Alistair & Devani

I’m dating a woman now who, evidently, is unaware of it

Különleges képességeim egyike volt, hogy nem vettem a lapot, ha valamit rosszul csináltam. A becézgetések is eközé tartoztak, mintha szelektív hallásom volna. De aztán ki tudja, az is lehet, hogy csak a fejemre ejtettek babakoromban.
- És te ezt akarod igazolni? - végül is nem lenne kis meló kideríteni egy ilyen ügyet, tekintve, hogy a célpontjai érinthetetlenek. Nekem pedig bőven akad szabadidőm, legalábbis Devire mindig.
- Jól van, jól van, csak biztosra akartam menni. - vigyorgok vissza rá a lehető legnagyobb lazasággal, mintha csak arról beszélgettünk volna ki milyen ízű fagyit szeret, ergo az, hogy kinek milyen az intim kapcsolata nagyon is hasonló a fagylaltok szeretetéhez. Apropó, azt hiszem ezt a kérdést még nem sikerült ellőnöm nála. - Mi a kedvenc jégkrémed Devi? Menta-csoki? Eper? Vanília? Mogyoró? - pislogok rá nagy, kíváncsi szemekkel, miközben a legnagyobb véletlenszerűséggel kiválasztott ízeket sorolom fel. Az én nézőpontom szerint ez a kérdés releváns és nagyon is létfontosságú jelenleg!
Hiszek neki és nem is, azzal kapcsolatban, hogy nem lesz baj. A munkáját ismerve mindig ott fog lebegni mellette a rizikó lehetősége, főleg, ha ilyen nagy fába veri a fejszéjét. Épp ezért olyan tökéletes most ez a pillanat! Egy ilyen fontos melóban Devi partnere lehetek. Még nem sikerült rájönnöm, hogy maga a nagybetűs SORS akart-e, hogy így legyen, vagy szimplán csak ezt osztotta a pakli, de annyi szent nem akarom elereszteni ezt a pillanatot olyan könnyedén. Akkor sem, amikor Devi kezének érintésétől majdnem elalélok itt helyben. Sikerül rendezni soraimat, hogy megelőzhessek egy igen kínos szituációt, így a téma is sikeresen továbblendül, minden akadály nélkül. Ettől függetlenül a szívem majd kiugrik a helyéről izgalmamban.
- Hm… Kezdhetnénk akkor azzal, hogy lekövetjük őket. Egy vagány, álruhás akció. Kifigyeljük mikor hagyják el a házat. Az irodában is bizonyára akad valami információ, ha pedig valós a gyanúd, könnyen találhatunk fényképekre méltó bizonyítékokat. Mennyire vagy eltökélt, szivi? Mert azt hiszem ez hatalmas nagy durranás lesz. - büszke félmosollyal húzom ki magam, majd felhörpintem az alkoholmentes italom maradékát is. - Ne is vesztegessük az időt. Azt mondtad fontos, hát akkor indulás. Van pár kölcsöngöncöm otthon, amit te is felvehetsz. - és remélem is, hogy felveszed. Kicsit elszáll a fantáziám, ahogy Devani formája az én meglehetősen gyakran hordott melegítőnadrág és pulóver kombójában feszít. Le se tagadhatnám, amiért ez a legvadabb álmaim egyike közé tartozik.

373 szó

we're just friends

••●•• Alistair & Devani ••●••

Bíztam benne, hogy a becézés kérdését egy életre letudtuk, azonban ezzel csak magamat próbáltam hitegetni. Inkább csak arra voltam kíváncsi, meddig fogja kibírni, sikerül-e rekordot döntenie.
Hogy ő és én - hogy mi? Jobbnak láttam, ha nem firtatom tovább ezt a témát, mert kezdtem azt érezni, sikamlóssá vált alattunk a talaj. Helyette inkább csak belekortyoltam az italomba, amivel kapcsolatban már meg is bántam, hogy nem kértem bele alkoholt. Nem mintha Alistair elviselhetetlen lett volna, egyszerűen csak túl sokszor éreztem, hogy a félreértések kényes témákhoz vezettek, ez pedig a legkevésbé sem hiányzott pont akkor. Mindemellett pedig azt sem szerettem volna, ha kezdte volna rosszul érezni magát a társaságomban. Így inkább csak elengedtem.
- Én mindent kinézek belőlük - válaszoltam a kérdésére. - Megfordult már a fejemben az is, hogy az egész veszekedésük egy nagy kamu - értettem egyet a gondolatmenetével. Kissé meglepődtem, hogy a fiú ilyen hamar bele is merült a témába, egy másik részem pedig egyre izgatottabbá vált és örült, amiért jól választott, hogy kire bízza rá az egyik legnagyobb titkát.
- Jaj, nem! Dehogyis! - kezdtem azonnal mentegetőzni vörösödő arccal. - Sosem kérnélek ilyesmire, egyébként sem releváns a cikkhez, és nem szeretnék a börtönben kikötni. Gondolom te sem. Úgyhogy verd ki ezt a marhaságot a fejedből - ráztam meg a fejem aztán abban bízva, hogy ezzel talán én is elhessegethetem a gondolatokat, amik észrevétlenül kúsztak be a tudatomba. Ilyenkor gyűlöltem igazán, hogy vizuális típus vagyok. Alistairt pedig legszívesebben fejbe vágtam volna, amiért ilyeneket néz ki belőlem.
Valójában megértettem a félelmeit és aggodalmait, de a magabiztosságom titkát még nem fedhettem fel előtte. Erre kicsit még várnia kellett.
- Köszönöm, hogy aggódsz értem, de bőven van tapasztalatom és bízom a képességeimben. Nem lesz baj - vontam meg a vállam egy mosoly kíséretében, ami aztán csak szélesedett a válasza után. Fogalmam sem volt, hogy mi az oka annak, hogy bármiben benne volt, amit kértem. Én is tisztában voltam vele, hogy elő tudtam állni egészen kiakasztó kérésekkel, de örültem neki, hogy van egy ugyanolyan zakkant barátom, amilyen én magam is vagyok.
Lepetten figyeltem Alistair reakcióját, hiszen az este folyamán ez volt ez első olyan megmozdulása, amiről nem az jutott eszembe, hogy mennyire béna. Az akkori mosolyom felé pedig sokkal valóságosabb és őszintébb volt, mint előtte bármikor. Azonban sajnos mindennel meg voltam lőve.
- Nos, itt kezdődik a probléma.. - sóhajtottam halkan. - Az utóbbi időben túl nagy a csend, visszafogták magukat mindketten, és fogalmam sincs, honnan kellene elindulnom. Ezt az alkalmat viszont nem szalaszthatom el. Az eddigi legjobb cikkem lenne - mondtam bosszankodva. Abban bíztam, hogy mindez csak a vihar előtti csend részükről. Teljesen ki voltam borulva, mert napok óta egy helyben toporogtam. Se képek, se pontos információ. Okosabban intézik a dolgaikat, mint számítottam rá.

••●••  437

Alistair & Devani

I’m dating a woman now who, evidently, is unaware of it

Mindig is próbáltam a maximumot nyújtani Devinek, még akkor is, ha az a képességeimen is felülmúlt. Rengeteg reménytelen kísérletet átvészeltem már és úgy tűnt, Devi mindig visszatalál hozzám ennek ellenére is. Az persze már más, hogy egyértelműen hajtok érte, ő pedig csak egy képernyőgurut lát bennem a kamerámmal, mely nélkül amúgy sehová sem megyek. Lehet ez volna a gond? Vagy talán nem vagyok elég macsó neki? Túl odaadó? Idegesítő? Ronda?
- Bocsi-bocsi. - szabadkozok bárgyú, bocsánatkérő vigyorral, remélve, hogy nem fog leütni a becenevek miatt. Nem tehetek róla. Ösztönösen hívom szivinek, cukorfalatnak és társainak. A belső hangom úgy látszik teljesen más életet él, bár néha már kezdem azt hinni ő fog vissza a csajozásban. Mint például a mostani bénázást követően Devi arcra nem arról árulkodik, hogy mennyire belém esett volna a mutatvány miatt. Inkább csak idegesebbnek tűnik a kelleténél, pedig én aztán nagyon próbálkozok, hogy ne lőjjem el ezt a lehetőséget is. Bár azt hiszem ehhez már túl késő.
- Tudod, azt, hogy te és én… - nevetségesnek érzem magam ismét, emiatt szégyenteljesen nevetek is fel a tarkómat vakarászva, végül megköszörülöm a torkomat és témát terelve mentem a menthetőt. - Áh, ne foglalkozz vele. - bökök inkább a kamerám irányába, bizakodva, hogy Devi nem fog nagy ügyet csinálni a félreértésből. Nem ez volna az első eset, akár az is megeshet, hogy immunis lett erre. Igen, az lenne a legideálisabb. A.M.R.I. általánosítása az előfordult esetek számáról lassan a huszadikat súrolják, ami csakis annyit jelenthet, hogy Devinek egész jó tűrőképessége van hozzám. Tudtam, hogy ő a tökéletes.
- Szaftos témának hangzik. Lehet, hogy így akarják bebiztosítani a helyüket? Ha az egyik el is bukja, ott a másik? - tudtommal úgyis több jelölt létezhet egyszerre, így meg aztán minél több a választási lehetőség, annál nagyobb esély van a győzelemre. - Ugye nem azt akarod, hogy a privát életükről csináljak képeket? - amint ez a részlet könnyedén beszökken a fejembe, épp olyan nehezen tudom majd kitessékelni is. Sok mindent fotóztam már, de “azt” még nem. Mondjuk az álszent félmosolyom sokat elárulhat a témához való viszonyomról. Rettentően foglalkoztat.
- Jó, de mi van, “ha”? Te sem vagy sérthetetlen, Devi, én csak aggódok érted. - húzom el számat végül, mert itt most fontosabb felvetésekről van szó, mintsem a pisztos fantáziámról.
- Engem nem kell féltened! - húzom ki magam mosolyogva, de a keze érintésével sikeresen ledöbbent. Na most akkor ki játszadozik kinek az érzéseivel?
Zavaromban megvakarom államat mielőtt még én is az ő kézfejére csúsztathatnám szabad kezemet, majd eltökélt szemekkel biccentek felé egyet. - Csak mondd el hol akarod kezdeni és lássunk munkához. - kacsintok rá most kivételesen kihagyva a bénázós jeleneteket és magamhoz képest egész sármos mozdulattal sikerül zárnom a pillanatot. Felszürcsölöm a maradék Shirley Templemet közben, mellyel igazából csak a korábbi szívkiugrós szituációt próbálom kompenzálni. Devi hozzám ért. Önszántából!

452 szó

we're just friends

••●•• Alistair & Devani ••●••

Fogalmam sem volt, mi szállta meg aznap Alistairt, de a szokásosnál is furcsábban viselkedett.
Semmi szükség nem volt rá, hogy bármit is bizonyítson nekem, vagy jobb képet fessen saját magáról. Ennek ellenére még a vak is látta volna a viselkedéséből, hogy próbálta elővenni a legmagabiztosabb, legmegnyerőbb énjét. Persze, mindezt a saját kis béna stílusában, ami egyébként valahol még aranyos is volt.
Mindezek ellenére abban biztos voltam, hogy nem fog csalódást okozni - feltéve, ha túléli sérülések nélkül a találkozónkat, mert elsőre egyáltalán nem úgy tűnt. - Elmondtam már a véleményemet a becézésről - böktem azért oda egy emlékeztetőül visszautalva azokra a számtalan alkalmakra, amikor rászóltam, hogy ne szólítson se “cukorfalatnak”, se semminek.
Mikor láttam, hogy a pohár megindult a föld felé, automatikusan érte nyúltam, de szerencsére nem csak az én reflexeim voltak jók. Megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt és csak lassan ingatni kezdtem a fejem. - Nyugton tudnál maradni egy pillanatra?
Kezdtem azt érezni, ez közel sem lesz olyan egyszerű, mint én azt elsőre gondoltam. Végül mikor a fiú visszakerült a helyére, bíztam benne, hogy elkezdhetünk normális emberek módjára beszélgetni egymással.
Következő mondatára azonban értetlenül vontam fel szemöldökeim, miközben teljesen felé fordultam a székemben, megemelve a poharam a pultról, hogy ihassak egy kortyot újra.
- Persze - szemöldökeim aztán közelebb kúsztak egymáshoz, ahogy homlok ráncolva értetlenkedtem. - Miért, mit hittél? - a szívószál továbbra is ajkaim közt volt, miközben válaszoltam, így mielőtt folytathattuk volna, még egyet szippantottam, utána pedig visszatettem az italom a helyére.
Észre sem vettem, de zavaromban a kijelentésére egy halvány mosoly húzódott arcomra, miközben figyeltem, ahogy leteszi a fényképezőgépét kettőnk közé. Egyelőre nem akartam túl hosszan belemenni a történetbe, amúgy sem volt célom, hogy őt is bajba keverjem, ha esetlegesen lebuknék - amire természetesen sok esélyt nem láttam.
- Újabb információk a polgármester jelöltről meg az ex nejéről, aki most szintén indult a pozícióért. Így a választások előtt mindig érdekes lehet az igazság - vontam vállat, mintha nem lenne nagy ügy, hogy pont őket választottam a cikkem főszereplőinek. - Az egész kapcsolatukról előadott történet egy nagy kamu. Azonban arról fogalmam sincs, hol kezdjük... - tettem hozzá ezt már kevésbé magabiztosan. Nem volt olyan egyszerű a megvalósítás, mint ahogy én azt a fejemben elképzeltem.
Kérdése hallatán kicsit megráztam a fejem, és egy magabiztos mosolyt villantottam rá közben. - Túl ügyes vagyok ahhoz, hogy a lebukás veszélye fenyegessen. - Egyébként sem volt mitől félnem, amíg a víz ereje nálam volt. Még így sem, hogy a képességem közel sem volt teljes. Erről azonban nem beszélhettem neki, ahogy a “másik életemről” sem, amiről én is csak nem rég szereztem tudomást. Valószínüleg úgyis csak bolondnak tartott volna.
- Ne aggódj, megígérem, hogy téged nem foglak bajba keverni! - tettem hozzá aztán egy mosollyal az arcomon, miközben az övére tettem az egyik kezem, ezzel is megerősítve az ígéretem, hogy bízhat bennem.

••●••  451

Alistair & Devani

I’m dating a woman now who, evidently, is unaware of it

Attól függetlenül, hogy a környezetemben lévők lenéznek, megvetnek és semmibe vesznek, én még egész jól viselem az önkritikáimat. Melyek...nem igazán léteznek. Ha léteznének is, valószínűleg jó mélyre temetném. Meg vagyok elégedve magammal, talán túlzottan is, bár ez még sosem jelentett problémát. A Devitől érkező többszörös visszautasításon kívül nem igazán akadt olyan, ami jobban megrázott volna. Bár ahogy a csaj csavarja a témát, meg is nyitja előttem a lehetőségek kapuját. Milyen édes, hogy ő fog hozzá. Lehet eddig szégyellős volt?
A nagy gondolatfellegemben nem hallom szavait, csak annyit, hogy motyog valamit.
- Hm? - pislogok rá érdeklődve, hátha megismétli azokat az édes szavakat, melyekről lemaradtam. Koncentrálj, Ali! Nem szalaszthatod el a lehetőségedet, ha már így alád tolják azt. A barátságunkat viszont semmi pénzért nem akartam elrontani a kotnyelességemmel, vagy a rámenősségemmel. Csak remélni mertem, hogy ez a beszélgetés majd jól sül el a végén és nem kell újra szégyenemben feltakarítanom a könnyeimet a padlóról.
- Nem fogok csalódást okozni, szivi, megesküszöm. - vigyorgok rá jobban kihúzva magamat. Szépen meglovaglom ezt az örömhullámot, ami persze látszik is rajtam, mert ahhoz képest, hogy tök lazán ülök, roppant béna mozdulatokat társítok melléjük. A poharam is majdnem a földre repül, de még időben kapom el a levegőben és villantok egy -nekem sármos- mosolyt Devi felé. Időközben persze rendesen közelebb húzódtam hozzá, ám amikor ő int, hogy menjek vissza a helyemre, letört kutyaszemekkel nézek vissza rá. Szót fogadok végül, mert hát mégis csak Deviről van szó.
- Jaa, hogy neked fotók kellenek! - ébredek rá a mondandója közben, mintha minimum egy égő gyulladt volna fel fejem felett. Nem kergetem magam a szégyen undorító bugyraiba, de azért elég mellbevágó ténynek bizonyul, hogy ő mégsem startolt rám. Épp ellenkezőleg... - Bocsi. - vigyorgok rá aztán bocsánatkérően, végül előveszem a kamerámat és meglengetem előtte. - Tudod, hogy érted bármit, Devi. Szóval? Mi a szitu és hol kezdjük? - teszem le a viszonylag drága gépet magunk közé.
- De amúgy nem parázol, hogy a célpontod rájön arra miben mesterkedsz? - szippantok újabbakat az italomból, miközben Devi sztoriján elmélkedek. Mondjuk a részleteket nem ismerem, de ha tényleg valami fontos emberről van szó, kétlem, hogy ne tudnának hamar utána járni az őket bemocskoló forrásért. Ismerem a helyzetet az én életemet megkeserítő bully-knak köszönhetően, akik még mindig azt hiszik mekkora nagy ászok. Ha pedig megpróbálod letörni a szarvaikat, akkor csak még jobban begurulnak. Devi pedig nő, ki tudja milyen módszerekkel akarnák majd elhallgattatni. Itt jövök én a képbe. A.M.R.I. és én bármit megoldunk, hogy a lány épségét megóvjuk. Nem igaz, A.M.R.I.?

413 szó

we're just friends

••●•• Alistair & Devani ••●••

Sok reményt fűztem a találkozónkhoz, bár magam sem tudtam volna megmondani, hogy miért. Egyetlen alkalmat sem tudnék kiemelni, mikor ne éreztem volna magam kínosan a jelenlétében. Talán a beszéde miatt, az öltözködése miatt, vagy egyszerűen csak azt gondoltam, ha vele látnak együtt, majd bénának fognak gondolni. A folytonos becézgetése pedig egyértelműen rontotta az esélyeimet a fiúknál.
- Sebezhetetlen, na persze.. - motyogtam az orrom alatt, de az erőltetett mosolyt továbbra is az arcomon tartottam. Bár lehetett benne némi igazság - legalábbis lelkileg -, mert nem tudtam volna megszámolni egy kezemen, hányszor bánthattam már meg, mégis ugyanúgy szóba állt velem.
Megvártam, ameddig kikérte az italomat, s bár a pultosnak nem tetszett annyira, ahogy Alistair hozzá szólt, a limonádém mégis hamar elkészítette, és rövid perceken belül le is tette elém egy kedvesebb arckifejezéssel, mint amivel a partneremre nézett, én pedig egy széles mosollyal meg is köszöntem neki. Talán tudat alatt kicsit bosszantani is akartam ezzel a mellettem ülőt. Ez után ajkaim hamar megtalálták a szívószálat, hogy igyak egy kortyot, miközben ismét felé fordultam.
Egy aprót bólintottam az eskü szavára, nem is kellett több ennél. Tudtam, hogy nem lenne olyan ostoba, hogy egy hülye aprósággal elrontsa a barátságunkat.. vagy a nem létező esélyét.
- Ezzel most kivételesen nem tudnék vitatkozni. Biztos vagyok benne, hogy te vagy a legjobb a városban - vágtam rá azonnal, talán kissé lelkesebben, mint azt szerettem volna.
A viselkedése ide vagy oda, tagadhatatlan volt, hogy nagyon ügyes a fotózásban, nekem pedig egy ilyen emberre volt szükségem, akiben ráadásként még meg is bízhatok. A lelkesedésem aztán pillanatokon belül alább hagyott, ahogy öntelten elkezdte megkínozni a szívószálat, mire sikerült innia. Körülbelül húsz perc telhetett el azóta, hogy beléptem a bejárati ajtón, de máris kínosan éreztem magam, ahogy belegondoltam, hogy bárki megláthat vele. Egy gyors pillantással végig is pásztáztam a terepet, majd erőt vettem magamon, nehogy egy újabb szarkasztikus mondat hagyja el ajkaimat. A segítségére volt szükségem.
Hirtelen éreztem, ahogy a vér villám gyors sebességgel szökött az arcomba, mikor mondata közben közelebb húzódott hozzám, ezzel vörösre színezve a bőröm. Nagy balszerencséjére viszont ez nem azért történt, mert zavarba jöttem, hanem belemászott a privát szférámba, amitől egyre kellemetlenebbül éreztem magam. Ez a közeledés pedig annyira váratlanul ért, hogy hirtelen mozdulni sem tudtam.
- Talán egyszerűbben el tudnám magyarázni, ha újra a helyeden lennél - legyeztem kicsit a kezemmel, jelezve, hogy húzódjon vissza, miközben végre hátrébb tudtam hajolni tőle. Az arcom viszont továbbra is égett, és egy pillanatra elgondolkoztam rajta, mennyire hülye ötlet volt kettesben találkoznom vele.
- Visszatérve a lényegre.. - kezdtem bele, miután végre sikerült összeszednem magam. - Szükségem van a tehetségedre, meg a hozzá való kellékedre - vettem elő ismét a legellenállhatatlanabb nézésemet megelőzve, hogy esetlegesen nemet mondjon. - Titokban lejárató cikkeket írok az újságnak, aminek a szerkesztőségénél dolgozom. Ez képek nélkül azonban nem túl hiteles. Mindig kell bizonyíték, itt jössz képbe te. Segítenél nekem? - sajnos amennyire jó voltam az írásban, épp annyira voltam béna a fotózásban. Ezzel viszont mindketten nyerhettünk. Nekem lesznek képeim, Alistair pedig sok időt tölthet velem. Lehet erre nemet mondani?!

••●••  490

Alistair & Devani

I’m dating a woman now who, evidently, is unaware of it

Buta dolog túlságosan elbíznom magamat, hogy aztán a végére csak megégjek a tűztől. Eme fájdalmas és kellemetlen esetek viszont közel sem számítottak olyan idegennek már. Rengetegszer kosaraztak ki és járattak le a próbálkozásaim miatt, ez pedig már az elején sem számított újnak. Mintha világéletemben egy balfék lettem volna, aki hiába próbálkozik a nőknél, mindig zárt ajtóra talál. Devi mégis más volt. Hozzá egy megmagyarázhatatlan kapocs fűzött, melynek rejtelmére még akkor sem jöttem rá, ha órák hosszán keresztül bámultam a falamra ragasztott képét.
Rengeteg gondolat és érzelem kavarog bennem, melyek annyira nem is titkosak, csak épp még nem öntöttem őket szavakba. Talán nem is kell, mert minden az arcomra van írva, amikor Ő megjelenik. Mint egy kisgyerek, akinek utcájába az imént tért be a fagyisautó, s édes, csábító dallamát játssza neki, akárcsak Devi, mikor meghallom hangját.
- Ugyan, sebezhetetlen vagyok! - jelentem ki neki büszkén, mint aki épp a macsóságával szeretne felvágni. Nem igen akadt alkalmam még felfedni mi lapul a kockásing és a kapucnis pulóver alatt, pedig annyira nem is vagyok szikár, hogy takargatni kelljen. Mindegy is, a kényelmi szempontok fontosabbak az öltözetnél. Ha esetleg Devi látni szeretne valamit, akkor pillanatokon belül le tudom dobni magamról a kiválasztott darabot. Addig viszont hölgyek, várnotok kell.
- Mangós limonádét a hölgynek! - szólok oda a pultosnak, aki a szeme sarkából néz csak rám, de nem úgy néz ki, mint aki élvezettel hallgatna rám. Ez persze nekem nem tűnik fel, csak vigyorogva pillantok vissza Devire, hogy végre elkezdhessük a randi...khm, megbeszélésünket. Ez egy randi.  
- Lakat a számon. - emelem kezemet a szívem fölé, valamennyivel komolyabb arcot vágva, de aztán csak visszatér az önfeledt vigyor, amit egyszerűen lehetetlen levakarni rólam. Akármiről is legyen szó, nem hiszem, hogy akad olyan, aki szívesen hallgatna engem órák hosszát. Mert nekem ennyi idő kell egy komplett sztori elmeséléséhez...
- Szóval profizmus, mi? A legjobb ajtón kopogtatsz aranyom. - dőlök hátra a székemben roppant kényelmes pozícióba vágva magam, mialatt kezembe véve az italomat emelem fel arcom felé. A szívószál megtalálása nagyobb problémát okoz, mint azt gondoltam volna, de aztán pár szippantás után vissza is könyökölök a pultra, hogy tovább folytathassuk, ezt a meglepően "bizalmas" beszélgetést. Az, hogy miféle profizmusra gondolt ő és én, na aközött sok különbség volt. - Na és...mit foglal magába ez a kis projekt? - húzódok közelebb a lányhoz, miközben alaposan átgondolom -vagy nem-, hogy megérintsem-e a kezét bemelegítés gyanánt. Az pedig, hogy miként hálálja ezt meg...hm, szerintem már épp eleget fog tenni. Az, hogy nem egyről beszélünk továbbra sem foglalkoztatja a fejemet. Jelenleg jobban el vagyok foglalva azzal a ténnyel, hogy esetleg tényleg van esélyem és ma jött el a nagy nap a hódításhoz.

433 szó

we're just friends

••●•• Alistair & Devani ••●••

Biztosan minden lánynak volt már az életében legalább egy fiú barátja, és mindannyian tudjuk, hogy az efféle barátságokban az egyik fél mindig többet akar. Nos, nálam ez Alistair volt, ami rendkívül bosszantott.
Miközben gyors léptekkel haladtam a megbeszélt hely felé, csak azért imádkoztam, hogy tudjunk a lényegre koncentrálni, amiért valójában mentem. Az pedig pusztán a munkáról szólt. Bár a fiú még nem tett konkrét célzást arra, hogy bármivel is többet gondol.. ..rólunk, elég volt rá nézni, mikor a közelében voltam. A lányoktól folyamatosan megkapom, hogy totál belém van zúgva és csak hülyítem szegényt, pedig esküszöm, ez nem igaz. Kedvelem őt, és nem örülnék, ha a barátságunk tönkremenne valami miatt, ezért inkább próbálok tudomást sem venni róla, hogy talán igazuk van a barátnőimnek, tényleg többet érez irántam a kelleténél. Egyébként olyan jól tudok hazudni saját magamnak, hogy többnyire sikerül is vaknak maradnom.
Végül könnyed mozdulattal nyitok be a bár ajtaján, és egy gyors pillantást vetek körbe a fiú után kutatva, akit persze egyáltalán nem volt nehéz kiszúrni a tömegből a heves integetése miatt. Vettem egy mély levegőt, mielőtt megindultam felé, ezzel pedig csak magamat próbáltam nyugtatni, hogy biztosan nem érti félre ezt a kis találkozót. Elvégre ez volt az első, hogy kettesben elmentünk valahova.. Ugye nem érti félre?
- Hé, óvatosan - szóltam rá lágyan egy erőltetett mosollyal az arcomon. - Semmi szükség rá, hogy valamelyikünk megsérüljön - tettem még hozzá, miközben leültem a mellette lévő székre, amit előzőleg kihúzott nekem.
Szótlanul hallgattam őt, miközben egyik szemöldököm automatikusan a homlokom közepére szökött, ahogy kissé értetlenül néztem rá. Fogalmam sem volt, miért várt ennyire, elvégre azt sem tudta, miért hívtam.
- Talán egy mangós limonádét - válaszoltam aztán a kérdésére, mintha az előző kijelentése semmivé vált volna.
A múlt éjszaka után talán valami pörgető hatású ital jobb lett volna, de egyelőre beértem egy frissítővel is. Túl sokat nem aludtam, mivel újabb információkat sikerült szereznem egy ígéretesnek tűnő cikkhez, és pontosan ez volt az oka annak, hogy a fiú segítségét szerettem volna kérni.
- Térjünk is a lényegre - szólaltam meg aztán kissé izgatottan. - Viszont, amit most el fogok mondani neked, azt nem mondhatod el senkinek, világos? - kérdeztem, erősen hangsúlyozva a “nem” szócskát, és idő közben végig a szemeibe bámultam, hogy ezzel nyomatékosítsam a helyzet fontosságát.
Nem tudom, mi volt az oka, de megbíztam benne. Emellett pedig azt gondoltam, talán érdekesebb lenne, ha valakivel együtt dolgozhatnék, így nem minden rám maradna, és izgalmasabb is lenne. Egyébként is nehéz volt mindig mindent magamban tartanom, a titkolózásról nem is beszélve…
- Ajánlani szeretnék egy munkát.. umm, vagyis.. inkább szívességet szeretnék kérni - javítottam ki magam, miközben már előre kérlelő szemekkel bámultam rá. - Szükségem lenne a profizmusodra egy.. nagyobb projekthez - igen, nevezzük így - egyelőre nem akartam belemenni a részletekbe, elvégre fogalmam sem volt, hogy fog reagálni, főleg hogy nem igazán tudtam mit adni a segítségéért cserébe. - Ígérem, meghálálom majd valahogy! - tettem azért hozzá gyorsan, mielőtt még bármit is mondhatott volna.

••●••  474

Alistair & Devani

I’m dating a woman now who, evidently, is unaware of it

Még mindig nem tudom elhinni, hogy Devani látni akart. Azóta az sms óta a telefonom a kezemben feküdt csak hogy újra és újra el tudjam olvasni a lány által írt sorokat.
A fényképező masinám persze itt hever az asztalon, abban az esetben, ha ténylegesen szükség volna rá, hiszen szólt, hogy hozzam magammal. Ellenben nekem teljesen más gondolatok cikáznak a fejemben. Amikor Nestiánál vagy Carmillánál akad találkozóm, akkor csakis munkáról van szó, de most... Most valami sokkal nagyobb és vártabb esemény történhet. Lehet itt az esélyem végre tenni egy lépést az irányába, ha már eddig olyan elérhetetlennek tűnt. Most nem lesznek itt a barátai... Ugye nem jönnek vele? Kérlek, legalább most az egyszer egyedül gyere!
Még a megrendelt Shirley Templehöz sem nyúltam, így a jég is már teljesen elolvadt és némileg eláztatta az alatta fekvő szalvétát is. Idegességemben az ujjaimmal kezdek el játszadozni, s csak félszemmel pillantok Devani utolsó üzenetére, miszerint mindjárt ideér. A Northuldra Cocktail bár az én ötletem volt, tekintve, hogy egész hangulatos kis hely és a főnökség is eddig eltűrte a társaságomat. Nestia bárjába már kevesebb bátorsággal lépek be, tekintve, hogy a nőtől borsódzik a hátam valahányszor szóba kell elegyednem vele. Más helyekről pedig mindig kidobnak, mondván, hogy túl sokat zaklatom a vendégeket, ami persze igaz, de csakis azért, mert szeretnék lőni pár jó fotós lehetőséget a karrieremhez.
A bár ajtaja kinyílik, amit aligha lehet hallani, de a radarjaim elég élesek, mert hát tudjuk kiről van szó. Róla.
- Devi! - automatikusan állok fel helyemről és csápolok neki, hogy észrevegyen. Minden porcikám örül, amint óceán szemeit rám emelve indul meg az irányomba. Ameddig ő felém halad, le sem veszem róla a tekintetemet, csak ügyesen megkerülöm a székemet, hogy a mellettem lévőt kihúzhassam neki. A művelet során viszont néhány alkalommal megbotlok a szék lábaiban, de végeredményként sikerül prezentálnom neki ülőhelyét törések nélkül is.
- Már vártalak ám! - vigyorgok neki amennyire szélesen csak engedik ezt ajkaim. Egyértelmű, hogy vártam, de nem hagyhattam szó nélkül. Vagyis...nem akartam szó nélkül hagyni, ha már ilyen szent pillanatnak lehetünk tanúi. - Kérsz valamit inni? Már kezdtem egy számlát. - bökök a pultos irányába, aki ugyan most eléggé elfoglalt, de bizonyára észrevette már a hozzám szegődő szépség érkezését is, mint új vendég.

363 szó