A madarak csicsergésére ébredek, ahogy minden reggel. Rápillantok az órára. Még 7 óra sincs. A klubot pedig hajnali fél 6-kor sikerült bezárnom. Általában legkésőbb 4-kor már csak én vagyok bent, illetve a személyzet pár tagja, akiket végül hazazavarok pihenni, én pedig beteszek valami zenét és maximum 25-30 perc alatt rendet rakok, amennyire lehet. Nem mintha az én dolgom lenne, de utálok kupit hagyni magunk után, a takarítok pedig nyitás előtt 2 órával szoktak csak megérkezni. Általában már nincs sok munkájuk, hála a túlbuzgóságomnak. Na meg "amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra", nem igaz? Mindig is teljes intenzitással, ezerrel pörögve éltem az életemet, amióta az eszemet tudom. Ám most úgy érzem, még megérdemlek egy kis pihit. Fogalmam sincs, mi ütött tegnap a városunk lakóiba, de alaposan kirúgtak a hámból. Én annak csak örülök, ha pörög az üzlet, de Murphy törvényének értelmében tegnap természetesen majd' szétszakadt a fejem a fájdalomtól, és igazán el tudtam volna viselni a korai ágyba keveredést. A produkcióm sem volt olyan színvonalú, mint szokott. Oké, ezúttal is kaptam hatalmas tapsvihart, de én akkor is éreztem, hogy nem voltam a topon. Fránya maximalizmus!


16:20. 16:20??? Úristen, ezt nem hiszem el! Hogy aludhattam el ilyen csúnyán? Még próbálni akartam a ma esti műsorra. Remek, úgyis szeretek rögtönözni. Nincs is jobb egy hirtelen összedobott táncprodukciónál. Biztos nem lesz értékelhetetlen bohóckodásnak elkönyvelve. Ugyan. A szarkazmus nálam olyan, mint a levegővétel. Önkéntelenül is csinálom - hála az égnek -, mert nélküle nem tudnék élni. Ilyen gyorsan még életemben nem öltöztem fel. Már majdnem kiléptem az ajtón, hogy a klub felé vegyem az irányt rohamtempóban, amikor hirtelen megszólalt a mobilom...amit az ágyra dobtam ébredés után és a jelek szerint ott is felejtettem. Milyen jó, hogy valaki épp most keres. Quasimodo. Hű. Most szívesen tükörbe néznék, hogy lássam a döbbent arckifejezésemet. Mármint párszor beszéltem már vele, és valóban megadtam neki a számomat, mert volt egy privát party, amire ő főzött. Úristen, de finom volt, legszívesebben megettem volna az egész menüt, nem törődve az alakommal. Jaj, letette. Azért picit meglep, hogy keresett. Mármint...nagyon aranyos srác, de nem rémlik, hogy megint lenne valami üzleti ügyünk. Biztos nem olyan fontos, majd később visszahívom. Most tényleg rohannom kell.


Nocsak, negyed 6 van, én pedig már kanyarodom is a klub utcájába. Most lesz 12 órája, hogy elindultam haza. Sofi, valamikor azért pihenned is kéne. És ezt tényleg az agyamba kell vésnem mielőbb, mielőtt kórházi kezelésre szorulok, amiért "túlhajtom magam". Egy ismerős alak toporzékol a klub előtt. Hunyorgok, hátha attól élesebben látom őt, aztán ahogy közeledem az Outcasts felé, egyenesen arányosan esik le az, hogy ki vár rám és az állam is ezzel együtt.
- Quasimodo...te...mit csinálsz itt? Megbeszélésünk van, vagy...
- Beszélnem kell veled, életbevágóan fontos. - Az arca falfehér, a tekintete pedig mintha rémült lenne. Mindenesetre bólogatok, jelezvén, hogy mondja nyugodtan, bármiről is van szó. - Ne itt. Esetleg bent tudunk beszélni, ahol nem hallhat senki? - Most már bevallom, elég szépen előjött a migrénem a félelemtől, hozzácsapva némi kellemesnek nem mondható gyomorideget. De nyugalmat erőltetve magamra intek neki, hogy menjünk be a klubba, aztán az irodám felé vezetem. Valami azt súgja, akármi is az a komoly dolog, amit el akar mondani, alaposan felforgatja majd a napom hátralévő részét. Vagy ne adj isten, az egész életemet.


✦ Az "igézően táncol" nemcsak egy szófordulat az én esetemben, hanem a valóság. Konkrétan megbűvölök bárkit, amikor táncolok, és olyankor akármire rá tudom venni az illetőt.