A zuhany alatt van időm elgondolkodni ezen az egész koszos ruha témán. Igazából valószínűleg a saját frusztrációm az amit rá vetítettem, elvégre nekem nem lenne bajom azzal ha kimosnám a ruháit - neki miért lenne? Túl sok pasi kezeli ezeket a dolgokat, valószínűleg ehhez vagyok szokva, és nem a normális hozzáálláshoz.
De persze Wolf sem tökéletes, azért megcsinálja a maga hülyeségét még vacsora előtt ezzel az ékszeres dobozzal. El is megy az amúgy se túl nagy éjszakai étvágyam, inkább csak bújnék és aludnék végre, hosszú volt ez a nap.
- A bross dobozban volt? Fura nagynénéd van, hogy dobozban tartotta az ékszereit. - hümmögök egy rövidet, mert nekem azt mondta, hogy valamilyen nagynéni hagyatékában volt az a szép kis ibolyás bross. Én az ékszereimet szinte sosem az eredeti dobozukban tartom, sőt, bevallom leggyakrabban mennek az ékszeres ládikóm fiókjába a többi közé.
- Majd legközelebb nem mászok. - bólintok, miközben elmosolyodok - Ne aggódj, gyereket sosem ültetnék fel… pasikat már annál inkább. - húzódik huncut vigyorra az arcom. Ha neki szabad riogatni a dobozával, akkor nekem is szabad őt riogatni azzal, hogy esetleg nem leszek már itt, amikor felébred. Mondjuk, amúgy is valószínű, hogy nem leszek a közelben amikor magához tér, elvégre korán reggel már dolgoznom kell, őt ismerve pedig jó esély van rá, hogy délig is húzza a lóbőrt.
Az ágyban szépen bevackolom magam a múltkori “vendég” oldalra, de most már nem vagyok teljesen rá feszülve, hogy nehogy bújni próbáljak. Sőt. Amint Wolf is elhelyezkedett, már akcióba is lendültem, hogy felvegyem a kiskifli pózt, mielőtt még végképp elnyomna az álom.

Nem tévedtem, tényleg rossz érzés volt felébredni és felkelni, főleg, hogy Wolf olyan aranyosan ölelte meg a párnámat miközben öltöztem. Inkább nem is fájdítottam a szívemet se puszival se mással, csak szépen kisurrantam a bejárati ajtón. Még szerencse, hogy olyan kilincse van, amit kívülről nem lehet lenyomni, csak kulccsal nyílik, így azért nem aggódtam amiatt, hogy valaki kipakolja a lakást míg ő szunyókál miután elmentem.
A foghúzásnál rutinosan mozogtam, tudtam mit csinálok és miért, így különösebb bonyodalom nélkül még délelőtt haza is értem én is, hogy aludjak néhány órácskát.
Egészen addig, amíg ébredés után nem hallottam az egyik szomszéd jajgatását, így gondolkodás nélkül szaladtam is át, ahogy voltam pizsamában. Öregek már, előfordul, hogy nem jól lépnek, megbotlanak, most is így volt. Szegény néni elesett az egyik meggyűrődött szőnyegben, és nem tudott felkelni, így aztán csinált nekem egy egész délutános programot: segítséget hívni, mentőket megvárni, összecsomagolni, bekísérni, haza szaladni. Csak ez után kezdhettem el én magam is a készülődést, ami sokkal rövidebb lett így, mint terveztem. Pedig spéci hajfonatot szerettem volna csinálni, de most már mindegy, Wolf be kell érje a szokásos loknikkal.
Az iskolába érve azért egy kicsit nézelődök, figyelem, hogy hogyan beszél a diákokkal, akik valami turpisságot követtek el. A vodkás üveg arra enged következtetni, hogy a puncsot szerették volna felturbózni, de a tanár úr túlságosan szemfülesnek bizonyult.
- Vagy akár el is felejthetnénk, hogy késtem, és csak simán kapok egy időpontot? - dobom be már egy széles mosoly mellett, miközben elnyomom az érzést, hogy alaposan megölelgessem. Mégse kellene a diákjai meg a kollégái előtt, bár nem tudom ő hogy van ezzel. Egy gyors pillantás a táncoló gyerekekre: a fele pár nem hogy ölelkezik, de már szinte egymás szájába másztak, így ha nincs ellenére, egy apró puszit azért az arcára biggyesztek mielőtt válaszolnék.
- Jöttem volna előbb is, csak közbejött valami. - sóhajtok csalódottan - Szerettem volna megnézni a műsort is, kár, hogy lemaradtam róla, de a szomszéd segítségre szorult, nem tudtam hamarabb elszabadulni. - szomorkás az arckifejezésem, ahogy végig nézek a tömegen, biztos érdekesek voltak a táncok is, szalagtűzés is, minden is. Plusz, ha már egy pár vagyunk, úgy érzem itt lett volna a helyem Wolf mellett, de ezt is szépen elrontottam.
- Tudtad, hogy még sose láttalak ilyen csinosan? Vagy talán egyszer, amikor arra a puccos borkóstolóra mentünk. - igazítok egy aprót a zakója hajtókáján, majd egy lépést hátrálok, hogy alaposabban is megcsodáljam a látványt (ha már ilyen ritkán van hozzá szerencsém). - Ügyesek voltak a srácaid, eddig minden rendben? - érdeklődök, mert hát nem mulatni van itt, hanem felügyelni a fiatalokat. Már épp megkérdezném, hogy hol tudnék szerezni valami frissítőt, a vodkás puncsot inkább kihagynám, amikor valaki nekiütközik a hátamnak nagy sietségében.
- Nathalie? Szia! - pislogok a lányra meglepetten, amikor végre megpillantom, hogy ki szaladt belém, mire elönti a vörös pír az egész arcát. Idén többször is volt a rendelőmben, fogtömés, fogkő eltávolítás, és fogfehérítés céljából, de gondolom nem hitte volna, hogy épp itt fogunk majd találkozni.
- Csókolom! Bocsánat, véletlen volt. - köszön udvariasan, pedig nekem ettől majdnem megáll a szívem is, és olyan arcot vágok mint egy hal amikor kirepül a vízből. Csókolom?! Olyan öreg azért még nem vagyok! - Elnézést a zavarásért, csak azt szeretnénk kérdezni, hogy Mr. Weiss nem jönne-e oda közénk fotózkodni. Ha nem baj. - teszi még hozzá ahogy megint rám néz, majd a terem sarkába mutat, ahol egy hangulatos kis hátteret rendeztek be, különböző kellékekkel, és egy fotós készíti a bulis, komoly, vicces vagy épp provokatív képeket.
-Persze, részemről menjetek csak. Addig én körülnézek.- hátrálok a falig, amit nem olyan régen még Wolf támasztott. Ez az ő estéjük, talán az egyik utolsó, amikor egy osztályként, a gimi diákjaiként együtt buliznak. Mindenképp megér néhány fotót.

 - Ne is mondd, életem egyik legszarabb gyomorrontása volt. - fintorgok a hallottakon, mert ennyi év után már eljutottam arra a szintre, hogy ha látom, hogy olyan ételt raknak elém, amit nem bír a gyomrom, akkor nem eszem meg. Nos, a zsiradékoknál sajnos nem igazán megy a szemre megállapítás, én naiv, a furcsa ízt meg betudtam a fűszereknek, ha már valami nemzet konyháját próbáltuk ki, amihez korábban még nem volt szerencsém… hát, azóta is kerülöm nagy ívben azt a bizonyos éttermet.
- Annyira imádom a lelkesedésedet. - felelem őszintén, mert belegondolva, bennem azért van némi félsz ezzel kapcsolatban, hisz eddig jó, ha néhány hetente, hetente találkoztunk úgy nagy általánosságban. Vajon mennyi idő alatt fogok az idegeire menni, ha ezután naponta futunk össze, meg töltünk együtt több órányi időt? Inkább találgatni se akarok, csak reménykedek, hogy a lelkesedése ezzel is elbír majd.
- Akkor hagyjuk, az úgysem az én műfajom. - legyintek, ha már ilyen titokzatoskodó, kinézem belőle, hogy ha eltalálnám, akkor sem árulná el, hogy igazam van. Ha meg ennyire makacsul hallgat, talán jobb is a boldog tudatlanság, ha már végre működik valami, ne csesszük már szét mindenáron!
- Hát igen, a lámpaláz érdekes dolog. - értek egyet vele, gyakran tapasztalom a diákjaimnál is, amikor épp valami kiselőadással készülnek, vagy épp felelniük kell. Van, aki egy-két alkalom után simán túlteszi magát rajta, ahogy oda az újdonság varázsa, van, akit évek múltán is ugyanúgy lever a víz attól, ha ki kell állnia a többiek elé, mint a legelső alkalommal. Hála az égnek, hogy nekem különösebben sose volt problémám vele, bár ha igen, valószínűleg nem is tanári pályát választottam volna.
- Realista. Őszinte. - vonok vállat, mert nézőpont kérdése. Tényleg elég siralmas az időjárás kis városunkban, minek szépíteni? Olyan nagy bűn, ha valami melegebb, naposabb időjárásra vágyik az ember?
- Tudod, hogy értettem. - reagálok a szavaira, mert részletkérdés, és nem is azon volt a hangsúly. Hála az égnek nem kell hosszasan magyarázni, hogy mindezt ő is belássa, így csak egy szimpla „te döntésed”  után magára is hagyom a fürdőszobában.
- Oké, azt nem tagadom. - adok igazat neki, azt meg már csak magamban, hogy fordított helyzetben valószínűleg ő se tudott volna ellenállni egy ilyen magas labdának… vagy de. Mindegy is most már, előkerült az a kis doboz kétszer is, többször úgy se fog.
- Igazából, ami ebbe való, az már nálad van, a bross doboza volt eredetileg. Csak nem tetszett, aztán meg elkallódott itt nekem a fiókban. - osztom meg vele a nagy kulisszatitkot, ha jobban szemügyre veszi, akkor felfedezheti, hogy a bross színei tényleg visszaköszönnek a dobozon, bár ha többet se akarja látni, azt is megértem.
- Mondanám, hogy akkor ne mássz, de nehogy már pont egy kisgyereket ültess fel, aki talán még nem retteg meg utálja az összes fogorvost… - cukkolom még egy kicsit, nincsenek nagy illúzióim, ők talán egy fokkal kevésbé paráznak tőlük, mint a felnőttek. Hogy azért, mert nem volt szerencséjük a sok szadista fogorvosi eljáráshoz, vagy szimplán aranyosabbak velük, az jó kérdés. Vagy szimplán fiatalság, naivság… Kár is ezen rugózni, inkább én is a háló felé veszem az irányt, mielőtt még Lynn teljesen kitúrna a helyemről, vagy elfoglalná a kedvenc párnámat! Jut eszembe, az ébresztőt ne felejtsem el kikapcsolni…

Miután nem kellett reggel az ébresztő idegesítő zajára kelnem, valamikor késő délelőtt kezdtem el ébredezni. Nem mondom, hogy nem kellett pár perc, mire összeraktam a dolgokat – hány óra? Várjunk, Lynn is itt aludt… hova tűnt? Ja, hogy már ennyi az idő? Tényleg, dolgozni ment… milyen nap is van? Ja oké, szombat, akkor nem elaludtam… Kávét, most!
Igaz, az esti buli csak 6 körül kezdődik, de megbizonyosodva róla, hogy mindennel elkészültek a kölykök, úgy terveztem, hogy valamivel előbb indulok. Szerencsére addig bőven volt idő kényelmesen elkészülni addig, meg kicsit rendet rakni a lakásban, ha már tegnap éjjel a kutyának se volt kedve hozzá. Mondjuk a festékes ruhákat nem pácolnám a festékben még egy napig, ha nem muszáj, a végén annyi erővel egyből a kukába is dobhatnám őket… Ami meg az öltözködést illeti, szerencsére megvan a jól bejáratott, sulis elegáns szettem, öltöny, ing, csak most a nyakkendőt hanyagolom, ha már nem ballagás, vagy vizsgáztatás a nagy esemény – azt akkor is bőven elég.
A fiatalok meglepően jó munkát végeztek, mire megérkeztem, már javában az utolsó simításokat végezték, így nem is volt más hátra, mint még egyszer a biztonság kedvéért átvenni a menetrendet.
Mondtam Lynnek még délután, nem sokat veszít, ha magát a diákok programjait kihagyja, személy szerint én is simán végig tudnám aludni, annyiszor láttam már. Arról nem is beszélve, hogy évről évre szinte teljesen ugyanolyan, csak épp az osztályok, vagy épp a zenék cserélődnek, a többi viszont változatlan. Keringők, táncok, néhány vers, néhány hangszeren előadott darab, aztán nagyjából vége is, kezdődik a buli. Amikor azonban a műsor végeztével még mindig sehol nem láttam a kedvenc fogorvosomat, egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy valami gond lehet. Csak nem lerobbant a kocsija? Lemerült az aksi a hidegben? Elment a kedve az egésztől? Vagy az is lehet, hogy már rég itt van, csak elkerülte a figyelmemet? Pedig egész sokat pásztáztam a bejárat környékét… mindenesetre, a munka az munka, úgyhogy egy kissé félreesőbb részen a falnak dőlve figyelem, hogyan mulatnak a diákok. Meg hogy… mi a fene? Ugye nem épp vodkát akarnak önteni az alkoholmentes puncsba?! Hogy a fene essen beléjük, hogy valamit mindig alakítani kell!
Sajnos a puncsot nem sikerült megmenteni a vodkától, de néhány fiatal srác egy másik osztályból egy egész emberes fejmosást nyert tőlem. Ha már az osztályfőnöküket épp nem látom, nehogy azt higgyék már, hogy megússzák egy ejnye-bejnyével, pláne végzősként nem kéne maguk alatt vágni a fát így a célegyenes előtt… Épp, hogy a végére érek a mondandómnak, és útjára engedem a srácokat, valaki megkocogtatja a vállam, és nem sok híja, hogy nem harapom le élből a fejét, hogy mi van már megint?!
- Nem is tudom, Miss Hanigan, egy ilyen késés után… nem lesz egyszerű szabad helyet találni a határidőnaplómba, de talán megoldható… - kezdek bele hasonlóan „hivatalos” stílusban, mielőtt az órámra pillantva, némi aggodalommal a hangomban folytatnám – Minden rendben? Tudom, én mondtam, hogy nem veszítesz semmit, ha kihagyod az ünnepséget, de nem hittem volna, hogy ilyen sokára érsz ide. Vagy mindig ilyen sokáig szoktál kiöltözős programokra készülődni? - jut eszembe, mert ez is lehet egy opció. Ha emlékezetem nem csal, az ilyeneket annyira nem vittük korábban túlzásba...

- Azt hiszem, én ezzel nem is piszkáltalak. - vonom össze elgondolkodva a szemöldököm. - Ha jobban belegondolok, igazából fel se tűnt, hogy vegán vagy egészen sokáig, amikor valami étellel problémád akadt. - finoman fogalmazva. Szegénynek senki se mondta, hogy az egy dolog, hogy zöldségek, meg hús az nincs benne, de állati eredetű zsiradékkal készült… Én azt hiszem akkor kérdeztem rá először, és akkor is csak az aggodalom miatt, hogy ez valamilyen érzékenység nála, vagy csak simán elszokott a szervezete a sok zöldség után az ilyen terheléstől.
- Tudod, kicsit… várom, hogy milyen lesz amikor szinte minden nap találkozunk. Vagy akár minden nap. - vallom be neki, arcomon egy olyan butuska mosollyal mint amikor kamasz koromban randira hívott egy menő srác. Nagyon sokáig voltunk csak barátok, és nagyon fontosak voltunk egymásnak már eddig is. Igazából ez az egész… kapcsolat szerű dolog olyan mintha már ezer éve is tartana meg mintha még el se kezdődött volna. Bevallom, talán még akár egy-két évig is félni fogok tőle, hogy ha elrontjuk akkor milyen nagyon sokat veszíthetek. Épp ezért nem merem neki elmondani amire nemrég jöttem rá, hogy ki vagyok, vagy mi vagyok valójában. Nem hiszem, hogy bevenné a gyomra, főleg azt, hogy tulajdonképpen nem is ő a legjobb barátom, hanem vannak nála sokkal régebbi és közelebbi személyek, akik nagyon is közel állnak a szívemhez: Homokember, Télapó, a kis tündérkéim, a manók, Jack Frost és a Húsvéti Nyuszi, természetesen. Mégis, hogyan mondjam el neki, hogy ők a legrégebbi, legjobb barátaim, a társaim? Kiakadna az tuti!
- Egyet tippelhetsz. - mormogom az orrom alatt, de ennél többet már akkor se mondok ha halálra csikiz. Tényleg nem tudom, hogy pontosan mi történt, de azért egészen pontos tippjeim vannak rá.
- Pedig bárki lehet lámpalázas. - vonok vállat - Igazából attól féltem, hogy fájdalmat okozok. De szerencsére nem történt ilyesmi. Legalábbis a szükségesnél nagyobb mértékben. - mert azért a gyökérkezelés nem egy kellemes élmény.
- Szerintem nincs olyan sok, amit én okoztam. Talán egy-kettő a füled környékén mert az szerintem szexi. - nem titkolom, kifejezetten tetszik, hogy itt-ott megcsípte már az idő deres foga a megjelenését. De szerintem ezt már mondtam neki is.
- Telhetetlen. - egészítem ki a listát. Oké, nálunk valóban a jó idővel együtt jár a latyak is, de ettől még csak jobb, ha kisüt a nap és nem vágja az ember pofájába a szél a jégkását.
- Hm! - hümmögök elgondolkodva - Azért ez nem hangzik rosszul. - nem vagyok benne biztos, hogy ugyanarra gondolunk. Szerintem az is jó lehet, amikor az ember gondoskodik egy emberpalántáról, aki eszik, alszik, nyünnyög.
- Nem is fürdünk együtt. - teszem hozzá, de belátom, hogy nem sok logika van abban amit mondtam - De igazad van. Elfér ez a pár ruha a fiókomban. - mosolyodok el a végén, mielőtt még elnyelne a fürdőszoba. Elfelejtettem tusfürdőt is pakolni, így ismét Wolféból kölcsönzök egy adagot. Hogy aztán el is felejtsem az összes poént ami a fejemben volt amikor megpillantom a dobozt. Nem mintha alig néhány randi után lánykérésben reménykedhetnék (pláne őt ismerve), de azért mégis.. meglepett vele. Egy röpke pillanatig tényleg azt hittem, hogy van is benne valami, és abban a pillanatban amúgy nem tűnt akkora őrültségnek. Elvégre ennél jobban már csak akkor ismerhetne ha együtt élnénk. Minek még további éveket várni?!
- Tudom, hogy szóltál, de ettől még igenis gonosz volt. - ha tudnám, még egyszer hozzá vágnám a dobozt. Inkább csak felöltözök, és megyek a konyhába a nagyon késői vacsorát is elfogyasztani, de nagy bánatomra megint ott terem a doboz az asztalon. Most már leplezni sem tudom, hogy mennyire rossz érzéseket vált ez ki belőlem, így inkább oda bújok a morgós szőrmókom mellé.
- Na jó, nem bánom. Előveheted még, de csak akkor, ha olyan belevaló van benne, ami tényleg egy ilyenbe való. - nem is annyira finom célzás, de ettől még igaz. Ne szegje a kedvét ez a dolog, de azért jobb ha egyelőre pihentetjük a témát.
- Majd megpróbálok nem elaludni. De nem szeretek kimászni mellőled az ágyból, ezt már tudom.- még a hideg is kirázott a “becenévtől” amit mondott. Hű, azért ez így elég kemény lesz! Fogtündér? Jé, képzeld, jó, hogy mondod, mert tényleg az vagyok! Még azért adok neki egy puszit, mielőtt a hálószoba felé venném az irányt. Még mindig szokatlan, hogy feszengés nélkül bújhatok hozzá éjjel, de kifejezetten tetszik a dolog. Csak azt sajnálom, hogy tényleg nincs többre erőm, mert ha mondjuk néhány órával ezelőtt kerülünk ágyba - hát, úgy tűnik tényleg elég lassan építkezik a kapcsolatunk. De legalább az alapok stabilak.

Másnap aztán megkönyörülök rajta, és szinte kisurrantam a lakásból, hogy ne ébredjen fel túlságosan. Tudom milyen morcos tud lenni, ha kialvatlan. Arra meg semmi szükség nincs a bálon, szerintem így is lesz épp elég baja, ha a kölykök csak fele olyan találékonyak mint ahogy azt mesélte.
Szerencsére a foghúzás könnyen ment, és bevallom utána én is még az ágyban pihengettem egy kicsit, elvégre nem kell sietni sehová. Bár nem tudtam, hogy bálba megyek, de bőven akad csinos ruhám a szekrényben, szóval a fölösleges körök helyett inkább a kiadós szundira szavaztam. Délután aztán megbeszéltük, hogy mivel Wolfnak valami miatt korábban kell mennie a suliba, ezért majd ott találkozunk. Nem is baj, legalább meg tudom lepni!
Nem akartam késni, de úgy alakult, hogy az egyik szomszédom elesett a lakásában, és hozzá hívtam orvost, egyéb segítséget, így a tervezettnél sokkal később és kapkodva készülődtem. Így is volt vagy fél kilenc mire leparkoltam a suli előtt, bő egy órával az után, hogy érkeznem kellett volna. A ruhatárban leadtam a kabátom, és lecseréltem a cipőm is, ezen a környéken szinte mindenki így csinálja: hótaposó odakint, tűsarkú a házban. Egy fekete ruhára esett a választásom, ezzel remélem nem keltek túl nagy feltünést. Elvégre nem én vagyok itt a lényeg hanem a diákok.
Tetszik a bejárat és a folyosók díszítése, a diákok igazán kitettek magukért! A tornaterembe érve látom, hogy Wolf éppen egy kisebb csapattal beszélget. Közelebbről már hallom, hogy ez nem beszélgetés, hanem az illegális piát vette el tőlük, így megvárom a fejmosás végét, a háttérből figyelve. Bár szigorú, de úgy tűnik, hogy elfogadják amit mond, így már testközelből is látom, hogy milyen a diákjai körében.
- Mr Weiss! - kopogtatom meg a vállát egy széles mosollyal. - Esetleg lenne rá ideje, hogy egyeztessünk a korrepetálással kapcsolatban?

- Nem terveztem. - hagyom annyiban a dolgot, mint ha az ilyesmi annyira tervezés dolga lenne. Inkább az élet alakítja úgy, egy váratlan fordulat, egy mélyebb gödör, mint ami hiányzott volna az ember életébe, aztán tessék! Már kattan is az öngyújtó.
- Tudod, az elfojtott stressz árt az egészségnek. - vonok vállat. Inkább bosszankodok meg morgok mindenkinek, mint hogy emiatt kapjak gyomorfekélyt, vagy valami más nyavalyát, ami aztán végképp nem hiányzik az életembe!
- El tudom képzelni. Engem hála az égnek már nem cseszegetnek ebéd közben, maximum ha valaki új érkezik, és nem tudja, mi a pálya. - osztom meg vele, mert ment ám a kollégák részéről is a csodálkozás, értetlenkedés, okoskodás, meg kéretlen jó tanácsok tömkelege, amíg párszor össze nem ugattunk, aztán belátták, ha békét akarnak, jobb ha nem szólnak bele abba, mit, mennyit vagy épp hogyan eszek. Amúgy is, mi közük hozzá? Én se akarok senkit áttéríteni a vegán életmódra, úgyhogy ennyi erővel akár ők is békén hagyhatnak, sok vizet úgy sem zavarok náluk azzal, hogy épp saláta, van rántott csirke van a tányéromon.
- Ó, te mindig az vagy, de majd meglátod. - mosolyodok el, mert ami azt illeti, egyelőre még nem lőném le azt a bizonyos poént… pont azért, mert nem vagyok biztos benne, hogy jól fogadná, ráadásul így is jó pár hullámvölgyet tudhatunk magunk mögött az utóbbi időben, ne rondítsunk már bele megint, amikor épp rendeződni kezdenének a dolgok. Azt meg inkább hagyjuk, hogy sok mindent még én sem igazán értek… mégis, hogy a fenébe kerültem ide mondjuk? Vagy miért nem tudok kijutni a városból? Miért nézek ki úgy, mint egy ember? Na és hol vannak a többiek?!
- Hála a jó égnek. - gurul le a mázsás kő a szívemről, ám amikor Lynn folytatja, azzal sem leszek sokkal okosabb, csak értetlenül állok előtte, azt már végképp nem értve, miért kell ezen úgy kiakadni? Semmi rosszat nem kérdeztem, szerintem.
- Mert ha nem aludtunk, akkor mégis mit csináltunk?! - kérdezek vissza hasonló lendülettel, mielőtt egy pillanatra elgondolkoznék a kérdésen. Abból kiindulva, hogy előtte mennyit ittunk, meg hogy szinte csak foszlányok maradtak meg a nap második feléből… akarom én ezt egyáltalán tudni?
- Hm, ezt azért nehéz elképzelnem rólad. - legalábbis úgy, hogy már jó ideje praktizál, és amikor legutóbb is egyszerre voltunk egy fogorvosi rendelőben, kettőnk közül akkor is én voltam az, aki közelebb állt az ájuláshoz… hagyjuk is, inkább gondolni sem akarok rá! Remélem, jó ideig tényleg nem kell újra a közelébe mennem. Szerencsére úgy tűnik, minden rendben, legalábbis a múltkori lyukas foggal… azt meg inkább nem is említettem Lynnek, hogy néha olyan furcsán szokott fájni az állkapcsom, meg a fogaim, mert biztos egyből túllihegné a dolgot. Amíg nem elviselhetetlen, addig lakat a számon, és egyelőre bőven elviselem.
- Amiket te. Amiket a diákjaim, az másik történet… - nem mint ha őket annyira félteni kéne, amilyen kis megszeppentek szoktak lenni az első pár hétben, egészen hamar nekibátorodik a többsége, hogy aztán a ballagásig le se álljanak! De legyünk őszinték, enélkül meg valahol lehet, hogy unalmas is lenne, elvégre ha utálnának, mint tanár, akkor egészen más módon fárasztanák az embert… Vagy rá se bagóznának. Talán az a legrosszabb.
- Őszinte? Realista? - kérdezek vissza, mert na, nincs igazam? Ha egyszer ezt jelenti nálunk a szép időjárás… én is jobban örülnék a napsütötte délutánoknak egy virágos, tavaszi réten, de sajnos eddig hiába vártam rá, néhány hóvirágtól többre nem igazán futotta sose errefelé.
- Az is igaz. - értek egyet vele, bár a hétvége, meg az órára ébredés már olyan szerencsétlen kombináció a szememben, szeretem legalább olyankor kipihenni magam, aludni, ameddig a szervezetemnek szüksége van rá. Ha már hét közben ez sajnos nem opció.
- Hát na, a babák aztán tudnak élni. Kaja, alvás, közben meg szinte megállás nélkül szórakoztatják őket. Semmi stressz… mi kell még? - kérdezek vissza komolytalanul, mert el tudom képzelni, azért az ő életük sem feltétlenül nehézségektől mentes, hasfájás, fogzás, meg normálisan kommunikálni se tudsz másokkal… de na, azért valamilyen szempontból mégis kényelmes ahhoz képest, felnőtt korára milyen mókuskerékbe csöppen az ember.
- Te is érdekesen szocializálódtál, hallod. Az együtt fürdéssel semmi bajod, de azzal igen, hogy kimossam a festékes ruháidat, amikor amúgy is mosnék. - jegyzem meg csak úgy mellékesen, de ezen aztán nem fogunk összeveszni, amúgy se, nem még ilyen későn, fáradtan – De rajtam ne múljon. Akkor keresek valami zacskót neki, hogy ne kenj vele mindent össze. - vonok vállat gyakorlatiasan. Amúgy meg értékelheti a gesztust részemről, ha Bodhi ruháiról lenne szó, szó nélkül kivágnám őket a kukába, mielőtt összekoszolna bármit is. Sőt, lehet a lakásba se engedtem volna be, már csak a miheztartás végett.
- Most miért? Pedig szóltam is előre! - válaszolok nevetve, miközben arrébb lépek a repülő dobozka elől, de aztán hagyom is magában puffogni meg öltözködni, megyek, én is letusolok gyorsan, hogy addig is haladjunk, aztán meg a múltkori sulis kiránduláson szerzett kincseket is odaadjam neki. Mondjuk ahogy meglátom, milyen fejet vág, amikor ismét előkerül a doboz, már van egy érzésem, hogy lehet, annyira mégsem nyerő az ötlet, legalábbis ilyen fáradtan, de most már nincs kihátrálás, essünk túl rajta. Úgy sem lánykérés.
- Ne haragudj, Ígérem, többet se fogod látni. - biztosítom róla finoman megszorítva a kezét, ha már így másodszorra ilyen hangulatgyilkos hatása volt, inkább bele se akarok gondolni, hogyan reagálna rá, ha harmadszor is előkerülne, bárhol, vagy bármikor. Nem is az a célom, hogy feleslegesen sanyargassam vele, kár, hogy nem gondoltam át előbb a dolgot.
- Ugyan már, egyszerre csak egy probléma, hol van még a holnap este? Inkább ne aludj el holnap, mert lekésed a foghúzást, te Fogtündér. - vágok vissza komolytalanul, mielőtt még kibújhatnék az alig pár kellemesen nyugodt pillanatig tartó bújásból – Menjünk, inkább dőljünk le vízszintesbe aztán utána vackold ide magad, vagy a végén még ülve elalszunk itt a konyhaasztalnál. - kelek fel, majd intek a hálószoba felé. A konyha meg majd megvár holnap, tényleg ideje lenne már ágyba bújni, mert lassan ébrednie kell.

- Helyes, ne is szokj vissza. - bólintok nagy egyetértésben. Szomorú lenne, ha ennyi idő után épp most térne vissza ez a rossz szokása. Már csak azért is, mert amíg még csak a barátom volt, nem érintett annyira, hogy a lehető legtovább éljen, de amióta A Barátom már valamivel jobban izgat a dolog. - Meglepő, hogy még mindig így fel tudod magad húzni. De majd dolgozunk rajta. - mosolyodok el a végére halványan. Szerintem ha az ember kiegyensúlyozott, akkor nehezebben jön ki a sodrából, ezen pedig igazán könnyű segíteni.
Egyszerűbb volt azt mondani, hogy fáradt vagyok, mint bevallani, hogy az élet múlandósága miatt keseredtem el ennyire. Most, hogy így egymásra találtunk, bevallom elszomorít, hogy bármennyi ideig is tartson a dolog köztünk, egyszer vége lenne: vagy azért mert nem tudja feldolgozni, hogy nem igazán öregszem, vagy amiatt mert… a természet valakin végzi a dolgát, valakin pedig nem.
- Én is így gondolom. Ne tudd meg, ebéd közben hányszor vesztem már össze a kollégákkal! - főleg amikor dietetikus is volt a társaságban! Na ők aztán azt hiszik, hogy a kezükben van a Szent Grál. Mondjuk legalább ártani nem árt, ha nem is igazán használ.
- Kezdek kíváncsi lenni. - felelem játékosan. Bármit is titkol, lefogadom, hogy rá tudok licitálni egy egyszerű mondattal miszerint én vagyok a Fogtündér. Szerintem akkor aztán hanyatt-homlok menekülne tőlem! Így sem szereti a fogorvosokat, de akkor aztán végképp kiakadna. Jut is eszembe! Még jó, hogy átpakoltam a zárható komód fiókba a fogacskákat, különben szerintem teljesen elmebajosnak nézne. Bár… hosszú távon biztos meg fogja kérdezni, hogy minek van zárva egy fiók és/vagy miért vannak benne fogak. Valahogy el kellene jutnom a Fogpalotába, de állandóan falakba ütközöm, szó szerint.
- Nem, akkor még… csak egyszer randiztunk. -ó anyám, miért feszegeti ezt a témát ennyire?! Nagyot nyelek, mert abból amire emlékszem és abból amit láttam, sejtem, hogy mi is történt és kicsit sem tetszik Wolf találgatása. - Dehog aludtál vele egy ágyban! Velem sem épp aludtál. - csattanok fel, de már bánom is a dolgot. A fene egye meg, ezt most miért kellett kihúznia belőlem?
- Nem, szerintem senkinek sem tűnt fel eddig. - bólintok nagy egyetértésben. Azt hiszem, tényleg jó lesz ha ő beszél a kivitelezőkkel, hogy hagyják abba ezt az időhúzós-pénzrablós játékot most már. Ki tudja, talán rá hallgatnak majd.
- Na igen. Emlékszem, az első foghúzásnál meg gyökér kezelésnél úgy meg voltam illetődve, hogy majdnem elájultam. - vallom be. Mert egy dolog hogy szeretem a fogakat de kihúzni? Az egy más történet.
Csak körülbelül egy pillanatra fut át az agyamon, hogy fáradt vagyok és haza kellene menni. De van valami ebben a pasiban, ami már egy jó ideje nem ereszt, és minden logika ellenére cselekszem úgy ahogy. Szóval, megyek is Wolf lakása irányába, hogy egy kicsit még megvicceljem. Hátha sikerül meglepnem.
- Írjam a többihez? Azokhoz amiket én okoztam vagy azokhoz amiket a diákjaid? - kérdezek vissza. Csak, hogy tudjam mennyire áll rosszul a szénám ilyen szempontból. Szerintem az elmúlt években jópár barázda keletkezett az arcán az én izgágaságom meg kusza szerelmi életem miatt.
- Hogy te milyen vagy! - ha most nem a lépcsőn baktatnánk felfelé, akkor oldalba is bökném. De sajnos igaza van, mifelénk ezt jelenti a jó idő. Nagy eséllyel latyakban trappolhatunk majd a bálba, de ebben a kisvárosban erre is van trükkje a nőknek: hótaposóban vagy gumicsizmában érkezünk amit leadunk a ruhatárban és csak bent viselünk csinos cipőt. Többnyire.
- Jobb mint ha még korábban. - vonok vállat. Ha nem rángatott volna ki ma este az otthonom nyugalmából, szerintem akkor is korán kelnék, és futnék még egyet mielőtt bemegyek a rendelőbe, de így a futást inkább kihagyom szerintem.
- Mindig elfelejtem, hogy te szinte olyan gyakran eszel mint a babák. - bólintok megadóan a vacsi ötletére. Most már biztos, hogy maximum zuhany, vacsi és alvás lesz a program, tele hassal hamar jön az álom is.
- Bevallom, már a múltkor is nagyon tetszett ez a hatalmas kád, de majd inkább máskor próbáljuk ki. - remélem lesz még rá alkalmunk, hogy kivárjuk azt az örökkévalóságot amíg megtelik. - Nem tudom, az… furcsa lenne, nem? - valahogy máris kényelmetlenül érezném magam attól, ha kimosná és összehajtaná a ruháimat, hogy a fiókba tegye. Mással ez nem működik ennyire természetesen, eddig a legtöbb pasival minden egyes centiért meg kellett küzdenem, hogy beengedjenek az életükbe. Ő meg a pólómat és a nadrágomat akarja kimosni? Pont Wolf, aki amúgy eléggé nehezen enged magához közel bárkit is?
Pont ezek miatt a gondolatok miatt ver le a víz, amikor a már sokat emlegetett fiókot kihúzva a pólóval együtt kipottyan a padlóra a kis dobozka. Ami üres. Mi a franc?! Most szórakozik velem?!
- Gonosz vagy! - csak úgy repül a kis mütyűr, de sajnos nem célzok olyan jól mint ő. Bárcsak eltaláltam volna! - Talán jobb is, hogy nem tetted bele, legalább tudom mire számítsak. - húzom fel az orrom. Jobb is, hogy elment zuhanyozni, mert már azon gondolkodtam, hogy fogom a holmimat, felöltözök és megyek haza. Csakhogy a nadrágom a fürdőben van, így inkább a pólót veszem fel amit kaptam, majd a csomagból amit hoztam előveszek egy pizsama nadrágot mellé. Alig végeztem az öltözéssel, amikor hallom, hogy végzett, így a konyha felé sündörgök.
Persze ebben sincs sok örömöm, a gonosz kis doboz ott virít az asztalon, hogy legszívesebben a csukott ablakon dobnám ki. Értem én, hogy mókának szánja, de alig néhány hónapja kapart össze a romjaimból, mert egy pasitól vártam volna egy hasonló dobozt (a bele valóval), és nem kaptam meg. Nem tudom, miért kínoz most ilyenekkel.
Csendesen, kissé bosszankodva rágcsálom a megmelegített pizzát, kerülöm Wolf tekintetét is és a dobozt is, valahogy most egyiküket sem esik jól látnom. Elnyelnek a gondolatok, emlékek, hogy mit rontottam el mostanáig. Tényleg túl sokat akarnék, mindig?
- Fáradt vagyok. - próbálom eltolni a dobozt amit megint elém tol, így egy kis unszolás után beadom a derekam, és a kezembe veszem. Gyanakodva forgatom az ujjaim közt, és szerintem már láthatja, hogy nem jószívvel nyitom ki, az elmúlt percek merengése csupa fájó emlékkel szakadt a nyakamba.
Fogak. Cápafogak.
Csak egy halvány mosolyra futja, miközben becsukom a dobozkát. Kedves tőle, és más körülmények közt biztos örülnék is neki sokkal látványosabban, de most csak ennyire futja. Jó nagyot sóhajtok, majd amikor úgy látom végeztünk ezzel a nagyon késői vacsorával, a kezemet nyújtom felé.
- Értékelem az ajándékot, és tetszik is. A viccet is értem, alapvetően. De ha lehet akkor inkább többet ne vedd elő azt a dobozt, jó? - kérlelve fürkészem az arcát. Nem vagyunk már tinik, mint a holnap bálozó diákjai, mindenkinek van a hátán egy csomag amit cipel. Szerelmek, exek, csalódások, elveszett remények. Elveszettnek érzem magam én is, pedig eddig azt hittem, hogy Wolf mellett nem jönnek majd elő ezek a rossz emlékek. Közelebb vackolom magam, ha hagyja akkor még a fejem is a vállára hajtom - Sűrű napunk volt Picasso. Tegyük el magunkat holnapra, különben még az én bűnöm lesz az is, ha nem csíped fülön azokat akik valami turpisságot csinálnak a bálon.

- Nálam nem. A lelkes kis diákjaimnál annál inkább. - mert ugyebár mindenbe szeretik beleütni az orrukat, meg hajtja őket a kíváncsiság, bár ez utóbbi inkább előny, mint hátrány. Amikor azonban meghallom Lynn visszakozását, csak legyintek rá – Ugyan már, ne butáskodj. Engem aztán végképp nem zavar. - sőt, ezerszer kényelmetlenebb dolgot is el tudnék képzelni holnap estére, példának okáért, ha mondjuk a kedves exével közösen kellene felügyelnünk a fiatalokat.
- Nem is panaszkodtam egy szóval sem. - húzódik széles mosolyra a szám, amikor pedig bedobja ezt a házasodós-típus témát, nem bírom megállni, hogy ne kérdezzek vissza, pontosan hogyan is gondolta. Viszont hallva a véleményét, azt kell mondjam, egész korrektül látja a dolgot.
- Le is szoktam. - kérem ki magamnak látva, hogy milyen fejet vág – Csak akkor szoktam egy-egy szálat elszívni, ha nagyon stresszes, szar napom van, aztán már végképp nem bírom idegileg. Hála az égnek, egész ritkán rossz ennyire a helyzet. - mentem a menthetőt, mielőtt még lenyelne keresztbe, nem is tudom, mikor gyújtottam rá utoljára… talán két hónapja? Vagy három? Akárhogy is, akárhányszor találkoztunk mostanában, biztos, hogy nem érezhette rajtam a cigaretta füstöt…
Nos, a fáradtsággal nem szállok vitába, nálam sincs az energiaszint az egekben, ráadásul én legalább előre tudtam, hogy ez várható… őt meg úgy rángattam ki a kényelmes, péntek esti punnyadásból, úgyhogy egy szavam se lehet! Ahhoz képest, egész jól bírta a festegetést.
- Örök élet titka… mint csak ezen múlna, ha így lenne, mindenki így élne. Aztán vannak akik soha nem dohányoztak vagy fogyasztottak alkoholt, és feleannyi ideig sem élnek mint aki füstöl mint a gyárkémény meg masszív alkoholista. - nem mondom, hogy ez az általános, vagy hogy ne segítene az egészséges életmód, de sajnos ez sem garancia mindenre. Ellenben azt hiszem, ez a veszély engem nem fenyeget, tekintve, mióta hordom a húsvéti tojásokat szerte a nagyvilágban, nem úgy tűnik, hogy egyhamar kihalóban lenne a hagyomány. De ezzel majd foglalkozunk akkor, ha aktuális lesz a probléma.
- Ó, ha tudnád… - felelem talányosan, és inkább bele sem akarok gondolni, hogyan reagálna arra, ha elé állnék és büszkén kijelenteném, hogy amúgy igen, én vagyok a húsvéti nyuszi… Vajon nemes egyszerűséggel poénnak hinné és kiröhögne, vagy túlaggodalmaskodná és egy héten belül valami pszichiátrián lennék bezárva? Nem is tudom, melyik esne rosszabbul, pedig lassan közeleg a karácsony, utána már nincs sok idő húsvétig, úgyhogy ideje lenne kitalálnom, hogy terítem a lapjaimat, vagy inkább a boldog tudatlanság mellett maradva, inkább kimenteném magam arra az időszakra valami kamu kifogással? Tekintve, hogy nem sokkal az év végi vizsgák előtt lesz, és végzős osztályom van, idén talán egész hihető alibivel tudnék előállni.
- Oda nem Bodhival együtt jöttél?  Akkor mi miért aludtunk volna együtt? - számolok gyorsan utána, majd jön is az újabb értetlenkedő kérdés részemről, mígnem – Jesszusatyaúristen… Mondd, hogy nem aludtam vele is egy ágyban, mert menten sírva fakadok! - sápadok le, és áldom az eget, hogy annyit ittunk, hogy szinte minden kiesett az estékből. Mondjuk, ha így történt volna, és Jasper emlékszik, fogadni mernék, hogy már rég az orrom alá dörgölte volna, csak hogy bosszantson, úgyhogy talán ezt megúsztam.
- És őszintén, van olyan ember rajtad kívül akinek ez valaha is feltűnt? - jártam már nála többször is, de valahogy azok a bizonyos huplik egyszer sem bizonyultak olyan látványosnak, hogy feltűnjenek, gondolom, a többiekkel sincs ez másképp. Maximum őt zavarja, aki naponta látja.
- Az biztos, hogy sokat könnyít a dolgon. Elég csak visszagondolni az egyetem utáni első munkanapokra… összehasonlítva a mostaniakkal, nem igaz? - kérdezek vissza, azt hiszem, mindkettőnkre igaz, hogy ég és föld a kettő. Még ha tudja is az ember a dolgát, akkor is, sok minden van, amit egyszerűen nem tanítanak az egyetemen és csak akkor tanulod meg, hogyan is működik, ha egyszer dolgozni kezdesz.
- Remélem is! - oké, hogy rápirítok a szakik fejére, de azért ő se űzzön sportot belőle, hogy mindig a legszerencsétlenebb bagázst fogadja fel. Nem jótékonykodás ez, a fenébe is! Ha már fizet érte, feltételezem, nem keveset, csinálják meg normálisan!
- Hiányoznál. De ha inkább haza mennél… - játszom a nagy mártírt, mielőtt elválnának az útjaink, remélve, hogy végül azért mégse hazafelé veszi az irányt. Ami pedig a fogorvosi szerelését illeti, brrr…. Emlékeztessem magam, hogy sose menjek vele sehová Halloweenkor! Inkább gondolni sem akarok semmilyen, fogászattal kapcsolatos témára, még mindig a hideg szaladgál a hátamon, ahogy megérzem a fertőtlenítő szagot, vagy valami a fúró hangjára emlékeztet… Helyette inkább azt veszem végig fejben hazafelé tartva, hogy mi az, amit mindenképp meg kéne még ma csinálni, és nem ér rá holnap, de amilyen hosszú listám volt még délután, mire megérkezek, szívem szerint mindennel úgy vagyok – megvár. Pláne, miután várok, várok, és Lynn csak nem akar érkezni, nekem meg nem akaródzik egyedül ágyba bújni, úgyhogy beadva a derekam, csak elkezdem összepakolni a cuccaimat, hogy korábbi kijelentésemet meghazudtolva átguruljak hozzá. Vagyis terv szerint, amikor a bejárati ajtó előtt megpillantom, jön is az újratervezés. Megint.
- De, nem kizárt… vagy szimplán a mostani hét eredménye, de írd nyugodtan a többihez. - utalok a ráncaimra, amire nem sokkal ezelőtt ő is utalt még a suliban. De még mindig inkább az őszülés, mint a kopaszodás, én azt mondom!
- Szép időnk lesz holnap, azaz talán nulla fok fölé is megy a hőmérő higanyszála, és a nap is kisüt, miután egész héten az egyöntetű, szürke eget bámulhattuk? - kérdezek vissza némi iróniával a hangomban, mert ezen a helyen nincs olyan, hogy szép idő. Vagyis ízlések és pofonok, van akinek ez jön be, de na… túl szépnek nem mondanám, gázolhatunk bokáig a latyakban, és megint vihetem mosatni az autót. Hurrá!
- Csak kilencre? Ha hajnalban kéne kelni, inkább le se feküdnék aludni. - húzom el a számat, bár nekem a kilenc is kellően korai, ami azt illeti, hétvégenként simán alszok tovább is, minden különösebb ok nélkül. Sebaj, majd kiengedem Lynnt reggel, aztán visszamászok még aludni egy kicsit.
- Jah, az azonnali éhenhalás ellen elég. Ha nem akarsz éjjel arra ébredni, hogy a hűtőt fosztogatom, akkor azért még ennék belőle. Te nem vagy éhes? - kérdezek vissza némi meglepettséggel, mert úgy tűnt, a suliban alig várja, hogy megérkezzen a pizza. Vagy azért ért ide ilyen sokáig, mert bevágta az egészet? Áh, ennyi idő alatt nem nézem ki belőle.
- Azt majd inkább máskor, egy örökkévalóság, mire megtelik a kád vízzel. - a nagy fürdőkád egyik hátránya, ugyebár, azért szoktam én is inkább zuhanyozni – A ruhákat nyugodtan dobáld be a mosógépbe, majd holnap reggel elindítok egy programot, aztán mehetnek az újabb lakók is a fiókodba. - a puszit követően, amíg a zuhanyzóban időzik, két tányért és bögrét veszek elő, aztán forralok egy adag vizet is, ha teázni támadnak kedve még elalvás előtt, az pedig először fel sem tűnik, hogy idő közben már átsomfordált a hálószobába.
- Csak azt bánom, hogy nem láttam az arckifejezésedet. Fogadok, hogy minden pénzt megért volna. - felelem csalódottan, miközben arrébb lépek a repülő kis ékszeres doboz elől – Ja, meg még egy dolgot. Hogy elfelejtettem belerakni a belevalót, biztos az is emlékezetes pillanat lett volna… - teszem még hozzá jókedvűen, majd mint aki jól végezte dolgát, indulok is a fürdő felé, ha már szemmel láthatóan végzett. A kis dobozt azért út közben felmarkolom, és az étkező asztalon hagyom, de aztán hagyom, hadd rágódjon tovább a kis dobozka okozta sokkon.
A fürdőben különösebben én sem időzök sokáig, hála az égnek a tusfürdő egészen jól oldja a festéket, csak egy-két halványabb folt maradt, de az sem vészes, úgy is takarja majd az ing.
- Ó, igazán nem kellett volna megvárnod a vacsival. De ez esetben, jó étvágyat! - ülök le az egyik székre, hogy vegyek egy újabb szeletet a pizzából, ám nem sokáig maradok a fenekemen, úgy két harapás után már kelek is fel a helyemről, hogy egy „mindjárt jövök” mormogást követően eltűnjek a nappaliba, majd alig egy perccel később már újra a helyemen üljek.
- Tessék, ez a tiéd. - helyezem az előbb megtalált kis ékszeres dobozt az asztalra, majd közelebb is tolom hozzá, mint ha egy szelet csoki lenne, nem pedig az, ami. Nem is stresszelek rajta különösebben, maximum Lynnt noszogatom egy kicsit, ha nem merné elvenni, vagy kinyitni – nem harap! Tényleg! Majd ő is megtudja, elvégre a csalóka külső ellenére nem gyűrűt rejt, hanem  néhány apró kis „kincset” az egyik legutóbbi sulis terepgyakorlatunkról a tengerparton, ami remélhetőleg neki is tetszeni fog.

- Nem tudtam, hogy ez nálad ennyire… nagy dolog. - vallom be, mert teljesen őszintén: azt hittem már volt olyan barátnője akivel találkoztak a diákjai - Ha most ez neked kényelmetlen, akkor akár otthon is maradhatok. - adom meg magam, mert nem szeretném kellemetlen helyzetbe hozni a tanítványai előtt, még akkor sem ha izgalmas élménynek tűnik elmenni felnőttként egy ilyen buliba. Tudok én várni, ha még esetleg nem szeretné ennyire komolyra fordítani a dolgot kettőnk között.
- Na azért te se panaszkodhatsz ilyen téren. - vágok vissza némi tettetett sértődöttség mellett. Imádom, hogy állandóan megy köztünk a szájkarate, és nem szoktunk besértődni, sőt. Ha nem csinálná, akkor elkezdenék gyanakodni, hogy talán valami baja van velem vagy ilyesmi.
- Igen, úgy. - válaszolom, majd komolyan elgondolkodok a dolgon - Szerintem te alaposan megfontolnád az ilyesmit, és leginkább talán amiatt nem vagy még házas mert nem találtad még meg azt akit érdemes lenne elvenni. - nem mondom, hogy nem nézem ki belőle egyáltalán, de nem szokott néhány randi után gyűrűvel rohangálni a csajok után. Inkább ez a megfontoltság mint egy hangos és kellemetlen válás, ez is tény.
- Azt hittem már rég leszoktál. - pislogok rá döbbenten. Ha most azzal jön nekem, hogy visszaszokott, nem is tudom mit csinálok vele! Kiállhatatlan volt hetekig, ne kezdje elölről azt a cirkuszt, mert őrületbe kergetne vele.
- Akkor mondhatni lassan megszokod. - már ha az ilyesmit meg lehet szokni. Minden gyerek más, minden osztály más. Lehet, hogy például tele vannak igazi jófej, okos egyéniségekkel de nem működnek osztályközösségként és fordítva. Bármi megeshet.
- Igen, minden oké csak kicsit fáradt vagyok. - ez egy elég béna kitérő válasz, de talán nem piszkál tovább. Nem fogom elmondani neki a titkomat, legalábbis most még nem. Bár jófej és kedves is tud lenni, de szerintem ezzel eléggé kiverném nála a biztosítékot és vinne is a zártosztályra.
- Ilyenek vagyunk, szerintem az egészséges életmódot az örök élet titkával kötik össze pedig egyáltalán nem biztos, hogy ez így van. - húzom el az orrom egy kicsit. Persze, számos betegség elkerülhető, de ott van a genetikai hajlam, a környezeti tényezők és az összes többi ami úgymond “nem rajtunk múlik”.
- Ebben az esetben kíváncsian várom, hogy még mit titkolsz előlem. - valószínűleg már nem túl sok ilyen téma van, de ki tudja? Könnyen meglehet, hogy tényleg meg fog lepni időről időre valamivel. Lehet, hogy hobbi szinten tangóharmonikázik, vagy épp hétvégente eljár egy birka farmra bárányokat számolgatni. Bármivel meg tud lepni ami nem szokványos.
- Még évekkel ezelőtt, az első faházas buliban. Olyan nagyon én sem emlékszem rá. - találom meg a kényelmes kibúvót a kínos téma elől. Buzgón remélem, hogy ő se emlékszik sokkal több dologra mint én, mert akkor mostantól váltunk át feszengőre ha nem tévedek.
- Jó, hát tényleg huplis egy kicsit, de nem akartam cseréltetni mert az egész házat szétverős felújítással várnék még egy kicsit. - tisztában vagyok vele, hogy cserélni kell majd a cezetékeket, modernizálni a fűtést meg minden egyebet, de ezzel szeretném megvárni, hogy eldőljön mi lesz a ház sorsa, megtartom-e a bérlőket vagy én és kiscsaládom vesszük birtokba az egészet? Fölöslegesnek érezném ugyanis többször is átalakítani.
- Szerintem sokat fejlődött ezen a téren. Néha amikor van egy kis időnk, én is ki szoktam kérdezni, és már kevésbé izgulja el a dolgokat. Rutin kérdése az egész. - igen, a kislány hajlamos elizgulni a válaszokat, de tényleg javuló tendenciát mutat. Már legalább nem rezeg a recepciós pult mögött, ha a morcosabbik kolléga valami miatt leteremti.
- Eszemben sincs! Amint végeznek a vendégszobával, többet ne is lássam őket! - még csak az hiányozna, akkor tényleg lennék vagy negyven mire megnyithatnám a rendelőt. Mármint negyvennek is néznék ki.
- Pedig már abban reménykedtem, hogy hiányoznék. De ezek szerint mehetek is haza. - vonok vállat sajnos hoppon maradva. Pedig egy pusziban azért reménykedtem, de sajnos Wolf is ért ehhez a fajta játékhoz, és bevallom, sikerült alaposan felhúzva hagynia.
- Most már biztos, hogy a legszebb ünneplős köpenyemben megyek, és viszek magammal fogót meg mindenfélét, kiegészítőnek. - nem mintha ilyesmit terveztem volna, de viccelődni szabad vele. Tudom mennyire utálja a fogorvosság minden egyes homokszemét.
Nem kell sokat törnöm a fejem a következő tréfán, annyira adja magát. Türelmesen üldögélek a kocsiban, sőt bevallom még egy szelet pizzát is elrágcsálok várakozás közben. Aztán amikor a kapuban találkozunk, levakarhatatlan vigyor költözik az arcomra.
- Nekem úgy tűnik, hogy te gondoltad meg magad. - bökök a fejemmel a hátizsákja felé, amiben feltételezem az alvós holmija van becsomagolva. Biztos vagyok benne, hogy azt hitte nem jövök éjszakára, ezért indult volna útnak az éjszaka közepén. Bevallom, ez nagyon is tetszik, szinte már hízelgő.
- Mintha kettővel több ősz hajszálad lenne. Csak nem a várakozástól? - érdeklődök miközben felfelé baktatok a lépcsőn. Már ismerem az utat szerencsére, és most még attól sem kell tartani, hogy találkoznánk valamelyik szomszéddal, elvégre az éjszaka közepén járunk már.
- Semmi érdemleges. Még meghallgattam az időjárás jelentést a kocsiban, holnap szép időnk lesz. - megvárom amíg kinyitja az ajtót, majd már megyek is befelé a lakásba, hogy végre kényelembe helyezkedjünk. - Csak kilencre, szóval szerencsére nem kell hajnalban kelni. - osztom meg vele a jó hírt, bár sejtem, hogy neki még ez is korai lesz. Legfeljebb majd kiengedem magam, hadd aludjon nyugodtan. Közben megszabadulok a kabáttól és a csizmától is.
- Vacsi? Vagy elég volt az az egy szelet? - ez most egy kicsit mégis csak furcsa helyzet. Egyrészt jó lenne minél előbb megszabadulni a festékes ruháktól, másrészt úgy tűnik eléggé fölöslegesen utaztattuk meg a pizzát is. Meg aztán ott van még annak a kérdése is, amit érintettünk már: józanul és anélkül hogy valami katasztrófa történt volna, még nem sikerült közösen eltöltenünk az éjszakát. - Feltételezem, hogy a közös habfürdőt ma kihagyjuk, szóval a magam részéről megszabadulnék a maszatos ruháktól, mielőtt még összekenek bármit a lakásban. - vetem fel a dolgot, majd ha nincs ellenvetése, akkor egy gyors puszi után már meg is célzom a füdőszobát. Szerencsére alvás előtt elég egy gyors zuhany is, de egészen elfelejtettem, hogy nem hoztam magammal ruhát, így a törölközőt magam köré tekerve osonok át a hálószobába egyenesen a komódhoz, ahol találomra húzom ki az egyik fiókot. Nem nyert, de a másodikkal már telibe találtam, és itt is van a beígért pólóm. Ahogy viszont a szoba félhomályában húznám ki a pólót, valami a padlón landol.
Esküszöm még az ütő is megáll bennem, ahogy lehajolok érte. Nem normális! Elment a maradék esze, most már biztos. Rövid tépelődés után hajolok le érte, és már éppen tenném vissza a fiókba a dobozt mintha mi se történt volna, amikor az ajtó felé sandítok. Lebuktam? Viszont ha már így van... akár ki is nyithatom.
- Ó, te gonosz, sunyi kis...! Majdnem infarktust kaptam a hülye vicced miatt!- kezdem a szitkokat amint megpillantom, hogy a kis ékszeres doboz üres, majd nemes egyszerűséggel már el is dobom a tréfa kieszelője fel.

- Azért. Mert ez az első alkalom, hogy elhívok valakit tanárként a sulibálba? Meg azért, mert mindenre kíváncsiak, amihez egyébként semmi közük, arra pláne. - világosítom fel Lynnt, ha már ennyire nem áll neki össze a kép, legalább ne érje váratlanul, ha nem engem, hanem inkább őt szólítják le az este folyamon, annak ellenére, hogy nem ismerik. Ismerem már ennyire a diákjaimat.
- Vámpírbébi? Ugyan már, nem kell szerénykedni, Drakula is elbújhatna néha melletted. - legyintek, mert ugyan már! Szinte mindig ez megy, amikor találkozunk, de nem bánom a legkevésbé sem, sőt! Még hiányozna is, ha nem lenne.
- Hm, szóval úgy gondolod? - kérdezek vissza érdeklődő tekintettel, szándékosan nem tagadva, vagy megerősítve az állítást. Ellenben viszonzom a szemkontaktust, sőt, részemről marad a farkasszem addig, amíg ki nem fejti ezt az előbbit pontosabban, mert na, érdekel, miből is vonta le ezt a következtetést. Azért, mert még nem házasodtam meg? Ennyi erővel akkor rá is illene ugyanez…
- Jajj nekem! Ennyit arról, hogy suttyomban kiszökök elszívni egy cigit, ha már nem bírom tovább idegekkel! - játszom kicsit túl a dolgot, valójában annál nagyobb „gond” sose legyen, hogy pont Lynn tart szemmel egész éjjel. Annyira úgy se szokott vészes lenni a helyzet, hogy rá kelljen gyújtanom, remélhetőleg ez az idei év se fog rácáfolni.
- Ne is mondd, így maximum csak a ballagás végén, meg a vizsgák végeztével. Cserébe menetrendszerűen 4 évente, egy osztályra való gyerekkel. - lévén saját gyerekem nincs, igazából ettől konkrétabb összehasonlítási alapom nincs, de el tudom képzelni. Van, amiben hasonló érzés lehet, van, amiben teljesen más.
- Hé, minden rendben? - kérdezek vissza meglepetten, látva, hogy Lynn milyen gondterhes arcot vág, ennyire csak nem viselheti meg a téma. Vagy a saját szülei így rakták ki a szűrét annak idején, azért érinti ilyen érzékenyen?
- Viccelsz? Akárhányszor megfordulok valamelyiknél, mindig a szokásos lemez. - csóválom a fejem, pedig nem érzem magam tizenéves gyereknek, hogy folyton emlékeztetni kelljen az ilyesmi dolgokra. Szerintem nem is gondolják annyira komolyan, inkább csak rossz berögződés, amit úton, útfélen hangoztatnak, mondván, milyen fontos.
- Természetesen nem, de minden poént nem lövök le előre. - válaszolok hozzá hasonló talányos stílusban, mielőtt még felmerülne egyáltalán az eddigi együtt (nem) alvásaink listája, amikor pedig megcáfol, hogy igenis volt már rá példa korábban, csak értetlenül pislogok rá.
- Igen? Mikor? Vagy hol? - vetem bele azzal a lendülettel a faggatózásba, de úgy tűnik, akármennyire is kérdezgetem, unszolom, próbálom kiszedni belőle, hogy ugyan mesélje már el, ha már ő emlékszik ilyesmire, hajthatatlannak bizonyul, így végül néhány perc kíváncsiskodás után csak beletörődik, hogy ezt sem fogom mostanában megtudni. Ennyire kínos lett volna, hogy az istenért se akar beszélni róla?! Valószínűleg, mert ellenkező esetben csak nevetnénk egy jót rajta, és annyival el is lenne intézve.
- Ó, te jó ég… jó, hogy nem már az alapokig visszabontva akarják újjáépíteni az egész épületet, csak azért, hogy a vendégszoba is új legyen benne. Dehogy fáradtság, bízd csak ide, jól fogok szórakozni. - biztosítom róla, konkrétabbat azonban egyelőre nem ígérek. Majd elválik, mennyire sikerül a frászt hozni a szakikra, befejezik még ebben a hónapban, vagy akár idén azt a hánytatott sorsú vendégszobát, vagy fel kell hívnom őket még egy párszor érte…
- Affelől nekem sincs kétségem. Remélem, nem lesz annyira lámpaláza, hogy elbaltázza a felvételit, arra hajlamos néha ha emlékeim nem csalnak, de ne fessük az ördögöt a falra. Ügyes lesz, elkápráztat mindenkit, aztán pár éven belül már ő is ott fog fúrni-faragni melletted. - brrr, elég csak a fúró hangjára gondolni, és máris szaladgál a hideg a hátamon! Mint ha ne lenne elég hideg enélkül is ebben a városban.
- Hát ha megint ezeket a szerencsétleneket fogod felfogadni, akkor biztos, hogy nem. - de gondolom tanult a leckéből, és van annyi esze, hogy legközelebb valaki megbízhatóbbat kerít. Vagy kerítek én neki, azon ne múljon, hála a tanári kapcsolatoknak, egészen meglepő, mennyi -féle ismerőse akad az embernek.
- Most mit stresszeljek? Legrosszabb esetben holnap este úgy is találkozunk, nem igaz? Az meg nem olyan sok idő. - vonok vállat vigyorogva, mielőtt még beleharapnék az elcsent pizzaszeletbe. Abból kiindulva, hogy most is több, mint egy hete nem tudtunk találkozni, az a pár óra tényleg semmiség.
- A csini ruhát ne felejtsd el, nehogy nekem a fogorvosi köpenyben állíts majd be… - szólok még utána komolytalanul, ha már tényleg csak holnap fogunk találkozni, a haza felé úton pedig meg is születik az elhatározás, ha esetleg a saját lakása felé vette volna az irányt, a fenébe is, akkor átugrok én hozzá…
Hazaérve aztán nem sietem el különösebben a dolgokat – na jó, kivéve a gyűrűs dobozd amit beígértem a fiókba, de azt leszámítva csak komótosan teszek-veszek a lakásban, minden pillanatban azt várva, mikor fog megszólalni a csengő. Egyik perc telik a másik után, ám még mindig semmi, holott esküszöm, ha beállnék a zuhany alá, garantáltan csengetnének egy percen belül. Így viszont, miután jó 5 perc múlva még mindig csend honol a lakásban, nekiállok bedobálni néhány cuccot a hátizsákomba. Mire végzek, már majdnem negyed óra is eltelt, ráadásul mindjárt éjfél, ennyi idő alatt már Lynn is rég ideérhetett volna, ha akarsz, úgyhogy… hurrá! Akkor sapka, sál, kabát vissza, és battyoghatok le megint az autóhoz. Csak épp arra nem számítok, hogy akihez indulnék, már szinte a küszöbön álldogál.
- Hát te? Nem úgy volt, hogy holnap? Csak nem meggondoltad magad? - intézem felé a kérdést meglepetten, miután kinyitottam az ajtót, ne fagyoskodjon kint, mert a végén még megfázik! Nappal sincs kint meleg, nem még éjszaka…
- Mindenesetre – örülök, hogy ideértél. - vallom be hálásan, mert őszinte leszek, sok kedvem nem volt az újabb éjszakai autózáshoz. Mielőtt pedig még kitalálná, hogy csak egy jó éjt puszi miatt ugrott be, már bentebb is tessékelem, irány fel a lépcsőn, nehogy itt meggondolja magát.
- Mesélj, történt veled valami izgalmas ebben a negyed órában, mióta elváltunk? Ja, és mielőtt el nem felejtem, holnap hányra kell beérned a rendelőbe? Nem rémlik, hogy említetted volna. - kérdezek rá egy fontos és nem épp elhanyagolható apróságra, történetesen, hogy mikor is kéne kelni holnap… bár, ha korán, utána még tuti visszafekszek.

- Engem? Miért? - csodálkozok rá egy kicsit a felvetésére. Elvégre nem is ismernek a srácai, és nem is vagyok különösebben érdekes személy egy ilyen eseményen. Egy évben egyszer találkozunk amikor jönnek a sulival fogászati szűrésre, mégis miért érdekelné őket, hogy ki vagyok? Vagy… Áh értem! Wolf mesébe illő kapcsolatai bizonyára nem tették lehetővé, hogy a gyerekek megismerjék az “asszonyt” és tény, valószínűleg kíváncsiak lesznek rá, hogy ki is az ofő kísérője. Ebbe eddig bele se gondoltam!
- Csak szívom a véred mint egy kis vámpírbébi. - vonok vállat széles vigyorral az arcomon. Hogy a következőben már fal fehérre sápadjak. Csak hülyéskedik. Nem, ez csak egy rossz vicc. Kizárt! - Oké, sikerült megijesztened, de átlátok a szitán, szerintem te nem vagy az a nősülős fajta. - nézek komolyan a szemébe. Hogy aztán alaposan meg is bánjam amit mondtam, mert ha valamit tudok a férfiakról, akkor az a “nem-e?!” és “fogd meg a söröm” hozzáállás. De már csak nem csinálna ilyesmit úgy, hogy egy tisztességes randit alig tudunk összehozni? Mondjuk ki tudja, amilyen rég ismerjük egymást meg benne vagyunk a korban, lehet, hogy felpörögnek az események. Jesszus, miken jár az agyam?!
- Ne irigykedj mert én meg téged foglak szemmel tartani. - és ezzel már el is dőlt, hogy mi lesz az új csengőhangja. Tudom, teljesen dinka szokás, de én még mindig külön-külön szoktam beállítgatni azoknak akikkel gyakran beszélek. Wolf ezennel meg is nyerte a Can’t take my eyes of You-t.
- Hát még ha tényleg a sajátjaid lennének. Pikpakk megszületnek aztán már integetsz nekik mikor otthagyod az egyetemi koleszban. - sóhajtok. Repül az idő! Mondjuk, nem tudom, hogy fogadná a hírt Wolfgang ha elé állnék, hogy hello amúgy a Fogtündér vagyok és több száz éves, nem is fogok soha megöregedni. Bele se gondoltam eddig! Mi van ha… ha én nem öregszem ő meg igen? Egy idő után fel is tűnne neki, aztán meg nézzem végig ahogy megöregszik megbetegszik és meghal?! Még a hideg is kiráz a gondolattól, és aggodalmasan szalad össze a szemöldököm.
- Valahogy úgy. Egész jól tudod a mantrát, csak nem a szádba rágta már másik orvos is? - mondjuk annak nem örülnék, pláne az iménti baljós gondolataim fényében. Oké, a vegán életmód egészen egészséges, de… hát, nem tudom mivel lehetne még jobban “konzerválni” őt, hogy minél tovább mellettem maradhasson. Újabb aggasztó gondolatok.
- Remélem nem csak ebben. - jegyzem meg talányosan, miközben már a festékeket pakolom el szorgalmasan. Gondoljon amire akar!
- Volt már rá precedens, még jó néhány éve. - válaszolom a kérdésére, és nem, ha agyoncsap se mondok róla többet. Elég ha arra gondolok, hogy legutóbb az övcsatja miféle emlékeket mutatott meg nekem, és tutira megint el fogja önteni a vér az arcom. Bárcsak emlékeznénk rá mi magunk is, hogy tulajdonképpen meddig mentünk el abban a nagyon durván ittas állapotban!
- Nem, most épp azt mondják, hogy újra kellene gipszkartonozni a plafont. - forgatom a szemeimet bosszankodva. Szerintem kifogtam a legsimlisebb kivitelezőt a világon! - Rendben. De csak ha nem nagy fáradtság rájuk pirítani egy kicsit. - teszem még hozzá, mert azt se szeretném ha úgy érezné, hogy csak kihasználom. Tényleg jól jönne a segítsége, de azért nem bármi áron.
- Ügyes lány, biztosan hamar megy majd. - bólintok. Tudom, hogy aféle kis kedvenc volt ő a biológia órákon, szóval egyáltalán nem bánom, hogy Wolf így figyelemmel kíséri a sorsát. Ha egy másik tanárról lenne szó akit nem ismerek vagy nem tudom a dolog hátterét, lehet rosszra gondolnék, de náluk annyira… egyértelmű ez a különleges tanár-diák kapcsolat. Kicsit még irigylem is Wolfot, hogy így felnéz rá a kislány.
- Ha-ha! Majd nem nevetsz amikor azoknak a kivitelezőknek is telefonálgathatsz akik a rendelőt csinálják. - szinte biztos, hogy nem egy frissen felújított helyet fogok találni, hanem költenem kell rá jócskán. Jönnek majd az újabb építkezési próbálkozók, én meg minden tündér erőm ellenére beleőszülök majd.
- Pont így. - bólintok, és már várom is csillogó szemekkel, hogy hogyan dönt. - Hát, nem vagy nyúlbéla! - biccentek elismerően, de kuncogok amikor elvesz egy szelet pizzát a biztonság kedvéért.
- Aham! Holnap! - bólintok, majd a saját autóm felé veszem az irányt. Nagyon késő és nagyon hideg van már, szóval miután Wolf elindult, várok pár percet, és csak utána fordulok ki a parkolóból. Természetesen nem hazafelé, mert vele ellentétben én már bedobtam pár holmit egy táskába, azt meg a kocsiba, hogy egyszer birtokba vehessem a fiókomat. Jut eszembe fiók. Tényleg képes lenne ekkora őrültségre, hogy gyűrűvel várjon? Neeeem! Biztos, hogy nem.
Ahogy kanyargok az utcákon, néha az órára pillantok. Jól elfestegettük az időt, mindjárt éjfél lesz. Tulajdonképpen nem hazudtam neki, mert ha még egy kicsit várok a kocsiban, holnap fogunk találkozni. Direkt nem a ház előtt, hanem még az utca elején parkolok le, és szép csendesen várakozok, amíg nem mutatja a telefonom a 0:00-t.
Már éppen nyúlnék a kapucsengő után, amikor hallom, hogy valaki jön lefelé a lépcsőházban. Na mi az, csak nem beijedt? Széles mosoly telepszik az arcomra, kezemben a pizzával és a holmimmal.

 - Inkább nem, higgy nekem! - holnap reggelig tudnék neki mesélni, de inkább más terveim vannak ma estére, úgyhogy a fantáziájára bízom a témát, még ha ő nem is volt az a tanárok réme diák, valószínűleg elég lesz felidézni egyik-másik osztálytársát, hogy megjöjjön az ihlet, ugyan mégis mit tudnának művelni, ami amúgy tilos? Vagy nem épp egy ilyen buliba illő…
- Azon se lennék meglepve, ha téged előbb szólítana le bármelyikük. - mosolyodok el, mert ismerem már ennyire a lurkókat, amint megtudják, hogy én hívtam meg Lynnt, biztos nem lesz nyugta, amíg ki nem faggatják, ki ő, mi ő, honnan is ismerjük egymást, hogyhogy meghívtam, amikor soha senkit se szoktam, meg a többi.
- Ha-ha-ha. De nagyon vicces kedvében van valaki. - mosolyodok el én is a felvetésen, de nem, ennyire rohanós azért én se vagyok. Mindenesetre azt már nem bírom megállni, hogy egy apró kis megjegyzéssel ne szúrjak vissza – Ezek után kíváncsi lennék, akkor is ilyen vidám arcot vágnál-e, ha történetesen a fiókban a pólód mellett egy gyűrűt is találnál. - igen, szándékosan így, feltételes módban. Gyűrű ugyan egy darab sincs a házban, de úgy rémlik, hogy a brosshoz, amit nem olyan régen kapott tőlem, volt egy kis ékszerdoboz is.. csak nem tetszett, aztán végül anélkül adtam oda. Nos, a poén kedvéért, lehet megkeresem és becsempészem valahogy a fiókjába.
- Hálám örökké üldözni fog. - vizuális típus vagyok, már ennyi is elég volt ahhoz, hogy elkezdjek lesápadni, akármennyire is igyekszem elhessegetni az undorító képeket lelki szemeim elől. Hülye lennék tovább hallgatni, úgyhogy nem kell kétszer mondani, hogy lapozzunk!
- Egy kicsit irigykedek, nekem sajnos muszáj lesz a fél szemem rajtuk tartani. - bár bízok a sajátjaimban, hogy semmi hülyeséget nem fognak csinálni így az utolsó éven, de ki tudja? Az ördög sohasem alszik… Én is szívesebben figyelnék Lynnre egész éjszaka, mint hogy mikor csempésznek valami piát az alkoholmentes bóléba, de hát ez van, nekem a holnap este is munkanap lesz.
- Igen, ne is mondd… olyan hihetetlen, hogy megint így elrepült 4 év! - sóhajtok, és bár ilyenkor szokott lehetőség lenni, hogy tarthatsz egy év szünetet, mielőtt újra osztályfőnök lennél, de az igazat megvallva az nem nekem való. Egyszer próbáltam, hiányzott, és halálra is untam magam év közben, úgyhogy nem is kérdés, beállok-e a sorba megint, akármilyen fárasztó is néha napján.
- Tudom, tudom… meg a kiegyensúlyozott táplálkozás, elegendő testmozgás, friss levegő, a napi fogmosás meg fogselymezés… és még sorolhatnánk. - legyintek a szavaira, finoman jelezve, hogy nem kell folytatnia, tisztában vagyok vele. Azzal is, hogy a túlzott kávéfogyasztás nem egészséges, de valami káros szenvedély meg úgy is kell az embernek, és inkább ez, mint a napi egy doboz cigaretta.
- Mindenki jó valamiben. - vonok vállat, nem mondom, hogy jobb „szuper képességet” nem tudnék elképzelni magamnak, de ne legyen az ember telhetetlen, ez legalább szórakoztató. Nekem legalábbis mindenképp, bár Lynn se tűnik úgy, mint ha valaha is vérig sértődött volna, szóval…
- Még csak nem is részegek? Ugyan már, mikor aludtunk részegen együtt? - kérdezek vissza kapásból, mert oké, a faházban azért fogyott a bor, de hogy annyira részegek lettünk volna, azt azért kétlem. Bár lehet úgy egyszerűbb lett volna megmagyarázni azt a sok bénázást meg sületlenséget, amit akkor összehoztunk.
- Te jó ég, még mindig nem fejezték be a felújítást? - akadok ki a pillanatra, mert mióta is húzzák-halasztják már a dolgot? Össze se merem számolni, hány hete, vagy lehet, hogy lassan praktikusabb lenne hónapokban számolni? - Csak küldd át a számukat, hétfőn leszedem a fejüket. Vagy ebédszünetben, vagy munka után, de valamikor időt szakítok rá, esküszöm. - ahogy sok más embernek, úgy a hétfő nekem sem szokott a legnagyobb kedvenceim közé tartozni, pláne, ha a hétvége nagy végét is végigdolgozom, hátha legalább ez feldobja egy kicsit majd a napom.
- Ó, így már értem. Valahol el kell kezdeni, és remélhetőleg a képesítés megszerzése is gördülékenyen fog menni. - elvégre okosnak okos a lány, a lelkesedéssel sincs baja, a jelentkezési papírok sem olyan bonyolultak, egyedül a felvételit kell jól megírnia, és folytathatja is a tanulást.
- Nem is értem, hogy miért. Olyan gyönyörű ez a város, meg a téli vezetés is külön élmény, pláne frissen esett hóban, vagy jégpáncéllá fagyott úton. - ironizálok hangosan, nem mondom, hogy meg lehet szokni, de valahol megértem a vonakodását. Én se szívesen áldoznék naponta több órát arra, hogy munkába menjek-jöjjek, ha egyébként 10-15 perces úttal is megoldható lenne.
- Igen, szóval így játszunk? - kérdezek vissza meglepetten, ám nem bánom, legyen! - Hmm, nehéz döntés, de vállalom a rizikót. - mindenesetre, ha már így közelebb lépett, meg a játék az játék… én is teszek felé egy lépést, mielőtt a kezébe nyomom a pizzás dobozt - de mielőtt még útnak indulnánk, egy szeletet ellopok belőle, arra az esetre, ha ezek után inkább haza menne...
- Nos, akkor… viszlát később! - intek neki, mielőtt még az autó felé indulnék, aztán irány haza...remélve, hogy nem sokkal később ő is követni fog. Bár, ha nem, a fenébe is, csak összekapok pár cuccot, aztán akkor én kopogok be hozzá… Ezen elhatározást követően pedig különösebben nem is kattogok azon, hogy hogyan tovább, legrosszabb esetben nem délig, hanem délután kettőig alszok majd, hogy estére kipihenjem magam. Mindenesetre, hazaérve első dolgom a kacatos fiókból megkeresni azt a bizonyos üres ékszerdobozt, és dobni a fiókba, már csak a poén kedvéért is.

- Akarom tudni? - kérdezek vissza elkerekedett szemekkel. Mégis mit tudnak csinálni kamaszok egy bulin? Óh! Így belegondolva… elég sok dolog játszik, valóban, és nem árt ha éberek a tanárok is. Ital, bagó, egyebek, ha jól sejtem. De szerintem nem akarom tudni, hogy mennyire kreatívak ezen a téren.
- Sok fokkal. Kíváncsi vagyok, melyik kis diákod szólít majd le elsőként, hogy csacsogjon. - izgalmas kérdés, hogy ez egy olyan diák lesz-e aki amúgy is könnyedén szóba áll vele vagy épp ellenkezőleg: egy eddig zárkózottabb kamasz lesz az első.
- Előbb a fiók aztán “lakva ismerszik meg az ember”? Wolfie, ki se néztem volna belőled ezt a tempót! - szívom a végét, majd bepróbálkozok, hátha sikerül végre nekem is zavarba hozni őt: halkan elkezdem dúdolni a nászindulót. Alig pár másodpercig bírom, utána ki is pukkad belőlem a nevetés. Ha engedi akkor egy jó cuppanós puszit nyomok az arcára, remélem érti a viccet és nem veszi fel a nyúlcipőt - mint a “haverja”.
- Néha amikor már alatta van az új fog, jobb ha szakember húzza, mert akár apró darabkák… tudod mit, inkább ne is beszéljünk róla. - szerintem simán áll a szőr a karján már ennyitől is. Nem zsibbasztom a fogorvosi szakma csínjával-bínjával.
- Szerintem én nem a diákokat fogom nézni. - jegyzem meg. Rég elmúltam már tizenhét, amikor a kamasz fiúk dobogtatták meg a szívem. Most valahogy ez a biosztanár sokkal jobban érdekel mint a rögbicsapat irányítója.
- Valami hasonlóra gondoltam. Neked meg majd szeptemberben lesz tele minden újdonsággal amikor jönnek a kis gólyáid. - kíváncsi vagyok, hogyan csinálja a “csapatépítést”. Hogyan lesz egy rakás gyerekből jó kis osztályközösség, szerintem ez nagyban múlik a tanáron is.
- Helyes, fontos a megfelelő folyadékbevitel. - és tessék, már én is kezdem. De tény, hogy fontos a hidratálás, remélem is, hogy nem csak kávét iszik egész nap. Bár akkor már érteném, hogy néha miért pörög fel ő is annyira.
- Tehetsz róla, mert neked ehhez különleges tehetséged van. Ha más mondja, azért nem megy ilyen könnyen. - szerintem abban lehet valami, ahogyan mondja. Vagy nem tudom. Tény viszont, hogy heti egyszer sikerül neki, hogy vörösre fesse az arcom és nem vízfestékkel.
- Imádom a kesudiót, de most ennyivel nem rázol le. - csóválom a fejem séta közben. - Az igaz. És jó hír, hogy most mind a ketten egészségesek lennénk, és még csak nem is részegek. - röhejes, de színjózanul, egészségesen még nem aludtunk együtt. Azért ez… több mint furcsa.
- Szóval, lesz időd és energiád arra is, hooogy mondjuk felhívd a kivitelezőt azon a szigorú hangodon? - pislogok rá boci szemekkel. Mert bár megígérte, de eddig még elfelejtettük a dolgot, a vendégszoba meg továbbra is félkészen áll. Pedig olyan szépen elterveztem már milyen legyen!
- Nem, csak adogatja az eszközöket, fertőtlenít meg ilyesmi. Sajnos nagyobb dolgot nem bízhatok még rá, amíg nincs képesítése. - én se vagyok teljesen hülye, már ezzel is bizonyos kockázatot vállalok, de ha mondjuk elkezdene garázdálkodni a fúróval, hát tutira elvennék az engedélyem!
- Wolf, kellenek fogorvosok is, és amennyire az emberek nem szeretnek minket… elhivatottság nélkül nem is lehet csinálni. - sóhajtok egy nagyot. Ha nem tiszta szívvel és lélekkel ez a hivatásod, könnyen meglehet, hogy a sok bizalmatlanság, félelem, nem akarás elveszi a kedved az egésztől.
- Még keresem. Az a baj, hogy sehogy se találok jó helyet, ami közel lenne a lakáshoz, és nincs kedvem átmászkálni a városon minden nap. - sóhajtok csalódottan. Bele se merek gondolni, hogy egy rendelő kialakításánál hogy lehúznak majd a kivitelezők!
- Akkor adok neked egy kis előnyt, és majd… meglátod, hogy kopogok-e az ajtón vagy hazamentem. - billentem oldalra a fejem huncut mosollyal. - A biztonság kedvéért kérsz egy búcsú puszit vagy vállalod a rizikót? - lépek egy kicsit közelebb. Késő van, de egy kicsit játszani mindig van kedvem.

- Jajj, ugyan már… - legyintek a piszkálódásra, nem kell ez a mártírkodás. Valószínűleg ő is tisztában van vele, hogy évről évre csak egyre több a tananyag, muszáj egy kicsit hajcsárkodni, hogy ne maradjunk le túlságosan… oké, a többség szíve azért sem vérezne, de aki ezzel tanulna tovább, az azért megérezné a hiányát.
- Ártatlan puszi? Ha csak annyi lenne! Te aztán jól lebecsülöd ezeket az ördögfiókákat… - csóválom a fejemet, mert ha tudná! Szerencsére a saját osztályaimmal, de vannak azért itt cifra sztorik. Néhány éve például egész sok füvet koboztak el a kollégák…
- Amúgy igen. Egy fokkal kevésbé kötött meg formális, mint az iskolapadban ülve. - értek egyet vele, mert beszélgetni, azt szoktunk ám, nem is keveset. Személy szerint az osztálykirándulásokat is ezért szeretem, vagy amikor terepgyakorlatot tartunk, ott is sokkal kötetlenebb a hangnem, mint az iskola falai között.
- Kábé… tudod, van az a mondás, hogy lakva ismerszik meg az ember… - vigyorodok el, mert igen, jó lenne abban a naiv hitben ringatni magunkat, hogy mindent tudunk a másikról, meg minden idegesítő szokásával tisztában vagyunk, de nincsenek nagy illúzióim, valószínűleg bővülni fog itt a lista mindkét oldalon. Remélhetőleg, túlzottan egyikünk sem idegeli ki majd a meglepetéseivel a másikat.
- Egy mozgó tejfog? Ugyan már… menjen, hócsatázzon egyet, vagy korcsolyázzon egyet a haverokkal, esetleg jéghoki, aztán probléma megoldva. - sőt, lehet, hogy nem csak attól az egytől, hanem kapásból több tejfogtól is megszabadulhat. És még a fogorvosi rendelőbe se kell eltölteni semmi időt. További fogászati tippekért keressetek bármikor bizalommal!
- Attól aztán nem félek, rám úgy se lesz kíváncsi a kutya se, a diákok lesznek az est sztárjai. - a ballagásról sajnos már nem mondható el ugyanez, de szerencsére ott se a tanárokra kíváncsi a többség, hála az égnek. Valahogy ez a nagy rivaldafény nem az én világom attól függetlenül, hogy néha-néha elkerülhetetlen.
- Miért, nem? - kérdezek vissza, amúgy meg egy vállvonással reagálom le az elhangzottakat. Ilyen vagyok, ez van, akinek nem tetszik, nem kell barátkoznunk egymással. Úgy sem fogok 180 fokos fordulatot venni viselkedés terén senkinek a kedvéért sem, aki meg nem tolerálja, azzal úgy se viselnénk el egymást hosszabb távon se. Ennyi.
- Nem mint ha ne lenne meg a többinek is a maga nehézsége, de értem, mire akarsz célozni. Tényleg elég intenzív időszak az életükben, sok minden dől el a jövőjük kapcsán, fenekestől felfordul az életük, új fejezet, új emberek, meg még sorolhatnánk. - értek egyet vele. Bennem is elég vegyes érzések kavarognak. Néha kicsit irigylem őket a tiszta lapért, néha a világ minden pénzéért se cserélnék, mert mennyivel nyugodtabb az életem most, mint a mai 18 éveseknek? De hogy megvan a maga szépsége, az tagadhatatlan.
- Iszok azt is, ne aggódj. Nem egész nap a kávét tolom intravénásan, meg liter számra… - igazából reggel, délelőtt szoktam többet, amíg felébreszt valamennyire, utána megvagyok én anélkül is késő estig. Csak hát ugyebár másnap reggel kezdődik újra ez az ördögi kör…
- Hmm. Hmm. - hümmögök jelentőségteljesen a szavait hallva, de azért mélyen belül azért elönt némi büszkeség, hogy jó társaságnak tart. Azt persze nem tagadom, nekem is van olyan szériám néha, hogy semmi kedvem társalogni, de miután egyedül élek… ülök csendben eleget otthon a négy fal között.
- Tehetek én róla, hogy ilyen könnyen zavarba jössz? Néha tényleg abszolút kis semmi megjegyzésektől is. - kérdezek vissza megadóan, vagy csak nekem tűnik annak, valójában a Lynn kobakjában dolgozó fogaskerekek másképp vélekednek erről?
- A fenébe, most lebuktam… de kesudiót még mindig tudok adni vigaszdíj gyanánt. - „vallom be” komolytalanul, miközben végzünk a pakolással, és már úton vagyunk a parkoló felé – Nézd Lynn, engem nem zavarsz. Nem tagadom, hogy nem volt fárasztó az egész hét, de az alváshoz úgy se kell sok energia, nem igaz? - vonok vállat, az meg már részletkérdés, hogy hazaérve úgy sem egyből az ágyba fogok bezuhanni. Nem ártana előbb levakarni magamról a maradék festéket, mielőtt még teljesen megszárad, vacsorázni, na meg a konyhaablakban sorakozó virágokat  meglocsolni, a fene se gondolta volna, hogy ilyen sokára fogok hazaérni, meg még folytathatnánk a sort egy rakás hasonló aprósággal… Bár lehet, mire hazaérek, lesz egy kis priorizálás, mi az, ami megvár holnapig.
- Tudom, tudom… még a holnap, aztán kicsit nyugisabb időszak jön, egészen az év végi vizsgákig. - utána meg ott a nyári szünet, kár, hogy az örök tél és hó hazájában élünk, szóval igazából semmiben sem különbözik a télitől, leszámítva azt, hogy ez egy picit hosszabb.
- Milyen nagylelkű vagy! De gondolom, semmi olyan, amivel nagy kalamajkát okozhatna. - nos, erre szokták mondani, hogy valahol el kell kezdeni, ez pedig kezdésnek bőven jó.
- Erre? Csodálatos…! - egyik felem örül, hogy olyan hivatást talált, amit imád(na) csinálni, másrészt viszont a hideg szaladgál a hátamon már a gondolattól is. Ki az az elvetemült, akinek pont az élete nagy álma, hogy fogorvos legyen?! Oké, tudom, mondjuk éppenséggel az a szőkeség, aki itt sétál mellettem… a mai napig képtelen vagyok felfogni, miért nem ment inkább könyvtárosnak, vagy gyerekorvosnak, bármi másnak…
- Hm, már ennyire komoly a dolog? Találtál már valami szimpatikus helyet, vagy még keresed az igazit? - kíváncsiskodok, mert ha már a leendő munkaerőt is gyűjti maga köré… ezek szerint van valami fejlemény, amiről lemaradtam? Bár tény, az ilyen fogászattal kapcsolatos dolgokról, szégyen vagy sem, túl sokat nem faggatom, hacsak nem mesél magától, nem sokat tudok róla…
- Akár az is lehet, Te döntesz Lynn. Vagy ma felavathatod a fiókodat, holnapra meg én is összeszedek pár cuccot, ahogy javasoltad, aztán a te szomszédaidnak is adunk valami beszédtémát. - dobom fel újabb alternatíva gyanánt. Igazából vagyok már annyira fáradt, hogy akárhogyan is dönt, kivételesen nem állok le piszkálódni miatta, elfogadom, végtére is, holnap úgy is találkozunk, nem igaz? Az a pár óra addig meg nem oszt, nem szoroz.