- Talán kellene - bólintok lassan, egyetértően, apró, de határozottan szórakozottságomat jelző mosolyt is megengedve magamnak. Ellazulni teljesen nem jó ötlet, ebben egészen biztos vagyok, s mégis, minél több időt töltök el a társaságában, annál relaxáltabbnak érzem magam, annál inkább úgy érzem, idővel talán még egyszerű, tisztán üzleti kapcsolatunk is átbillenhet valami másba.
Valójában, már most is kezdek olyan érzéseket táplálni, amiket eddig egy ilyen helyzetben sosem. Kezdve például az aggódással, amit bármennyire is igyekszek ráfogni arra, közös üzletünknek nem tesz jó, ha a partner nem képes teljes figyelmével a feladatokra koncentrálni, messze nem csak erről van szó.
- Ha ott még nem is tartunk, közel vagyunk hozzá - ezt, ha akarnám se tudnám eltitkolni. Bár eredetileg az övé volt az üzlet teljes egészében, mostanra annyira belevontam magam mindenbe, hogy ha akarna se tudna könnyedén lerázni. - A házasság a gyengék mentsvára, ez sokkal több annál - sose voltam házasulás párti és soha nem is leszek, s bár természetesen nem problémázok azon, ehhez lett hasonlítva kapcsolatunk, nem vagyok rest elmondani, én más véleményen vagyok. A mi kettősünk egész más, mint egy ostoba, bármelyik pillanatban, következmény nélkül megszeghető eskü, ha beüt a krach, mi valóban együtt bukunk, ha tetszik, ha nem.
- Egyszer megnézzük majd talán, kit, hány pohár üt ki - ennyi idő után adhatok talán ennyi bizalmat neki, na meg, minden ellenére mégiscsak egy gyarló ember vagyok, némi kíváncsisággal megáldva.
Tósztom több értelmet is sejtethet, mivel mit se foglalkozok, különösen, mert nem egészen üzletünkre értettem, hanem arra, amit mondtam, ránk. Magam leptem meg vele talán a legjobban, hogy ilyen hosszú ideje tart a kapcsolatunk, azzal pedig különösen, hogy nem viszket a bőröm tőle, nem érzem úgy, minél hamarabb, minél messzebbre kell menekülnöm, hogy elviselhetetlen az, nem vagyok teljes egészében a magam ura. Épp ellenkezőleg. Meglehetősen könnyedén és kellemesen hat a jelenlegi helyzet, ezt pedig igazán nem hagyhatjuk megünneplés nélkül.
- Tudom - ezúttal meg se próbálom elrejteni elégedett mosolyom, míg tekintetem végigsiklatom Seraphin arcán. Nem kerülte el figyelmem korábbi pillantása, ahogy az se, az utóbbi időben nem egyszer kalandozott már hasonló irányba írisze.
Nem ő az első és egyetlen persze, aki hasonló érdeklődést mutat és hazugság lenne azt állítani, nem érint hízelgően ez. Az út azonban, amire ezáltal lépnénk, vékony jégpáncél lenne csupán, ami bármelyik pillanatban megrepedhet lábunk alatt, hogy aztán elnyeljen a mélység. Ostobaság lenne a kialakult, jól működő partnerséget kockáztatni egy ilyen botor lépéssel, s mégis, be kell vallanom magamnak, még sincs teljesen ellenemre a lehetőség.
- Úgy érzem időnként, hogy zavaróan jól ismersz már - a mostanit nem volt nehéz kitalálni persze, ha csak amiatt jöttem volna, amit megbeszéltünk, rég irodámban lennék már, ellenben nem egyszer fordult elő, hogy olyan helyzetben ismert ki, amire egyáltalán nem számítottam.
Lélegzetvételnyi szünetet várva ki csupán, állok fel fotelemből és teszek néhány lépést az övé felé, habozás nélkül helyezkedve el annak karfáján, ujjaimmal továbbra is határozottan markolva poharamat. Nem mintha olyasmire készülnék, ami előtt muszáj inni, inkább csak nem szívesen pazarolnám a fenséges aromájú alkoholt.
- Be kell ismernem, gyümölcsözőbb a kettőnk egyezsége, mint azt a kezdetekor remélni mertem - persze, ha nem lettem volna meggyőződve afelől, jól fog jönni számomra a csatlakozás, sose léptem volna meg ezt, azonban messze felülmúlta várakozásaimat a valóság. Ezt pedig még én se hagyhatom szó nélkül. - Úgy gondolom, épp itt az ideje annak, hogy végre megünnepeljük - ennyi idő után nem jelenthet bukást, ha változtatva eddigi stratégiánkon, nem csak a munkával foglalkozunk, ha kettesben vagyunk.

Nehéz megmondani előre, hogy döntésednek mi lesz a következménye, még akkor is, ha meg vagy győződve róla, elég jó emberismerő és intelligens vagy ahhoz, hogy lásd, mibe nem kellene belevetnem magad és mi az, amivel biztosan jól járhatsz. Bármennyire is úgy gondolod, kitanultad már az árulkodó jeleket, az emberi tényező mindig instabil lábakon billeg, mindig meglephet egy olyan részlet, amire sose számítottál volna.
Csatlakozni Seraphin szervezetéhez jó ötletnek tűnt, s egyelőre annak is bizonyul valóban. Persze, a védelmemet nem engedhetem le, bármilyen szimpatikusnak is tűnjön személye vagy éppen az, ahogy a munkáját végzi, ahogy az embereit irányítja. A mi szakmánkban a bizalom elvesztése nem csupán a lelked törheti össze, már ha van olyanod, hanem az életednek is véget vethet, de legalábbis hosszú időre lemondhatsz a szabadságodról. Az előbbi kettő, legrosszabb esetben, még talán hagyján is lenne, az utóbbit azonban igyekeznék elkerülni.
Mindebből az következik, hogy hiába értünk egyet sok mindenben, hiába vagyok most teljes vállszélességgel mellette, hiába igyekszem elérni, hogy megbízzon bennem teljesen, én magam sose fogok mindent erre az egy lapra tenni. Hagyok magamnak egy lehetőséget, egy kiutat, amit nem is leszek rest kihasználni, ha arra van szükség, egyelőre azonban semmi okom arra, hogy távozzak, minden tökéletesen úgy halad, ahogy azt kell. Ezért is fordulok egyből Seraphinhoz, amint megakad tekintetem egy újabb lehetséges zsákmányon.
Elégedetten veszem tudomásul, partnerem is meglátja egyből a nyakékből kipréselhető hasznot és hasonlóképp reagál arra a lehetőségre is, hogy emberei elszúrják nekünk a feladatot. Mosolyom épp csak annyit szélesedik, hogy egyértelművé tegyem, egyetértek a büntetéssel, szóban feleslegesnek ítélem a megerősítést, úgyis tudja enélkül is, a hibához arányos következmény megadásának híve vagyok.
- Leköteleznél vele  - bár nem vagyok rest közölni, mit akarok, sose rejtettem véka alá, ha egy-egy feladatot én akartam kiadni az egyik emberének, most azonban nem ragaszkodtam ehhez. Felajánlását visszautasítani ennek ellenére persze nem fogom, épp ellenkezőleg, hálával fogadom. Nem mutatom ki persze azt, mennyire elégedetté tesznek szavai, nem kell tudnia róla.
- A partnerem vagy, ha nem vagy száz százalékos, tudnom kell róla - semmi személyes, semmi aggódás nincs benne. Legalábbis minden erőmmel igyekszem  magammal elhitetni, a legkevésbé se foglalkoztatott lelki egyensúlya, pusztán üzleti szempontból érdeklődök iránta. Azzal pedig egy másodpercig se vagyok hajlandó foglalkozni, hogy, ha csak egy kicsit is, de ez már rég nem igaz.
- Helyes. Nem engedhetjük meg neki, hogy kiszálljon - túlságosan is benne van ahhoz, hogy elmehessen, s bár, ha úgy látom, Seraphin valamilyen érthetetlen okból kifolyólag képtelen lesz kezelni a helyzetet, közbe fogok avatkozni, egyelőre azonban kétségtelenül kezében tartja az ügyet. Ez pedig elég is számomra.
Finom bólintással reagálok csupán kérdésére, szó nélkül indulva meg a felkínált fotel felé. Kényelmesen helyezkedek el rajta, hosszú lábamat átvetve a másikon, míg kezeim lazán az ölembe ejtem. Egy ideig nincs semmi dolgom, ráérek Seraphin társaságát élvezni, mert bármennyire is nem akarom még bevallani magamnak se, igenis ezt teszem. Szívesen vagyok a közelében akkor is, ha éppen szó sincs munkáról.
- A whisky fenséges lesz, köszönöm. Egyetlen pohár még nem akadályoz a vezetésben - arról már nem is beszélve, hogy ma nem is én ülök majd a volán mögött, teljes nyugalommal ihatok hát annyit, amennyit akarok. Ami persze egy, esetleg két adagnál nem lesz több. Egyébként se szokásom átesni a ló túloldalára és teljesen elengedni magam, de itt, az üzlet kellős közepén pláne nem tehetem meg.  - Még talán jót is tesz - teszem hozzá, nem mintha bármelyikünknek is nyugtatásra lenne szüksége egy ilyen apró kihágás miatt. Bajban is lennénk, ha a törvények betartását komolyan kezelnénk.
Ha megközelít a pohárral és kezembe adja azt, apró bólintással elveszem és szemmagasságban, Seraphin irányába emelem. - Ránk és a vállalkozásunkra! - kissé megbillentve terhemet mondok tósztot, majd habozás nélkül bele is kortyolok az aranyló nedűbe, halk sóhajjal válaszolva a torkomat végigmaró kellemes aromára. - Tökéletes. Jó ízlésed van - bókolok futólag, őszintén értékelve, ha valaki ad magára és nem sajnálja a pénzt egy jó italra.

Egy évvel ezelőtt elképzelhetetlennek tűnt, hogy csatlakozzak bárkihez, hogy megbízzak az ítélőképességében és mégis, nem csak megtettem, de időnként élvezem is a könnyebbséget, amit ez hozott magával. Élek a gyanúperrel ugyanakkor, ha nem éppen Ő lett volna, el se gondolkoztam volna a lehetőségen, s ami a legjobban zavar ebben, hogy fogalmam sincs, miért érzem azt, amit. A lábam nem lógathatom persze, ugyanolyan éles tekintettel kell figyelnem az itteni eseményeket, ugyanúgy óvakodnom kell attól, hogy megbízzak bárkiben is, tudva, ha én hajlandó vagyok elárulni bárkit, ha azzal magamat védem, más is megteszi ugyanezt.
A döntés, amit meghoztam, nem örök érvényű persze, de variálni se fogok rajta, míg az előnye számomra megmarad, márpedig egyelőre úgy tűnik, ez nem változott, épp ellenkezőleg, sokat nyertem azzal, hogy megtettem.
Egyike a számos pozitívumnak, hogy ugyanúgy megszerezhetem azt, amire vágyok, de nem kell egyedül csinálnom mindent, Seraphin embereit ugyanúgy felhasználhatom ehhez, mint a sajátjaimat. Azt a néhányat legalábbis, akikre az egyezség megkötése után is ugyanúgy számítok.
Az elején különös, nem kifejezetten zavaró, de ahhoz közel álló érzést keltett bennem, hogy a terveimet nem árt megosztani a partneremmel is, mostanra azonban szinte automatikusan keresem fel, ha olyasmit találok, amire megéri figyelmet szentelni. Ahogy teszem most is, kinézve magunknak a hamarosan városunkba érkező nyakéket.
Válasza hallatán türelmetlenségem úgy illan el, mintha ott se lett volna soha, s helyére elégedettség költözik, mit felfelé görbülő ajkaim is mutatnak.
- Valóban. Nem árthat, ha egy ideig az üzletet díszíti, az értékéből semmit nem veszít majd, eladni utána is el tudjuk - ezzel pedig egyből két legyen ütünk egy csapásra. Talán még újabb, állandó vásárlókkal is gazdagodhatunk általa, azokból pedig, legyen belőlük bármilyen szép számmal már, sose elég.
Épp csak szemöldököm emelem meg az elhangzó nevek hallatán. Én magam bár saját embereim helyeztem volna előtérbe, ha már a zsákmányt én találtam, talán hagyhatom, hogy megszerzésének körülményeit Ő döntse el. Eddig nem történt semmi, ami miatt kételkednem kellene ítélőképességében, s valahogy addig is sikerült fenntartania az üzletét, amíg nem társult velem.
- Hmm... - röviden ismét gondolataimba mélyedek, ismételten végiggörgetve elmémen minden lehetséges megoldást. Egyik említett férfiről se tudok többet néhány alap információnál, mit vagy hallottam vagy megfigyeltem a futó találkozások során, abban azonban biztos vagyok, ha Seraphin őket ajánlotta, valószínűleg képesek lesznek elvégezni a feladatot. Ha pedig mégse... nos, ráérek ezzel később foglalkozni. - nem, nincs, jó lesz így nekem is - biccentek döntésre jutva végül, elégedetten. Nem érdekel tulajdonképpen, hogyan jutunk el odáig, az egyetlen, amit akarok, hogy a kezemben foghassam a zsákmányt végül.
- Remélem, vannak olyan jók, mint ahogy gondolod és nem szúrják el - teszem hozzá azért, csak a miheztartás végett, annak ellenére is, biztos vagyok benne, Ő is pontosan tudja, mennyire nem örülnék neki, ha az utolsó pillanatban ki kellene találnunk valami mást, mert azok ketten elbuktak.
- Ha már itt tartunk, gondterheltnek tűnsz. Probléma van valamelyik embereddel? - messze nem szokásom faggatózni vagy beleütni az orrom ilyesmikbe, Seraphin úgyis elintézi az ehhez hasonló problémákat, az utóbbi időben azonban mintha a szokottnál is jobban törné a fejét valamin, a titkolózást pedig nem szeretem. Nem áll szándékomban a legrosszabbra gondolni egyből, de időnként muszáj, különösen, mert ha Ő bukik, akkor nagy eséllyel én is. Ezt pedig, érthető okból, nem hagyhatom.

Több, mint egy év eltelt már, mióta becsatlakoztam Seraphin alvilági játszmáiba, magam lepve meg a legjobban azzal,  a mai napig találok valamit, ami maradásra késztet, ami fenntartja érdeklődésem.
Egészen eddig képtelen voltam leragadni, stabilitást találni, bármi, amit tettem egy idő után unalmassá vált, elmúlt a bizsergető izgalom, az érdeklődés, s nem tehettem mást, lépnem kellett. Itt azonban akad mindig valami, ami maradásra késztet. Nem Seraphin maga a visszatartó erő, legalábbis nem teljes mértékben, sokkal inkább az általa kezembe adott hatalom, amiről nehéz lenne lemondani.
Magassarkúm halk kopogásától kísérve vonulok végig az üzleten, épp csak annyi figyelmet fordítva  a vásárlóknak és az eladónak, ami feltétlenül szükséges, hogy lelkiismeretes tulajdonos látszatát keltsem. Egy-egy röpke szót is hajlandó vagyok váltani néhányukkal, mielőtt búcsút intve folytatnám utam célom irányába.
Tökéletesen leplezett izgalmamban, na meg, nem gondolva, tőlem ez elvárható lenne, kopogás nélkül nyitok be Kollégám irodájába. Az ajtóban egy pillanatra megtorpanok, feltérképezve gyorsan a benti körülményeket, majd már indulok is tovább, asztaláig meg se állva. Eddig gondosan ujjaim között tartott újságot finom mozdulattal közvetlenül orra elé ejtem, futólag bökve csak a fél oldalt elfoglaló képre. Biztos vagyok benne, neki is elég csak arra pillantania, nincs szükség rá, hogy végignyálazza a cikket, hagyok neki mégis néhány röpke másodpercet, megadva az esélyt arra, hogy mégiscsak átfusson rajta, ha ez szíve vágya.
- Meg kell szereznünk ezt a nyakéket, Seraphin. Ha mi elszalasztjuk, megteszi valaki más, ezt pedig nem engedhetjük meg magunknak - a hírnevünk nem sínylené meg persze, nehéz is lenne, hiszen néhány beavatottan kívül, akik azt is megbánják, hogy megszülettek, ha elárulják bármelyikünk, senki nem ismeri személyünket, még csak nem is a bevétel a lényeg, sokkal inkább az elv.
Nem vagyok már tejfölösszájú kezdő, mielőtt előadtam volna kívánságom, utána néztem a zsákmánynak persze, pontosan tisztában vagyok hát azzal, nincs sok időnk megtervezni lépéseinket, arra hát még kevesebb akad, hogy túl sokat merengjünk rajta, akarunk-e lépni avagy nem. Az ékszer egy hét múlva érkezik, három napot marad, aztán viszik is tovább, az, hogy hova, már nem érdekel. Számunkra fontossággal az előbbi kettő információ jelent, s persze az, ezt a rövid időt hol fogja tölteni majd, minek utána kell járnunk még, nem tétovázhatunk hát.
Türelmetlenül futtatom végig ujjaimat hosszú hajamon, mielőtt közelebb lépve csípőmet az asztalnak dönteném, épp csak annyira döntve meg felsőtestem, hogy éreztessem, azonnali választ várok, de zavaróvá még ne váljon.