Sajnos nem minden volt ennyire egyszerű. Még ha én félre is tudtam tenni az ellenszenvemet, Zeusz nem volt az a fajta. Az irányomban semmiképpen sem. A fejemet ráztam a kérdésre, habár benne nem volt biztos.
- Időnk már úgysincs kideríteni, hogy ő segítene-e… de ha van esze bármelyiküknek, akkor maguktól is tesznek valamit. Ha más nem, a saját érdekükben – Jól tudtam, hogy hiába vagyunk istenek, minket is elérhetnek csapások. Van, amit még mi sem vagyunk képesek kikerülni. Sajnos ez a helyzet is pont ilyen volt.
Hálás voltam a Halálnak azért, hogy bár nem volt ínyére, végül mégis beadta a derekát és a segítségemre sietett.
- Köszönöm! – Ezt nem sűrűn mondtam, senkinek sem köszöntem meg szinte soha semmit, de ez most más volt.
Elment. Én pedig csakugyan elmentem és azt tettem, amit a legjobbnak láttam. Minden eshetőséget átbeszéltem La Muerte-val, Xibalbával és Persephone-al. Hiába voltam az Alvilág ura, voltak társaim, akikben még ha nem is bíztam teljes mértékben, adtam a szavukra. Mindannyian kellettünk ahhoz, hogy az Alvilág úgy működjön, ahogy kelljen.

Halálnak be kellett látnia, hogy bármennyire nem fűlött a foga ehhez a megbízáshoz, mégsem volt nála alkalmasabb személy a teljesítésére. Itt nem pusztán a gyorsaságról volt szó, hanem a megjelenéséről, a kisugárzásáról, amelynek köszönhetően az okosabb teremtmények elkerülték őt az úton, és nem húztak ujjat vele.
Lemondó sóhajjal adta hát be a derekát, és bólintott arra, hogy a szükségesnél nem kellett többet tudnia. Egyébként sem akarta belemártani magát mások ténykedéseibe, egyedül a feladatára volt hajlandó koncentrálni, amely arról szólt, hogy begyűjtse a lelkeket és eljuttassa őket az Alvilágba.
- Akármekkora felfújt hólyag, ha a világunk veszélybe van, akkor neki is cselekednie kellene – vonta meg a vállát a farkas egykedvűen, hiszen hasonlóan rossz véleménnyel volt az olümposzi istenek fejéről, mint az Alvilág ura. – És a másik fivéred? Vagy ő vakon követi Zeusz utasításait?
A Tengerek urában talán több kötelességtudatot látott, azonban nem akarta túlságosan pedzegetni az istenek közötti viszonyt, csupán arra akart utalni, hogy Hádésznak talán nem kellett volna egyedüli istenként megbirkózni a fennálló szituációval. Arra inkább nem is reagált, hogy Hádész szerint Zeusz jó embernek tartják, hiszen a farkas grimasza és korábbi szavai elárulták a véleményét.
- Rendben, átadom neki – biccentett Halál, mielőtt még elhagyta volna Hádész alvilági palotáját. Csupán remélni merte, hogy a Zordonhoz vezető útja során senki nem lesz olyan ostoba, hogy megpróbálja feltartóztatni őt.

217❖ youtube ❖ note: <3  ❖ kredit

Már-már ott tartottam, hogy magam viszem el az üzenetet Zordonnak és kérem meg, most az egyszer tegyük félre az ellenszenvet és lépjünk szövetségre. Nem tudtuk, mi vár ránk, ha az átok elér mindenkit, óvintézkedéseket kellett tennünk. Vagy kellett volna. De a Halál túl makacsnak bizonyult. Legalábbis ekkor még így éreztem.
- Nem kell többet tudnod, mint amit már eddig is tudsz. Amíg te ezt elviszed, addig én itt intézkedem. – Ez volt a tervem, de féltem, kifutunk az időből. Beszélnem kellett a többiekkel, az alvilág minden egyes lakójával, akik alattam vagy épp mellettem szolgálták a világunkat. Fel kellett készülnünk a legrosszabb eshetőségekre is.
A nevetésére egy kicsit enyhült a feszültség bennem, még akkor is, ha érzékelhető volt a szarkazmus.
- Jogos. – Sóhajtottam és azon is elgondolkoztam, ki lenne a legjobb az uralkodásra. Én? Hmm, micsoda csúnya világ lenne itt, ha én kerülnék oda… de nem vágytam rá. Az Alvilág volt az enyém és tökéletesen éreztem magam itt. Már nem akartam mindent, megtaláltam a helyem. Persze, gonosznak voltam titulálva és Zeuszék sem fordultak felém bizalommal (miért is tették volna?), de Demóna az én oldalamon volt és ez elég volt.
A fejemet ráztam, aztán ahogy Zeuszt hozta szóba, ezúttal én nevettem fel.
- Zeusz? Ugyan már, kérlek. Ő akkor sem segítene nekem, ha az Olümposz sorsa függne tőle… - Vagy bármi. – Tudod, nem jövünk ki jól. Ő a jó fiú, míg én a gonosz.
Figyeltem kicsit, a kék lángokat eltüntetve lassacskán. Megráztam a fejem.
- Semmit, vagy talán csak annyit, hogyha nyitott rá, akkor tegye, amit leírtam neki – Legyen hivatalos a szövetségünk és bármikor számíthassunk egymásra. Ezt akartam. Habár így is tartozott nekem, amiért visszahoztam a halálból. Ő volt az első, akinek megtettem ezt a szívességet.
Azt akartam, hogy törlesszen. Mozgósítsa a dögevőit és mindenkit, akit hatalmában állt. Minden mágiára szükségünk lehetett ahhoz, hogy megvédjük magunkat a lecsapni készülő káosztól.
Ha nem volt több kérdése a Halálnak, akkor hagytam, hogy menjen. Bíztam abban, hogy elviszi az üzenetet és Zordon nyitott lesz a szövetségre.
Ezután elindultam La Muerte-hez, hogy átbeszéljem vele, mit is fogunk csinálni.

A farkas arcán látható volt, hogy továbbra sem örült a megbízásnak, amikor a maga feladatai jobban lekötötték, mégis lemondóan felsóhajtott az Alvilág ura szavai hallatára.
- Rendben, akkor avass be. Miről van szó? – Nem volt ínyére, hogy beavatkozzon mások ügyleteibe, Hádész is tudta jól, hogy neki semlegesnek kellett maradnia, de ha valóban csak üzenetküldésre akarták használni őt, azzal semmit nem veszíthetett – a drága idejét leszámítva.
- Nem is érdemes – tette hozzá vállat vonva. A boszorkányok szülei leélték a nekik kiszabott időt, beteljesítették a sorsukat, innentől kezdve, ha megbolygatták volna a kozmikus világrendet, annak talán szörnyebb következményei lehettek volna. Azonban a Hádészban felmerülő kérdés szarkasztikus nevetést váltott ki Halálból. – Mindketten tudjuk, hogy kaotikusak és zabolátlanok. Fel sem kell tenni a kérdést, hogy tudd, a válasz: nem.
Halál nem rajongott a boszorkányokért. Az erejük rettentő lehetett, és képesek voltak elszabadítani a poklot, vagy ha azt nem is, de olyat káoszt hozhattak a fejükre, amelytől még a farkas is tartott. Azonban hálás volt Hádésznak, amiért nem akarta belevonni őt, és nem kötelezte arra, hogy válasszon oldalt, hiszen Halál tudta, hogy senkinek a pártját nem foghatta. Neki az volt a dolga, hogy eljuttassa a holt lelkeket az Alvilágig, és fenn kellett tartania az egyensúlyt élet és halál között.
- És egyik istentársad sem képes együttműködésre bírni őket? Még a bátyád, Zeusz sem? – kérdezte felvont szemöldökkel, ahogy hallgatta Hádész történetét a jóslatról. Nem igazán ijesztették meg a feltörő kék lángok, hiszen mindennapos látvány volt számára, mégis hitt abban, hogy létezett olyan erő, ami még a Párkákat is szóra bírhatta.
- Rendben, megyek már… - forgatta a szemeit, miután a levél hozzá került, elrejtette a köpenye titkos zsebében. Hátat fordított az istennek, azonban mielőtt távozott volna az ajtón át, még egyszer hátrafordult: - Még valami? Mondjak neki valamit, vagy csak adjam át neki a levelet?
Érdeklődött afelől, hogy Hádésznak volt-e egyéb kikötése, vagy kívánsága a levél leszállítása kapcsán, mert ha további feltételeket nem fűzött a dologhoz, és más mondanivalója nem akadt Halál számára, akkor a farkas sietősen útnak indult, remélve, hogy az üzenetet még időben le tudja szállítani.

342 ❖ youtube ❖ note:    ❖ kredit

Néha a hideg is kirázott a Haláltól, pedig én is eléggé közel álltam mindahhoz, amit képviselt. Életeket vettünk el, ő úgy, én pedig így – de a vége ugyanaz volt. A lelkek a Stüx folyón át érkeztek a révésszel. Itt volt módom olykor kimenteni egy-egy lelket, de akár később is lett volna rá lehetőségem – csupán nem volt ínyemre úszni a holtakkal. A szerencsém pusztán az volt, hogy Isten lévén nem halhattam meg a folyó vizétől. De na, azért mindennek ára van, nem igaz? Ha egy lelket meg kell menteni és csupán én mehetek le érte… komoly árat kell fizetnie valakinek. Elkalandoztam. Fontosabb dolgom is volt az elmélkedésnél.
Felvontam a szemöldökömet a csodás ötletét hallva, majd megráztam a fejem.
- Ne gondold, hogy pusztán postagalambként kezellek. Ez egy fontos ügy most, így kérlek, állj hozzá így – Összedolgoztunk, bárhonnan is néztem. Az a két szerencsétlen tényleg valahol a ranglétra alján kúszott, de a Halál majdnem egy szinten volt velem. Igyekeztem is így állni hozzá.
Hallgattam a szavait, amik cseppet sem tetszettek, noha volt benne igazság.
- Tudom. Nem is szándékozom megmenteni a lelkeiket… ők már nem feltétlen kellenek a világunkba, de az a négy boszorkány, nem tudom, képes lehet-e irányítani Zootopiát – Évekkel ezelőtt volt egy jóslat, de soha nem beszéltem róla senkinek. A boszorkány szülők haláláról szólt, és arról, hogy ez valamiféle káoszt fog maga után vonni.
A Halál felé fordultam, majd értőn biccentettem.
- Sosem kérem, hogy belekeveredj. A Halál vagy, te csak végítéletkor vagy jelen – Mondhatni. Néha elgondolkodtam, mennyi teendője lehet egy adott nap, főleg, ha a folyóban lévő lelkeket néztem. Napi szinten több is érkezett. Néha azon kezdtem gondolkodni, hogy sok olyan arcot is látok, ami nem is e világi.
- Van, amit még nekem sem mondanak el. Egyetlen apró információ morzsám volt, de már látható, hogy igaz. Évekkel ezelőtt belenéztek a jövőbe. Megjósolták a boszorkány szülők halálát és egy káoszt, ami ezt követte. De részleteket nem mondtak és nem is mutattak – A szemeimet forgattam. – Nem sokra megyek velük, ha nem akarnak együttműködni – A haragom mindig is látszódott, ha akartam, ha nem: a kék lángok olyankor magasra csaptak.
Ahogy kérdőre vont, miért nem a négy lánynál puhatolózok, haragosan villant rá a tekintetem.
- Nincs idő arra, hogy őket keresgéljük! Vidd el Zordonnak az üzenetet és siess! – Magam sem tudom, miért bíztam Zordonban annyira, annak ellenére, hogy ellenségekként éltünk. Talán úgy voltam vele, hogy annyira hasonszőrűek vagyunk, együtt, egyesítve a hatalmunkat, a mágiánkat, tehetünk valamit, hogy megvédjük otthonunkat.

Halál sose rajongott az ötletért, hogy megzavarják őt vadászat közben, ezt Hádész is jól tudta, mégis érte küldte azt a két alvilági rágcsálót, akik talán arra a célra épp megfelelőek voltak, hogy eltüntessenek egy holttestet. Halál így vélekedett Painről és Panicról, a két szerencsétlen félnótásról, akik hálásak lehettek az Alvilág urának, amiért Halál még nem végzett velük.
Épp ezért talán az sem volt oly meglepő, hogy a farkas nem repesett a boldogságtól, amikor visszatért Hádész birodalmába. Tisztában volt lényének és szerepének fontosságával, mégsem díjazta, ha emellett el kellett hanyagolnia minden napos teendőit, amely nem csak feladat volt számára, hanem élvezet is. Vigaszt nyújtott a jó embereknek utolsó pillanataikban, és pokoli kínokat okozott a bűnösöknek. Ő maga volt a semleges igazságszolgáltatás megtestesült mintapéldája, aki mindig a nagy könyvben megírtak szerint járt el, és végezte a dolgát.
A tekintete Hádész kezében lévő papírra siklott, odáig érezte az orrába szökő tinta illatát, amely talán nemrégiben száradhatott meg teljesen. Morgott. Eddig sem ugrott ki a bőréből lelkesedésében, de amint érzékelte, hogy milyen feladatot akarnak rásózni, a szokásosnál is mogorvább lett.
- Bármikor, Hádész – biccentett, úgy téve, mintha egyáltalán nem lenne ellenére az itt tartózkodása, pedig mindketten tudták, hogy Halál magányos utazó volt. Nem szeretett letelepedni és tartózkodott a zsúfolt helyektől. Az Alvilág pedig tele volt csupa olyan lelkekkel, amelyek ő maga juttatott oda.
- Pedig már akartam javasolni, hogy építsünk egy ágyút, hogy a két kis szolgádat kilőjük az adott irányba, és ne nekem kelljen postagalambbá avanzsálnom – szólalt meg mély hangján, eleinte úgy téve, mintha nem érdekelné a fenyegetés, amelyre Hádész felhívta a figyelmét. Kíváncsi volt, hogy az Alvilág urától ezek a szavak túlzói eszközök lettek volna, vagy valóban igazat beszélt, aztán amikor említette a boszorkányok szüleit, a farkas számára minden világossá vált.
Az egyik sarlóján kezdte élvezni a karmait, miközben alaposan átgondolta a szavait. Egy ideig egy hang nem hagyta a száját, csupán a karmainak a karistolása hallatszott az irányából.
- Tudom, hogy meghaltak. Ott voltam – törte meg a csendet, hiszen mindig ott terem, ha egy lélek elhagyta a testét. – Bár aggasztó az elmúlásuk, de meg kellett történnie, te is tudod. Az, hogy a Boszorkányok miként reagálják le az eseményeket, csakis a Párkák a megmondhatói annak.
Ismét elhallgatott, pedig nem vallott rá a drámaiság, most mégis többször szünetet tartott beszédében.
- Egyébként továbbra sem kedvelem a politikát, úgyhogy hagyj ki belőle. Ha elmondod, hogy kinek kell átadnom a levelet, elviszem, de figyelmeztetlek: nem keveredek bele semmilyen háborúba. Nem keveredhetek bele semmilyen háborúba. – Amikor megnyomta a nem keveredhetek szót, abbahagyta a sarlóval való karistolást, és Hádészra emelte a tekintetét. Visszaakasztotta a fegyvert az övére, hogy közelebb lépjen a görög istenhez.
- Bármi is történjék a jövőben, biztosra veszem, hogy okkal történik. Azonban, ha aggályaid vannak, megkérdezném a látnok boszorkáidat. – Utalt ismét a három Párkára, elvégre ő nem rendelkezett látnoki képességekkel, de abban biztos volt, hogy neki nem eshetett bántódása.
- De kételyeid vannak, miért nem a négy boszorkánynál puhatolózol? – ráncolta össze a homlokát, hiszen ha Hádész valóban szövetségeseket akart, akkor nem Halál úgy vélte, egyszerűbb lett volna az egyik boszorkány oldalára állni. Nem mintha, ő megtette volna. Halál büszkén hirdette kozmikus semlegességét és húzta ki magát minden politikai vitából.

525 ❖ youtube ❖ note:    ❖ kredit

Lépnünk kellett. Volt valami olyasmi a levegőben napok óta, aminek pontot kellett volna tennünk a végére – de az idő szorított. Nem bízhattam akárkire a feladatot, azt, hogy szövetségesre lelhessek. Zordonnal össze kellett fognunk, akár tetszett neki az ötlet, akár nem. Kellett az ő hatalma is, az irányítása alatt lévő hiénák. És még több… A boszorkányok közt valami eltört, elromlott és helyre kellett zökkenteni Zootopia rendjét. Alapesetben talán nem érdekelt volna, de jól alakult eddig a pontig minden. Demóna az oldalamon volt, felépítettük a kis Alvilági királyságunkat és minden úgy ment, ahogyan kellett. De az, hogy világunk irányítói, a Boszorkányok szülei meghaltak… hát nem kicsit döbbentem meg, mikor megjelentek nálam. Viszont nem úgy néztek ki, mint akik vissza akartak volna táncolni az életbe. Hagytam őket elúszni, és én végignéztem. Azonban az ő irányításuk nélkül itt káosz lesz – ez volt a sugallatom. A meglátásom.
A kezemben szorongattam egy papírt, igen, régimódi voltam és leírtam mindent, amit Zordonnal tudatni akartam. Egyezséget ajánlottam neki, tűzszünetet kettőnk között. Annak idején ugyan visszahoztam az életbe, de valahogy nem sikerült az én oldalamra állni. Egymás ellen voltunk, amióta csak újjászületett és ezen itt és most változtatni kellett. Szükségem volt a segítségére. Egész Zootopiának szüksége volt rá.
Noha nem akartam Hőssé válni. Egész egyszerűen csak a világomat akartam megőrizni és védelmezni.
- Halál. Köszönöm, hogy ilyen gyorsan idefáradtál – Pillantottam rá a Halálra. Kedveltem őt, talán pont azért, mert egyazon értékeket képviseltük. – Nem, szó sincs erről. Fontos feladatot bízok rád és még ha úgy is fogod érezni, bárki meg tudná csinálni, közlöm veled most: nem így van. Zootopia sorsa múlik rajtad, rajtam, rajtunk – Próbáltam minden egyes szót kihangsúlyozni, hogy értse, nem egy piti futár feladatot fogok rábízni. – A Boszorkányok szülei meghaltak. A birodalom össze fog omlani, nagy a baj. Te mit gondolsz erről? – Komolyan néztem rá.

A Halál mindig élvezte a vadászatot. Vadászkopóként járt azoknak a nyomában, akiknek ütött az órája. Noha élvezte a vadűzés minden pillanatát és nem talált édesebb illatot a félelemnél, akadtak alkalmak, amikor nem fordult át vérengzésbe ez a kaland.
Szem elől vesztette az áldozatát, így két lábra egyenesedre a levegőbe szimatolt. Érezte az ismerős, bűnös illatot, a nyála csorgott az izgalomtól. Füleit hegyezve, sarlóit leengedve óvatosan lépkedett előre, gondosan ügyelve arra, hogy ne csapjon nagy zajt.
Normális esetben nem volt szívtelen, sőt időnként felüdülést okozott számára kegyes halált hozni mások számára, de ez az ember nem érdemelte meg a jóságát. A férfi, akinek a nyomában járt, számtalan szerettének okozott már fájdalmat. Velejéig romlott, bűnös lélek volt, akinek meg kellett lakolnia a tetteiért.
Amikor a Halál megérkezett a kis településre, a falusiak elbújtak előle otthonaikban. Megszokta már, hogy nem volt szívesen látott vendég az élők sorai közt, ahogy azzal is tisztában volt, hogy egy szép napon senki nem kerülhette el a végzetét.
A nyakát nyújtogatva magába szívta a levegőt, lassan sétált végig a döngölt földúton, miközben a kedvenc dallamát kezdte fütyörészni. A fütyülés ismertető jegye volt, ezt a dallamot mindenki felismerte, aki valaha is kapcsolatba került vele.
- Feleslegesen menekülsz, úgysem juthatsz messzire – szólt az áldozatához, ahogy befordult a sarkon. Nem akarta bántani a lakókat, csupán egyetlen egy emberre fájt a foga.
- A világ végéig is elkergetlek, amigo, de a kis játékunknak a vége mindig az lesz, hogy én nyerek… - A fegyverein megcsillant a napfény, ahogy a magasba emelte őket. Némi drámai hatásszünetet tartja lesújtott, és kettévágta az előtte lévő hordót. – Te pedig meghalsz.
Hallotta az áldozata szapora lélegzetvételét és heves szívdobogását, akár meg is sajnálta volna, ha nem értesült volna arról a sok förtelemről, amit a férfi tett. Újra és újra lecsapott, átvágott minden tárgyat, ami az útjába került, így hajtotta az áldozatát a falu közepén lévő kis tér felé.
- Kérem! Kérem, könyörüljön! – esdekelt az előtte álló farkasnak, aki továbbra is fütyörészve közeledett hozzá, összeérintve a sarlóit. A könyörgésre egy pillanatra megállt, mintha elgondolkodott volna a kérésen, aztán elnevette magát.
- Tudod, elég sok hozzád hasonló féreggel találkoztam már. Számtalan megpróbáltak lefizetni, átverni, vagy csak elfutni előlem. Egytől-egyig meghaltak. Gondolkoztál volna azelőtt, mielőtt kezet emelték a családodra, az asszonyodra, a gyermekeidre… Most már bánhatod, de ne aggódj, amigo, lesz elég időd átgondolni a cselekedeteidet. – A férfinek teste fej nélkül hullott a porba, esélye nem volt arra, hogy lereagálja a Halál mozdulatait. Az ordas erősebb és fürgébb volt nála, épp ezért nem tudták kicselezni őt.
Sarlóit a holttest ruháiban tisztára törölte, majd az övére akasztotta őket, lehajolt a testért, a vállára dobta azt, és a férfi hajába markolt. Ekkor bukkant fel mögötte Hádész két csatlósa, Pain és Panic.
- Mi az? – mordult rájuk mogorván, amikor a két törpe az útját állta. Nem számította arra, hogy az Alvilág ura mostanában bármit is akart volna tőle, de a küldöncök megerősítették a gyanúját, miszerint szükség volt rá valamilyen feladat elvégzése kapcsán.
- Vigyétek akkor az Alvilágba a lelkét és tüntessétek el! – dobta le a testet és nyomta Pain kezét a lemetszett, eltorzult fejet, hogy Hádészhoz siessen. Amikor a két szerencsétlen remegő hangon utána szólt, csak mély, morgásra emlékeztető hangot hallatva faképnél hagyta őket.
Sebességének köszönhetően hamar visszaért Hádészhoz, s bár tudta, az esetek többségében fontos feladatokat bíztak rá, mégsem repesett az örömtől, hiszen a listáján akadt még egy név, akit le kellett volna szállítania az Alvilágba.
- Miben lehetek szolgálatra? – Szólalt meg Hádész üdvözlése után, ahogy belépett a hatalmas csarnokba. – Nagyon remélem, hogy nem azért szakítom meg a vadászomat, mert Pain és Panic életképelenek, és egy egyszerű munkát nem tudnak ellátni.
Akadtak olyan alkalmak, amikor viszont olyan megbízásokat kapott, amelyre szerinte bárki képes volt, példának okáért a futárkodás. Utálta a közvetítőszerepet, már-már megalázónak érezte azt, hiszen mégis csak ő volt a Halál. Miért neki jutott volna ilyen feladat?

631 ❖ youtube ❖ note:    ❖ kredit