Kicsinyes elégedettség kúszik fel a torkomon és valami groteszk mosolyt fest az arcomra, ami egy bizonyos szögből már vicsorgásnak minősül inkább. A háziasszonyok réme – suhan át az agyamon cinikusan, ahogy körbenézek az étkezőben, ami ellentétben az öt perccel ezelőtti állapotával most romokban van. A bőséges vacsora – amire elvesztegettem az egész délutánt – a földön hever a drága étkészlet megszámlálhatatlan darabkáival. A gyertya egy ponton megperzselte a szőnyeget, amitől más körülmények között egész biztosan idegbajt kapnék, de most furcsán melankolikus hangulatban vagyok. Ki tudja, talán reggel, de az is lehet, hogy öt perc múlva, mint egy megszállott esek neki a felfordulás felszámolásának, de momentán az sem érdekelne, ha az egész átkozott ház lángokba borulna és hamuvá válna.
Az nem tetszene, ugye, Zordon?

Persze ahhoz, hogy lásd előbb haza kéne jönnöd. Valójában már két órája itthon kellene lenned, drágám.



Vicces. Eleinte azt hittem, szeretője van. Az anyám figyelmeztetett, hogy a Zodon-féle pasasok elég gyakran lépnek félre, mire én: "csak az olyanok, mint apa, akik nem kapják meg a feleségüktől azt, amire szükségük van". És másnap már Mrs Dearbornként ébredtem egy arany gyűrűvel az ujjamon csak hogy anyám orra alá dörgölhessem, hogy mennyire, de mennyire teszek a véleményére. Az a gondolat, hogy végül mégis neki lesz igaza jobban kikészített, mint maga a tény, hogy a férjem megcsal.
Hát, nem csal, de elborultabb perceimben azt kívánom, bár mégis megtenné. Azt tudnám kezelni. Akkor kerek lenne a sztori és lenne benne szerepem: én lennék a szegény lecserélt feleség, akit sajnálni kell. Írhatnék könyvet és az emberek megvennék és miközben olvassák azt gondolnák, ez a nő hihetetlenül erős és bátor, és dögöljön meg az a szemét férje.
Igen, ezt még valahogy tudnám kezelni.
Az igazság viszont az, hogy a férjem szimplán átnéz rajtam, a gyerekeinken és az egyetlen, ami még képes lázba hozni az az a nyomorúságos per az unokaöccse ellen, amit úgy sem nyerhet meg. Ezzel pedig nem tudok mit kezdeni. Ez nem egy jó sztori, nem vagyok benne hős csak az a sajnálni való szerencsétlenség, aki azt sem tudja, hogyan kell felkelteni egy férfi figyelmét. Fel sem tűnne neki, ha elhagynám és csak azt érném el vele, hogy a gyerekeink egy életre meggyűlöljenek, amiért én tettem tönkre a családot.

Tudod, ha nem rekesztenél ki, mint egy vadidegent, még támogatnálak is.

Nem is gondolnád, de voltam valaha...

...naiv álmodozó, aki nem úgy gondolt a házasságra, mint egy jó üzletre, egy hasznos befektetésre, amivel kényelmet és biztonságot vehet magának. Voltam fiatal, elképzeltem a mindent elsöprő, szenvedélyes, vad szerelmet, ami majd más lesz, mint anya meg apa fojtogatóan üres kapcsolata, ha engem megérint a férjem, lángra akarok kapni, elolvadni, a bőre alá bújni, minden porcikájával eggyé válni.

A bőröm alatt vagy...
...belém ittad magad, de nem úgy, ahogy vártam, bár egy pillanatig elhittem, hogy ez az, amit kerestem. Egy pillanatra olyan voltál, akit tudnék szeretni, de túlságosan hasonlítunk és két ilyen ember sosem lehet boldog egymással. Cseppenként hullott az életünkre a keserű méreg, nem vettük észre a repedéseket a falon, vagy legalábbis úgy tettünk és nem csak egymás életét keserítettük meg, hanem három két gyerekét is.


Felismerem a lépteiről már az előtt, hogy megállna az étkező előtt és találkozna a tekintetünk. Látom átsuhanni az arcán a meglepettséget és jó ideje ez az első érzelem, amit látok, így diadalmasan felszegem az állam, hogy lássa, milyen büszke vagyok arra, amit az étkezővel műveltem. Szinte hallom, ahogy a fejében megszületik a diagnózis: őrült, és már épp nyitná a száját, hogy rákérdezzen, hogy mégis mi az isten ütött belém, megelőzöm:
– Boldog évfordulót, édes – dorombolom.


✦ Fel tudod venni a mesebeli, oroszlán alakod.
✦ Hangoddal, helyesbítve az üvöltéseddel képes vagy üveget repeszteni/robbantani.