Bill számára az egész olyan volt, mint egy macskajáték. Mint amikor a cica a gombolyaggal vagy a lézerrel ügyeskedik. Neki ez a kis  csak egy szórakozás. Amíg az a rágcsáló nem kényszeríti valamire, addig ő se fog okozni nagyobb bajokat. Bár az mellékes, hogy a tűz mekkora káosszá válik, de azt gondolja, hogy ez lassú lefolyású lesz.
Meglepődött, amikor V kapott páncélt, és valahol a féltékénység magja kinyílt. Persze érti az egészet, ismeri a fiú túlélési vágyát, de attól még nem tetszik neki, hogy más akarja őt használni. Taán még több gyertyát kell fellöknia, hogy igazán szórakoztatóvá váljon már ez a sztori. Meggondolta magát. Felhúzta a szemöldökét, amikor a harmadik tagukra került a sor, az ő döntésére nagyom kíváncsi volt, hisz nála nem tudott semmit megjósolni. Aztán ki tudja, lehet érdekelni fogja mit csinál a valóságban is.
- Nem hiszem, hogy én nagy változást tennék, királyom - hintáízott a sarkán.Tisztában a képességeit, és büszke is rá, lehet, ha megmozdítaná a kisujját, hamarabb is lerendeződne a csata. Abban viszont mi az izgalmaz?
- A két lovag tökéletes lesz az egészhez, uram - már ha Bill nem rabolja el az egyiket, hogy a saját szórakozására megnézzék a foglyot. Tudni szerette volna, hogyan néz ki pontosan. Ugyan arra a kérdésre, hogy miért volt ennyire eltökélve, hogy mindent felfedezzen, nem volt jó válasza. Csak úgy. Megmosolyogta, amikor egy másik egér előkerült. Akkor lehet tényleg szobát fog kapni. Addig lehet pihen, vagy még több okoz, vagy esetleg még el is kóborolhat.
A kezeit a zsebébe vágta, amikor V felé fordult.
- Szerintem én ennél jobbat tudnék alkotni - vigyorgott el. - Hát mit tud egy király az érdekes dolgokról? - a mosoly nem hervadt le az arcáról. - Bár a páncél elég jól áll, azt el kell mondani - hajolt egész közel hozzá, annyira, hogy csak pár milimitér válassza el az arcától, de nem csinált semmit.
Amikor tényleg ott hagyta, akkor utána ment, miután még egy gyertyát döntött el.
- Bocsánat, barátom, de őt inkább ellopom - mosolygott, majd egy biztonságosabb sarokba húzta őt - Szerintem, az érdekesebb lenne, ha felfedezhetnénk a helyett, mielőtt leég a kastély. A lángok nem fognak bántani, gondoskodok róla.

Holló hozzászokott már, hogy az uralkodók elvárják a tiszteletteljes megszólítást. Inkább bele sem akart gondolni, hogy mi lesz, ha a jelen pillanatban mézes-mázos Egérkirály egyszercsak berosszul, mert nem úgy viselkednek vele, ahogy ő azt elképzeli. A madár pedig hosszú, boldog életet tervezett élni. Emberi alakban. A sok fel-le kolbászoló egerentyű után felmerült benne, hogy talán egykor ők nem ebben a formában tengették az életüket. Erre pedig kétségtelenül végigkúszott a tollas hátán a borzongás.
Társasága, márha lehet így nevezni a két frissen odaterelt alakot, roppant furcsa a tollas számára. A sötétebb hajú alakkal nincs gond, de a világosabb… hát azzal valami fixen nem kóser. A szemei szolidan elkerekednek, ahogy az utóbbi a vendégszeretet hiányolja. Igazából nem tudni, hogy mi a meglepőbb a számára, az, hogy a másik szemrebbenés nélkül ilyet mer mondani egy királynak, vagy, hogy egy ilyen helyen akar csövezni. A madár abban reménykedik, látogatásuk csak átmeneti. Persze, hogy nincs ilyen szerencséje.
Mint kiderül, valami csapat tart idefelé, a zizegés mértékéből pedig Cam azt a következtetést vonja le, hogy egy seregféle lehet. Csodás…
A sötét hajú kap egy páncélt, válaszul a látszólagos beleegyezésére, s Holló érzi a nyomást, hogy következőnek tőle várják a választ. A döntés kimondottan nehéz. A madár kétségtelenül legszívesebben elkerülné a csatatereket, van róla rossz emléke, elég, azonban… a harmadik csodás társuk éppen azon dolgozik, hogy égjen az egész kéró. Cam cselesen, csupán a szeme sarkából követi nyomon a lángocska felfejlődését, ám ígyis kellően riasztó. Ő aztán fixen nem marad itt, összezárva ezzel az őrülttel! Arról nem is beszélve, hogy az Egérkirály véleményét sem szeretné lapítva kivárni a vára tönkretételével kapcsolatban. A csatatéren talán még a túlélésre is van esélye… Hirtelenjében elkezd hiányozni számára Demóna. Noha a nő az esetek nagy százalékában egy kibírhatatlan, hálátlan hárpia, azonban egy háborúban komolyan megdobta az ember esélyeit, ha közvetlen mellette szállt harcba. Sajnálatos módon itt nincs ilyen garancia.
- Felajánlom csekély harci képességeim, de kérem ne várjanak tőlem sokat… - hazugság, hiszen Holló a maga módján egészen jó harcos, egykori gazdája mellett kénytelen volt megedződni. Ez azonban nem jelenti azt, hogy értékelné a vérontás bármilyen formáját. Pláne amikor a saját kezét kell bepiszkolnia. Hozzászokott már a Fata Morganához kötödő kényelmes életéhez, ahol az embereivel csináltathat meg mindent, amihez nincs igazán gusztusa, vagy méltóságon alulinak érez.
A szárnyasnak gyanús a trónbitorlós sztori, de nem kérdez bele. Érdekelné, viszont sem rossz pontot nem akar bezsebelni, sem pedig valami hazugságra nem kíváncsi. Szinte biztos benne, hogy kérdésére nem kap majd őszinte választ. Mégis, reméli, hogy társaságuk enyhén őrültnek tűnő tagja legalább hasznos dologgal is hozzájárul az ügyükhöz, s rákérdez arra, amire a tollas tapintatosan nem teszi.

[Az Egérkirály árnyékában]

Az Egérkirály elégedetten biccentett Holló szavai hallatán, hiszen hízelgő volt az hangvétel, amelyet megütött vele szemben. Holló megadta az egér számára azt a tiszteletet, amely szerinte minden uralkodónak alanyi jogon kijárt. Az Egérkirály szerette volna szorosabbra fűzni újkeletű ismertségüket, azonban erre már nem akadt lehetősége, hiszen az aggasztó híreket mindenki hallotta.
A várban minden egér felbolydult, akikhez eljutott a parancs, és maga a király is csatára készült. Mi sem bizonyította ezt jobban, hogy alattvalói a páncélzata darabjaival rohantak hozzá, hogy felöltöztessék Őfelségét, miközben ő a vendégekkel társalgott.
- Igazán nagylelkű, hogy hajlandó segíteni – pillantott V irányába, miután pedig teljes harcidíszben tetszelgett, visszavette jogarát és V-re bökött vele. A jogarból sötét sugár csapott ki, amely finoman ölelte körbe őt, hiszen ő volt az egyetlen, aki eddig nyíltan az oldalára állt, így azzal a csekély ajándékkal jutalmazta meg, hogy olyan páncélba bújtatta a fiút, amely méretben passzolt rá, így nem kellett egérméretűvé zsugorítania őt.
Jogarát ezek után Hollóra szegezte, s várta a válaszát, hogy ő szeretne-e résztvenni az eljövendő csatában, vagy kísérjék őt biztonságos helyre. Amennyiben Holló menni szeretett volna, úgy a katonák elkísérték őt egy olyan helyiségbe, amelyben nyugalma lehetett, azonban, ha küzdeni akart, ő is hasonló páncélt kapott, mint V.
- Kevés időnk van, jó uram. A kastélyt fel kell készíteni arra, hogy visszaverjük az ostromot! – fordult Bill irányába. Próbálta elmagyarázni neki, hogy szívesebben beszélgetne velük kellemesebb közegben, azonban erre is nehezen akadt módja, hiszen egy-egy parancs kiosztása mindig félbeszakította a mondandóját. Talán nem volt meglepő, hogy a várban hirtelen támadó sürgés-forgásban senkinek nem tűnt fel az eldőlő gyertya.
- Bármikor ideérhetnek az ellenségeink – rökönyödött meg egy pillanatra a király, hiszen nem értette mégis ki tudna ilyen helyzetben aludni, mégis magához intette az egyik szolgálót. – A foglyunk egy trónbitorló, akinek léteznie sem kellene. Nem tanulta meg a leckét, így kénytelenek voltunk begyűjteni – felelte gyorsan, miután utasította a szolgálót, hogy kerítsen egy szabad szobát Bill számára.
- Uraim, aki harcolni akar, jöjjön velünk! – intett azoknak, akik csatlakozni szeretnének hozzá, azonban ha mégis meggondolták magukat, akkor továbbra is fennállt a lehetőségük arra, hogy kitáncoljanak a csatából és a szolgával tartsanak.
A korábban eldöntött gyertya pedig a falon lógó kárpithoz gurult, s amíg senki nem figyelt, lángnyelveivel óvatosan falatozni kezdett a drága szövetből.

//Legyetek bátran kreatívak és ha úgy érzitek, nyugodtan használjátok a karaktereitek képességeit! Határidő a vizsgák, költözések, ünnepek egyebek miatt: 2024.02.03. éjfél (külfödieknek a saját ideje szerint éjfél) //

Bill szemöldöke felszökött, ahogy az agyába eljutott, hogy ez nem az a hely, ahova mindig visszaszokott térni. Egy pillanatra le is biggyesztette az ajkát, hiányzott neki az otthon hősége, ezt be kellett vallania. Bár, körülnézve, mielőtt az a nagyranőtt rágcsáló beszélt volna, volt itt megannyi éghető dolog itt. Kíváncsi volt, mi ez az egész, de azt el kell mondja, hogy nem nagyon érdekelte, hogy az úgy nevezett király mit akar. Sose hallgatott semmilyen felsőbb hatalomra, még az időrendőrség se volt számára félelem. Szóval miért kellett volna hallgatnia olyanra, aki fel se érhetett hozzá? Az izzó hatalomvágy az ő szemeiben is megtalálható volt, nem különleges ez az uralkodó sem.
Nem akart figyelni arra a másik két jószágra, aki mellette volt. Elég volt neki az is, hogy próbálta az ásítást elnyomni. Annyi udvariasság szorult belé, hogy végighallgassa az egészet, hisz azért ki akarta deríteni mi folyik itt. Azonban, ahogyan az első kinyitotta a száját, rápillantott. Nem tudta hovatenni, csupán azt, hogy valahonnan ismerős volt neki. Ezzel az információval már is jobban odafigyelt a mondanivalóra. Tény, nem értett azzal, hogy ilyen egyszerűen kedvesnek kéne lenni az uralkodóval - mi abban a szórakoztató? Ugyan nem guruló fejjel szerette volna végezni, biztos volt abban, hogy ki tud találni valamit.
- Mert arra, de az a kérdés, hogy kiére - mosolygott egyet V-re, ő rettenetesen jól szórakozott.
Ő már egyszer elbukott.
Hadd szórakozzon más bukásán.
Látni akarja, ahogy a remény elolszlik abban a fekete íriszben.
- Nos, nekem volt egy esetem, de soha se volt ilyen súlyos! - hintázott a sarkain, akár egy kis gyerek, aki türelmetlen, vár valamire, de senki nem tudná megmondani pontosan mi az.
- Oh, igen, el is felejtkeztem! - biccentett a másik két srác felé, mintha csak most jutott volna az eszébe, hogy szerepelni akart volna. - Királyom, királyom! Mi szívesen segítünk, de hol van a vendégszeretet? Talán ilyen sietésben vagyunk? Én igazán szeretnék többet tudni a fogolyról! Meg is pihennék, szükségem lenne egy ágyra, de tudom, Királyom, hogy siet.
Talán nem vette észre senki, hogy egy gyertyát döntött el közben, hogy lassan égjen, minden.

Holló kétségtelenül másképpen képzelte a mai napját. Aztán nyakába szakadt a munka. Késő este volt már, amikor a az egyes gonosz némberek szerint mihaszna tollas álomba zuhant, párnának használva a kitöltendő papírok halmait.

Álmában megint madár volt, s szárnyai kihalt tájakon vitték. Nem tűnt ismerősnek, az éjszín borzas emlékei között nem szerepelt eme hely, sem a vár, amely előtte magasodott.
Hollónak már finoman szólva is PTSD-je van a kastélyoktól, valahányszor meglátott egyet, mindig történt valami rossz dolog. De ez legalább nem Demóna kastélya. A madár bereppen az udvarra, majd ott emberi alakot ölt. Eddig is érezte magán a figyelő tekinteteket, most azonban oda is sietnek hozzá… egerek.
”- Erre jöjjön, az Egérkirály már várja önt!" - Holló meg merne rá esküdni, hogy még soha életében nem hallott az Egérkirályról, de ha az várja őt, akkor igazán nagy butaság lenne megvárakoztatni. Végülis a madárral esett már meg hajmeresztőbb dolog is, ő aztán igazán nem akad fenn néhány magyarázó rágcsálón.
Közben két másik alak mellé sodródik, akiket kíváncsian végigmér. Elütnek az itteniektől, ráadásul őket is legalább olyan határozottan terelik a kastély belseje felé, mint jómagát, hát nem csoda, hogy az érdeklődése középpontjába kerülnek. Hozzájuk szólni viszont nincs igazán esélye, meg nem is tudja mi volna a célravezetőbb: bemutatkozni, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy egy ismeretlen kastélyban az Egérkirály színe elé küldik őket, vagy reménytelenül kérdezősködve felfedni, hogy fogalma sincs, mi a retek folyik körülötte. De fogadjunk, hogy Demóna műve az egész!!!!! Egyszer sírba tesz az a nő…
Finoman biccent a nagyranőtt rágcsáló köszöntésére, hogy látszódjon, milyen udvarias tollas ő. Még nem is rohanja le kérdésekkel. Az arca furcsán ismerős, akaratlanul is a rendőrség tahójának képe villan az elméjébe. Van valami annak az alaknak a kisugárzásában, amire a madár allergiás. Egérként sokkal csinibb, noha szerencsére a kaján mosolyt még éppenhogy, de képes elfojtani.
- Megtisztelő, hogy itt lehetünk! A többiekről nem nyilatkozhatom, de az én szándékaim barátságosak - kibékíteni Demónát, és elhúzni a gyászba. Aztán belenéz a sötét patkányszemekbe, s a hideg is végigfut a hátán. Talán Demóna vette fel az Egérkirály külsejét? Azok a szemek akár az övéi is lehetnének, bár szó se róla, a nőjé szerencsére sokkal szebb kiadás.
Újabb rágcsálók futnak be, s a férfi legszívesebben hangos sóhajjal nyugtázná, hogy minden hiába, mert megint a rossz oldalon kötött ki. Egyszer adná az ég, hogy Demóna valami rendeset cselekedjen, s Holló makulátlan, fehér tollakkal a jók között feszíthessen…
- Ti segítettetek begyűjteni a foglyot? - súgja oda fű alatt a mellette szobrozó két alaknak. Jó volna tudni, hogy ő volt-e mindössze “haszontalan naplopó”, vagy a másik két srác se rabolgat szabadidejében embereket.

[Karácsony előtti éjszaka]

Karácsony. Micsoda rémséges ünnep! A hetek óta zajló készülődés, sütés-főzés és az őrült ajándék hajkurászás felettébb bosszússá varázsolta a férfit. Nem mintha kivette volna a részét az őrületből, szimplán bosszantotta a tény, hogy ez az ünnep mekkora népszerűségre tett szert. Sosem kedvelte North ünnepét, hiszen minden a szeretetről és a családokról szólt. A férfi azonban nem látott benne mást, mint képmutató mosolyokat, édesnek tűnő hazug bókokat és túlzott költekezést. A szeretet ünnepén nem volt helye a terrornak, de elhatározta, hogy idén ez másképp lesz.
- Ha már annyira ünnepelni akarják ezt az ostoba napot, akkor ideje lenne móresre tanítani őket – morfondírozott magában, miközben az éjszaka leple alatt fel-alá mászkált a lakásában. A férfi mindennél jobban gyűlölte, ha másokat boldognak látott, azonban nem tagadhatta le azt a picike tényt, hogy ő is szeretett szórakozni.
- Itt az ideje, hogy mi is mókázzunk, kicsikém – mosolyodott el sötéten, miközben ujjaival végigsimított a fekete homokból szőtt lovon. Az árnyékok a lakáson kívül nyújtóztak, s amíg Fata Morgana lakói az igazak álmát aludták, a sötétség rátelepedett a városra és láthatatlanul beférkőzött az emberek álmai közé.


[Az Egérkirály árnyékában]

Az Egérkirálynak mindenhol voltak kémjei, így nem lepődött meg, amikor a tróntermébe beterelték Billt, Hollót és V-t. Ha valaki megfordult már a rendőrségen közülük, akkor a király állatias vonásaiban ráismerhettek az egyik, beképzelt rendőrkapitányra benne. Mégis, a Király óvatos volt velük szemben, talán egy másik valóságban izmos és ostoba volt, de itt nem volt szabad alábecsülni őt.
Az Egérkirály ismerte a történetet, tudta jól, hogy mely pontokon történt változás, így a jövevényekben szövetségeseket látott. A kémek szerint a kapu előtt tűntek fel, ismeretlenek voltak ebben a világban, ezt pedig a király a hasznára változtathatta.
- Üdvözlet Egérvárban! – tárta szét a karjait, miközben apró lábaival lelépdelt a trónjához vezető lépcsőfokokon.
- Bízom benne, hogy barátokat köszönthetek bennetek! – Talán a fogadtatás barátságosabbnak tűnt, de mohó szemeiben égett a hatalom iránti vágy. Aki találkozott már a sötétséggel, annak a személynek egyértelművé válhatott, hogy az Egérkirály nem a jóságáról lehetett híres.
További kérdéseket szeretett volna feltenni, de négylábon szaladó, nála sokkal kisebb termetű egerek szaladtak be a trónterembe.
- Királyom! Királyom! Nagy a baj! A kislány szövetségeseket szerzett és idetartanak a fogolyért! – Az Egérkirály tekintete bosszúsan villant, amiért alattvalója nem tudta tartani a száját, mégis kiadta a parancsot arra, hogy az őrség készüljön fel a vár lehetséges ostromára.
- Nehéz időkben érkeztetek. Sajnos akadnak olyan személyek, akik meg akarják vétózni a hatalmamat. Minden segítséget hálásan elfogadok, amennyiben azonban a biztonságotokat fontosabbnak ítélitek meg, úgy a katonáim biztonságos helyre kísérnek benneteket.


//Legyetek bátran kreatívak és ha úgy érzitek, nyugodtan használjátok a karaktereitek képességeit! Határidő a vizsgák, költözések, ünnepek egyebek miatt: 2024.01.17. éjfél (külfödieknek a saját ideje szerint éjfél) //