Borzasztó illetlenségnek tartom, amiért a gondolataim még vacsora közben is elkalandoznak. Édesanyám kitartóan részletezi a terveit, amelyek háttérzajjá csendesülnek, hiszen a fülemben édesen visszhangzik az a búsan keserédes dallam, amelyet ma hallottam. Emilyvel végre sikerült közös programot szerveznem, s mivel nem haladtam jól a legújabb művemmel, így megkértem barátnőmet, hogy kísérjen el egy előadásra. Abban bíztam, hogy meglelhetem Őt, az inspirációm belső forrását, azt a személyt, aki motivált, de eddig bármilyen zongorás előadásra ültem be a dallamok túlságosan vígak voltak, vagy olyan komoly hangot ütöttek meg, amelyek nem vallottak az én Victoromra.
- … Victoria! Figyelsz te rám? – zökkent ki édesanyám hangja mélázásomból, s abbahagyom a vacsorám villával való böködését. Zavartan egyenesedek ki ültömben, amikor leteremt a tartásom és viselkedésem okán.
- Sajnálom, édesanyám, megismételné, hogy miről beszélt? – emelem rá bűnbánóan a tekintetemet. Elcsípem apám rosszalló pillantását is, aki rendszerint nem folyik bele a társalgásba, hiszen semmi más nem érdekli őt a pénzemen kívül.
- Sikerült már egyeztetted Mr Barkisszal az új darabot illetően? Remélem, nem utasítod vissza az ajánlatát, illetve az udvarlását sem – húzza fel anyám neheztelően az orrát. Megértem a haragját, ha múltbéli életemben is ők lennének a szüleim, hiszen akkor nem voltam jó gyermekük, és a szerelmemet akartam választani a család és a vagyon előtt.
- Attól tartok, még zajlanak az egyeztetések. Szeretném, ha mindent úgy vinnének színpadra, ahogy…
- Botorság! Mr Barkis tudja mit csinál! Hagyd, hogy minden az ő tervei szerint alakuljon, hiszen profi! Bízd rá a dolgot! – Apám felháborodva csatlakozik be beszélgetésbe, én pedig hiába szeretnék ellenkezni, és közölni velük a tényt, hogy többé nem látnak egy vasat sem az általam megkeresett pénzből, nem szólhatnak bele abba, hogy miként adoptálják színpadra a műveimet, nincs közük ahhoz, hogy kivel randizok és végsősoron azt szeretném, ha felnőtt létemre végre békén hagynának, és elhagynák a házamat, amely általuk jobban hasonlít egy fullasztó börtönre, mint egy valódi otthonra… Mégsem szólok egy szót sem, csupán remegő ujjakkal teszem le az evőeszközöket, és állok fel némán az asztaltól.
Nem érdekel apám fenyegetőzése, sem pedig anyám kiabálása, bezárkózom a szobámba, mintha még mindig tizenéves lennék.
Elnyúlok az ágyamon, hogy a mennyezetre festett csillagokat kezdjem számolni. Amióta visszatértek az emlékeim, nem tudok fejet hajtani többé az akaratuknak, s bűntudatom van, amiért úgy érzem, hogy cserben hagyom őket. Szeretném kikérni Emily véleményét, hogy ő mit tenne ilyen szülőkkel, vagy csak kölcsönkérném a bátorságát és a színészi tehetségét, hogy végre kiadjam az útjukat, de… Egyedül nem vagyok olyan erős.
Fogalmam sincs, hogy Victor merre járhat, vagy ki lehet ebben a világban, azonban abban bizonyos vagyok, hogy a délutáni előadás során elhangzott dallamok megpendítették a szívem húrjait, és felkeltették bennem a reményt, hogy talán egykori kedvesem melódiáit hallhattam. Mégis félek elindulni azon az úton, hogy megkeressem őt, hiszen olyan nagy ez a város, ötletem sincs, hogy milyen irányba induljak el, arról nem is beszélve, hogy a szüleim jelenléte nyomasztónak érződik annyira, hogy ne merjek lépni.
Felkászálódok az ágyamból, s a szobában lévő zongorához lépek. Anyám nem engedi, hogy játsszak rajta, hiszen a zene nem illik egy fiatal hölgy számára. Szerinte túl szenvedélyes.
Az ujjaimat végighúzom a porosodó hangszer tetején, szinte biztos vagyok benne, hogy finomhangolásra lenne szüksége, mégis óvatosan lenyomom az egyik fehér billentyűt.
Nem tudok játszani rajta, mégis gyermekkorom óta szerelmes vagyok a zongorák hangjába, így ahogy helyet foglalok a hangszernél, és kislány módjára nyomkodni kezdem a billentyűket, a tekintetem az üres gyűrűsujjamra vándorol, s akaratlanul is elmémbe férkőznek egykori házassági esküm szavai:




✦ Megérzed, egyszerűen látod, kik azok, akik összetartoznak, még akkor is, ha az érintettek még nem tudnak róla. Olyan, mintha láthatatlan fonalat látnál köztük. Kicsit talán hátrány ez a képesség neked, hisz te magad még nem találtad meg a szerelmet. Hol a te fonalad? Kihez vezet?