Hamis Bankó

Tudjátok milyen érzés az, amikor a saját családod árul el? Nem? Nos, azt nem teszi zsebre senki… Minden tökéletes volt, szinte túlságosan is. Már már… nyálasan idillinek tűnt. De mégis pont így volt jó… szerettük egymást. Azonban ez az állapot hirtelen változott meg… legalábbis azóta, amióta a bátyám meghalt… igen. Az a féreg… mert mást nem tudok rá mondani… még a halálból is visszatért és arcon vágott. A mai napig fel sem fogtam, hogy miért a fiára hagyott mindent. Mert mindent. Az egész vagyont… egy… gyerekre. A testvéri kötelék neki semmit sem jelentett?
És ha ez még nem lenne elég, Simba sem sokkal jobb, mint az apja… hiába, az alma nem esett messze a fájától. Ha Mufasa olyan volt, amilyen… egye kukac… de lehetett volna a fiúban hajlandóság. Teljesen el tudtam volna képzelni, hogy eljön hozzám és felajánl valamit, hogy ne maradjak ki mégsem az „örökségből”. De nem… nem. Hát ennyit számít neki… hogy én annyi jót tettem vele… míg az apja csak a rosszat nyújtotta neki? Ne aggódj Simba… nem felejtek. Megbánod ezt még. Perre viszem az ügyet és addig járunk a bíróságra, mígnem enyém lesz a vagyon…

-20%-os Kupon

Egy újabb nap, egy újabb kudarc… nem tudtam előrébb haladni az üggyel kapcsolatban. Nem találtam fogást az öcskösön. Azonban nem adom fel… rá fogok lelni a megoldásra és akkor minden az enyém lesz, de leginkább a dicsőség, hogy legyőztem Simbát és mondhatom, hogy: „Kezdhetsz könyörögni… fiacskám.” Viszont nem csak emiatt volt rossz a mai nap, nem bizony. Nem elég, hogy volt dolgom dögivel, de szinte egész nap zaklatott az a barom… Banzai. Folyton cetlikkel árasztotta el az irodámat, illetve mindig a mai napra emlékeztetett, hogy fontos és ne felejtsem el. „Ma van az évfordulója, Uram!” A fülemben csengett a mondata, akárhányszor visszagondoltam rá… a hátam közepére sem kívántam az egészet…
Hiába nem volt kedvem hozzá, túl kellett esni rajta… – Csak le kell tudnom, nem igaz? – Ez és ehhez hasonló kérdés fogalmazódott meg bennem, amikor az ajtóhoz értem. A szokásosnál is később értem haza… bármilyen indokkal vagy éppen magyarázattal elő tudtam volna rukkolni… de amint beléptem a házba és az ebédlő felé vettem az irányt, elillant minden gondolat… mese, amit hazugságként szolgáltam volna. Meglepődtem. Az nem volt kifejezés mennyire. Mintha egy bomba robbant volna… a vacsora a földön hevert, a nő viszont… aki okozta a felfordulást, büszkén állt a pult előtt és figyelt engem. Őrült. Ezt nem lehet tagadni…
Épp beszédre nyitottam volna a számat, de mielőtt mondhattam volna valamit, az ő száját hagyta el a következő mondat: – Boldog évfordulót, édes. – Hogy ezt nevezi boldognak… az eszem megáll. Nehezen türtőztettem magamat. Kis híján kitört belőlem az állat és rontottam volna rá, hogy mit képzel, mit művelt… de nem, ehelyett a hátam mögül előhúztam a kezemet és egy szál rózsával üdvözöltem. – Boldog évfordulót, Drága. – Az idegességtől remegő kézzel adtam át neki a virágot.

1 penny + 1 cent

Elkeserítő a tudat, hogy van két porontyom és konkrétan nem is törődnek az apjukkal. Milyen dolog már ez. Vitaniról azt sem tudom, hogy mit csinál… vagy a szobájában kuksol, vagy gondolom valahol csavarog… ki tudja mit művelhet. A fiam pedig… a lányok után fut. Vagyis egy lány után, amit nem igazán nézek jó szemmel. – Uram… uram! – Banzai törte be szinte az ajtót. – Mit akarsz, nem látod, hogy sok a dolgom! – Néztem rá szúrós tekintettel. – A fiát láttam megint Simba házánál! – Lihegősen válaszolt, mint aki rohant idáig, hogy ezt közölje. – Csak ennyi, vagy láttál mást is… – Kérdeztem vissza nem nagy érdeklődést mutatva… még a papírokat is lapozgattam közben. – Nem, Uram… de folytatom a megfigyelést, ahogy parancsolta. – Felemelt szemöldökkel, illetve a kezemmel jeleztem felé, hogy menjen a dolgára.
Amint kilépett az ajtón és becsukta maga mögött… egyszerűen felment bennem a pumpa. – Kovu!! – Nagy erőt vettem magamhoz és az asztalt egy az egyben felborítottam. – Na tessék, hogy az ördög vinné el. Csak jöjjön haza… megleckéztetem a fiút! – Villámokat szórtak a szemeim… nem bírtam a dühömmel. Legszívesebben még a széket is kettétörtem volna, de ahelyett inkább leültem és elővettem egy szál cigit... végül rágyújtottam… – A rohadt életbe! – Sóhajtottam mélyeket és szépen lassan fújtam ki a füstöt...

Nyertes Szelvény

Van, amikor tudja magáról az ember, hogy kicsoda, és persze az is előfordulhat, hogy mégsem tud semmit. Vagy azért, mert valamilyen betegségben szenved és az gátolja, vagy éppen szimplán csak nem emlékszik. Hát velem az utóbbi történt meg. Mindig is magamnál voltam, de valamiért mégsem emlékeztem eddig a napig a régi önmagamra. Az irodában ültem és épp valami terven gondolkodtam, hogy mibe tudnék kapaszkodni a perrel kapcsolatban, amikor egyszer csak megvilágosodtam. Az előbbi kapaszkodást már a gyakorlatban is alkalmaznom kellett… mindkét kezemmel a szék karfájába mélyedtem. Egy éles fájdalom hasított végig a fejem hátsó részén. Olyan volt mintha kupán vágtak volna. Az emlékek csak úgy áramoltak belém… főként a szavannáról és rengeteg állatról.
Nos, azóta vagyok sokkal óvatosabb. Nem tudhatom, hogy kiben bízhatok. A körülöttem lévők furcsán viselkednek, amióta megtörtént ez az emlékes dolog. Vajon mindenki átélte azt, amit én? Vajon minden régi ismerős, családtag is itt van a közelemben? Vagy csak velem történt meg mindez és bemesélem az egészet… viszont ez túlságosan is valóságosnak tűnt, hogy holmi képzelgésnek tituláljam. Mindenesetre résen leszek, amennyire csak tudok és megfigyelek mindenkit…


✦ Fel tudod venni a mesebeli, oroszlán alakod.
✦ Hangoddal, helyesbítve az üvöltéseddel képes vagy üveget repeszteni/robbantani.