Soon the world will be ours

Amint a por leülepszik, ráismerek a látogatónkra. Bár a külseje megváltozott, de a vonásai, az arcmimikája és a gesztusai egy az egyben a régi Cassandrára utalnak. Lehetséges, hogy még mindig rejtőzik benne abból a személyből, aki egykor volt, de nem csodálnám, ha örökre megpróbálná elnyomni azt az oldalát. Én is rengeteget csalódtam azokban, akiket a barátaimnak hittem, így abszolút átéreztem a helyzetét.
Mégis szórakoztatónak tűnik az időzítése, hogy akkor érkezik megmentőként, amikor a tervem eléri a végső fázisát. Már csak gyakorlatba kell ültetnem mindet, amelyet ezalatt az egy év alatt kiterveltem.
- Nem rád vallana. A végén még azt gondolnám, hogy beteg vagy, vagy pedig azt, hogy az új külsőd egy érző szívet takar – mosolyodok el a válasza hallatán. Érdekes felvetés, hogy hiányoztam volna neki, hiszen az őrök sokat pletykálnak a „gaztetteiről”. Szerintem pedig csak igazságot akar szolgáltatni magának és megszerzi hozzá a szükséges eszközöket, ahogy én is teszem. Ennek a történetnek nem Rapunzel a főszereplője. Nem foroghat minden körülötte, amikor csak elárulja és kihasználja a barátait, a környezete pedig nem gyanakszik rá, hiszen játssza az ártatlant.
- Ebben egy percig sem kételkedem. Én azt akarom, hogy Rapunzel elveszítsen mindent, ami fontos neki: a szüleit, a barátait és királyságot, ahogy én is elveszítettem miatta apámat. Ha ezt biztosítja a szövetségünk, készségesen asszisztálok a terveidhez – vallom be neki, hogy mennyire vágyok arra, hogy tönkretegyem a hercegnő életét. Hazugság volt, amikor azt mondta, hogy segít nekem apámmal, ahogy az is hazugság volt, hogy gondoskodnak arról, hogy minden segítséget megkapjak. Mit kaptam helyette? Egy hűvös cellát felnőtt rabokkal és temérdeknyi időt arra, hogy kiforraljam a bosszúmat.
- Mire gondoltál? A palota nyüzsög az emberektől? Vagy a földalatti titkos járatokra célzol? – billentem oldalra a helyemet, miközben a cellaajtajához lépek, és kinyitom azt.
- Rájuk viszont szükségem van, és szerintem neked sem ártana, ha lenne pár szövetségesed. Úgyis azt teszik, amit én mondok – bökök a hátam mögött szeparistákra, akik voltak olyan ostobák és elhitték, hogy egy zsenit irányítani tudnak. Kilépek a folyosóra, majd Cassandra felé fordulok, hogy mutassa az utat. Elképzelésem sincs arról, hogy pontosan mi járt a fejében, de azt tudom, hogy a végsőkig követném őt.

◉ 352 words ● youtube ● note:    ◉

Soon the world will be ours

Sose bocsájtom meg Rapunzelnek, amiért elárult és engedte az apjának, hogy bebörtönözzenek, azért mert ő volt az, aki megtagadta a segítséget, amikor könyörögtem neki, mentse meg az apámat. A harag, amelyet az irányába tápláltam olyan ösvényre sodort, amelyről nem akartam lelépni. Élveztem, hogy félnek tőlem, hogy végre egy kicsit is komolyan vettek és nem hívtak minden alkalommal gyereknek.
Ahhoz persze nem volt elég eszük, hogy elvegyék a cuccaimat, vagy hogy külön zárkába kerüljek, így ismerkedtem meg az Andrew nevű fickóval és a társaival. El akarták foglalni Coronát, én pedig úgy gondoltam, hogy a terveimhez megfelelőek lesznek.
Eleinte úgy tettem, mintha hagynám magamat manipulálni és irányítani, de ennél sokkal okosabb voltam. Nem esett nehezemre feltörni a zárat és megtalálni a logikus mintát az őrjáratban. Andrew jobban tudott rejtőzködni, így ő osont ki azokért az összetevőkért, amikre szükségem volt, amíg mi falaztunk neki.
Az őrök különben sem fordítottak túl nagy figyelmet, tekintve, hogy végig csendben voltunk, vagy olyan átlagos témákról beszéltünk, hogy kinek mi a kedvenc édessége Monty-tól. Mindez színjáték volt csupán, amíg elő nem készítettem a terepet.
Az első szerrel a cellatársaimat borítottam be, hogy minden parancsomra engedelmeskedjenek. Nem volt nehéz megalkotni ezt a szérumot, a Ruddigeren használt verziót alakítottam át. A következő lépés pedig az volt, hogy vártunk. Több időbe telt kifejleszteni az emléktörlő főzetet, mint ahogy gondoltam, de még ez sem állított meg a tervünkben.
Senki nem vette a fáradtságot, hogy ellenőrizze a csukott cellaajtót, ahogy azt sem, hogy bejöjjön hozzánk, és átkutassa a helyiséget. Mi pedig úgy tettünk, mintha az égvilágon semmi hátsószándékunk nem lett volna.
A maradék üveggolyókat töltöttem meg a főzet utolsó cseppjeit és zártam le azokat, amikor az egész kastély megremegett. Sietve kaptam el a guruló golyókat, és tűztem őket az övemre, mielőtt még a saját emlékeimet töröltem volna.
A saporai szeparisták zavartan tekintettek körbe, én azonban a rácsokhoz rohantam. Stan és Pete rohant el mellettem elhagyva az őrhelyüket. A sálam mögött elvigyorodtam. Elterelés. Klasszikusnak számított, túlságosan is egyértelműnek hatott. Kíváncsi vagyok, hogy mégis ki volt olyan őrült, hogy a kastély ellen támadást intézett, de lett volna rá egy tippem.
A cellánktól nem messze áttört a padló, vagy a fal, nem is láttam pontosan a portól, hogy mi történt, de még így sem voltam hajlandó hátrébb lépni. Türelmetlenül a rácsokat szorongatva vártam, hogy leülepedjen a por, és végre megpillanthassam a támadót.
- Cassandra! – szólítottam meg szívélyesen, miközben elengedtem a rácsot, és a vállammal nekidőltem a hideg fémnek. Hallottam, hogy mi történt vele. Hogy ne hallottam volna? Ezek az őrök pletykásabbak voltak, mint az öreg Crowley asszonyság.
- Mondd csak, azért jöttél, hogy kiszabadíts, mert hiányoztam, vagy mert szerettél volna beszélgetni arról, hogy Rapunzel mindkettőnket elárult? – húztam le az arcomat takaró sálat vigyorogva, közben intettem a hátam mögötti szeparistáknak, hogy maradjanak a helyükön.
Tulajdonképpen, örültem Cassandra érkezésének, bár kalkulációm szerint nem én kellettem neki – sose volt szüksége rám -, mégis jól esett látni, hogy nem csak én voltam megbántva és hátba szúrva.

◉ 486 words ● youtube ● note:    ◉