I am afraid of what I'm risking if I follow you Into the unknown
Fata Morgana mágiája
jelenleg aktív
„– Hercegnő! Mi történik? Mi ez a varázslat? – Ez egy átok, léteznie sem volna szabad, nem tudom, hogy a nővéreim miféle sötét praktikákat használtak, hogy létrehozzák, de már késő bármit is tenni. – Mi fog történni? – Egy másik világban fogunk felébredni. Mi és mindenki, akit elér az átok. Jól figyelj, Tücsök! Nem fogunk emlékezni arra, kik vagyunk, de ha előbb térnek vissza az emlékeid, mint az enyémek, el kell mondanod, ki vagyok! Tudnom kell! Nem bízok a testvéreimben, többé senkiben, csak benned! – Dehát...! Nem volt időm tiltakozni, kérdezősködni vagy tovább értetlenkedni, mert a pulzálás következő hulláma elérte a hercegnőt. Solana köddé vált, a következő hullámban pedig Notus és Boreas is, Calypsoval együtt. A falhoz hátráltam, de a harmadik hullám engem is elért. Mintha elfújták volna a gyertyát, a gondolataim, a félelmeim, az álmaim, a céljaim... minden eltűnt, eltűntem én is, egy teljes pillanatra megszűntem létezni, majd egy új világban ébredtem valaki másként.” – Részlet a Tücsök Tihamér történetéből
Fata Morgana
határa
Számos és számtalan
karakter állás
Csillámport szórunk
a hőseinkre
Jelenleg 7 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 7 vendég :: 1 Bot
Nincs
A legtöbb felhasználó (117 fő) 2021-02-23, 20:50-kor volt itt.
Bármilyen részletest kutatást is végeznék arról, hogy mégis hogyan is kellene közölni egy ilyen hírt egy gyermekkel akkor sem találhatnám meg a tökéletes megoldást, ami minden fájdalomtól megóvhatná. Teljesen nyilvánvalóvá vált az elmúlt időszakban, hogy valami nagyon nem stimmel velünk és talán nem is olyan meglepő hír az egész, de nagyon sokszor fordul elő az, hogy ilyenkor mégis mindenkit hibáztatni kezd az ember. Mert nem próbálkozunk eléggé. Itt azonban már nem arról van szó, hogy nem próbálkoztam. Mert újra meg újra igyekeztem felvenni a kapcsolatot vele, de a legtöbb esetben szóba sem áll velem a saját férjem. Az egyetlen pillanat, amikor emberszámba vett hosszú idő után először, amikor megkapta a válási papírokat. Mondhatnám, hogy már régen késő, de tény és való, hogy a szerelem, amit iránta érzek az koránt sem múlt el. Ha elmúlt volna akkor már sokkal korábban magam mögött hagytam volna. De az is lehet, hogy még észhez tér majd és "visszaváltozik" a régi önmagához. De amíg nem látok erre esélyt jobb felkészíteni mindenkit, hogy nem fogom ezt tovább elviselni. A szobájába érve érzem azt igazán, hogy belém ragadnak a szavak. Nem is tudom, hogy hol kellene elkezdenem. Nagyot nyelve foglalok helyet az ágyának a szélén valamennyire így legalább háttal lehetek neki. Felnőtt ember vagyok, de valahogy mégis megrémiszt, hogy nagy eséllyel ugyanúgy fog ordítani velem, mint Vitani. De eljutottam arra a szintre, hogy már azt is pozitívumnak tekintem. Ha a maga módján is, de legalább kommunikál. - Van valami amiről beszélnünk kellene. - Mély levegőt veszek majd inkább felé fordulok annak ellenére, hogy valamelyest megnyugvást nyújtott az, hogy nem kellett a szemébe néznem. - Kerülgethetném a témát, körbe írhatnám ezer meg kismillió módon, de a tény attól még összefoglalható viszonylag röviden. - Összekulcsolom a kezeimet az ölemben, majd a levegővel együtt távoznak a szavak a testemből. - Valószínűleg az apád és én elválunk.
Börtön? Mentsvár? Segítség? Zavar? Mind együtt? Nem tudom, minden lehet. Azt tudom, hogy mostanában egyre inkább nem tudom eldönteni, hogy hányadán is állok a családtagjaimmal. Na meg persze saját magammal. Az énem egy része azt súgja, hagyjam a fenébe az egészet, mert nem az én problémám, bármi is történjék éppen. Azonban énem másik fele gyakorlatilag ordítva követeli, hogy tegyek rendet, ha máshol nem, akkor magamban, mert ez így nem mehet tovább. Nem mutatom, de én is szét vagyok esve - csak épp magamba zárom a bajaimat és a kérdéseimet. Velem ellentétben a húgom, Vitani simán ki meri, mi több ki is tudja mutatni, ha valami problémája van. Nem gyakran mondok ilyet, de azt hiszem, ezért irigylem is kicsit. Persze ezt a világ minden kincséért se vallanám be neki... hogyisne! A végén még elszállna tőle, aztán nézhetünk. Abból meg köszönöm szépen, nem kérek. Vagy legalábbis még nem most. Egyelőre rendbe kell tennem magam... össze kell raknom az érzéseimet, gondolataimat, méghozzá lehetőleg gyorsan. Csak sajnos ez nem egy könnyű feladat... meg is küzdök vele rendesen... mondjuk ebből a többiek nagyon maximum annyit látnak, hogy vagy nem vagyok itthon, vagy ha esetleg néhanapján mégis, akkor leginkább a szobámban "esz a fene" - hogy Vitani szóhasználatával éljek -, hátha elkerülöm a bajokat. Persze nem sikerül, de a remény hal meg utoljára, ugyebár. Most is a szokásos "nem csinálok semmit, de azt nagyon" tevékenységemet végzem, ami abból áll, hogy fekszem az ágyon, nézek ki a fejemből, közben pedig igyekszem megoldást és válaszokat találni a bennem dulakodó kérdésekre. Ezt a tevékenységemet viszont halk kopogtatás és anya kérdése szakítja félbe. Gyorsan megrázom a fejem, hogy kicsit kitisztuljon, és legalább úgy tűnjön, mintha valami kis értelem is lenne a fejemben káposztalén kívül - na jó, ez csak vicc volt -, majd kiszólok neki. - Persze, gyere csak be! Valami baj van? Kíváncsi, érdeklődő tekintettel fürkészem, mert viszonylag ritkán jön be hozzám csak úgy, minden mondanivaló nélkül, hogy megnézze, mi a helyzet. Remélem, hogy most az utóbbi a helyzet, és nem történt semmi, mert nem tudom, mennyi gondot tudok még feldolgozni egyszerre.
Sikerült valamiféle reakciót kiváltanom a drága férjemből. Tisztában vagyok azzal, hogy nem fogja egy könnyedén beadni a derekát, de igazából vagy ez vagy pedig kénytelen lesz velem máskor is kommunikálni nem csak akkor, mikor kiváltképpen ingerlem. Viszont az egyszer biztos, hogy még így is jobb lenne, ha elválnánk. Külön utakon folytatva talán megszabadulnánk az egyik akadálytól, ami a családot teljesen tönkreteszi. Még magam sem tudom, hogy lenne a jövőben pontosan, de azzal tisztában vagyok, hogy a jelenlegi szinte fojtogató közeget nem bírnám hosszútávon elviselni. Lehet, hogy Vitani tinédzser és azért tört elő belőle a lázadó jelleme, de azt hiszem az itthoni körülmények is közrejátszanak a folytonos lázadásában. Ezért sem akarom neki még elmondani, hogy mégis mit tervezek pontosan első lépésként a változás irányába. Az egyszer biztos, hogy ő mindig is egy időzített bomba volt és nem szeretném, ha az arcunkba robbanna. Még azt is el tudom képzelni, hogy megpróbálna elszökni. Ezért nem kockáztatok. Ugyanakkor a család többi részét is fel kell készítenem a változásra, ami el fog jönni amennyiben Seth nem változtat a hozzáálláson. Legyen megszállott az öröksége miatt, de ne felejtse el, hogy azon a nyamvadt örökségen kívül létezik még más dolog is a világon. Örültem, hogy kivételesen látszólag most Daniel itthon van. Általában ő is inkább házon kívül igyekszek tartózkodni, amiért nem hibáztatom. Csak jobb szeretném, ha nem azért járna el, mert Joy társaságát keresi, hanem bárki másét. Az egyszer biztos, hogy akármi is bimbózik kettejük között annak nem lesz jó vége. Előbb vagy utóbb pedig Seth is észreveszi, hogy mi folyik a háta mögött és annak nem igazán lesz jó vége. Tény, hogy a lány nem igazán tartozik Sebastian-ékhoz, de mivel befogadták ellenséget faragtak belőle a férjem szemében. Ezen pedig senki és semmi nem változtathat. Még a saját fia sem. A szobájának ajtaján kopogtatok párat ahogy odaérek. - Bejöhetek?
Legutóbbi képek
Bármilyen részletest kutatást is végeznék arról, hogy mégis hogyan is kellene közölni egy ilyen hírt egy gyermekkel akkor sem találhatnám meg a tökéletes megoldást, ami minden fájdalomtól megóvhatná. Teljesen nyilvánvalóvá vált az elmúlt időszakban, hogy valami nagyon nem stimmel velünk és talán nem is olyan meglepő hír az egész, de nagyon sokszor fordul elő az, hogy ilyenkor mégis mindenkit hibáztatni kezd az ember. Mert nem próbálkozunk eléggé. Itt azonban már nem arról van szó, hogy nem próbálkoztam. Mert újra meg újra igyekeztem felvenni a kapcsolatot vele, de a legtöbb esetben szóba sem áll velem a saját férjem. Az egyetlen pillanat, amikor emberszámba vett hosszú idő után először, amikor megkapta a válási papírokat. Mondhatnám, hogy már régen késő, de tény és való, hogy a szerelem, amit iránta érzek az koránt sem múlt el. Ha elmúlt volna akkor már sokkal korábban magam mögött hagytam volna. De az is lehet, hogy még észhez tér majd és "visszaváltozik" a régi önmagához. De amíg nem látok erre esélyt jobb felkészíteni mindenkit, hogy nem fogom ezt tovább elviselni. 
