I am afraid of what I'm risking if I follow you Into the unknown
Fata Morgana mágiája
jelenleg aktív
„– Hercegnő! Mi történik? Mi ez a varázslat? – Ez egy átok, léteznie sem volna szabad, nem tudom, hogy a nővéreim miféle sötét praktikákat használtak, hogy létrehozzák, de már késő bármit is tenni. – Mi fog történni? – Egy másik világban fogunk felébredni. Mi és mindenki, akit elér az átok. Jól figyelj, Tücsök! Nem fogunk emlékezni arra, kik vagyunk, de ha előbb térnek vissza az emlékeid, mint az enyémek, el kell mondanod, ki vagyok! Tudnom kell! Nem bízok a testvéreimben, többé senkiben, csak benned! – Dehát...! Nem volt időm tiltakozni, kérdezősködni vagy tovább értetlenkedni, mert a pulzálás következő hulláma elérte a hercegnőt. Solana köddé vált, a következő hullámban pedig Notus és Boreas is, Calypsoval együtt. A falhoz hátráltam, de a harmadik hullám engem is elért. Mintha elfújták volna a gyertyát, a gondolataim, a félelmeim, az álmaim, a céljaim... minden eltűnt, eltűntem én is, egy teljes pillanatra megszűntem létezni, majd egy új világban ébredtem valaki másként.” – Részlet a Tücsök Tihamér történetéből
Fata Morgana
határa
Számos és számtalan
karakter állás
Csillámport szórunk
a hőseinkre
Jelenleg 14 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 13 vendég :: 2 Bots
I know the truth I am just too scared to talk to you about it
Épp a délutáni kávémat szürcsölöm az aula egyik foteljában, ám amikor az ajtó úgy vágódik ki, mintha minimum hurrikán csapott volna ide be, meg is ugrok és kilöttyintem a drága nedűt a felsőmre. - Oliver Eivind Solberg! - fokozatosan emelem fel hangomat minden egyes szótagnál, majd rivalló tekintettel fordulok az érkező irányába. Nem feltétlen hallottam a szavait tisztán, de annyit sikerült értelmeznem, hogy a nevemen szólíthatott. Egyelőre viszont a forró kávépaca fontosabb tényezőnek tűnt, mint azon rágódni jól ejtette-e ki a nevemet, vagy nem hívott valami szöszinek, mint a Halszálka vendégeinek kilencven százaléka. Azért ütni vagyok képes. - Nincs itt senki, csak egy szomorú kávé és egy mérges Astra. - mutatok a "balesetre", ami Oliver miatt történt, de aztán csak halántékomat fogva rázom meg fejemet. Ha valamibe belevágta a fejszéjét, akkor tartani is fogja magát hozzá, tehát esélytelen lenne rávilágítani a kávés incidens súlyosságára, így csak hagyom, hogy a paca átigya a felsőmet, ameddig ő nem túl rövid monológba fog. Persze csupa fül vagyok, hiszen az esetek többségében tényleg fontos témakörről van szó. Másrészt érzem is rajta, hogy nem akarja halogatni tovább. Kicsit arra a napra emlékeztet, amikor Woo-Jin-t térítettem a saját felvetéseimmel. - Le akarsz...ülni? - kérdezek rá azért a szünete után. Elég hirtelen támadt le a kezdő szavakkal, így még kell egy kicsit emésztenem és követnem, hogy biztosan ne maradjak le mérvadó részletekről. Mindenesetre a mozdulatai és járás zavartságot ébreszt bennem. Tekintetem fel-le jár rajta, mintha azt próbálnám megfejteni mi történhetett vele, amiért ilyen zaklatott állapotban tört rám. Viszont semmi fizikai nyomát nem találom annak, hogy baja eshetett volna odakint, amitől valamelyest sikerül is fellélegezni. Legalábbis egy ideig, ameddig ő újra bele nem fog a regényébe. A szemkontaktus épp elég szuggeráló, így elhessegetem a bosszús gondolatokat a kávém miatt és teljes figyelmet szánok Oliverre. - Tudod jól, hogy nem nézlek őrültnek. Egy kicsit talán flúgosnak, de még nem vagy pszichiátriai eset. Szóval...Hallgatlak, Oliver. - kicsit fészkelődök a helyemen, aztán készen állok a történetére. Azzal, hogy a mellettem ülő fotelba kényszerítsem, végleg felmondok, hiszen ő is az a típus, akinek könnyebben pörög a beszélőkéje, miközben járkál. Emellett viszont némi aggodalommal figyelem a lábait. Tudom jól, hogy tud ügyetlen lenni, főleg ha valami nagyon szenvedélyes témába kezd bele, mint most is. Figyelmesen hallgatom őt, miközben néha-néha megmoccanok a fotelben, amikor úgy vélem balesetveszélyes tempóban járkál a márványpadlón. Amiket viszont mond...valahogy ismeretlen ismeretséggel vetülnek fel előttem a képek a havas hegycsúcsokról és a négy évszak váltakozásáról. Hát persze... Tudtam, hogy nem idevalósi vagyok, ezt Woo-Jinnek is próbáltam megmondani kisebb nagyobb sikerrel. Ugyanakkor Oliver felvetésein még nem sikerült gondolkoznom előtte. Túl sok energiát fektettem bele abba, hogy az emberekből az egykori barátaim vonásait olvassam ki, eddig sikertelenül. Mégis van valami Oliver járásában és viselkedésében, ami kétségtelenül Hablatyra emlékeztet. De valami mégsem stimmel, vagy csak Astra nem engedi, hogy stimmeljen... Miért nem merem szóvá tenni neki mindazt, amin átestem az utóbbi hetekben? A Halszálkában látott tükörkép. A kusza emlékfoszlányok. Astrid Hofferson? Vagy csak arra várok, hogy ő vegyen észre először? Amikor meginog, felvillan bennem a jelzőfény, s már félúton is vagyok felé, hiába jelezte a suta kézmozdulattal, hogy jól van. Megállapodva előtte vizslatom tovább zaklatott arcát. - Kit láttál, Oliver? - kérdezek rá óvatosan, némileg visszafojtva a kíváncsiságomat annak érdekében, hogy esetleg hasonló nézeteink lehetnek. Mintha legbelül tudnék mindent csak épp hangot nem akarok adni neki. Még nem. Számításaimat megcáfolva viszont kifejti a kérdéseit, melyek egy pillanatra mellbe vágnak. Mintha most először látnám őt valójában, s fűznék némi reményt annak érdekében, hogy az emlékeim valósak és ő is a részesük. - Inkább arra tudsz-e válaszolni, hogy mi az utolsó emléked velem, Hablaty? - hiába hezitált az elején, most én ragadom meg a két kezét, s reményteli szemekkel meredek fel rá, némán is azt suggalva, hogy nem, nem őrült meg. Egy kicsit sem, sőt! Végre felnyitotta a szemeit és végre én is annak láthatom, akinek már az elejétől fogva akartam látni. Aztán az érzelmes, szokatlan pillanatot megszakítom, s erőteljesen vállon bokszolom őt. - Már ideje volt, te bolond! - szidom le ingerülten. Kell pár pillanat ahhoz, hogy lehiggadhassak, mert hirtelenjében megölelni és megverni is épp ugyanúgy tudnám.
No Hiccup. No one was a better Viking than you, today.
✦ ✦ ✦ :
Never take a toy from a dragon. Don't you know anything?
Akinek az arcát viselem :
Freya Allan
Itt lelsz rám ✦ Fata Morgana :
Kelet (Bloomcrown)
A tükör mögött :
Lyndriana
2023-11-15, 01:58
Astra && Oliver
Astrid, you and I have been through everything together. You don't think we can handle this? Astrid, you have me, no matter what. Okay, whatever that means, whatever you want it to mean. I am with you. There will always be a Hiccup and Astrid. Always.
Astrid! Hát persze! Hogy lehetek ilyen fafejű? ... Azazhogy idióta… Tényleg! Hol vannak az ikrek? És Halvér? Takonypóc? Vagy Astra valójában Kőfej lenne? Vagy valaki egészen más? Talán tévedek. De muszáj... Akkor lennék csak igazán hülye, ha nem próbálnám meg. Végülis mi a legrosszabbb, ami történhet? ...Igen, Astrid Hoffersonról beszélünk, aki ha akar ijesztőbb, mint maga Thor. - Astrid! - robbanok be a Közösségi Központ ajtaján, ami a lendülettől be is csapódik mögöttem. - Astra... - javítom ki magam azonnal, szerencsére a nevek hasonló csengésének köszönhetően azt is hiheti, ugyanaz a kettő hagyta el a számat, ugyanazt a kettőt hallotta. Ám ezt a másikat hirtelen mégis jobban megízlelem, nagyobb rajta a nyomaték, mert beüt az értetlenség, ami a felismerést követi: Hogy nem jutott ez eszembe korábban? - Nincs itt senki más, ugye? - Körülnézek a térben, s reménykedem, hogy a látszat ezúttal nem csal: egyedül van itt, nincsenek sem fül-, sem szemtanúi ennek a beszélgetésnek, vagy annak, ahogy zihálva idevetődtem. Idegesen a hajamba szántok. Ha eddig nem volt elég zilált a fizimiskám vagy a megjelenésemen nem érződött az engem eltelítő feszültségből adódó adrenalin, akkor ebből egyértelművé válik. - Oké, figyelj, ez az egész talán őrülten fog hangzani, sőt az is lehet, hogy ééletedben nem hallottál még ekkora őrültséget, és hidd el, az is rendben van, csak azért ne dugj be egy elmeotthonba, az annyira nem lenne kellemes, plusz onnan nem is tudom, hogy nyerne bizonyítást ez az egész... - kezdek zavartan hadarni, nevetni és mellébeszélni, mire észreveszem magam, és beiktatok egy leheletnyi szünetet a mondandómba, hogy aztán egy nyugtató sóhajt követően folytassam. Ösztönösen elindul a mozdulat is, hogy megfogjam mindkét kezét, de visszakozom, visszakozom mielőtt megérinteném őt, s a karjaimat magam mellett lóbálva ellépek tőle. Persze nem attól tartok, hogy a fejembe állít egy baltát, ami elől nem tudok elég gyorsan elfutni, elvégre a Halkszálkában igen, ám itt nem is tartunk; nem is attól, hogy vállon bokszol majd, amiért véleménye szerint megőrültem, hanem valamiért megijeszt ennek a mozdulatnak intimitása közöttünk... vagy attól félek, hogy inkább őt rémíti meg? - Szó-szó-szóval csak hallgass végig, kérlek - lassítok le, és mélyen a szemébe nézek, ezzel is jelezve, hogy ez fontos, kis híján bele is feledkezem. Igyekszem rendet tenni a viharos gondolataim között, óhatatlanul fel s alá kezdek járkálni a teremben, hátha ez segíthet rajtam. - Fata Morganában a fák sosem hullatják le a lombjukat. Mióta csak az eszemet tudom virágoznak. É-é-és nem örökzöldek, már úgy értem nem mindegyik, eközben nem hoznak terméseket, csak új bimbókat és vadonatúj hajtásokat. Hogy lehetséges ez? És emlékszem... egy nagyon-nagyon messzi helyről, ahol talán csak álmomban, azonban álmomban valóban jártam ott, sokszor! pedig emlékeim szerint sosem hagytam el Fata Morganát, viszont le tudnám rajzolni a térképét... onnan halványan, de emlékszem... hóra! Itt sosem volt hó! Miért? Én-én-én utánanéztem a légköri jelenségnek, és tőlünk néhány kilométerre, néhány kilométerre (!), mindig van, és az éghajlati elhelyezkedésünk szerint nem indokolt, hogy nálunk ne legyen... És amikor az egész országban mínuszok röpködnek, nálunk akkor is napsütés honol, és ez nem csak a globális felmelegedés, hanem... - A hirtelen fordulattól félrecsúszik a lábam, így kelletlenül a mellettem lévő asztalra támaszkodva tartom meg magam, és ez lecsillapítja mind a tajtékzó érzelmeimet, mind a tomboló gondolataimat. Pont azt mondták, hogy ilyeneket ne csináljak vele. Az autóbaleset is smafu, csak a tűz valódi? Az említett bútordarabnak dőlve folytatom nyugodtabb hangnemben, a kezem feltartásával jelezve, hogy jól vagyok. - Tegnap délután az üvegfalnál jártam. És... és láttam valamit... vagy sokkal inkább valakit a túloldalon, akit... akit egyből felismertem, tudtam a nevét. És mintha ez a tudás régóta az enyém volna, viszont nem vagyok biztos abban, hogy honnan származik, mikor lett az enyém, mégis olyan reflexszerű volt, de nem értem hogyan, ennek ellenére nem bírom kiverni a fejemből - vallom be. Persze még így sem árulok el ezzel kapcsolatban minden részletet, a sokkoló tényeket meghagyom akkorra, amikor már száz százalékig biztos lehetek abban, hogy nem néz idiótának, bár ez nemcsak jelen helyzetben, hanem úgy egyébként is elég nehéz. - Mi mióta is ismerjük egymást? Mi az első közös emléked velem, amit fel tudsz idézni? Te-te-te tudsz válaszolni erre a kérdésre? - vetül a tekintetem ismét rá, mert ha igazam van, ha nem bolondultam meg, akkor ő érteni fog, mert ő a rettenthetetlen Astrid Hofferson, aki mindig mindenre tud megoldást, és bár olykor forrófejű, a legtöbbször mégis igaza van. - Szerinted megőrültem?
Legutóbbi képek
Épp a délutáni kávémat szürcsölöm az aula egyik foteljában, ám amikor az ajtó úgy vágódik ki, mintha minimum hurrikán csapott volna ide be, meg is ugrok és kilöttyintem a drága nedűt a felsőmre.
