Soha nem hittem volna, hogy én leszek az a típus, aki majd egyszer csak úgy oda lesz valakiért, akit még csak nem is ismer. Soha nem beszéltem igazából csak a távolból láttam néha-néha, de valahogy kedvesnek tűnt. Meg aztán arról ne is beszéljünk, hogy igazán jóképű volt. Furcsa volt ilyesfajta rajongással tekinteni valakire. Nem tudtam, hogy hova tegyem, de abban biztos voltam, hogy nyilvánosan soha nem vállalnám fel. Olyan hülyén jönne ki. Nem is ismerem egyszer sem beszéltünk majd persze odaállok elé, hogy amúgy te tetszel nekem. Így inkább a saját kis hétpecsétes titkom volt. Még szerintem Verta-nak sem beszéltem róla. Mert igazából nem is volt miről. Amilyen könnyedén értek el az érzések olyan gyorsan halványultak el, amikor tudatosult bennem, hogy két külön világból származunk és ez nem fog működni. Legalábbis azt hiszem, hogy így éreztem. Vagy az is lehet, hogy elkezdtem más dolgokra fókuszálni, amelyek teljesen beszippantották a figyelmemet. Szinte igyekeztem minden időmet hasznosan eltölteni ezért is kezdtem el önkénteskedni. Nem igazán akartam olyan dolgokkal foglalkozni, mint a szerelem. Koránt sem éreztem magam a megfelelő személynek arra, hogy ilyenekkel foglalkozzak. Ezért is igyekeztem még a gondolatát is kizárni az életemből.

Szerettem segíteni másokon. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy nem vagyok az egyike azoknak, akiknek valamivel nehezebben megy a sorsa. Így pedig azt éreztem, hogy a lehető legkevesebb, ha mindent megteszek annak érdekében, hogy a keserűbb sorsúakon segítsek. Meg aztán igazi kikapcsolódásként szolgál a helyzet nekem a munkám után, helyett mellett. Persze nincs bajom a munkámmal konkrétan inkább néha csak a körülményeivel. Dudou nélkül szerintem teljesen el lennék veszve bár egyáltalán nem panaszkodhatom, hiszen ott van a főnökasszony is, aki legalább annyira belevalóan helyre tudja tenni azokat az alakokat, akiknek láthatóan megártott az alkohol. Egy napon remélem, hogy majd én is leszek ennyire erényes, de azt hiszem az a nap még várat magára. Nem tudok szándékosan kegyetlen lenni senkivel sem, ami néha sokkal inkább átok, mint áldás. Mert a világ tele van kegyetlen emberekkel és általában a jó emberek szinte mágnesként vonzzák magukhoz a rosszat. Mintha az lenne a dolgunk, hogy korrigáljuk. Vagy megneveljük adott esetben az érintett személyt még az anyjuk helyett is.
Azt hiszem még hosszú út áll előttem, hogy igazán megismerhessem, hogy ki is vagyok valójában, de ugyanakkor valamilyen szinten tárt karokkal várom az egészet. Talán egy napon majd kevésbé hunyászkodom meg mások előtt. Egyszer.. Valamikor. 

Az utóbbi időben akarva-akaratlanul is több időt töltöttem Sean-nal. Leginkább azért, mert Verta és Dudou olyan természetességgel hagytak minket magunkra, mintha mindvégig az lett volna a tervük.
Sosem mertem közeledni hozzá kifejezetten, hiszen tudtam jól, hogy milyen könnyedén képes vagyok elmerülni a rózsaszín ködben, ha meghagyom rá a lehetőséget. Ő pedig híres-neves nőcsábászként élte a napjait, de ahogy elkezdtem megismerni rájöttem, hogy ez közelében sincs az igazságnak. Egy nyitott és barátságos személyről van szó, akinek azt hiszem könnyű szerrel értik félre a közeledését, hiszen néha még az én szívem is összezavarodik tőle. A kis butus hevesebben kezd verdesni én pedig olyankor mindig menekülnék. Arról nem is beszélve, hogy nem egyszer sikerült már elérnie, hogy elpiruljak, így elgondolkoztam azon, hogy  veszek egy símaszkot, amit ilyen esetekben majd alkalmazok. Bár az talán még felhívóbb lenne, mint az arcomra kiülő pír.
Nem tudom, hogy hova tart a kettőnk kapcsolata, de abban biztos vagyok, hogy teljesen összezavar és megrémít.