhet.
- A tesód… a legjobb barátnőm. A fogadott testvérem! És te is az vagy! – Felnéztem rá. Picit kétségbeesett is voltam, ami nem volt rám jellemző és a tekintetemen sajnos látszódott.
Amint sikerült eltávolodnom tőle, a mosdóba mentem, hogy kezdjek magammal valamit. Hidegvíz, gondolkodás, bármi. A tükörképemre meredtem. Az arcom csurom vizes volt, de nem zavart. Ekkor hallottam meg Theo hangját az ajtón túlról. Egek! Nem képes feladni? Téptem valamennyi törlőpapírt és felitattam a vizet az arcomról, majd a kukába dobtam. Ezután indultam el ki.
- Senki sem tapsolna meg minket. Nem passzolunk, rossz hatással vagyok amúgy is mindenkire… - Amúgy ez utóbbi igaz is volt. Az, hogy nem passzolunk? Nem tudom. Talán jó páros lehetnénk, de nem tudom, akarom-e. Nem való nekem ez a kapcsolat dolog. És nem akarok csalódni sem.
Ekkor döbbentem rá, hogy valójában lehet, nem mások véleménye zavar annyira, hanem az, hogy félek a csalódástól és az árulástól. Elég volt a múltban átélni többször. Csingiling és a tündérek, majd Hook kapitány… mindegyikükben bíztam és az lett a vége, hogy elárulták a bizalmamat és eldobtak, mint egy darab használt rongyot. Theo is eldobna egy idő után.
Gondolataimból az ránt ki, hogy a falnak dönt. Mi? Mikor fogta meg a csuklómat? Francba. A figyelmem túlságosan elterelődött és nem figyeltem. Bosszúsan sóhajtok, miközben felnézek rá.
- Miért, neked mit jelentett az a csók, Theo? Szeretsz engem? – Talán túl nyers volt a kérdésem, vagyis inkább lényegre törő, de tudni akartam. – Belém szerettél, Theo? – A szemeit fürkésztem. Szabad kezemmel viszont megállítottam, mert tudtam, mire készül. Nem hagyhattam, hogy megcsókoljon újra. A szájára csúsztattam az ujjaimat. – Válaszolj. Tudnom kell… mit érzel. – A szívem hevesen vert, próbáltam lenyugtatni magam, de nem jártam sikerrel. És menekülni sem tudtam hova… hacsak nem tényleg előtör belőlem a harcos amazon, egyelőre nem volt egérutam.

Annyi minden történt az utóbbi időben köztem és Theo között, hogy az agyam képtelen volt felfogni. Az a csók hiba volt, jól tudtam. Olyan volt ő nekem, mintha csak a testvérem lett volna – túl régóta éltünk már együtt így, ebben a formában és mindezt felrúgni… nem akartam. Féltem, rettegtem a csalódástól igazság szerint. Mi van, ha rájön, hogy mégsem kellek és csak úgy eldob? Annak idején pont ezek miatt jöttem el Zootopiából. Sehol sem találtam a helyem, mindenhonnan vagy elküldtek vagy kihasználtak: nem volt rám szükség. Ha Theo is erre jut a végén… nem, ezt nem hagyhattam. Ugyanakkor Katherine-t sem akartam elveszíteni, aki nem csak a legjobb barátnőm volt, hanem ő is olyan volt nekem, mint egy testvér. Sosem mondhattam el nekik az igazat magamról, de tudtam, amúgy sem hinnének nekem. A varázslást sem gyakoroltam már évek óta, így az is kérdéses volt, egyáltalán képes vagyok-e még rá.
A gondolataimba merülve tettem-vettem az üzletben, ha már én voltam beosztva, de annak nem örültem, hogy Theoval. Más esetben szívtuk volna egymás vérét, de most ő is csendes volt. Aztán mindezt megtörte egy piszkálódással, ami meglepett. Azt hittem, ő is olyan kínosan érzi magát, mint én, de ezek szerint nem így volt. Értetlenül néztem rá, majd megköszörültem a torkomat.
- A csúnya farkas inkább ne húzza ki a gyufát a harcos amazonnál… a végén még rosszul jár – Mosolyogtam ugyan, de ez messze volt attól a piszkálástól, mint amit megszokhatott tőlem. Ez nem is volt rendes visszavágás.
Újból magam elé pillantottam. A számítógépen rendeztem néhány dokumentumot és írtam be néhány beérkezett számlát, hogy majd könnyebb legyen a kifizetés és ezek rendezése. Nem figyeltem hát, hogy Theo mögém ér, így még ugrottam is egyet, mikor halkan megszólalt a fülemnél.
- Jesszusom! Ne ijesztgess! – A szívem a torkomban dobogott, ahogy ránéztem a szemem sarkából. – Theo… - Felé fordulva próbálom eltolni magamtól. – Nem lesz ennek így jó vége. – A mellkasára fektettem a tenyerem, így toltam magamtól, de nem olyan erővel, mint aki tényleg el akarta volna tolni. Felpislogtam rá. Igaza volt, a harcos amazonnak, ahogy ő hívott, most nyoma sem volt, de elő kellett valahonnan rántanom azt az énemet. Ez így nem volt jó, nagyon nem és nem akartam, hogy ebből bármi is legyen. Nem léphettük át újra azt a határt. Azt sem tudtam, miért történt egyáltalán meg.
Ha végül tényleg el akart menni, vissza a laptophoz, hagytam neki, én magam pedig elsiettem hátra, a mosdó irányába. Muszáj volt kicsit összeszednem magamat.