- Nem feltétlen a kamaszkor az oka. Mondhatjuk azt is, hogy két erőteljes személyiség találkozása. - A véleménykülönbségek elég gyakran előfordulnak ezen talán senki sem lepődik meg igazán. Egy családban, ahol pedig mindenki igen csak makacs és megy a saját feje után azt gondolván, hogy neki van igaza talán még több a feszültségforrás. Néha igazán fejet kell hajtania az egyik félnek még akkor is, ha erre egyikük sem akarja rávenni magát. Érthető, hogy szabadságra vágyik, de ugyanakkor az is, hogy a testvére szeretné mindentől megóvni.
- Nem, dehogy. Akármennyire is szeretnéd az érzéseidet irányítani sajnálatos módon nem lehetséges. - Persze hozhatunk döntéseket az érzelmek teljes kizárásával, de ezzel igazából nem nyomjuk el mindazt, amit legbelül érzünk. Sajnálatos módon az élet koránt sem ennyire egyszerű. Pedig igazán kellemes tudna lenni, ha néha egyszerűen csak félretehetnénk az érzéseinket, mintha nem is léteztek volna.
- Köszönöm. Tényleg. - Hálás vagyok a felajánlásáért, de nem szeretném bajba sodorni azzal, hogy belevonom ebbe az egészbe, amibe én keveredtem bele egyes-egyedül. Nekem kell szembenéznem vele és valahogy majd lerendeznem ezt a számlát, amelyet biztos vagyok benne, hogy számon tart azaz őrült. De nem ugyanazzal a személlyel fog újra szembe találkozni az egyszer biztos. Viszont még engem is érhet meglepetés, ami azt illeti.
- Inkább csak egy másik világban nőttek fel úgymond így nem igazán tudják megérteni a mai dolgokat. Viszont szórakoztató tud lenni egy-néhány történet, amivel előállnak. Én legalábbis mindig szerettem mások történeteit hallgatni. - Leginkább apáét és az övéit egy életen át tudtam volna hallgatni, de úgy hozta a sors, hogy megfosztott ettől a csodától. Most pedig nekem kell felvennem a fonalat, amit ő elengedett, de amióta csak idejöttem a városba szinte meg-meg feledkeztem arról, hogy mégis miért is indultam útnak. Mintha minden egy kicsit értelmét veszítette volna. De egyszer talán, ha leülepednek a dolgok visszatérhetek a gyökereimhez.   

Nem egyszerű fiatalnak lenni. Ez mindig így érződött akármilyen időket is éljünk. De a felnőttnek sem egyszerű lenni, aki gondoskodik adott fiatalról. A legjobbat akarja, de végső soron nem tudja, hogy pontosan miként is adja ezt meg. Mindenkinek más a legjobb.
- Próbálja a legjobbat kihozni egy kellemetlen helyzetből. - Érezhető rajta a feszültség, amely szinte minden mozdulatába és minden lélegzetvételébe beleköltözött. Mindez azonban nem múlik el olyan könnyedén, mint szeretnénk. - Biztonságban szeretne tudni, ami nyomasztó lehet, de a legjobbját igyekszik nyújtani neked. Még akkor is, ha nem mindig tűnik így. - Megértem, hogy nyomasztó lehet ha mindig ott van valaki, aki minden lépésed figyeli. Én sosem voltam túl lázadó gyerek, de nem is bíztak másokra a szüleim. Meg azt hiszem apa túlságosan is belevont a saját világába a meséivel, történeteivel, hogy észre sem vettem, hogy mennyire vágytam a társaságára és arra, hogy vele lehessek. Sosem éreztem tehernek a társaságát. De azt hiszem mélyen valahol Lana-nál sem erről van szó. Talán még hiányzik is neki a testvére csak ezt nem feltétlen ismerné be magának.
- Semmiség az egész, nem kell aggódnod egy percig sem. - Ez az egész csak rám tartozik nem szeretnék egy fiatal lányt belevonni az egészbe. Még akkor is, ha nincs olyan túl sok idő kettőnk között nekem kell elővigyázatosnak lennem. Meg aztán tényleg nem érdemelnék meg, hogy egy olyan pszichopatát a nyakukba akasszak. Ez csakis az én saját problémám, amit még nem tudom pontosan hogyan, de meg fogok oldani. - Ha átmennék hozzátok még a végén annak köszönhetően, hogy milyen jól kijövünk én lennék a következő, akinek "vigyáznia" kellene rád. Aztán máris nem kedvelnél annyira. - Élvezzük egymás társaságát mondhatni barátok vagyunk, de úgy érzem, hogy nagyon sok minden megváltozna abban a pillanatban, hogy én vigyáznék rá és az egész egyfajta kötelességé alakulna át. Na, de pont ezért nem is vállalnám be sose ezt a szerepet.   

Mint ahogyan ezen a különös városon kívül is úgy itt is bőven vannak jó és rossz emberek. Már azért is szerencsésnek mondhatom magam, hogy eddig mondhatni a jobbik felével találkoztam az itt élőknek. Egy rossz tapasztalat nem elég ahhoz, hogy kikergessen a világból. Bár az tény, hogy egy kicsit elővigyázatosabb lettem, mikor a határ körül járok. Lassan már mozgásérzékelőket fogok beszerezni, hogy van-e valaki a határnál mikor éppen visszaindulok. Bár már így is mondhatni postássá váltam, mert azért még vannak olyanok is, akik nem úgy akarják kihasználni a "képességeimet", hogy azt rám erőszakolják, hanem ténylegesen megkérnek rá. Még mindig nem tudom, hogy hol lennék most, ha akkor nem szabadulok a fal másik oldalára. Az is lehet, hogy már a föld alatt lennék, amiért nem lennék hajlandó segíteni neki. Viszont örökké nem kerülhetem el egyszer még újra fogunk találkozni, de akkor már felkészülök rá. Arra mérget vehet.
Sosem voltam túlságosan lázadó természet, de valamilyen szinten meg tudtam érteni azokat, akik késztetést éreztk arra, hogy a felnőttek szavai ellen hirdessenek háborút. Ahogy múlnak az évek egyre inkább érezzük azt, hogy készen állunk felkarolni a világot. Aztán eltelik még egy kevés és visszasírjuk a gyerekkorunk egyszerűségét.
- Hát felfoghatod úgy is, hogy csak aggódik érted, mert fontos vagy neki. Lehet, hogy megkér valakit, hogy ott legyen veled, de nem azért, hogy ellenőrizze mit csinálsz, hanem legyen kihez fordulnod, ha valami baj van és ő nincs ott. - Természetesen nem biztos, hogy lesz valaha is olyan alkalom, mikor szüksége lesz segítségre. Vagy ha szüksége is lesz pont azt a személyt kérné meg, akire a legjobban pikkel, amiért ott van. De azért sosem árt, ha az ember nincs egyedül és ha szüksége van segítségre, akkor ott van valaki, akire számíthat. Talán még testőrt is kellene fogadnom. De akkor azt hiszem már kapásból négyet kellene.
- Mondhatjuk úgy is. Bár azt hiszem nem a legjobb helyet választottam hozzá. - Kétlem, hogy itt pont belefutnék, de ettől függetlenül a falnak ezen a részén tartózkodik, szóval itt van a legnagyobb esélyem belefutni még, ha nem is itt-itt.  

Az utóbbi időben igyekeztem minimálisra csökkenteni a falak közötti átjárásomat. Arról nem is beszélve, hogy legutóbb, mikor idejöttem szó szerint úgy lopakodtam, mint aki rosszban sántikált. Igyekeztem körbenézni, hogy véletlenül se lehessen senki a szemtanúja meg az éjszaka sötétjében előbb buktam orra párszor, mintsem bárki meglátott volna. Bár meghallani meghallhatott, de az is lehet, hogy egyszerűen csak állatoknak vélték a mozgásomat. Mindenesetre most, hogy itt voltam kerültem az olyan helyeket, ahol veszélyben lettem volna. A nyüzsgő helyeken járkáltam és örültem, hogy egyszer sem futottam bele abba az őrültbe, akiről pontosan tudtam, hogy itt tartózkodik valahol, hiszen nem tud átmenni a falon bármennyire is szeretne. Ha pedig rajtam múlna négy fal közé zárnám jó hűvösre.
De szerencsére nem csak rossz élményeim vannak ebben a városban mondhatjuk azt is, hogy barátokra tettem szert. Persze például Leo-val is megvolt a magam élménye, amit szerintem semmihez sem hasonlíthatok, de talán még az is egyfajta pozitívum ahhoz a pasashoz képest.
Annak is örültem, hogy nem kell fejvesztve menekülnöm a városból, mert találkoztam annak valószínűleg a legrosszabb alakjával. De az is lehet, hogy eddig szerencsés voltam és elkerültem még a nála is rosszabbakat, de ez igazán kérdéses.
Most is örültem annak, hogy szabadon mozoghatok és sétálhatok a városban, kivételesen nem rendelkeztem ténylegesen céllal, hogy még többet tudjak meg a városról. Már így is úgy érzem, hogy titkon megőrültem és hallucinálok, de ahhoz túlságosan is valóságos minden. Ekkora képzelőerővel meg gondom sem lehetne újabb könyveket írni, hogy folytassam apám munkásságát. De ez továbbra is álom marad egyelőre.
A sétám közben sikerül kiszúrnom egy ismerős alakot, akinek arca félig eltűnik a kamerája mögött, de mosolyogva elkezdek közelíteni hozzá, amit észre is vesz tekintve, hogy a kamera ezúttal többé-kevésbé rajtam állapodik meg.
- Ezek szerint. - Rámosolyogtam, majd pedig viszonoztam az ölelését. - Gondoltam, hogy sétálok egyet. Te ki elől menekülsz a kamerád társagába? - Sosem voltam túl lázadó típus, de nem is volt mi ellen lázadnom azt hiszem, de mindenki máshogy éli meg a dolgokat és tinédzsernek lenni mindig a világ legnehezebb dolgának tűnik.