Seong & Rin

Általában büszke voltam arra, hogy képes vagyok megtartani az egészséges egyensúlyt az életem különböző területei között: a munkám sosem ment a magánéletem rovására, és fordítva is volt egy viszonylag éles határ, amit igyekeztem fenntartani. Mostanában azonban ez a határ eléggé elmosódott és még csak azt sem mondhatom, hogy nem szándékosan csinálom. Mindig is szerettem munkám, de az utóbbi időben egyfajta menedékként is szolgált, ahol egy időre elbújhattam a saját problémáim elől.
Néha viszont emlékeztetnem kellett magam arra, hogy az életem nem állt meg és még vannak mellettem olyan emberek, akik törődnek velem. Tae, Seong és Dudou egyaránt ilyen fontos része volt az életemnek és szerencsére mindig ott voltak, hogy emlékeztessenek arra, ki is vagyok, ha épp nem pszichológus üzemmódban működök. Testvér, barát… A legkevesebb, amit tehettem, hogy megpróbáltam jól helytállni ezekben a szerepekben és nem elhanyagolni egyiküket sem a saját problémáim miatt.
Ezért is örültem különösen a mai programunknak és őszintén szólva rám is fért már egy kis kikapcsolódás. A kis hármasunk egy érdekes társaság volt, de mindig gondoskodott arról, hogy a dolgok elviselhetőbbek legyenek és ezt egyrészt kettejük személyisége tette lehetővé. Talán nem hangoztatom túl gyakran, de Seong komolytalan viccei és örök gondtalan hozzáállása mindig nagyon sokat segített abban, hogy jobban érezzem magam. Volt a viselkedésében valami, ami egyszerre volt bosszantó és felettébb szórakoztató. Kevés nála jószívűbb embert ismertem, ezért is gondoltam úgy, hogy ő és Tae… jó páros lennének. A nővérem megérdemli, hogy valaki a tenyerén hordozza, Seongnak pedig igazán kijárt már, hogy valaki elfogadja amilyen, és pont olyannak szeresse. Bíztam benne, hogy sikerül megtalálniuk egymásban azt, amire szükségük van, de azt a pár alkalmat leszámítva, amikor Dudou-val elintéztük, hogy kettesben maradhassanak, nem szerettem volna jobban beleszólni a dolgaikba. És úgy tűnt, nem is kellett. Ez pedig az egyik legjobb dolog volt, ami mostanában történt.
Eldöntöttem, hogy most elsősorban erre akarok koncentrálni.
- Seong, szia! – a kávézóba lépve egyenesen a barátomhoz mentem, közben hagytam hogy a táskám lecsússzon a vállamról és a vele szemben lévő üres szék támlájára akasztottam. – Remélem nem kellett sokat várnod. Rendeltél már? – huppantam le a székre.
Ez volt az egyik legjobb dolog abban, hogy az embernek voltak barátai: nem kellett szabadkoznom egy pár perces késés miatt, mintha ez lerombolhatná a teljes imázsomat, mert az illető már ismert annyira, hogy tudja, ennél többet sosem késnék és ha valami közbejönne, úgyis időben szólnék róla. Mint ahogy Dudou is tette.
Bántam kicsit, hogy ő végül nem tudott eljönni, ugyanakkor rég voltam már lehetőségem kettesben beszélgetni Seonggal, így nem keseredtem el nagyon.
- Ha legközelebb találkozom Dudou-val, kifaggatom, hogy a munkájában lett hirtelen ilyen lelkiismeretes, vagy titokban találkozgat valakivel…? – söpröm hátra az útba lógó tincseimet és végigmérem a jelen lévő barátomat. Úgy tűnik, jó színben van, ezért én is elmosolyodom.
- De ha már randizás… - emelem meg sokatmondón az egyik szemöldököm – Te és Tae…? Van kedved mesélni? – kíváncsiskodom, miközben kézbe veszem az asztal közepére kitett itallapot, amin rendszeresen feltüntetik az újdonságokat. Nem mintha végül ne ugyanazt rendelném mindig…  
A nővéremtől már tudom, hogy a napokban összejöttek, és furcsa is lett volna, ha nem ő avat be ebbe először, de mindenképp szerettem volna hallani Seong körítésében is jó hírt. Valamiért úgy éreztem, hogy ez kicsit feloldoz engem is a sötét gondolataim alól és miattuk végre képes vagyok újra őszintén örülni valaminek.