I am afraid of what I'm risking if I follow you Into the unknown
Fata Morgana mágiája
jelenleg aktív
„– Hercegnő! Mi történik? Mi ez a varázslat? – Ez egy átok, léteznie sem volna szabad, nem tudom, hogy a nővéreim miféle sötét praktikákat használtak, hogy létrehozzák, de már késő bármit is tenni. – Mi fog történni? – Egy másik világban fogunk felébredni. Mi és mindenki, akit elér az átok. Jól figyelj, Tücsök! Nem fogunk emlékezni arra, kik vagyunk, de ha előbb térnek vissza az emlékeid, mint az enyémek, el kell mondanod, ki vagyok! Tudnom kell! Nem bízok a testvéreimben, többé senkiben, csak benned! – Dehát...! Nem volt időm tiltakozni, kérdezősködni vagy tovább értetlenkedni, mert a pulzálás következő hulláma elérte a hercegnőt. Solana köddé vált, a következő hullámban pedig Notus és Boreas is, Calypsoval együtt. A falhoz hátráltam, de a harmadik hullám engem is elért. Mintha elfújták volna a gyertyát, a gondolataim, a félelmeim, az álmaim, a céljaim... minden eltűnt, eltűntem én is, egy teljes pillanatra megszűntem létezni, majd egy új világban ébredtem valaki másként.” – Részlet a Tücsök Tihamér történetéből
Fata Morgana
határa
Számos és számtalan
karakter állás
Csillámport szórunk
a hőseinkre
Jelenleg 15 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 15 vendég :: 1 Bot
Nincs
A legtöbb felhasználó (117 fő) 2021-02-23, 20:50-kor volt itt.
I am afraid of what I'm risking if I follow you Into the unknown
Ennyi ember hisz bennem :
1714
Titulus :
Pengu ✦ Sisu ✦ Namaari
✦ ✦ ✦ :
Életkor :
3
Akinek az arcát viselem :
Kim Soo-hyun ✦ Han So Hee ✦ Gemma Chan
A tükör mögött :
Evolet Yang Baba Mirai ✦ Baba Shouta
2021-05-09, 12:51
Peony & Connor
All you need is love and a dog.
- Igen… aztán meg küzdhetnék egyedül ezzel a sok melóval hónapokig, amíg nem szabadulsz… úgy, hogy ketten is alig győzzük. Valami mást kell majd kitalálnom. - csóválom a fejem, mert igaz, sok időt töltünk munkával a menhelyen, de az biztos, hogy nélküle nem győzném. Magam alatt annyira meg még sem akarom vágni a fát. - Örülök, hogy tetszik. - mosolyodok el, az persze már más kérdés, hogy a kivitelezésig mikor sikerül majd eljutnunk, de hé! Csak pozitívan, legalább már az elhatározás megvan, az pedig mondhatni, fél siker. - Gond nélkül. Szerintem így is sokkal több időt töltünk a menhelyen, mint otthon. - gondolkozok hangosan, mert ha úgy nézzük, szinte tényleg csak aludni járunk haza. Már amikor nem nyom el az álom munka közben, mert arra is volt már példa. Így meg elég nehézkes közös jövőn gondolkozni, ha ennyire csak a munka körül forog az életünk. Mármint értem én, a karrier meg siker szempontjából nem rossz, csak… na, valahol mégis. Idő közben az ebéd is megérkezik, én pedig már nyúlok is az evőpálcikáim után, hogy jó étvágyat kívánva nekilássak. Hm, melyik is legyen az első? Mondjuk az a gusztusos, vékony szelet husi… aztán az a kínai gomba, meg az egészséges étkezés címszavával valami zöld leveles izé… de azt hiszem, az nem lesz a kedvencem, úgyhogy lássuk csak, mik sorakoznak még az asztalon? Mert az nem kérdés, hogy legalább egyszer mindent végig akarok kóstolni! Amilyen soknak tűnt elsőre, azt kell mondjam, egész jó tempóban tüntetjük el a felsorakoztatott falatkákat a kis tálkákról, megúsztatva a forró, fűszeres alaplében, majd eltüntetve a pocakban, azt meg álmomban sem gondoltam volna, hogy ketten nem fogjuk tudni mindet elpusztítani! Csalókák a kínai ételek, amennyire nem tűnnek soknak, valójában annyira laktatóak… Miközben pedig a teánkat kortyolgatjuk, tudom, hogy lassan illene visszaindulni a munkába, mielőtt még a többiek esetleg hiányolni kezdenének, de a fenébe is, igazunk volt… legszívesebben ledőlnék aludni egyet ahelyett, hogy folytatnám a számlák rendezgetését, de a manóba is, előbb tényleg vissza kéne gurulni! Miért is nem jöttünk kocsival? Ja igen, mert a friss levegő is ránk fér, nem csak a mozgás, meg a kimozdulás…
- Hát már meg is van a lehetőséged. Még senki nem mondta, hogy a katonaságig zavarna, ha valamit nem tartok be. - Amennyiben távol akarna tartani a menhelytől az ugyanúgy nehéz lenne a számomra is. Viszont azt hiszem előbb másznék be az ablakon, minthogy elfogadjam a zárt ajtó tényét. Inkább egyszerűbb lesz csak betartani az egészet, hiszen lényegében a saját érdekükben történik. Meg a kutyusokéban. Nélkülünk el lennének veszve így kénytelenek vagyunk gondoskodni saját magunkról is. - És nagyon jó ötlet, amit remélem a lehető leghamarabb megvalósíthatunk. - Kicsit elkeserítő a dolog, hogy még arra is alig van időnk energiánk, ami igazán fontos lenne. De nagyon örülnék annak, ha ezek a plusz projektek a jövőben nem csak álomként lennének jelen, hanem ténylegesen megvalósíthatók lennének. Elmondhatatlanul várom a pillanatot, amikor eljön ez az idő is. Igazán aranyos volt tőle, hogy felvetette az ötletét annak, hogy talán egy kicsit ki is kapcsolódhatnánk együtt, hiszen a munkán kívül nem igazán vagyunk együtt. Mármint együtt élünk, de mégis másabb úgy érintkezni a másikkal, hogy tényleg azon van a hangsúly nem pedig véletlenszerűen történik. - Hát igaz, ami igaz már nevezhetnénk második otthonunknak is. - Tényleg reméltem, hogy nem lesz nagy teher nekik, hogy néha-néha átvállalják a teendőket annak érdekében, hogy a pihenésen kívül egymásra is tudjunk fordítani az időnkből. Hálás vagyok, amiért kicsit elterelte a figyelmem az éhségemről a beszélgetéssel, de ettől függetlenül akár csak egy kisgyerek csillogó szemekkel figyelem, ahogy felénk közelít a megváltást jelentő kaja. Azzal, hogy közelebb kerültem hozzá valahogy még nehezebb volt a várakozás és képes lettem volna leégetni a nyelvemet is, ha arról volt szó, de igyekeztem egy kis önuralmat erőszakolni magamba még akkor is, ha nem volt belőle nekem túl sok. - Jó étvágyat! - Ezzel pedig már borítékolható volt, hogy tényleg úgy fogok visszagurulni a menhelyre, mert nem leszek képes visszafogni magam. Nem is tudtam, hogy mégis mihez nyúljak először ezért inkább elkezdtem balról jobbra a dolgokat, hogy semmit se hagyhassak ki még akkor sem, ha már közel kerülök a kidurranáshoz.
- Nem, dehogy, isten őrizz! De majd valamit kitalálok, mivel tudnálak motiválni. - nyugtatom meg, mondjuk esélyesen a „nem engedlek be a menhelyre” nála is ugyanolyan hatásos lenne, mint esetemben, de majd gondolkozok, eszembe jut-e valami hasonló hatékony, de kreatívabb megoldás. - Igen, tudom, inkább csak mint esetleges jövőbeli terv, jutott eszembe. - fűztem hozzá, mert tisztában voltam vele én is, ha akarnánk, se tudnánk holnap ilyesmi karrierbe vágni. Vagyis tudnánk, csak esélyesen elég hamvában holt ötlet lenne így, hogy nyakig ér a munka, és saját magunkra, meg egymásra is alig van időnk. Előbb ezt kéne rendbe rakni, aztán ha már normalizálódik a helyzet, jöhetnek az egyéb projektek is. - Konkrét esetet most így kapásból nem tudnék mondani, de mint ha hallottam volna már korábban… - billentem oldalra a fejem, jót mosolyogva a bókon, várva, hogy mit szól az előbbi ötletemhez. - Én benne vagyok! - bólogatok lelkesen, igaz, elsőre talán egy kicsit nagy falatnak tűnhet, hogy kapásból nem csak egy alkalmat, hanem egy új, állandó programot iktassunk be az életünkbe, de ettől függetlenül tetszik az ötlet! Meg legalább az elhatározás megvan, így azért elindulni is egyszerűbb a megvalósítás útján. - Nem akarom elkiabálni, de nem hiszem, hogy nagyon ellenükre lenne, biztos unják már a fejünket, hogy szinte lehetetlenség úgy betoppanni a menhelyre, hogy legalább egyikünk ne legyen házon belül. - osztom meg vele a véleményem, de persze mindenáron meg akarom majd kérdezni őket, mert ha nélkülünk nem bírnák a munkamennyiséget, akkor nyilván nem hagyjuk őket a slamasztikában, hogy lazuljunk valahol kettesben. - Nézd csak, azt hiszem, azt nekünk hozzák! - intettem a tekintetemmel a terem másik vége felé, ahol a pincér épp egy nagy tálca finomsággal érkezett. Mindenféle falatkák, húsok, zöldségek, tészta, tenger gyümölcsei, hogy amikor ideért, seperc alatt beborították az asztalunkat. Már így is szemkápráztató volt a látvány, amikor pedig néhány perccel később a nagy tál gőzölgő, forró leves is megérkezett az asztal közepére, amibe mártogatni kellett a finomságokat, már alig bírtam kivárni, hogy megkóstoljam. - Nos, akkor jó étvágyat! - nyúltam az evőpálcikákért, miközben azzal szemeztem, hogy mivel is kezdjek? Mondjuk egy szelet hajszálvékony szelet marhahússal? Jó választásnak tűnik!
- Azért remélem, hogy nem zavarsz a katonaságig, ha én nem tartom be a lefekvési határidőt. - Mondjuk ott az egyszer biztos, hogy betartatnánk a lefekvési meg a felkelési időkorlátot. Ugyanakkor egyáltalán nem vágyom arra, hogy az önfegyelemért cserébe távol legyek a kutyáktól. Inkább önfegyelemmel érem el, hogy ne szakíthassanak el tőlük. Se a fogadásunk, se pedig a totális kimerültség. - Nem rossz ötlet, de nem tudom, hogy jelenleg érdemes lenne-e plusz dolgot vállalni. Valahogy először stabil lábakon kell állnunk mindennel. - Őszintén azt sem tudom, hogy mégis mit jelent igazán a stabilitás, mert mindig mikor kezdenénk közel kerülni hozzá egyszerűen csak arrébb csusszan, mintha csak egy délibáb lett volna. Kezet rázok vele a fogadásunkra és mellé még egy puszit is nyomok az arcára bónuszként. Nem tartom lehetetlennek, hogy találjak egy olyan műanyag poharat, ami megfelel az igényeinek. Ezt pedig már csak azért is be fogom bizonyítani, hogy véletlenül se vágja meg magát egy újabb bögre törésnél. Megvolt a jó oldala annak, hogy kimozdultunk enni, de ugyanakkor ott volt a negatív bökkenője is, hogy innen még vissza kell másznunk majd a menhelyre, ha végeztünk. Akármennyire is lesz nehéz visszavonszolni magam nem fogom megállítani magam az evésben csak azért, mert valószínűleg visszafelé gurulva megyek majd. Figyelmesen hallgatom végig az ötleit, miközben szinte csillogó szemekkel nézem őt. - Mondtam már, hogy iszonyatosan aranyos vagy, amikor fellelkesülsz valami iránt? - Jegyzem meg egy mosollyal az arcomon, mielőtt még rátérhetnék a tényleges válaszomra. - Igazából, ha meg tudjuk szervezni a többiekkel együtt, akkor lehetne ez is valami új, valamennyire állandó dolog. Mármint bevezethetnénk a rendszerest alvást és emellett pedig akár arra is odafigyelhetnénk, hogy több időt szenteljünk egymásnak is. Szóval nem kellene csak egy dolgot választanunk, hanem mindent kipróbálhatnánk, ami épp eszünkbe jut idővel. - A munka mellett néha meg is feledkezik valaki arról, hogy amúgy lehetne élete is. Ténylegesen össze kellene szednem magam minden téren, hogy valami javuló tendenciát mutathassak és ne hanyagoljak el mindent a menhelyért. Bár sosem tudnék hátat fordítani a menhelynek, de el kell ismernem, hogy meg kell tanulnom az időmet valahogy arányosan beosztani.
- Az el is hiszem. Ilyenkor azért elgondolkodok egy pillanatra, hogy katonai kiképzőnek is milyen jól beillenél. - jegyzem meg csak úgy mellékesen, mert tény, ha elszánja magát valamire, tud ám ő vaskezű lenni a bájos, törékeny külső ellenére – Hm, lehet hogy ki kéne próbálnod magad kutyakiképzőként. - jut eszembe egy másik ötlet, amit talán jobban tudnánk kamatoztatni így, hogy egy menhelyet vezetünk – Sosem fordult meg a fejedben, hogy valami ilyet kipróbálj? - kérdezek vissza. Az már más tészta, hogy valószínűleg időnk meg erőnk se sok lenne ilyen képzésekre, legalábbis amíg ennyi kutya van a menhelyen és ennyien vagyunk, amennyien… viszont időről időre jó eljátszadozni a gondolattal. - Rendben, áll az alku! - nyújtom a kezem, ha már ilyen jól megállapodtunk. Más esetben megérdeklődném, mit kapok, ha mégsem talál olyan poharat ami tetszik, de képzelem… „A” verzió, úgy is talál, „B” verzió, ihatok olyanból, ami nem tetszik… Mindenesetre büszke vagyok rá, hogy ilyen elszánt és kitartó, az élet szinte minden területén! Azt hiszem jó ötlet volt inkább beülni valahová enni, mintsem megint rendelni – abban az esetben jó, ha arra vesszük a fáradtságot, hogy átmenjünk a másik irodájába, és legalább addig leálljunk a melóban, amíg bekanalazzuk a kaját, így viszont akaratlanul is kiszakadunk egy kicsit a munka soha véget nem érő mókuskerekéből. - Majd meglátjuk, előbb szeretném megbeszélni a többiekkel, bevállalják-e egyáltalán, mert ha nem bírnák szusszal, akkor nem raknék ilyen terhet a vállukra. Viszont a másik oldalról meg… az idejét sem tudom, mikor voltunk utoljára bárhol is kettesben. Elmehetnénk mondjuk kirándulni! Oké, tudom, ilyen hideg időben nem olyan nagy élmény, de… esetleg síelni egyet? Vagy csak szimplán kimenni a vízpartra, hátha befagyott annyira a part közelében, hogy lehet korcsolyázni. Ezer éve nem korcsolyáztam. - vallom be, bár valószínűleg tisztában van vele. Mióta a menhely megnyitotta kapuit, igazából a munkán kívül elég kevés dologra sikerült időt szánni. - Mit szólsz hozzá? Vagy inkább valami máshoz lenne kedved?
Határozottan szórakoztató lenne végignézni, ahogy megpróbálja megenni a salátát magában, de ezt a képet inkább csak a saját elmémben dédelgetem, mert nem szeretném magamra haragítani aztán a végén még nekem is ennem kellene salátát és bevallom, hogy én sem vagyok oda érte túlzottan. Úgyhogy benne vagyok abban, hogy ezt a gondolatot elengedjük. Vagy inkább csak megmaradjon gondolatszinten és ne akarjuk ténylegesen megvalósítani, mert egyikünk sem lenne tőle boldogabb. - Elhiheted, hogy betartatom veled. - Szeretnék komolyan odafigyelni arra, hogy kipihenje magát. Így aztán talán még ő is majd igyekszik betartatni velem. Jobb inspirációt nem tudok a menhelynél, de talán még az is hozzátesz majd a helyzethez, hogy vissza is vághat nekem is, ha esetlegesen én sem kerülök időben az ágyba, mert ugyanúgy kizárhat, ahogy én is ki fogom, ha nem tér időben nyugovóra. - Emelt fővel fogadom el a kihívást. - Nem számít, hogy mennyi ideig kell keresnem találni fogok valamit. Ha kell, akkor még személyre szabott is lesz valahogy. Nem szeretném, ha megvágná magát a legközelebbi alaklommal, mikor véletlenül lever egy bögrét, amit utána fel kell majd takarítania. Az étteremben töltött percek során tudatosul bennem, hogy mennyire éhes is voltam. Egy újabb dolog, amiről teljesen megfeledkezem, amikor a kutyák körülvesznek. Ezerszer megetettem őket, mielőtt még magamhoz vennék egy falatot is. Ténylegesen borzalmas vagyok. Össze kell szednem magam. - Szeretném azt mondani, hogy esélyed sincs, de.. - Már az is valami, ha egymást támogatva visszajutunk. Viszont eszembe nem jutna, hogy visszafogjam magam, mert az illatok túlságosan felturbozták a fantáziámat és azt hiszem, ha most nem eszek meg mindent, amit kívánok, akkor annak egyáltalán nem lesz jó vége. Valószínűleg napokig sóvárognék mindennek az emléke után. - Ha tényleg úgy gondolod, hogy el tudunk szakadni egy kis időre, akkor nem mondok nemet rá. - Nagyon szívesen töltenék vele több időt, amit nem a menhelyen többé-kevésbé egymás mellett, hanem tényleg kikapcsolódnánk picit. Viszont olyan hihetetlennek tűnik, hiszen még azzal is küszködünk, hogy időben lefeküdjünk. De talán ez egy új kezdet lesz, amit igazán meg kell ragadnunk.
- Hmm? - állom Peony tekintetét, akármilyen elszántan is méreget, hátha sikerül elvennem a kedvét ettől a hülyeségtől, hogy pont rajtam akarja kipróbálni. Mondanám, hogy kínozzon mást vele, de sejtem, az annyira nem lenne mulatságos a számára, mint az én szenvedésemet nézni a salátával. - Szuper, akkor ezt meg is beszéltük! - esik le kisebb kő a szívemről, beszéljünk inkább olyan dolgokról, amik tényleg fontosak. Mint a pihenés, az legalább tényleg tenne az egészségünk érdekében, nem úgy, mint a nyúleledel. - Oké, oké, vettem a lapot. Mostantól előbb lövik a pizsamát… - adom be a derekam, vagy legalábbis adok egy esélyt neki, de sanszos, hogy addig valóban nem fogom komolyan venni a dolgot, amíg tényleg ki nem zár a menhelyről. Drasztikus, de hatásos megoldás lenne, az biztos. Mindenesetre azért igyekszem majd odafigyelni a pihenésre mostantól, még ha nyakig is ér a sok munka. - Megnézem én azt! - grimaszolok a hallottakra, mert már maga a tény, hogy „műanyag” a pohár, nem üveg, vagy porcelánbögre, is olyan izé, de ha már egyszer szavamat adtam, akkor nem fogok visszakozni. Sőt, egy kicsit még a kíváncsiság is furdalja az oldalamat, hogy vajon milyet fog találni nekem? Nem sokkal később már az étteremben ücsörögve csorgatjuk a nyálunkat az étlapra, mielőtt rövidre nem zárnám a menüválasztást, mert ha azon múlna, még órák múltán is itt ücsörögnénk azon dilemmázva, hogy mit együnk. Mondjuk pihenésnek nem rossz, csak kár, hogy az étterem valószínűleg nem értékelné, hogy órákig foglaljuk a helyet náluk. Meg a menhelyen is biztos keresnének, vagy csak én aggódom túl már megint? - Ha én is hasonló állapotban leszek, akkor meg versenyezhetünk vissza, ki gurul gyorsabban! - ajánlom fel, majd ahogy kiszúrok egy pincért, már jelzek is neki, hogy szeretnénk leadni a rendelésünk. Úgy is idő, mire elkészül, és azért az ebédszünetet sem szeretném három órásra nyújtani, ha nem muszáj. Pláne, hogy már választottunk. - Amúgy, ha már pihenés… hétvégén nem ugrunk el valahová csavarogni? Olyan rég voltunk már bárhol, a teaházat leszámítva, talán… fánk fér egy kis változatosság. Akarom mondani, ránk fér. - csóválom meg a fejem. Még ha nem is utazunk messzire, biztos akadnak még olyan, jó helyek a városban, amiket nem igazán ismerünk. Vagy igazából egy szimpla kirándulás se lenne rossz, csak kérdés, hogy addigra hány centi hó esik még.
- Hmmm.. - Egy kis ideig gondolkodva mérem végig őt, de persze semmi komoly szándék nincs mögötte. A szívemet már így is sikerült ellopnia így pedig napról napra csak tökéletesebbnek tűnik a szeretem meleg fényében. - Na, jó talán nélkülözhető a saláta. - Tény, hogy egyszer azonban nagyon szívesen megnézném, hiszen azt hiszem jót tudnék nevetni az arckifejezésén, ahogy megpróbálja leküzdeni magába a salátát. Én sem vagyok túlzottan oda érte így kegyetlenség lenne rá meg ráerőszakolni. - Örülök, hogy egyetértesz. - Tényleg oda kell figyelnünk magunkra és egymásra is, hiszen hosszútávon tényleg az lenne a legjobb, ha jobban odafigyelnénk az ilyen "apróságokra", mint mondjuk az egyszerű pihenés. - Ebből is láthatod, hogy komolyan gondolom. Nem szeretném, ha a kimerültségig hajszolnád magad és valami bajod esne. - Természetesen van más jelentősége is a szavaimnak. Vagyis sokkal inkább egy másfajta haszna a szituációnak. De azt még azelőtt elhessegettem a fejemből, mielőtt még megülepedhetne. Talán senki nem hallotta, aki félreérthetné a szavaim. Kicsit kínos lenne, ha néhányan erről kezdenének beszélgetni. Még akkor is, hogy igaz esetben sem rájuk tartozna igazából, hogy ki-mit éppen hova kötöz vagy nem kötöz. - Elhiheted nekem, hogy csak azért is találok majd olyat, ami annyira a kedvenced lesz, hogy többet le sem akarod majd cserélni. - Persze nem lesz egyszerű feladat, hiszen tényleg nem felnőtt emberekre szabták a műanyag poharakat. Vagyis hát nem teljesen igaz, mert azért vannak olyanok, akik szeretek a gyerekes figurával ellátott poharakat, de szerintem ha olyat választanék még utánam is dobná Connor. De végső soron nem túl nagy kihívás egy ízlésének megfelelő műanyag poharat találni. Legalábbis remélem, hogy nem lesz az. Inkább a műanyag, mint a bögrék tördelése. Bár az is lehet, hogy a pihenés már pozitív hatással lesz majd a pohár helyzetre is. Örültem, hogy eldöntöttük, hogy mégis mit is eszünk, de közben már előre éreztem, hogy ettől csak még inkább éhesebb lettem és szinte alig vártam, hogy valamit az arcomba tömhessek. - Igazán kedves tőled, de mégis mi a garancia arra, hogy nem leszel te is hasonló állapotban? - Néha azért a tény, hogy publikusan, emberek között eszem visszafogja a hatalmas étvágyamat, de amikor valami túlságosan jól néz ki még ez az apróság sem fog megállítani abban, hogy még az asztalba is belekóstoljak.
- Aranyosabbá. Mert nem vagyok így is eléggé az? - bukik ki belőlem akaratlanul is, mert nem és nem, biztos, hogy nem fogok átszokni arra a nyúlkajára, cukiságfaktor ide vagy oda. Amúgy sem hiszem, hogy különösebben felemelő látvány lennék, valami csoffadt zöldet rágcsálva, halálra unott fejjel. Remélem, Peony sem tervez ellenem ilyen gazságot! - Ebben viszont van valami, hosszú távon tényleg jobb lenne mindenkinek. - értek egyet vele, mert lehet, hogy rövid távon jobb négylábú barátainknak, ha sokszor éjszakába nyúlóan a menhelyen gürizünk, de ha hosszú távon ezzen kicsináljuk magunkat, nos, az már senkinek nem lesz különösebben szerencsés helyzet. - Azért valahol különös pont a te szádból hallani, hogy „kikötöznélek az ágyhoz”. - tudom, rossz az aki rosszra gondol, de mégis képtelen vagyok komolyan venni a fenyegetését, pláne, ilyen kontextusból kiragadott kis megjegyzéssel, csak vigyorgok megállás nélkül. Azt meg remélem, hogy egyik dolgozónk vagy önkéntesünk sem hallgatózik az ajtó előtt, mert az irtó ciki lenne… Bár, mást nem úgy is kiderül néhány napon belül, ha látványosan kerülni fogják a társaságunk vagy a tekintetünk. - Tudod, mit szoktak mondani, minden pasi valójában egy nagyra nőtt gyerek… - forgatom a szemeimet, és oké, kénytelen vagyok elismerni, hogy valahol igaz az állítás, néha tényleg seperc alatt úgy tudunk lelkesedni valami apró kis hülyeségért, akár egy öt éves gyerek, de könyörgöm… műanyag pohár?! Azért ne már! - Kutyásat…? Most próbálsz meggyőzni? - kérdezek vissza gyanakodva, de aztán egy nagy sóhajtás kíséretében beadom a derekamat – Tudod mit? Ha találsz olyat, ami tényleg jól néz ki, nem valami béna, gagyi kis gyerekeknek való, giccses vacak, hanem olyan ami nekem is tetszik, akkor egye fene… Teszek egy próbát vele. - egyezek bele végül, mást nem, ha eljutok arra a szintre, hogy nem verem le véletlenül heti szinten legalább háromszor, idővel még mindig vissza lehet váltani a porcelán bögrékre. Na de lapozzunk, mert eddig fel sem tűnt, de nekem is mindjárt kilyukad a hasam! Szóval inkább induljunk, mielőtt még éhen halnánk! Szerencsére nincs messze az étterem, néhány perc séta, és már az asztalunknál ülve bújhatjuk az étlapot, hogy mit kéne enni, de van abban valami, hogy éhesen ne menjen az ember bevásárolni… nos, dönteni sem könnyebb, igazából az egész étlapot képes lennék végigenni, mégis van egy, ami különösen szimpatikus, olyannyira, hogy megpróbáljam Peonyt is meggyőzni, hogy próbáljuk ki. - Ne aggódj, majd visszagurítalak, ha kell. - kacsintok rá, de abból kiindulva, hogy mindegy, mennyit eszik, valami csoda folytán mégsem hízik, lehet inkább én leszek az, aki gurulva fog visszatérni a menhelyre.
- Hát azért igazán aranyosak tudnak lenni a nyulak ahogy rágcsálják a salátát. Talán még téged is aranyosabbá varázsolna rögtön. - A gondolatára akaratlanul is elmosolyodok tekintve, hogy el tudom képzelni mégis milyen arcot vágna, ha egyszer tényleg odaraknék elé egy salátát, hogy akkor jó étvágyat. Szerintem utána soha többé nem engedné, hogy bármit is elé rakjak. Egy életre gondoskodna arról, hogy mégis mindig legyen valami ennivaló a számára. Nem kockáztatna még egyszer az egyszer biztos. - Egy próbát mindenképpen megér, mert máskülönben mindketten lerobbanunk, mint egy régi busz. - Bármennyire is szeretnék én is a lehető legtöbbet kihozni az időmből és az utolsó csepp energiámból is kénytelen vagyok elfogadni a tényt, hogy emberek vagyunk és pihenésre van szükségünk. De talán valamilyen szinten természetes, hogy sokkal jobban aggódom miatta, mint saját magam miatt. - Hát én, ha kell akkor kikötöznélek az ágyhoz, hogy megtanulj pihenni. Ha pedig onnan kiszabadulsz még mindig kitessékelhetlek innen is. - Mindezt persze csak az ő érdekében tenném, hiszen nem szeretném, ha a kimerültség miatt elkapna valamit. Ebben a hideg időjárásban nem olyan nehéz egyikünknek sem megfáznia. Aztán, ha tudja, hogy én ilyen komolyan veszem az egészet és tényleg komolyan veszem a tizenegyórai lefekvést, akkor majd ő is igyekszik velem is jobban betartatni. Minél keményebbek vagyunk egymással annál nagyobb az esélye, hogy ténylegesen betartjuk majd ezt a kis új szabályt, amit most mi ketten alkottunk. Csak remélem, hogy tényleg működni fog, de ugyanakkor már most fáj a szívem, hogy nem lehetek itt tovább a kis csöppségekkel. - Hát de nem gyerek vagy valamilyen szinten? Legalább annyi bögrét törtél már el, mint más egész életében. Meg aztán lehet, hogy gyerekeknek való, de mi lenne ha mondjuk egy kutyásat keresnék? Azzal biztosan meg tudnál békélni. - El tudnám képzelni valami cuki kis bögrével a kezében. Aminek csak a tartalmát kellene feltakarítani minden egyes alkalommal, amikor leveri. De talán a leverést el tudjuk kerülni a jövőben azzal, hogy időben megyünk mind a ketten aludni. Vagyis inkább felváltva rángatjuk egymást pihenni. Azt hittem, hogy a döntésképtelenségem megszűnik ott, hogy kiválasztom, hogy mégis hol fogunk enni, de az igazi probléma még csak itt kezdődött igazából. Ha éhesen jön valaki egy étterembe, akkor az illatok hatására valahogy hirtelen minden vonzóvá válik és meg nem tudnám mondani, hogy mit együnk. De ha már én választottam, hogy hol akkor ezt a lehetőséget bármikor szívesen átpasszolnám Connor-nak. - Hmm.. Legyen akkor Hot Pot! Bár van azaz érzésem, hogy utána majd úgy kell visszamásznunk majd, már ha meg tudunk mozdulni. - Bár amint beléptünk ide várható volt, hogy csak teli gyomorral távozunk, de az illatok hatására egyre inkább nő bennem az inger, hogy csomagoljam be ezt az egész helyet és vigyem haza magammal.
Annyi jóérzés azért még volt bennem, hogy legalább egy kicsit elpiruljak a finom feddés hatására, és csak ártatlan kölyökkutya tekintettel pislogjak Peonyra kötekedés helyett. Oké, tudom, igazad van… de azért nem haragszol nagyon, ugye? - Igen, de nézd a másik oldalról a dolgokat, sokkal nagyobb a választék! Milyen unalmas lenne már, ha csak salátalevélen tengődnénk, mint a nyulak… - forgatom a szemeimet, mert egyszerűen nem fér a fejembe, hogy hogyan képes valaki lemondani a húsevésről azért, hogy csak fonnyadt zöldeket rágjon egész nap? Blöeee! - Egy próbát megér, nem? - vonok vállat, elvégre valahol el kell kezdeni, és talán egyszerűbb úgy, ha viszonylag reális célokat tűzünk ki, és nem egyből olyat, ami felérne mondjuk a Himalája megmászásával. Az, hogy hajnal helyett emberibb időben másszunk ágyba, egészen reálisnak tűnik. - Okés, ez így tetszik. - vigyorodok el, de nagyjából addig tart a mosolyom, amíg meg nem hallom Peony javaslatának folytatását, mert akkor egy szempillantás alatt hervad le a képemről, sőt, hirtelen meg se tudok szólalni, csak tátogok megszeppenten, mint valami aranyhal. - Mármint… hogy egyáltalán nem? Úgy se bírná egyikünk sem megállni. - felelem óvatosan, de ettől függetlenül nincs kétségem affelől, hogy szemrebbenés nélkül zárna ki innen, ha esetleg nem tartanám magam az este 11 órás új szabályunkhoz. Nyeltem is egyet, mielőtt elgondolkozhattam volna rajta… vajon ez már függőségnek számít? Vagy „csak” megszállottság? - Igen, lehet az se lenne rossz megoldás, legalább nem amortizálnék le több bögrét. De a műanyag pohár meg olyan izé… Legalábbis az eldobhatósok, olyat nem akarok, többször használatosból meg szinte csak gyerekeknek való van mindenhol. - szépen is mutatna, valami cuki kiscicás, vagy virágos műanyag bögréből kortyolgatnám a reggeli kávémat, képzelem, mennyire venne komolyan bárki is a környezetemben! Közben egészen hamar elkészülünk az indulásra, hogy aztán kéz a kézben támadjuk be a legközelebbi kínai éttermet. Ahhoz képest, hogy ebédidőben jöttünk, még szerencsére nincsenek annyira sokan, így néhány perccel később már javában az étlapot böngésszük, a jobbnál jobb finomságok meg menük képeivel szemezve. - Őszintén? Minden olyan jól néz ki, hogy bármelyikkel kibékülnék! De… mit szólsz ehhez a „Hot Pot”-hoz? Már akkor is szemeztem vele, amikor legutóbb itt ettünk, a szomszéd asztalnál ilyet kértek. Igaz, ez két személyes, de kétféle levesalap tartozik hozzá, meg egy rakás zöldség meg husi, amiket bele kell mártogatni… Kicsit mint a fondü, csak itt nem sajtba mártogatod a pirított kenyérmorzsákat, hanem a forró lébe a mindenféle finomságot, hogy megfőjön. - magyarázok lelkesen, miközben mutatom is a képen, hogy melyikről beszélek – Volna kedved kipróbálni? Vagy inkább rendeljünk külön-külön valamit? - ha az utóbbit választja, azzal is kibékülök, de akkor ez a hot pot téma marad máskorra, egyedül még én se birkóznék meg vele, akármilyen jó étvágyam is van.
Legutóbbi képek
- Hát már meg is van a lehetőséged. Még senki nem mondta, hogy a katonaságig zavarna, ha valamit nem tartok be. - Amennyiben távol akarna tartani a menhelytől az ugyanúgy nehéz lenne a számomra is. Viszont azt hiszem előbb másznék be az ablakon, minthogy elfogadjam a zárt ajtó tényét. Inkább egyszerűbb lesz csak betartani az egészet, hiszen lényegében a saját érdekükben történik. Meg a kutyusokéban. Nélkülünk el lennének veszve így kénytelenek vagyunk gondoskodni saját magunkról is.